Csorba Béla: történelmi fordulatra vár a kárpát-medencei magyarság!

Év végi interjú a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnökével

– A VMDP elnökeként hogy látja, melyek a 2013-as év főbb jellemvonásai nemzetpolitikai szempontból? Mi az, ami bizakodásra ad okot és mi az, ami miatt aggódik?

– Először is cáfolnom kell azt a közkeletű kincstári optimizmust, hogy szerb-magyar viszonylatban valamiféle sikertörténetről lenne szó. Vagy ha sikertörténetről van szó, akkor azt mi, vajdasági magyarok nem igen érzékeljük, nem látjuk. Mindenekelőtt, szerb részről a mai napig nem helyezték hatályon kívül a Sajkás-vidéki magyarok kollektív jogfosztására vonatkozó második világháború végi állami határozatokat, noha – mint tudjuk – ezt a szerb külügyminiszter és a szerb miniszterelnök is megígérte. Sőt, hát tulajdonképpen ígéretekkel van tele a padlás, szinte nincs is olyan szintje a szerb állami életnek, mely szintről valami hasonló el nem hangzott volna. Ugyanakkor a vagyon-visszaszármaztatási törvény és a rehabilitációról szóló törvény ellentmondásainak következtében továbbra is érvényesek a kollektív bűnösség elvei és mindez megnehezíti a vajdasági magyarok sikeres részvételét a rehabilitációs és a vagyon-visszaszármaztatási folyamatban.

Csorba Béla

– Mi lehet a késlekedés oka?

– Azt kell, hogy higgyem, és ezt rajtam kívül nagyon sokan így gondolják, hogy a szerb állami struktúrák részéről ez is volt a cél. Ez egy halogató taktika, ami azt eredményezheti, hogy Szerbia, akárcsak korábban Szlovákia esetében láttuk, úgy fog bekerülni az Európai Unióba, hogy a korábbi emberiség ellenes állami határozataik sértetlenül fennmaradhatnak. Ez tulajdonképpen az európai politikai helyzetnek, kétarcú európai magatartásnak, képmutatásnak is a következménye. De többek között annak is következménye, hogy az Európai Unió a története során nem sokat foglalkozott a kisebbségi jogvédelemmel. Ugyanakkor had tegyem hozzá, hogy nem beszélhetünk sikertörténetről az autonómiák ügyében sem.

– Pedig gyakran elhangzik a Kárpát-medencében vezető magyar politikusok részéről, hogy Szerbiában a magyaroknak olyan eredményeket sikerült elérni a nemzeti autonómia megvalósítása ügyében, mint sehol másutt…

– Ezek a kijelentések tulajdonképpen napi politikai célra készülnek és én így is tekintek rájuk. Magyarország meglehetősen nehéz külpolitikai és még nehezebb gazdasági helyzetben van és volt, különösen az elmúlt hónapok során. Lényegében Szerbia, vagy a dél-szláv térség, vagy szélesebb értelemben a balkáni térség jelent egyfajta kitörési lehetőséget abból a vaskapocsból, amit a trianoni trauma óta megörököltünk és elviselni vagyunk kénytelenek. Ez az ún. kisantant-szindróma. Nem szabad azt gondolni, hogy ennek az öröksége teljesen kipusztult volna a térségünkből. Ilyen értelemben persze érthető a magyarországi viszonyulás, de meg kell különböztetni a napi politikai érdeket a hosszú távú stratégiai céloktól.

– Az autonómia nyelvére fordítva ez konkrétan mit jelent?

– Azért azt el kell mondani, hogy itt Szerbiában, azon belül a Vajdaságban sem beszélhetünk semmiféle sikertörténetről. Azzal kezdeném, amivel általában a magyarokat szokták etetni: Vajdaság autonóm tartomány helyzete, vagy a vajdasági autonómia. Ez ugyan, mi ezt sokszor elmondtuk, mindenekelőtt szerb ügy, de azért teljesen mi sem vagyunk közömbösek ebben a kérdésben, hiszen ennek vannak anyagi vonzatai is. De azért tartjuk elsősorban szerb ügynek, mert a mai Vajdaság területén a magyaroknak a számaránya már talán a 13 százalékot sem éri el. Ez annak a hosszú távú betelepítési politikának a folyománya és következménye, ami lényegében a mai napig nem állt le Szerbiában. Nem állt le annak ellenére sem, hogy ezt a nemzetközi egyezmények tiltják. Nos, a Szerb Alkotmánybíróság épp a közelmúltban szedte ízekre az egyébként is gyönge felhatalmazásokkal rendelkező tartományi statútumot. Féléves határidőt adva arra, hogy bizonyos olyanfajta változások megtörténjenek, ami elsősorban a szerb politikai elitnek érdeke és annak felel meg. Ami bennünket, itt élő magyarokat közelebbről érint, hogy a nyilvánosság november végén ismerkedhetett meg a kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló új törvénytervezettel, ami a korábbi törvényhez képest semmi újat nem hoz. Lényegében csak kozmetikai változtatásokról van szó. Ha a gyakorlatban is érvényesítik ezt a törvényt (bár itt is még szükség van egy alkotmánybírósági döntésre!), akkor a nemzeti tanács ez után sem lesz a kisebbségi közösség reprezentatív testülete. Továbbra sem lesz alkalmas arra, hogy feltárja, kifejezze és képviselje a vajdasági magyar közösség egészének az érdekeit, ugyani érdemi hatásköröket az új törvény sem irányoz elő. Vagyis, a Magyar Nemzeti Tanács - bármit is mondjon a kincstári optimizmus Szabadkán, vagy Budapesten – ezután sem lesz a magyarok autonómiája. Az MNT fő feladata lényegében, akárcsak eddig, abban fog kimerülni, hogy elossza a Magyarországról érkező támogatásokat (ez viszont azokban az időkben is megtörtént, amikor nem volt nemzeti tanácsunk) és ezzel ismételten hozzájáruljon a VMSZ csalóka legitimációjának és egypárti uralmának a fenntartásához. Amíg ezen a téren változások nem történnek, addig igazi eredményeket nem várhatunk. Meggyőződésem, hogy a VMSZ-nek sem a magyar perszonális autonómia, sem egy esetleges magyar területi autonómia nem érdeke. Az ellenzékbe került délvidéki magyar pártok pedig sem együtt, sem külön, ennek kiharcolására Budapest politikai támogatása nélkül nem képesek. Ezt látnunk kell. Ha mindehhez hozzávesszük a magyarság demográfiai és gazdasági térvesztettségének felgyorsult folyamatát és az új kivándorlási hullámot is, aminek napjainkban lehetünk a tanúi, akkor sorsunk jobbra fordulását egyedül attól várhatjuk (hiszen a remény hal meg utoljára), hogy a magyarországi választások után egy remélhetőleg új nemzeti kormány, ahogy korábban a kettős állampolgárság kérdésében, úgy majd a magyar autonómia ügyében is képes és hajlandó lesz a történelmi fordulatra. Erre a történelmi fordulatra vár az egész Kárpát-medencei magyarság.

Ternovácz István

Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf. 296. szám, 2013. december 31.