A VMSZ újra ugyanazokkal a jelöltekkel indul
A VMSZ köztársasági képviselői (Fotó: SZMSZ)
„Ezek ugyanazok.”
A Bródy János által ismertté tett mondat ezúttal is találó lehet a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) választási listájára.
A VMSZ közzétette A magyar összefogás szlogenű, 250 fős választási listáját az október 25-re kiírt előrehozott parlamenti választásokra. A párt szeptember 15-én adta át a Köztársasági Választási Bizottságnak (RIK) a listájához összegyűjtött 9531 támogatói aláírást[1]. (A RIK később 9332 jogilag érvényes támogatói nyilatkozatot állapított meg, a listaállításhoz szükséges 5000 helyett.[2]) A teljes lista a párt választási honlapján tekinthető meg[3].
Az aláírásokat a VMSZ egyetlen nap alatt gyűjtötte össze. Ez a párt számára nem jelentett különösebb szervezési nehézséget: évek óta kiépített, működőképes politikai és szervezeti hálózattal rendelkezik.
Szeptember 14-én összesen 64 helyen gyűjtötték az aláírásokat, több helyen közös VMSZ–Agenda-címen is[4]. Az eseményeket a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) által alapított sajtóorgánumok is támogatták: a helyszíneket közölte a VMSZ hivatalos oldala[5], a Magyar Szó[6], valamint a Szabad Magyar Szó[7] is.
A VMSZ ezúttal is teljes, 250 nevet tartalmazó listát állított[8]. Ez pontosan annyi jelöltet jelent, ahány képviselői hely van a szerb köztársasági parlamentben.
A szám önmagában látványos. Politikai súlya azonban jóval kisebb, ha figyelembe vesszük, hogy a VMSZ-nek jelenleg hat köztársasági képviselője van.
Ugyanez vonatkozik a 9531 támogatói aláírásra is. Kisebbségi párt esetében 5000 aláírás elegendő a lista állításához. A VMSZ tehát csaknem kétszer annyi aláírást gyűjtött össze, mint amennyire a listaállításhoz szükség volt. Ezt maga a párt is kiemelte[9].
Kérdés azonban, hogy mit képviselnek azok, akik ehhez a nevüket adták?

„Ezek ugyanazok”
Illusztráció: SZMSZ
A lista első hat helyén Pásztor Bálint (1979, Szabadka, rendkívüli egyetemi tanár), a VMSZ elnöke, Bájity Borisz (1982, Szabadka, okleveles jogász – mester), a párt alelnöke, Tóbiás József (1971, Zenta, családi vállalkozó), a párt tanácselnöke, Kovács Elvira (1982, Szentmihály, okleveles közgazdász), a párt elnökségének tagja, valamint Úri Emese (1967, Versec, általános szakorvos) és Újhelyi Ákos (1977, Zenta, a közgazdaságtudományok magisztere) szerepelnek[10].
A VMSZ 2026-os hivatalos listáján ugyanez a hat név szerepel az első hat helyen. Ők az előző parlamenti ciklusban is a VMSZ köztársasági parlamenti képviselői voltak.
A 2023-as választási listához[11] képest mindössze a sorrend változott: Kovács Elvira a második helyről a negyedikre csúszott, Bájity Borisz és Tóbiás József egy-egy hellyel előbbre lépett, Úri Emese megtartotta ötödik, Újhelyi Ákos pedig hatodik helyét[12].
Személyi megújulás tehát nincs. A lista sorrendje legfeljebb a párton belüli erőviszonyok alakulását tükrözheti.
A választási kampányban lehet új ígéreteket tenni, új eredményeket hangsúlyozni. A lista jelszava is azonban világosan a folytonosságot mutatja: a VMSZ ugyanazokra a többnyire sokéves, hivatásos és megélhetési politikusokra építi parlamenti képviseletét.
Ezért érdemes megnézni, mit tettek eddig.

Hat képviselő – ugyanaz a politikai pálya
Pásztor Bálint és Kovács Elvira hosszú évek óta köztársasági képviselők. Parlamenti tevékenységükben nem a vajdasági magyar közösség érdekeinek következetes képviselete, hanem a kormányzó Szerb Haladó Párttal (SNS) kialakított politikai együttműködés a meghatározó.
Pásztor Bálint 2007 óta nyolc mandátumban (!!) eredménytelen köztársasági parlamenti képviselő és frakcióvezető[13].
Bájity Borisz 2017 októberétől a Vajdaság AT Képviselőházának (Pásztor István elnöksége alatt) főtitkárhelyettese volt, majd 2022-ben a VMSZ által delegált MNT-tag lett. 2024. február 6. óta szürke köztársasági parlamenti képviselő[14].
Tóbiás József a VMSZ tanácselnöke, a párt bemutatása szerint „harmadik generációs családi vállalkozó”, aki „kézilabda-szakedzői diplomát szerzett Újvidéken”. 2024. február 6. óta köztársasági parlamenti képviselő[15], tevékenysége azonban kevéssé vált ismertté a nyilvánosság előtt.
Kovács Elvira 2007. július 18. óta, nyolc (!!) mandátumban köztársasági parlamenti képviselő. A parlament alelnöke és az Európai Integrációs Bizottság sikertelen elnöke[16]. Hosszúra nyúlt parlamenti jelenléte ellenére a tevékenységében a párt koalíciós politikai irányvonala, illetve a kormányzó erőkkel fenntartott együttműködés dominál.
Úri Emese 2020 és 2022 között, majd 2024 februárjától ismét köztársasági parlamenti képviselő[17]. Parlamenti szereplése szinte ismeretlen a szélesebb nyilvánosság számára.
Újhelyi Ákos 2012–2016 között tartományi parlamenti képviselő volt. 2020 óta három mandátumban köztársasági parlamenti képviselő; harmadik mandátumát 2024. február 6-án kezdte[18]. Parlamenti tevékenysége főleg a haladók javaslatainak támogatásában merült ki.
Hat ember, hosszú parlamenti jelenlét, az eredmény viszont sehol.
Ennek ellenére a VMSZ most sem új parlamenti csapatot mutat be. A korábbi képviselőit indítja újra, akiktől semmilyen változás nem várható.

Kinek számoltak el?
A VMSZ képviselőjelöltjeinek egyéni választási megmérettetésben nem volt részük. Nem a tehetségüknek és a tudásuknak, a magyar közösség érdekeiért való kiállásuknak, hanem a pártlistának köszönhetően jutottak tisztségekbe.
A közösség fejlődése szempontjából mérvadó eredményt azonban nem tudnak felmutatni.
Ez a szerbiai listás választási rendszer következménye, de nem mentesíti őket a politikai felelősség alól.
A kérdés ugyanis az: kinek és miről számolnak el azok a képviselők, akik hosszú éveken át képviselik a vajdasági magyar közösséget a köztársasági parlamentben?
Milyen jogokat sikerült hatékonyabban érvényesíteniük?
Milyen, a közösség életét meghatározó problémákat oldottak meg?
Milyen parlamenti kezdeményezések kapcsolódnak személy szerint hozzájuk és milyen eredménnyel?
Milyen konkrét változásokat tudnak felmutatni több parlamenti ciklus után?
Ezekre a kérdésekre a VMSZ több mint másfél évtizedes kormányzati szerepvállalása után sincs kielégítő válasz.

Ugyanaz a koalíciós politika
A VMSZ 2014-ben lépett kormányzati koalícióra a Szerb Haladó Párttal (SNS) és a Szerbiai Szocialista Párttal (SPS). Ez az együttműködés azóta is fennáll köztársasági és több helyi szinten[19]. Több önkormányzatban még a Szerb Radikális Párttal (SRS) is[20].
A politikai együttműködés a szerb nacionalista pártokkal tehát nem átmeneti epizód, hanem a VMSZ politikájának tartós és meghatározó eleme.
Pásztor Bálint a pártelnöki tisztség átvétele után is ennek a politikának a folytatásáról beszélt. 2026. április 30-án a Fideszt továbbra is stratégiai partnerként említette, és arról nyilatkozott, hogy a választások után ismét koalícióra lépnének a haladókkal[21].
Vagyis személyi megújulás nincs, politikai irányváltás nincs. A régi emberek a régi politikát viszik tovább.
A probléma tehát nem csupán az, hogy kik szerepelnek a listán, hanem az is, hogy ugyanazt a politikai irányvonalat képviselik, amelyet a VMSZ több mint egy évtizede követ.
A közösség közben fogyatkozik
A vajdasági magyar közösség létszáma a 2011-es 253 899-ről 2022-re 184 442-re csökkent.
Ez 69 457 fős, csaknem 27 százalékos visszaesés.
Önmagában természetesen ebből nem következik, hogy a népességfogyás egyetlen párt politikájának következménye. A demográfiai folyamatokat számos gazdasági, társadalmi és migrációs tényező alakítja. A politikai felelősség kérdését azonban ez nem teszi semmissé.
Mit tett a hatalmi pozícióban lévő VMSZ azért, hogy ez a folyamat megforduljon, vagy legalább mérséklődjön?
Ha tett is valamit, annak a demográfiai adatokban nincs látható eredménye.

A sajtó és a közélet kérdése
Látogatói bejegyzés Vicsek Annamária EP-képviselő közösségi oldalán
A VMSZ politikájának másik fontos területe a kultúra és a nyilvánosság.
A párt az elmúlt években döntő befolyást szerzett a vajdasági magyar kulturális és médiatérben, miközben a politikai párbeszéd lehetőségei beszűkültek.
Ezt a kérdést nem lehet pusztán pártpolitikai vitaként kezelni.
Ha egy közösség nyilvánosságában kevés tér marad az eltérő véleményeknek, akkor az már a közösség demokratikus működésének és fejlődésének a kérdése.
A választópolgároknak ezért azt is érdemes mérlegelniük, hogy az elmúlt években mennyire volt nyitott, sokszínű és elszámoltatható a vajdasági magyar közélet.

Mladić és a politikai felelősség
Különösen súlyos kérdést vetett fel, hogy a VMSZ egyik újvidéki képviselője és polgármestersegédje szeptember 7-én tiszteletét fejezte ki Ratko Mladić előtt, akit a hágai Nemzetközi Törvényszék jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt népirtás, emberiesség elleni bűncselekmények és háborús bűncselekmények miatt[22].
Az eset politikai következménye nem pusztán az érintett személyek magatartásának megítélése.
A pártvezetés felelőssége is felmerül: hogyan reagált a saját tisztségviselőinek tettére, amely egy háborús bűnök miatt jogerősen elítélt személy melletti nyilvános tiszteletadásként értelmezhető?
A VMSZ vezetése, illetve Pásztor Bálint pártelnök mindeddig nem határolódott el nyilvánosan ettől a magatartástól, és nem ismert, hogy fegyelmi eljárást indított volna az érintettekkel szemben.
Ez sem pusztán egyéni ügy. Ez a párt politikai felelősségének kérdése.
Ugyanazok, ugyanaz a politika
Illusztráció (Facebook)
A választási lista alapján a VMSZ sem személyi, sem politikai megújulást nem kínál.
Az első hat helyen ugyanazok a politikusok szerepelnek, akik az előző parlamenti ciklusban is képviselték a pártot. A pártelnök nyilatkozatai alapján a haladókkal való együttműködés is folytatódhat.
Ugyanazok az emberek. Ugyanaz a politika. Ugyanaz a koalíciós konstrukció.
Analitikusok arra is figyelmeztetnek, hogy a VMSZ-re leadott minden egyes szavazat valójában Aleksandar Vučić hatalmon maradásának kedvez.

A VMSZ-nek több mint másfél évtizednyi kormányzati szerepvállalás után már nem újabb ígéretekkel, hanem eredményekkel és politikai elszámolással kellene előállnia.
Mit tett?
Mit ért el?
Mit változtatott meg?
És mindenekelőtt: mitől lenne más a következő parlamenti ciklus, ha ugyanazok ülnek majd ugyanott, ugyanannak a politikának a képviseletében?

A lista pedig önmagáért beszél:
„Ezek ugyanazok.”
Ugyanazok a nevek.
Ugyanaz a politika.
Ugyanaz a koalíciós irány.
De az október 25-i választás tétje ennél jóval nagyobb.
Szerbiában most arról is döntenek a polgárok, hogy ilyen országban, ilyen politikai és társadalmi körülmények között akarnak-e tovább élni, vagy hatalom- és rendszerváltást akarnak.
Olyan országban akarnak-e élni, amelyben a hatalom elszámoltatható, az intézmények valóban működnek, a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, és joguralom van.

A vajdasági magyar választópolgárok számára a voksolás része az is, hogy október 25-én eldöntsék: támogatják-e továbbra is a VMSZ politikáját, vagy változást akarnak.
A választás tehát nem egyszerűen hat ember újraindításáról szól.
Hanem arról, hogy maradjon-e minden ugyanúgy.
„Ezek ugyanazok.”
De vajon ugyanazt akarjuk-e továbbra is?

Bozóki Antal
__________
[1] mh: A magyar összefogás. Magyar Szó, 2026. szeptember 16. 1.
[2] (RTV) Kihirdették a VMSZ – dr. Pásztor Bálint választási listáját. https://www.rtv.rs/hu/politika/, 2026. szeptember 16. 11.40
[3] (VMSZ) Mind a 250 jelöltünk. https://2026.vmsz.org.rs/jeloltjeink
[4] AGENDA: CIVIL SZERVEZET VAGY A VMSZ KÖZPÉNZBŐL MŰKÖDŐ HÁTTÉRGÉPEZETE? https://vmplenum.rs/2026/09/19/agenda-civil-szervezet-vagy-a-vmsz-kozpenzbol-mukodo, 2026. szeptember 19.
[5] Lásd a 3. alatt.
[6] Hétfőn kezdi meg az aláírások gyűjtését a VMSZ. Magyar Szó, 2026. szeptember 12. 5.
[7] Hétfőn kezdi meg az aláírások gyűjtését a VMSZ. https://szmsz.press/2026/09/12/hetfon-kezdi-meg-az-alairasok-gyujteset-a-vmsz/, 2026. szeptember 12. 18:38
[8] Lásd a 3. alatti oldalon.
[9] Lásd a 1. alatti írást.
[10] Emberek, akikre számíthat. https://2026.vmsz.org.rs/jeloltjeink
[11] Vajdasági Magyar Szövetség Köztársasági Választási Listája 2023. https://www.vmsz.org.rs/koztarsasagi
[12] A 2023-as választásokkal kapcsolatban lásd még ezeket az írásaimat:
Szerbiában továbbra sem lesz hiteles magyar érdekképviselet!
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15984, 2023. december 3.
Merre, vajdasági magyarok? https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15990, 2023. december 5., és „Győztünk”? https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16020, 2023. december 18.
[13] Bővebben lásd a Pásztor után megint Pásztor című írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2023. november 5. 16:59, és Dr. Pásztor Bálint. https://2026.vmsz.org.rs/jeloltjeink/pasztor-balint
[14] Bájity Borisz. https://www.mnt.org.rs/tagjaink/bajity-borisz
[15] Tóbiás József. A VMSZ tanácsalelnöke. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/tobias-jozsef, és Tóbiás József. https://2026.vmsz.org.rs/jeloltjeink/tobias-jozsef
[16] Bővebben lásd az „Érdekvédő Elviránk”, https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15256, 2023. február 9.; a Rossz és téves politika szolgálatában! https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15652, 2023. július 16., és a Kovács Elvira (VMSZ) – „a legdrágább képviselő” c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15756, 2023. augusztus 30. Lásd még: Kovács Elvira. https://2026.vmsz.org.rs/jeloltjeink/kovacs-elvira
[17] Dr. Úri Emese. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/dr-uri-emese, és v-ár: Dr. Úri Emese: A szívós és kitartó munka tiszteletet és elismerést vált ki. Magyar Szó, 2023. november 30. 5., és Dr. Úri Emese. https://2026.vmsz.org.rs/jeloltjeink/uri-emese
[18] Mgr. Újhelyi Ákos. https://2026.vmsz.org.rs/jeloltjeink/ujhelyi-akos
[19] Bővebben lásd az (EGYELŐRE) KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=18269, 2026. szeptember 15.
[20] Uo.
[21] Pásztor: A Fidesz továbbra is stratégiai partnerünk, a választások után koalícióra lépünk a haladókkal. https://szmsz.press/2026/04/30/pasztor-a-fidesz-tovabbra-is-strategiai-partnerunk-a-valasztasok-utan-koaliciora-lepunk-a-haladokkal/
[22] Bővebben lásd a KISS GYULA – EGY POLITIKAI KARRIER DICSTELEN VÉGE című írásomat. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=18255, 2026. szeptember 10.
Lásd még: „SZEMÉLYES DÖNTÉS” VOLT? AKKOR MI VOLT „MÁR MEGBESZÉLVE”? https://www.facebook.com/search/top?q=vajdas%C3%A1gi%20magyar%20pl%C3%A9num, 2026. szeptember 10.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése