Oldalak

2024. március 22., péntek

Vitézy Dávid szerint Lázár János tart Budapest fejlődésétől, ezért állított le minden fejlesztést

A Szabad Európa honlapja

2024. március 22.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Vitézy Dávid szerint a Budapest–vidék ellentét miatt tesznek keresztbe a fővárosi fejlesztéseknek
A főpolgármester-jelölt kiemelte, hogy minden budapesti ügyet áthat az országos politika, Lázár János minisztériuma pedig azért állította le az összes nagy szimbolikus fővárosi fejlesztést, mert a miniszter őszintén tart Budapest fejlődésétől. Vitézy Dávid szerint most Budapesten nincs semmilyen közös vízió. A kitelepülést az agglomerációba értelmetlenül torzított ösztönzők segítik, azonban ő korlátozással is fellépne ez ellen.

Házi gyermekorvos: Az új ügyeleti rendszer legnagyobb kárvallottjai a gyerekek
Egy hónapon belül két gyerek, egy egyéves porcsalmai kisfiú és egy 13 éves nagyecsedi lány is meghalt egy nappal azt követően, hogy hazaküldték őket a mátészalkai kórház orvosi ügyeletéről. Póta György házi gyermekorvos szerint az új ügyeleti rendszerben előfordulhat, hogy olyan felnőtt háziorvos vizsgál gyereket, akinek nincs ilyen gyakorlata, ami magában hordozza a hasonló tragédiák kockázatát.

A szuverenitás lehet az európai versenyképesség áldozata
Sokszor bírálja azért Orbán Viktor az európai uniós döntéshozókat, hogy nem tudnak lépést tartani az amerikai és kínai gazdasági fejlődéssel, emiatt a kontinens lemarad versenyképességben. Az EU állam- és kormányfői azonban most megtették az első lépést: fejlődési terv kidolgozására kérték a volt olasz miniszterelnököt.

Nyúlnak lóketrec? Új helyszín került a magyar bolygó hollandi térképére
Ismét nekigyürkőzik a kormány a szivattyús energiatároló erőmű építésének, viszont az új, zöldenergiát pártoló szólamok mögött továbbra is inkább Paks és a debreceni akkumulátorgyár sziluettje rajzolható ki. Akkor is, ha az energetikai minisztérium új helyszínt talált.

TASZ: Pegazus-ügyben az adatvédelmi hatóság nem védte meg az állampolgárokat
Az adatvédelmi hatóság (NAIH) nem látta el a feladatait, nem védte meg az állampolgárokat a Pegasus-ügyben – húzta alá a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Fővárosi Törvényszék két elsőfokú ítéletére hivatkozva. A NAIH egyedül a titkosszolgálatok érvelését fogadta el, miszerint a legkisebb információt sem lehet kiadni titkos adatgyűjtésről, ugyanis ez mindig nemzetbiztonsági érdekeket sértene. Mivel a hatóság jogsértő módon vizsgálta, hogy sérültek-e a Pegasusszal megtámadott ügyfelek jogai, a bíróság új eljárások lefolytatását rendelte el.

Brüsszelben beszélt az ottani „bürokraták szemétdombra küldéséről” Orbán Viktor
A liberálisokkal folytatott vitában nem a Soros György-féle birodalom és nem is a brüsszeli bürokraták, hanem a nemzetek fognak győzni Orbán Viktor szavai szerint. „El fogjuk őket küldeni oda, ahova valók, a történelem szemétdombjára, ahogy a kommunistákat is elzavartuk” – jelentette ki a miniszterelnök Brüsszelben, a Fidesz pártalapítványának rendezvényén.

Eközben Orbán Viktor levélben gratulált Vlagyimir Putyinnak az előző heti, súlyosan csalásgyanús orosz elnökválasztás után, amelyen az országot csaknem huszonöt éve vezető államfő a Szovjetunió óta nem látott mértékű, 87 százalékos győzelmet aratott valódi ellenzéki jelöltek hiányában.

Az Egyesült Államok azonnali gázai tűzszünetet sürget az ENSZ-ben
Az Egyesült Államok első ízben köröztet az ENSZ-ben határozattervezetet azonnali tűzszünetről Izrael és a Hamász háborújában, miközben egyre többen figyelmeztetnek éhínségre az ostromlott Gázában.
 
Amit még tudni érdemes
Magyarországon nincs a mérlegnek nyelve, itt nyerni kell – Magyar Péter és a választási matek (Válasz Online)
Magyar Péter esetleges jövőbeli pártja 2026-ban aligha lehet a mérleg nyelve úgy, ahogy ő előrevetíti. A hazai választási rendszer ilyen helyzetet ugyanis nem nagyon tesz lehetővé.

Rogántól jöhetett az utasítás, hogy ne adják ki a magyar rendszámokat az amerikai katonáknak (Telex)
Már folyamatban volt, hogy magyar rendszámot kaphassanak az amerikai katonák autói, ezt azonban a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda leállította – írta a lap a Vsquare hírlevelére hivatkozva.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése