Oldalak

2024. március 5., kedd

Szociológus: Novák Katalint és Varga Juditot talán könnyebb volt beáldozni, mint egy férfit

 A Szabad Európa honlapja

2024. március 5.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink az utóbbi napokból:

Nagy Beáta: A politikai keretezés megtörtént – a nő egyenlő anya
A Budapesti Corvinus Egyetem Társadalom- és Politikatudományi Intézetének professzora szerint a társadalom patriarchális szerepfelfogása olyan erős, hogy nem illik a képbe, hogy nők vezetői pozícióba kerülhetnek, a nemek helyzetéről szóló beszélgetések pedig mára veszélyesek és átpolitizáltak lettek.

Budapest főépítésze: Hamisítványok épülnek a várban
Történeti épületeket vasbetonból újraépíteni hamisítás – jelentette ki Budapest főépítésze. Erő Zoltán szerint elhibázott módon nyúlt a kormány a vár felújításához, ami már most háromszázmilliárdnál jár, és egyáltalán nem látni, hogy hol lesz a költségek vége. A megbízást a legtöbb épület rekonstrukciójára a West Hungária Bau Kft. nyerte eddig. A WHB Kft. tulajdonosa a győri milliárdos Paár Attila, aki Tiborcz Istvánnak, a kormányfő vejének üzlettársaként is ismert.

A szuperkedd lehet Nikki Haley utolsó esélye Donald Trump megállítására
Az előválasztási szupernap lehet a legfőbb összecsapás a szinte biztos befutónak számító exelnök és a volt amerikai ENSZ-nagykövet között. Az Egyesült Államok tizenöt államában döntenek a republikánus szavazók az elnökjelölt személyéről, azaz mintegy nyolcszáz delegálti szavazatról.

Előző nap az amerikai legfelsőbb bíróság megsemmisítette azt a döntést, amelynek értelmében Donald Trump neve Coloradóban nem lehetett volna a szavazólapon az alkotmány felkelési záradéka alapján.

A nem állami fenntartású gyermekotthonokban is szigorítana a kormány
A reformátusok azt mondják, náluk eddig is volt alkalmassági vizsgálat, a katolikus egyház szerint pedig a gyermekvédelmi törvény tervezett módosítása kapcsán a jogalkotó eddig nem kereste meg őket. A belügyminisztérium közölte, hogy a nem állami fenntartású gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kötelező pszichológiai vizsgálatához törvénymódosítás szükséges, amit a kormány rövidesen benyújt.

Ötfős tanácsadó testületet szervezett maga mellé Orbán Viktor
A stratégiai tanácsadó testület elnöke Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. A testület feladata, hogy elemzésekkel, tanácsokkal segítse a kormány és a miniszterelnök munkáját, különös tekintettel "a kormányzati működés szuverenitási, társadalmi, gazdasági, biztonsági, kulturális és egyéb kockázatokkal szembeni ellenálló képességére".

„Kultúrharc Lengyelországban” – magyar vonatkozású részeket húznának ki a történelemoktatásból
Sem „Magyar Lajost”, sem Báthory Istvánt, sem az 1956-os forradalom lengyel–magyar vonatkozásait nem tanítanák a jövőben a lengyel iskolásoknak történelemórán, amennyiben végrehajtják a tervezett tankönyvreformot. Az ügyben közösen tiltakoznak magyar és lengyel történészek.

A Déli Körvasút miatt tüntettek, Lázár egyeztetni hívta a civileket
A beruházó önkényesen kerítette el a Hamzsabégi sétány egy jelentős részét a Déli Körvasút mellett, a munkák hétvégén éjjelente is folynak. A civilek Lázár János minisztériuma előtt tüntettek, aki megjelent a demonstráción, és egyeztetni hívta őket.
 
Amit még tudni érdemes
Az egészségügyi és oktatási intézmények, kollégiumok dolgozóira sem vonatkozik a rendelet, amely a gyermekbántalmazást kezelné (Népszava)
A belügyminisztérium egy módosítást már bejelentett.

Két paksnyi naperőművet építenének Magyarországon a kínaiak (HVG)
Mintegy 2-2,5 gigawatt naperőművi kapacitást építhetnek ki a betelepülő kínai akku- és autógyártók. A kormány frissített energiastratégiája 2030-ig összesen 6 gigawatt plusz kapacitással számol. Közben az európai napelemgyártókat tönkreteszi az olcsó kínai import. 

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése