Év végi
interjú a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnökével
– A VMDP elnökeként hogy
látja, melyek a 2013-as év főbb jellemvonásai nemzetpolitikai szempontból? Mi
az, ami bizakodásra ad okot és mi az, ami miatt aggódik?
– Először is cáfolnom kell azt a közkeletű kincstári optimizmust, hogy
szerb-magyar viszonylatban valamiféle sikertörténetről lenne szó. Vagy ha
sikertörténetről van szó, akkor azt mi, vajdasági magyarok nem igen érzékeljük,
nem látjuk. Mindenekelőtt, szerb részről a mai napig nem helyezték hatályon
kívül a Sajkás-vidéki magyarok kollektív jogfosztására vonatkozó második
világháború végi állami határozatokat, noha – mint tudjuk – ezt a szerb
külügyminiszter és a szerb miniszterelnök is megígérte. Sőt, hát tulajdonképpen
ígéretekkel van tele a padlás, szinte nincs is olyan szintje a szerb állami
életnek, mely szintről valami hasonló el nem hangzott volna. Ugyanakkor a
vagyon-visszaszármaztatási törvény és a rehabilitációról szóló törvény
ellentmondásainak következtében továbbra is érvényesek a kollektív bűnösség
elvei és mindez megnehezíti a vajdasági magyarok sikeres részvételét a
rehabilitációs és a vagyon-visszaszármaztatási folyamatban.
Csorba Béla
– Mi lehet a késlekedés oka?
– Azt kell, hogy higgyem, és ezt rajtam kívül nagyon sokan így
gondolják, hogy a szerb állami struktúrák részéről ez is volt a cél. Ez egy
halogató taktika, ami azt eredményezheti, hogy Szerbia, akárcsak korábban
Szlovákia esetében láttuk, úgy fog bekerülni az Európai Unióba, hogy a korábbi
emberiség ellenes állami határozataik sértetlenül fennmaradhatnak. Ez
tulajdonképpen az európai politikai helyzetnek, kétarcú európai magatartásnak,
képmutatásnak is a következménye. De többek között annak is következménye, hogy
az Európai Unió a története során nem sokat foglalkozott a kisebbségi
jogvédelemmel. Ugyanakkor had tegyem hozzá, hogy nem beszélhetünk
sikertörténetről az autonómiák ügyében sem.
– Pedig gyakran elhangzik a
Kárpát-medencében vezető magyar politikusok részéről, hogy Szerbiában a
magyaroknak olyan eredményeket sikerült elérni a nemzeti autonómia
megvalósítása ügyében, mint sehol másutt…
– Ezek a kijelentések tulajdonképpen napi politikai célra készülnek és
én így is tekintek rájuk. Magyarország meglehetősen nehéz külpolitikai és még
nehezebb gazdasági helyzetben van és volt, különösen az elmúlt hónapok során.
Lényegében Szerbia, vagy a dél-szláv térség, vagy szélesebb értelemben a
balkáni térség jelent egyfajta kitörési lehetőséget abból a vaskapocsból, amit
a trianoni trauma óta megörököltünk és elviselni vagyunk kénytelenek. Ez az ún.
kisantant-szindróma. Nem szabad azt gondolni, hogy ennek az öröksége teljesen
kipusztult volna a térségünkből. Ilyen értelemben persze érthető a magyarországi
viszonyulás, de meg kell különböztetni a napi politikai érdeket a hosszú távú
stratégiai céloktól.
– Az autonómia nyelvére
fordítva ez konkrétan mit jelent?
– Azért azt el kell mondani, hogy itt Szerbiában, azon belül a
Vajdaságban sem beszélhetünk semmiféle sikertörténetről. Azzal kezdeném, amivel
általában a magyarokat szokták etetni: Vajdaság autonóm tartomány helyzete,
vagy a vajdasági autonómia. Ez ugyan, mi ezt sokszor elmondtuk, mindenekelőtt
szerb ügy, de azért teljesen mi sem vagyunk közömbösek ebben a kérdésben,
hiszen ennek vannak anyagi vonzatai is. De azért tartjuk elsősorban szerb
ügynek, mert a mai Vajdaság
területén a magyaroknak a számaránya már talán a 13 százalékot sem éri el. Ez
annak a hosszú távú betelepítési politikának a folyománya és következménye, ami
lényegében a mai napig nem állt le Szerbiában. Nem állt le annak ellenére sem,
hogy ezt a nemzetközi egyezmények tiltják. Nos, a Szerb Alkotmánybíróság épp a
közelmúltban szedte ízekre az egyébként is gyönge felhatalmazásokkal rendelkező
tartományi statútumot. Féléves határidőt adva arra, hogy bizonyos olyanfajta
változások megtörténjenek, ami elsősorban a szerb politikai elitnek érdeke és
annak felel meg. Ami bennünket, itt élő magyarokat közelebbről érint, hogy a
nyilvánosság november végén ismerkedhetett meg a kisebbségi nemzeti tanácsokról
szóló új törvénytervezettel, ami a korábbi törvényhez képest semmi újat nem
hoz. Lényegében csak kozmetikai változtatásokról van szó. Ha a gyakorlatban is
érvényesítik ezt a törvényt (bár itt is még szükség van egy alkotmánybírósági
döntésre!), akkor a nemzeti tanács ez után sem lesz a kisebbségi közösség
reprezentatív testülete. Továbbra sem lesz alkalmas arra, hogy feltárja,
kifejezze és képviselje a vajdasági magyar közösség egészének az érdekeit,
ugyani érdemi hatásköröket az új törvény sem irányoz elő. Vagyis, a Magyar
Nemzeti Tanács - bármit is mondjon a kincstári optimizmus Szabadkán, vagy
Budapesten – ezután sem lesz a magyarok autonómiája. Az MNT fő feladata
lényegében, akárcsak eddig, abban fog kimerülni, hogy elossza a Magyarországról
érkező támogatásokat (ez viszont azokban az időkben is megtörtént, amikor nem
volt nemzeti tanácsunk) és ezzel ismételten hozzájáruljon a VMSZ csalóka
legitimációjának és egypárti uralmának a fenntartásához. Amíg ezen a téren
változások nem történnek, addig igazi eredményeket nem várhatunk.
Meggyőződésem, hogy a VMSZ-nek sem a magyar perszonális autonómia, sem egy
esetleges magyar területi autonómia nem érdeke. Az ellenzékbe került délvidéki
magyar pártok pedig sem együtt, sem külön, ennek kiharcolására Budapest
politikai támogatása nélkül nem képesek. Ezt látnunk kell. Ha mindehhez
hozzávesszük a magyarság demográfiai és gazdasági térvesztettségének
felgyorsult folyamatát és az új kivándorlási hullámot is, aminek napjainkban
lehetünk a tanúi, akkor sorsunk jobbra fordulását egyedül attól várhatjuk
(hiszen a remény hal meg utoljára), hogy a magyarországi választások után egy
remélhetőleg új nemzeti kormány, ahogy korábban a kettős állampolgárság
kérdésében, úgy majd a magyar autonómia ügyében is képes és hajlandó lesz a
történelmi fordulatra. Erre a történelmi fordulatra vár az egész
Kárpát-medencei magyarság.
Ternovácz
István
Vajdasági Magyar
Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf. 296. szám, 2013. december 31.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése