Oldalak

2024. október 5., szombat

MEGRENDEZETT SZÍNJÁTÉK

Vučić esete a szabadkai feliratokkal  

A megújult szabadkai pályaudvaron (Fotó: Tómó Margaréta/SZMSZ)

Aleksandar Vučić szerb elnök az épülő Belgrád-Budapest gyorsvasúton közlekedő tesztvonattal felesége, Tamara társaságában érkezett október 3-án délután a szabadkai vasútállomásra.
Sajtójelentések szerint, miután sétát tett az állomáson, újságíróknak elmondta, „senki álmodni sem mert volna arról, hogy a magyarok előtt elkészül Szerbia ezzel a beruházással, most ott tartunk, hogy egy évvel a határidő előtt átadásra készülünk”[1].
– Észrevettem, hogy csak szerbül és angolul vannak kint a feliratok az állomáson. Ez itt megengedhetetlen. Amíg én vagyok az elnök, ilyen nem fordulhat elő, hogy ne legyen kiírva magyarul minden Szabadkán. Előbb szerbül, aztán magyarul, és csak utána angolul. Megértetted Bakić? – mondta szigorúan az államfő Stevan Bakić, Szabadka polgármestere felé fordulva, annak ellenére, hogy a polgármesternek és a városnak nem sok köze van ehhez a beruházáshoz[2].

Amint a fotón is látszik, az óra alatti táblán lévő felirat csak szerb nyelven, cirill-írással és angol nyelven van kiírva.
– A Szerb Köztársaságban a cirill betűs írásmód van hivatalos használatban, a latin betűs írásmód pedig a jelen törvénnyel meghatározott módon – írja a hivatalos nyelv- és íráshasználatról szóló törvény 1. szakaszának 2. bekezdésében[3].
Az idézett törvény 3. szakaszának 2. bekezdésében az áll, hogy „hivatalos nyelv- és íráshasználatnak minősül a következő nyelv- és íráshasználat is: a helységnevek és egyéb földrajzi nevek, a terek és utcák nevének, a szervek, szervezetek és cégek nevének kiírása, a nyilvános felszólítások, a nyilvánosság értesítésének és figyelmeztetésének közzététele, valamint az egyéb közfeliratok kiírása”[4].
A törvény 7. szakasza kimondja, hogy „a hivatalos használatban lévő nemzeti kisebbségi nyelveken és írással (a továbbiakban: nemzeti kisebbségi nyelv) készült szöveget a szerb nyelvű szöveg után, az alatt vagy attól jobbra ugyanolyan formájú és nagyságú betűkkel kell feltüntetni. Ha több nemzeti kisebbségi nyelv van hivatalos használatban, az ezen nyelvű szövegeket a szerb nyelvű szöveg után betűrendi sorrendben kell feltüntetni[5]”.
A vasútvonal kivitelezői a felújított szabadkai vasútállomáson latin betűs, de nemzeti közösségi nyelvű feliratokat el sem helyzetek! Ez a hivatalos nyelvhasználati törvény flagráns megsértése!

Úgy tűnik, Vučić elnök sem ismeri a nyelvhasználati törvényt és Szabadka alapszabályát.
Egyrészt, az angol nyelvű feliratok kiírását a törvény nem teszi kötelezővé, ahogy Vučić követeli, mint a nemzeti közösségi nyelveket. Igaz viszont, hogy az angol feliratok is segítenék a jobb eligazodást, a közlekedést, a turizmust és növelnék az ország imázsát.
Másrészt, Szabadka város Statútumának 9. szakasza értelmében „a városban hivatalos használatban van a szerb, a bunyevác, a horvát és a magyar nyelv és írás”[6]. Ez azt jelenti, hogy a vasútállomáson (is) mindezeken a nyelveken és írásokon el kell készíteni az új feliratokat!
– Amíg én vagyok az elnök, ilyen nem fordulhat elő, hogy ne legyen kiírva magyarul minden Szabadkán – hangoztatta Vučić. Mit szólnak ehhez a szabadkai horvátok és a bunyevácok? Mit szól hozzá Tomislav Žigmanov, a szerb kormány emberi és kisebbségi jogokért, valamint a társadalmi párbeszédért felelős horvát származású minisztere?

Nem tudni, hogy mikor készült utoljára Szabadkán elemzés a nemzeti közösségi nyelvek hivatalos alkalmazásáról a közigazgatásban, az igazságügyben, a rendőrségen, a közlekedésben és általában a városban.
Hiába kerestem a város magyar nyelvű alapszabályát a közösségi hálón.
A város hivatalos magyar nyelvű honlapján csak a Statútum rovat található (https://hu.subotica.ls.gov.rs/). Ha viszont rákattintunk erre az oldalra, akkor csak a szerb nyelvű cirill betűs szöveg jelenik meg: https://subotica.ls.gov.rs/ova_doc/statut-grada-subotice/.
Az előző mandátumban a jogászdoktori címet díszként használó Pásztor Bálint volt a városi képviselő testület elnöke. Arra nem volt képes, hogy a magyar nyelv teljes körű hivatalos használatát biztosítsa a város hivatalos közösségi oldalán! Az oldal 9 rovata közül csak a Pályázatok és hirdetések és az Értesítések érhető el magyar nyelven.

Vučić szabadkai nyilatkozatát az egyik kommentáló „jó poén- és képmutatásnak”[7] nevezte. A másik rámutatott, hogy „de jó lenne, ha addig nem nyitnák meg (a szabadkai vasútállomást – B.A.), amíg a Tisza mentén visszaállítják a cirill betűsre cserélt útjelző táblákat kétnyelvűre. Zenta kimenetelén pl. Adán a körforgalom stb. tiszta cirill betű. Volna itt még tenni való a kétnyelvűség terén, amit Vučić nem lát és nem is akar észrevenni” – írja[8].
A harmadik észrevette, hogy se Pásztor Bálint (de Juhász Bálint, a Tartományi Képviselőház elnöke se – B.A.) nem volt jelen Vučić szabadkai látogatásakor. – Hiszi a pici, hogy csupán protokolláris mulasztás folytán nem kapott meghívót a koalíciós magyar párt elnöke az eseményre. A VMSZ viszont magyarázattal tartozik szavazóinak, miért hunyt szemet a fölött, hogy a felújított vasútállomásokon nincs magyar nyelvű felirat a tájékoztató táblákon – áll a bejegyzésben[9].

A felújított szabadkai vasútállomás november 24-i megnyitóján – amelyen Aleksandar Vučić elmondása szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök is jelen lesz – meg lehet majd állapítani, hogy milyen nyelv(e)ken lesznek a feliratok. Az új, a törvény szabályai szerint készülő táblák költségeit azzal kellene megfizettetni, aki a törvénysértést elkövette, csak sajnos nem fogják! Ismét az adófizetők költségére történik majd meg a javítás!
Miután kiköszörülik a csorbát, akkor sem kell azonban messzemenő következtetéseket levonni a szerb elnök és a hatalmi haladó párt nemzeti közösségi politikáját illetően. Nem mondtak le ugyanis a „szerb világ” építéséről, amit a mostani feliratok is ékesen illusztrálnak!

BOZÓKI Antal

__________
[1] Tómó Margaréta. Vučić: Nem nyílhat meg a vasútállomás Szabadkán, nincs kiírva semmi magyarul. https://szmsz.press/2024/10/03/vucic-nem-nyilhat-meg-a-vasutallomas-szabadkan-nincs-kiirva-semmi-magyarul/, 2024. október 3. 15:53
[2] Uo.
[3] TÖRVÉNY A HIVATALOS NYELV- ÉS ÍRÁSHASZNÁLATRÓL. Az SZK Hivatalos Közlönye, 45/91., 53/93., 67/93., 48/94., 101/2005. – másik törvény és 30/2010. szám. https://www.mnt.org.rs/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] ОДЛУКА о изменама Статута Града Суботице [Határozat Szabadka város Statútumának változásáról]. Број [Szám]: I-00-02-9/2021 Дана [Kelt]: 2021. 05. 6. https://subotica.ls.gov.rs/ova_doc/statut-grada-subotice/
[7] Díszconnector (*.*.234.55). 2024. október 4. 9:16
Vučić: Két év múlva a Belgrád-Budapest távot 2 óra 40 perc alatt tehetjük meg. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/29987/Vucic-Ket-ev-mulva-a-Belgrad-Budapest-tavot-2-ora-40-perc-alatt-tehetjuk-meg.html, 2024. október 3. 20:42
[8] Uo. Alfonz (*.*.87.6). 2024. október 4. 7:18
[9] Uo. Kőműves Zoltán (*.*.174.64). 2024. október 3. 21:31

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése