Oldalak

2024. augusztus 2., péntek

Várhelyi Olivér újabb EU-biztosi jelölése az orbáni taktika része lehet

A Szabad Európa honlapja

 2024. augusztus 2.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Szakmailag indokolt, politikailag kétséges lenne a magyar EU-biztos újrázása
Ursula von der Leyen nagy gesztust tett öt éve Orbán Viktor felé, amikor elfogadta a másodikként jelölt Várhelyi Olivér személyét. Igencsak kérdéses, hogy hoz-e hasonlóan nagyvonalú döntést most, amikor rosszabb a viszony az Európai Bizottság, az Európai Parlament többsége és a magyar kormány között.

Digitális Állampolgárság: Péterfalvi utólag módosította a nyilatkozatát, miután Rogánék kifogásolták
Rendkívül fontos a kormánynak a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) minél zökkenőmentesebb megvalósítása. Ennek kockázataival egy februári cikkünkben foglalkoztunk, amelynek megjelenése után olyan történt, amivel még nem volt dolgunk: a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda helyreigazítást kért, majd szinte ugyanakkor Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke utólagosan megváltoztatta nekünk adott nyilatkozatát – pont azt, amellyel kapcsolatban Rogán minisztériumának kifogása volt. Nyom nélküli egyeztetések, mindenre rábólintó adatvédelmi biztos, a valódi kockázatokkal nem foglalkozó minisztérium kíséri a DÁP létrejöttét, miközben a rendszerváltás óta nem nyúltak bele ilyen drasztikusan és korábban alkotmányellenesnek minősülő módon abba, hogy hogyan kezelhetik az állampolgárok szinte minden adatát.

Történelmi fogolycsere Oroszország, az Egyesült Államok és más országok között
Oroszország, az Egyesült Államok és több más nyugati ország megkezdte a tömeges fogolycserét, amely a legnagyobb lesz a hidegháború lezárulta óta. Az érintettek között van a Szabad Európa munkatársa, Alszu Kurmaseva, a The Wall Street Journal újságírója, Evan Gershkovich és Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki politikus is.

Eközben a moldovai kormány nemkívánatos személynek nyilvánította az orosz nagykövetség egyik munkatársát, miután a hatóságok hazaárulás gyanújával őrizetbe vettek két helyi tisztségviselőt, akik egy orosz diplomatának adhattak át bizalmas adatokat.

Különleges gazdasági övezetet hozott létre a kormány Pakson
Különleges gazdasági övezetet hozott létre a kormány Pakson. A rendelet augusztus 1-jétől hatályos, s azzal jár, hogy a jövőben alig részesül a helyi adókból a város, ahol az atomerőmű bővítésével az ország legnagyobb beruházása zajlik, és amely júniusban ellenzéki polgármestert választott.

Csongrádi zsebszerződések: elutasította az ügyészség Dobrev Klára perindítási kérelmét
Az ügyészségi vizsgálat során nem merült fel a szerződések semmisségét alátámasztó tény vagy adat – áll a Fővárosi Főügyészség elutasító állásfoglalásról szóló közleményében. Dobrev Klára reagálásában úgy fogalmazott, hogy eljön majd a pillanat, amikor a független ügyészség is kimondja: Sulyok Tamás köztársasági elnök köztörvényes bűnöző.

Visszafoglalta a kisvárdai várat az önkormányzat, és kiebrudalta a vállalkozót, akinek több mint félmilliárddal tartozik
Fittyet hányt a bíróságon folyamatban lévő birtokvédelmi eljárásra, és visszafoglalta a kisvárdai várat az önkormányzat attól a cégtől, amelyiknek csaknem 700 millióval tartozik. Évekkel ezelőtt 2,3 milliárd forintnyi EU-s forrást kapott a város a vár rekonstrukciójára, de nem sikerült határidőre befejezni, ezért vissza kellene fizetnie a fel nem használt pénzt az uniónak. A generálkivitelező szerint az önkormányzat csuklóztatta a beruházást, mert két év alatt nem sikerült megkötnie a szerződésmódosítást, a megbízó szerint viszont a cég a hibás. Forrásaink szerint végül 1,2 milliárdnyi állami forrásból fejezhetik be.

A Szülői Hang kiáltványban tiltakozik a katonák iskolába vezénylése ellen
Már több mint ötezren aláírták a szülői érdekvédelmi szervezetnek azt a kiáltványát, amelyben az ellen tiltakoznak, hogy a kormányzat szakképzettség nélküli katonák iskolákba vezénylésével oldaná meg a tanárhiányt.

ENSZ-jelentés: Kínzásnak voltak kitéve az októberi terrorakció után őrizetbe vett palesztinok
Egyebek mellett alvásmegvonással, vízbe fojtást imitáló eljárással (waterboarding) és áramütésekkel kínoztak az izraeli hatóságok több, a tavaly októberi terrortámadások után őrizetbe vett embert – írta friss jelentésében az ENSZ emberi jogi hivatala.
 
Amit még tudni érdemes
Okkal csúszik az új letelepedési program: akik a legnagyobbat kaszálhatják rajta itthon, azok még nem tudtak felkészülni (Telex)
A szakma véleménye szerint vélhetően valami még nem állt össze, vagy valaki még nem készült el, azaz a rendszer biztonságos működtetése nem lett volna garantálható, vagy pedig még nem voltak eléggé felkészültek azok az ingatlanos alapkezelők, amelyek a fő haszonélvezői lehetnek a rendszernek.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése