Hárman hatvanat…

Az oromi Bicskei család esete a nyugdíjbiztosítási alappal

Aligha számítanak fehér holló-szerű egyetlen kivételnek, az esetük mégis különlegesnek mondható, a történetük pedig sok vajdasági magyar család számára szolgálhat keserű tanulsággal.

Bicskeiék egy oromi tanyán élnek és földműveléssel meg állattenyésztéssel foglalkoznak emberemlékezet óta. A mostani a sorrendben a kilencedik nemzedék.

Bicskei Zsolt a negyvenes éveinek elején járó gazdálkodó.  Elmondása szerint nem csupán a mezőgazdasági munkát, hanem az azzal kapcsolatos kellemetlen kötelezettségeket – így a különféle adók és járulékok fizetését – is komolyan veszi. Így tanulta, ezt látta a szüleitől.

 – Ha jól tudom, 15 éves kora óta fizeti a nyugdíjbiztosítási járulékot. Ki merte már számítani, hogy ezen a címen eddig mekkora összeget tett be az államkasszába?

– Amióta 1986-ban bevezették és kötelezővé tették ezt a járulékot, én az óta rendszeresen fizetem. Tizenöt éves koromban kezdtem (ez a törvény által megszabott korhatár), éppen akkor, amikor középiskolába indultam. A szüleim kérelmezték, hogy mentsenek fel, de nem kapták meg a jóváhagyást. Így a tavalyival bezárólag összesen 27 „befizetett évem” van. És még újabb 12 ilyen esztendő vár rám. Ugyanis 2026-ig tart a vállalt kötelezettség. Akkorra lesz meg a nyugdíjjogosultsághoz szükséges teljes 40 év.

– A szülei is fizették?

– Mindketten, ugyanígy, 1986-tól kezdődően. Ők már nyugdíjasok 2006 óta. Tíz-tízezer dinár körüli összeget kapnak, ami jóformán csak kenyérre meg gyógyszerre elég. Könnyű kiszámítani: mi hárman eddig már közel 60 (egészen pontosan 57) évi nyugdíjjárulékot fizettünk be. Kezdetben ez nem számított túl nagy megterhelésnek vagy elviselhetetlen kiadásnak, úgy emlékszem, hogy évente körülbelül 50 márkának megfelelő összeget kértek hármunktól. Könnyebben ki lehetett gazdálkodni, mint az utóbbi időszakban.

 – Most viszont már 800 eurónál is többet követelnek fejenként! Nem gondolja, hogy 27 év után végső ideje lenne ebből kiszállni, hiszen sokan csak a minimálisnak mondott 15 éven át fizettek, mégis nagyjából ugyanazt a nyugdíjat kapják?

– Valójában nem a járulék alapösszegét sokallom, hanem az arra számított kamatot. Egyszer fel is tettem a kérdést az adóhivatalban, hogy milyen jogon követelnek tőlünk kamatot, amikor még az év vége előtt rendszeresen befizetjük a kiszabott teljes összeget, de nem kaptam rá választ. Mit mondjak? Ha eddig kitartottam, akkor most már nem szakítom meg ezt a folyamatot, kivárom a végét, akármi lesz is az. Ez a földművesek sorsa. Rengeteget dolgozunk, különféle adókkal sanyargatnak bennünket és a tetejében még a fölvásárlók meg a kereskedők is kihasználnak, kizsákmányolnak. Mást viszont nem tehetünk, nekem sincs szándékomban sem elmenni, sem másmilyen munkát keresni. Az elődeim is ezzel foglalkoztak, én a hatodik generáció vagyok, Bálint fiam pedig a sorrendben a hetedik, aki itt él a tanyán. Hogy várok-e változást? Az emberekkel beszélgetve, látom, hallom, hogy egyre nagyobb az elkeseredés, az pedig hatalmas erőt tud megjeleníteni, hogyha a tetőpontjára ér. Radikális változtatásra van szükség. Számunkra is csak az lehet a megoldás, amit most az ukrajnai utcákon látunk…

Szabó Angéla