Oldalak

2024. május 9., csütörtök

Megérkezett a kínai elnök Magyarországra, csaknem húsz megállapodás aláírása várható

 A Szabad Európa honlapja

2024. május 9.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Budapestre érkezett a kínai elnök
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó fogadta fogadta szerda este a Kínai Népköztársaság elnökét és feleségét. Hszi Csin-ping járt ugyan már Budapesten, de elnökként ez az első vizitje, amelyet a két ország hivatalos kapcsolatfelvételének 75. évfordulójára időzítettek. Vitályos Eszter kormányszóvivő a látogatás előtt egy nappal arról beszélt, hogy másfél tucat megállapodást biztosan alá fognak írni a magyar és a kínai miniszterek, további megállapodásokról pedig még egyeztetnek.

Ehhez kapcsolódó cikkünkben pedig számba vettük az Orbán-kormányok és a kínai vezetők jelentősebb találkozóit az elmúlt másfél évtizedből.

A csaták évtizede, avagy amit Orbán Viktortól tanult az Európai Unió
Példa nélküli döntések és intézkedések kísérték az Orbán-kormány és az Európai Parlament elmúlt tizennégy évét. Miközben az európai közösség képviselő-testülete a választásra készül, összegyűjtjük, milyen csatákat vívott egymással és miért harcolt a két fél. Központban a jogállamiság és a pénz.

Mégsem támogatja a Fidesz-frakció a gyónási titkot érintő módosítást
A Fidesz-frakció közleménye szerint csak olyan módosítást támogatnak a gyermekvédelmi törvényhez, amely szigorítást tartalmaz. A Szabad Európa is írt Dunai Mónika fideszes képviselő  javaslatáról a gyermekek védelméről szóló törvényhez, amelynek értelmében nem lett volna jelzési kötelességük azi egyházak „vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjainak” olyan információval kapcsolatban, amelyre titoktartási kötelezettség vonatkozik.

Egy megafonos ügyvéd irodájával veszített Orbán sajtópert Mészáros Lőrinc lapja ellen
Biczi Tamás ügyvédi irodája képviselte a kormányfőt a SPAR-ral kapcsolatban indított sajtóperben. Biczi Tamást a Megafon Kötter Tamás néven futtatja.

Olcsóbb lett az üzemanyag a kutakon, nem avatkozik be a kormány
A kormány szerint az üzemanyag-kereskedők önkéntesen teljesítették az árcsökkentésre vonatkozó kérést, ezért nincsen szükség további beavatkozásra – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton azt is közölte: kéthetente ellenőrizni fogják, hogy a kereskedők nem lépik-e túl a szomszédos államok átlagárát.

A biztonsági aggályok ellenére terjednek a kínai megfigyelőkamerák Kelet-Európában
A közép- és kelet-európai országok az elmúlt öt évben több millió kínai megfigyelőkamerát szereztek be annak ellenére, hogy biztonsági kockázataik vannak, a gyártóknak bizonytalan az adatkezelési gyakorlatuk, és kapcsolatban állnak a kínai állammal – derül ki a Szabad Európa kilenc országra kiterjedő felméréséből.

Az Egyesült Államok felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítmányt
Az amerikai kormány az előző héten leállította több ezer bomba leszállítását a zsidó államnak a Gázai övezetben lévő Rafah ellen készülő offenzívára tekintettel – közölte egy magas rangú tisztségviselő.

Oroszország újabb légicsapás-sorozatot mért a kritikus infrastruktúrára Ukrajnában
Az orosz hadsereg több mint ötven rakétával és húsz drónnal vette célba az ország különböző pontjait. A megszállók legalább hat régiót vettek tűz alá, így Ukrajna-szerte számos helyszínen órákon át szólt a légoltalmi riadó, a fővárosban is.
 
Amit még tudni érdemes
Több mint 47 ezren várnak valamilyen műtétre Magyarországon (Economx)
Magyarországon az államilag finanszírozott egészségügyben 47 071 beteg várakozik valamilyen műtéti beavatkozásra. Tavaly április végén a NEAK tájékoztatása szerint ez a szám 40 ezer körül volt.

Két kislánnyal fürdött és aludt a Cseppkő Gyermekotthon nevelője, fideszes javaslatra az igazgatót mégis kitüntették (Népszava)
Bár a nevelőről már 2011-ben jelentést írtak, fegyelmi eljárás sem indult ellene, most is bárhol dolgozhat. Az igazgató, Herczeg Krisztián ugyanazt a Bárczy István-díjat kapta meg Budapesttől, amelyet a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon pedofil igazgatója, Vásárhelyi János.

Mészáros Lőrinc luxusszállodái bilikre és WC-kefékre is állami támogatást kértek (Átlátszó)
A Kisfaludy-program keretében az állam 2020-ban nagyjából 200 milliárd forint közpénzt osztott szét turisztikai fejlesztésekre a Covid által sújtott szektor megsegítésére. Ebből a pénzből Mészáros Lőrinc szállodalánca, a Hunguest Hotels Zrt. közel 18 milliárd forintot kapott a szállodái fejlesztésére.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése