Oldalak

2024. szeptember 12., csütörtök

Egyre lejjebb a lejtőn

Külföldi diplomaták egyoldalú és téves tájékoztatása

 

Nem a zsarnok teremti a szolgát, hanem
a szolgalelkűség teremti a zsarnokot.
Marcus Aurelius

Fotó: Pannon RTV

 

Nathalie Rayest, az Amerikai Egyesült Államok zágrábi nagykövetét fogadta Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke augusztus 30-án a párt székházában Szabadkán (a fotón).

A megélhetési politikus a közösségi oldalán arról számolt be, hogy „a nagykövet asszony első kézből szeretett volna tájékozódni a vajdasági magyar közösség helyzetéről”[1].

A bejegyzés szerint Pásztor a beszélgetésre „Fremond Árpádot, az Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökét is meginvitálta”[2]. Talán Bólogató Jánosnak.

Mint a bejegyzésből kiderül, a nagykövetet „tájékoztatták közösségünk érdekérvényesítő erejéről, választási eredményeinkről, a perszonális kisebbségi autonómia megvalósításáról, eredményes működésünk vajdasági modelljeként emlegetett programjáról és további céljairól”[3].

– A nagykövet asszony elismerően szólt a szülőföldön történő boldogulásért folytatott küzdelmünkről – jegyezte meg a pártelnök[4].

 

A külföldi diplomaták folyamatosan érdeklődnek a vajdasági magyar közösség helyzetének alakulása iránt, ami természetes is, hiszen egy őshonos nemzeti közösségről van szó. Március 28-án például Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövetetájékozódott a vajdasági magyarok perspektíváiról” – ugyanúgy a VMSZ székházában[5].

– A VMSZ elnökeként beszélgettem vele (mármint az amerikai nagykövettel – B.A.), és arról tájékoztattam, hogy a VMSZ-nek mik a törekvései, hogy mindent megteszünk a vajdasági magyar közösség identitásának megőrzése érdekében, de mindezt úgy tesszük, hogy őrizzük a politikai önállóságunkat, azonban szövetségeket kötünk a céljaink megvalósítása érdekében. Beszéltem a Szerb Haladó Párttal fennálló együttműködésről, arról, hogy ez az együttműködés a szerb-magyar megbékélés tekintetében hatalmas eredményeket hozott az elmúlt tíz évben (??!! – B.A.), ami példaértékű lehet más relációkban is, és arról tájékoztattam Nagykövet urat, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség a jövőben is a kormánykoalíció részeként képzeli el magát, és ez a biztosítéka annak, hogy a magyar közösségnek az érdekeit a jövőben is érvényre tudjuk juttatni Belgrádban és Újvidéken is (?? – B.A.) – nyilatkozta akkor II. Pásztor a sajtónak[6].

A Szerb Haladó Párt (SNS) viszont olyannyira semmibe veszi a folyton menyasszonynak kínálkozó VMSZ-t, hogy még mindig nem került aláírásra a hatalomban való részvételről szóló szerződés, holott az ellopott és elcsalt választások még 2023. december 17-én lezajlottak.

 

Az USA zágrábi nagykövetével való találkozóról a nyilvánosság – a sajtó is – csak a junior Pásztor bejegyzéséből tájékozód(hat)ott. Így hát nem tudjuk, hogy a VMSZ vezetője hogyan is látja a magyar közösség jelenét és jövőjét, mert a múltról jót mondani semmiképpen nem lehet.

A Christopher Hillel tartott közös sajtótájékoztatón elhangzott viszont, hogy a kispásztor a jövőnket továbbra is a kormánykoalícióban képzeli el, mégpedig azokkal a szerb nacionalista erőkkel, akik nem is olyan régen még ki akartak költöztetni bennünket a szülőföldünkről. Ennek a káros politikának a következménye, hogy az utóbbi évtizedben 70 ezer magyarral lett kevesebb a Vajdaságban. A pártvezér és az MNT elnöke erről vajon beszámolt-e a vendégeknek?

 

Pásztor Bálint és Fremont Árpád csak a saját meglátásaikat mondhatták el a külföldi diplomatáknak, mivel már régóta virtuális világban, vagyis a valóságtól távol élnek. A magyar közösség helyzetéről a másfél évtizedig tartó katasztrófális pásztori éra alatt semmilyen valós értékelés nem készült. Ez nem volt a VMSZ érdeke, mert gyorsan kiderült volna, hogy „csehül állunk” – a forintmilliárdos támogatások ellenére is.   

A külföldi diplomatáknak fel lehet róni, hogy csak egy forrásból, vagyis egyoldalúan és tévesen tájékozódnak. Ha valaki valóban meg akarná ismerni a vajdasági magyar közösség helyzetét, akkor bizony több forrásból kellene tájékozódnia és az ellenzéki szervezeteket is illene felkeresni. Ha nincs többszólamúság, ha nincsenek ellenzéki pártok, akkor azon kellene csodálkozni és kutatni az okát.  Miért nem teszik?

 

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) és a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) vezetőinek pedig azt is a rovására lehet írni, hogy – ismereteim szerint – a diplomáciai körökkel és a nemzetközi szervezetekkel semmilyen kapcsolatot nem tartanak. Még a szerbiai emberi jogi szervezetekkel sem.  Korábban ez rendszeres gyakorlat volt és külföldön is ismert magyar kisebbségvédelmi civil szervezetek is működtek a Vajdaságban[7].

A két ellenzékinek számító párt a közleményeit is szinte csak magyar nyelven adja ki, amit aztán a sajtó (Pásztorpress) nem közöl, így el sem juthatnak a Belgádban akkreditált diplomatákhoz, az Európai Unió küldöttségéhez és az Európa Tanács irodájához. Ennek aztán az a következménye, hogy a diplomaták elismerően szólnak” a VMSZ-nek „a szülőföldön történő boldogulásért folytatott küzdelméről”, miközben a magyar közösség egyre lejjebb kerül lejtőn.

BOZÓKI Antal

__________
[1] Az USA zágrábi nagykövete a VMSZ székházában!
https://pannonrtv.com/rovatok/politika/az-usa-zagrabi-nagykovete-vmsz-szekhazaban, 2024. augusztus 30. 18:22, és A vajdasági magyarság helyzetéről. Magyar Szó, 2024. augusztus 31. 5.
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Uo.
[5] Németh Ernő: A vajdasági magyarok perspektíváiról tájékozódott a VMSZ-ben az amerikai nagykövet. https://m.vajma.info/cikk/vajdasag/29457/A-vajdasagi-magyarok-perspektivairol-tajekozodott-a-VMSZ-ben-az-amerikai-nagykovet.html, 2024. március 28. 14:41
[6] Uo.
[7] Lásd a Lázongó Délvidék/Vajdaság c. könyvemben. Historiae, Óbecse 2022., p. 335.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése