Oldalak

2024. szeptember 18., szerda

Miért hallgat a VMSZ a sorkatonaság bevezetésével kapcsolatban?

 Miért hallgat a VMSZ a sorkatonaság bevezetésével kapcsolatban?

2024. szeptember 17. 19:06

Sokáig úgy tűnt, hogy csak gumicsonként dobta be az államvezetés a sorkatonaság újbóli bevezetését, hogy addig is elterelje a figyelmet a lítiumbányászat miatt kialakult elégedetlenkedésről és tüntetésekről, de aztán magasabb fokozatba kapcsoltak a politikusok, s előbb Aleksandar Vučić, az ország elnöke 2024. szeptember 14-én bejelentette, elindult a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását célzó törvényes eljárás. 

Egy nappal később jött a hír, hogy „a kormány arra utasította a Honvédelmi Minisztériumot, hogy sürgősen készítsen törvénymódosítást a sorkatonai szolgálat felfüggesztésének eltörlése érdekében” – ezt már Miloš Vučević közölte. A miniszterelnök hozzátette, „megyünk a parlamentbe, hogy visszaállítsuk a sorkatonai szolgálatot.”

„Úgy gondolom, hogy pénteken lesz a kormány ülése, ahol elfogadjuk azt a törvénymódosítási javaslatot, amely a sorkatonaság visszaállításáról szól. Az ülésre meghívtuk Aleksandar Vučić államelnököt, mint főparancsnokot, hogy jelen legyen, mert a téma az ő alkotmányos hatáskörébe tartozik” – mondta Vučević vasárnap a Pink TV-ben.

A Szerb Haladó Párt tagjai biztosan megszavazzák majd a sorkatonaság visszaállítását elrendelő törvényt, de mi a helyzet a minden szinten koalíciós partnerrel, a Vajdasági Magyar Szövetséggel? Az látszik, hogy a párt úgy kerüli ezt a témát, mint macska a forró kását: a VMSZ tagjai úgy tesznek, mintha ez a téma nem is szerepelne napirenden, mintha nem foglalkozna ezzel a sajtó naponta, és nem ez lenne most a nyilvánosságot leginkább érdeklő kérdés, hiszen jól tudjuk, korábban sok fiatal azért hagyta el az országot, mert nem akart bevonulni. A sorkatonság visszaállítása többek szerint is egy újabb löket lesz a vajdasági magyar fiataloknak, hogy ne vesztegessenek el két és fél hónapot az életükből valamelyik szerb kaszárnyában, helyette inkább külföldre mennek tanulni és ott is maradnak.

Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke az elmúlt napokban előbb aláírta a Szerb Haladó Párttal kötött koalíciós szerződést, majd a felvidéki Nyitrára sietett, ahol a IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Tornát tekintette meg és tapsolhatott a délvidéki aranyéremnek. Kedden bejelentette, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ három évtizedének megírására a történelemtudományok doktorait, történészeket, újságírókat kérte fel, akik hosszú éves szakmai tapasztalattal és szerzői múlttal rendelkeznek, majd pedig a szabadkai Városháza alatt tűnt fel, ahol megnyitotta az Alpha Travel & Marketing ügynökséget. A sorkatonasággal kapcsolatban egy szót se mondott eddig a sajtónak, viszont az is igaz, hogy az említett rendezvényeken az újságírók nagyon rendesek voltak, és nem provokálták (valódi) kérdésekkel az elnököt.

„A VMSZ azért száll síkra, hogy a sorkatonai szolgálat törvénymódosítás útján szűnjön meg véglegesen. Elvárjuk továbbá a tartalékos katonai szolgálat mielőbbi professzionalizálását” – ez a mondat a Vajdasági Magyar Szövetség 2012-es programjában szerepelt, amelyben többek között az is olvasható, hogy „a 2008 és 2012 közötti időszak egyik fontos eredménye a kötelező sorkatonai szolgálat megszüntetéséről szóló parlamenti határozat.”

Sokan Pásztor Istvánnak, a VMSZ akkori elnökének tulajdonítják ezeket a mondatokat, ugyanis a Magyar Szó napilap interjúnak álcázva közölte a programot, azonban ez csak az akkor már és azóta is főszerkesztőként tevékenykedő Varjú Márta hamisítása volt, aki kérdéseket iktatott be a VMSZ programjába, s aztán a szöveget úgy jelentette meg a napilap, mintha Pásztor Istvánnal készült volna egy interjú, pedig ez nem felelt meg a valóságnak.

Sokáig persze nem lehet húzni-halasztani, így a Vajdasági Magyar Szövetség jelenlegi vezetőinek napokon belül meg kell indokolniuk, igennel vagy nemmel szavaznak-e majd a sorkatonaság visszaállításáról szóló törvénymódosításra. Egyes szakértők szerint, akinek van kettős állampolgársága, annak nem kell majd leszolgálnia a tervek szerint két és fél hónapos sorkatonaságot, de mi lesz azokkal a vajdasági magyar fiatalokkal, akiknek nincs magyar állampolgárságuk? Kérdések, amelyekre a közösség vezetőitől várják a válaszokat azok, akik a legutóbbi választásokon rájuk szavaztak, és minden bizonnyal azok is, akik nem.

https://szmsz.press/2024/09/17/miert-hallgat-a-vmsz-a-sorkatonasag-bevezetesevel-kapcsolatban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése