Oldalak

2024. március 4., hétfő

Szerbiában 10 éve csorbítják a politikai jogokat és a polgári szabadságjogokat!

Emberi és nemzeti kisebbségjogi napló (299.)

A kilencvenes évek háborúja még tart, azok pedig, akik folytatják, úgy tűnik, ebből bizony kényelmesen és nagyon jól megélnek. [Rat iz devedesetih još uvek traje, a oni koji ga vode, izgleda, od toga i te kako ugodno i dobro žive.]
Grigorije püspök

Demokrácia mindaddig nem lesz, amíg egy ember akarata és szeszélye Szerbia alkotmánya felett lesz. [Neće biti demokratije dokle god volja i hir jednog čoveka bude iznad Ustava Srbije.]
Janković, Vladeta


Február 22-28.
Ritka a fegyveres incidens nélkül nap

A polgárok által beszolgáltatott fegyverek (Fotó: Danas)

A Kiskaliberű és Könnyű-fegyverek Délkelet-Európai Ellenőrzési Központjának (SEESAC[1]) 2023 utolsó negyedévi jelentése szerint, Szerbiában az év októberétől decemberéig 113 fegyveres incidens volt. Ha figyelembe vesszük, hogy az előző negyedévben 104, az év első három hónapjában pedig 97 ilyen incidens volt, akkor enyhe növekedés látható. Éspedig abban az évben, amelyben két tömeggyilkosság is történt, amelynek áldozatai többségükben gyerekek és fiatalok – írja a Danas[2].
A fegyveres incidensek jelentős száma (32) akkor történt, amikor a rendőrség valakitől elvette az illegális fegyvert. A polgároktól a tavalyi év utolsó negyedében a legtöbb esetben pisztolyt
(9), robbanóeszközt (4) és puskát (2) vettek el. 
Különös aggodalmat mégis az kelt, hogy októbertől decemberig 35 fegyveres incidens történt (11 fegyveres rablás és hét eset a szervezett a bűnözéssel összefüggésben), ami jelentős növekedés az előző év többi negyedévéhez viszonyítva, amikor ez a szám egyikben sem haladta meg a 25-öt[3].
– Ha valamilyen vigaszt jelenthet, a fegyveres incidensek tekintetében Szerbia mégsem a legrosszabb a régióban. A legutóbbi jelentés szerint, ebben a kategóriában Koszovó konkurencián kívüli, ahol a tavalyi év utolsó negyedévben 268 fegyveres incidens volt, majd Észak Macedónia következik 145-el – közölte február 25-én a belgrádi napilap[4].

Az N1 február 28-ai cikke szerint „az elmúlt két hétben szinte nem volt olyan nap, amikor Szerbiában nem történt olyan incidens, amelyben valamilyen hideg-fegyvert, vagy éppen lőfegyvert használtak volna”[5].
– Szerbia Montenegróval együtt harmadik a világon a 100 főre jutó fegyverek számát illetően. Száz polgárra ugyanis 39 fegyver jut – derült ki a svájci Small Arms Survey 2018-as kutatásából. Abszolút számokban ez – a kutatás szerint – 2.700.000 fegyvert jelent, ebből 1,5 millió nem bejelentett[6].
A ranglistán az Egyesült Államok szerepel az első helyen, ahol 100 lakosra 120 fegyver jut, a második Jemen 53 fegyverrel, ami érthető is, a polgárháború miatt[7].

A svájci kutatást Szerbiában számos kritika kísérte. Sok a találgatás is, mivel a hivatalos szervek ilyen adatokat eddig nem közöltek. A 2023. májusi tragédiák után arról számoltak be, hogy „a polgárok és jogi személyek tulajdonában valamivel több, mint 766.665 fegyver volt”[8].
A szerb kormány intézkedései nyomán a fegyverek száma „171.785-el csökkent”[9]. A május 8-ától június 30-ig tartó akcióban „108.883 fegyvert és robbanószerkezetet, valamint 4.243.139 lőszert is átadtak. Ez mellet 410.806 fegyverviselési engedélyt is felülvizsgáltak” – írja a Danas[10]. Ezek a számok azt mutatják, hogy eddig ez volt a Belügyminisztérium legsikeresebb lefegyverzési akciója”[11]. A lap arra következtet, hogy a polgárok ebben az akcióban azonban „a fegyvereknek csak a 10 százalékát szolgáltatták be”[12].

A Belügyminisztérium tavalyi nagy akciója alatt a polgárok „sok fegyvert beszolgáltattak”[13] ugyan, de „az illegális fegyverkezés továbbra is jelen van az országban és nagy kérdés, hogyan lehet azt felszámolni”[14]. Hogy valójában mennyi fegyver maradt a polgároknál, azt azonban senki megbízhatóan nem tudja.


Február 29.
Tíz éve csorbítják a politikai jogokat és a polgári szabadságjogokat

„Elloptátok a választásokat!”, „Belgrád nem akar benneteket!” és „Nem fog sikerülni” feliratok a belgrádi képviselő-testületben (Fotó: FoNet/Marko Dragoslavić)

A Freedom House, a demokrácia, a politikai és emberi szabadságjogok helyzetének kutatásával foglalkozó New York-i non-profit civil szervezet 2023-as évre vonatkozó jelentése[15] szerint az emberi jogok területén Szerbiában a legnagyobb a hanyatlás Európában, közölte Alexandra Karppi, a szervezet balkáni szakértője[16].
– Nemcsak a Nyugat-Balkánon és nem csak globálisan, hanem Európában is Szerbia volt a vezető sajnos a polgári jogok és szabadságjogok csökkenése tekintetében – nyilatkozta az Amerika Hangjának (VoA)[17].
Szerbiában már 10 éve folyamatosan csökkennek a szabadságjogok, így a Freedom House legújabb listáján „a félig szabad”-nak[18] minősített Szerbia 57 ponttal (a 100 lehetségesből[19]) a 114. helyre került[20] (a világ közel 200 országa közül).
Szerbia ezúttal három ponttal esett vissza, így összességében azon országok első felébe került, ahol a demokrácia folyamatosan hanyatlott az elmúlt évtizedben, jegyzi meg a Beta hírügynökség. A politikai jogok értékelésekor 18-at kapott (a 40 lehetségesből), a szabadságjogok értékelésekor pedig 39-et (a 60-ból). Az internet szabadsága tekintetében 71 pontot szerzett (a 100-ból)[21].

Alexandra Karppi azt mondta, hogy a választások is a ranglistán való hanyatlás „részét képezik.
– Visszaesését láttunk az ellopott választások miatt is és annak a lehetőségét, hogy befolyásolták az eredményeket a kulcsfontosságú választási versenyben, mint például Belgrádban. Vegyék tekintetbe, az ilyen manipulációk ára, hogy veszélyeztetik a polgárok képességét, hogy kifejezhessék a problémáikat, és hogy részt vegyenek a demokratikus folyamatokban. A hanyatlásnak ez volt az egyik oka, de Szerbiai összesen három pontot vesztett, ami nagyon jelentős – mondta Karppi.
A szakértő szavai szerint a hanyatlási tényezők közé tartozik „az átláthatóság csökkenése az utóbbi néhány évben”.
– A nyilvánosságnak nincs többé lehetősége a beszerzésekkel, az infrastrukturális projektekkel és más gazdaságfejlesztési politikákkal kapcsolatos információkhoz való hozzáféréshez – mondta Karpi, és hozzátette, hogy Szerbia hanyatlásának harmadik tényezője a politikai viták csökkenése, ami az ellenzéki politikusok és a rezsim más bírálói brutális lekicsinylésének következménye, valamint az ellenzéki személyek követésének leleplezése.
A Freedom House szakértője azt is mondta, hogy „most Szerbiában fennáll a valós félelem attól, hogy  valamiféle megtorlás következik, ha a kormánnyal szemben erőteljes szembenállás történik”. 
 
Az amerikai szervezet jelentése az elején megállapítja: „Szerbia parlamentáris demokrácia, vetélkedő többpárti választásokkal, de az utóbbi években a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) állandóan megsérti a politikai jogokat és a polgári szabadságjogokat, nyomást gyakorolva a független médiára, a politikai ellenzékre és a civil társadalmi szervezetekre”[22].

BOZÓKI Antal
__________
[1] South Eastern and Eastern Europe Clearinghouse for the Control of Small Arms and Light Weapons. https://www.seesac.org/
[2] Vuk Jeremić: U Srbiji retko koji dan bez oružanog incidenta [Ritka a fegyveres incidens nélküli nap]. https://www.danas.rs/vesti/drustvo/u-srbiji-retko-koji-dan-bez-oruzanog-incidenta/, 2024. február 25. 07:18., és/vagy 2024. február 22. 11.
[3] Uo.
[4] Uo.
[5] Miloš Đošić: U Srbiji retko prođe dan bez incidenta: Koliko je oružja u u rukama civila? [Ritkán múlik el a nap fegyveres incidens nélkül: mennyi fegyver van a polgároknál?] https://n1info.rs/vesti/u-srbiji-retko-prodje-dan-bez-incidenta-koliko-je-oruzja-u-u-rukama-civila/, 2024. február 28. 07:45.
[6] Miloš Đošić – a 4-es alatt.
[7] Uo.
[8] Uo. és Vuk Jeremić írása a 2-es jegyzetben.
[9] Jeremić – a 2-es jegyzetben. A Szabad Magyar Szó február 28-án tévesen azt közölte, hogy „a 2023-ban történt tragédiákat követően a polgárok 766.000 darab fegyvert szolgáltattak be” Minden napra jut egy fegyveres incidens Szerbiában. https://szmsz.press/2024/02/28/minden-napra-jut-egy-fegyveres-incidens-szerbiaban/, 2024. február 28. 9:02
[10] Jeremić – a 2-es jegyzetben.
[11] Miloš Đošić – a 4-es alatt.
[12] Š.Č.: Akcija dobrovoljne predaje nelegalnog oružja da bude učestalija: Profesor Fakulteta bezbednosti za Danas o nasilju u društvu [A fegyverek önkéntes átadása legyen gyakoribb: A Biztonsági Kar tanára a Danasnak az erőszakról a társadalomban]. https://www.danas.rs/vesti/drustvo/akcija-dobrovoljne-predaje-nelegalnog-oruzja/, 2024. január 15. 28. 14:27
[13] Jeremić – a 2-es jegyzetben.
[14] SZMSZ, a 9-es jegyzetben.
[15] Freedom House. Freedom in the World 2024 [Szabadság a világban 2024]. https://freedomhouse.org/report/freedom-world/2024/mounting-damage-flawed-elections-and-armed-conflict
[16] Alexandra Karppi. https://freedomhouse.org/expert/alexandra-karppi
[17] (Beta) Objavljen najnoviji izveštaj Fridom hausa: Srbija beleži najveći pad u Evropi [Közzétették a Freedom House legfrissebb jelentését: Szerbia visszaesése a legnagyobb Európában] c. írás alapján. https://www.danas.rs/vesti/politika/fridom-haus-srbija-pad/, 2024. február 29. 08:32
Lásd még: Megjelent a Freedom House legfrissebb jelentése: Szerbia esett vissza leginkább Európában
https://www.vajma.info/cikk/szerbia/33850/Megjelent-a-Freedom-House-legfrissebb-jelentese-Szerbia-esett-vissza-leginkabb-Europaban.html, 2024. február 29. 12:46 Szerbia az első helyen áll Európában… ... az emberi és polgári jogok csorbítása tekintetében, https://szmsz.press/2024/02/29/szerbia-az-elso-helyen-all-europaban/, 2024. febr. 29. 13:21
[18] Lásd a 15-ös alatti jelentést, 3.
[19] Uo., Serbia [Szerbia]. https://freedomhouse.org/country/serbia/freedom-world/2024
[20] Freedom House: Serbia records the biggest decline in Europe, SNS constantly violates political rights and civil liberties Szerbiában a legnagyobb hanyatlás Európában, az SNS folyamatosan sérti a politikai jogokat és a polgári szabadságjogokat]. https://en.vijesti.me/world/balkan/696176/Serbia%27s-freedom-house-records-the-biggest-drop-in-Europe-sns-constantly-violates-political-rights-and-civil-liberties, 2024. február 29. 08:43
[21] Lásd a 15-ös jegyzetben. Uo.
[22] Uo. Overview [Áttekintés].

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése