Nyugdíj: kávéra, cukorra

(A nyugdíjbiztosítási alap kétarcúsága)

 

A földművesek nyugdíjbiztosítási tudnivalóival kapcsolatban 2010-ben – az Amerikai Fejlesztési Alap támogatásával – megjelent egy 68 oldalas (kitűnő és praktikus) kézikönyv, amelynek Boško Mijatović a szerzője. A belgrádi közgazdász még ugyanabban az évben éles hangon bírálta a hatályos törvényt, kifogásolván, hogy az állam felelőtlen módon kezeli a kinnlevőségeit, mert nem akar erélyesen fellépni azokkal szemben, akik igyekeznek szándékosan megfeledkezni a vállalt kötelezettségeikről. Elmaradt a horribilis tartozások kényszerű behajtása, aminek pedig az lett a következménye, hogy a járulékfizetők fokozatosan lemorzsolódtak, a kötelező érvényű „díjbeszedés” pedig már-már önkéntessé alakult át: aki akarta, fizette, aki nem akarta, nem fizette.

Szellemesen úgy fogalmazott a közgazdász, hogy az öregkori „anyagi biztonságnak” ezt a formáját leginkább a háztartásbeli nők, a gazdaasszonyok választották, mert valamiféle szilárd támaszt jelentett a számukra. Olyan bevételt, amely minden hónapban megérkezik, és amelyből ki lehet fizetni a havi villanyszámlát, és még kávéra meg kristálycukorra is futja belőle. (A találó ténymegállapítás ma még inkább érvényes: világítani meg kávézni lehet, csak éppen megélni nem lehet belőle.)

Százezren sem maradtak…

A Szerbiai Nyugdíjbiztosítási Alap kimutatása szerint 1987-ben összesen 641 503-an fizették a földművesek nyugdíjbiztosítási járulékát. Öt évvel később viszont már majdnem 20 000-rel kevesebben. Alig telt el tíz év a bevezetése óta, amikorra szinte megfeleződött a számuk, 2009 áprilisáig viszont már csak 230 000-ren maradtak. A közgazdász 2010-ben úgy nyilatkozott, hogy a trehány módon vezetett, keszekusza hivatali nyilvántartásban mintegy 200 000 név szerepel, viszont azoknak a száma, akik valóban fizetik is a hozzájárulást, 50 000-nél valószínűleg nagyobb lehet, de semmiképp sem éri el a 100 000-ret. (Tehát: időközben legalább az öthatoduk lemorzsolódott.) Azóta viszont eltelt 3 év, és nyilván tovább fogyatkozott a siralmas nyugdíjat igénylők tábora, így a megfizettetés is egyre gyatrábban haladt. Sokan nem léptek ki a rendszerből, de nem is fizettek egy krajcárt sem.

Ha hinni lehet a szavainak, akkor szinte magától adódik a kérdés: mit is akar tulajdonképpen a nyugdíjbiztosítási alap éppen a vajdasági termelőktől? Rajtuk szeretné elverni a port? Azon az egyhatodnyi szívósan kitartó és konok módon fizető földművesen, aki minden áron nyugdíjjogosultságot akar szerezni magának?  Meg azokon, akik már hanyatt-homlok menekülnének, szabadulnának a rendszerből, amely azonban vasmarokkal tartja őket fogva?

Kiss Árpádnak, a Szabadkai Paraszt Egyesület vezetőjének a szavai szerint a Belgrádtól délre eső országrészben a mezőgazdasággal foglalkozók azt sem tudják, hogy mi fán terem az adócédula – ilyesmivel csak a balgán jámbor vajdaságiakat bombázzák meghatározott időközönként.  

Bagoly mondja verébnek…

Lám, lám, a Szerbiai Nyugdíjbiztosítási Alap működési elvében is irányadó szerephez jutott az úgynevezett kettős mérce, és nem csupán az említett északi-déli-féle gazda-megkülönböztetés miatt. Mert miközben a vajdasági mezőgazdasági termelőktől erélyes, tolakodó szemtelenséggel követeli az általa elmaradtnak ítélt tartozások kiegyenlítését, addig a saját dolgozóival közel sem olyan kegyetlen, mint a földtúrásba belefásult, békés parasztokkal. Legalábbis erre lehet következtetni azokból a hírekből, amelyek nemrégiben érkeztek az intézmény felől.

Az történt, hogy az Állami Revizori Ügynökség munkatársai kutakodni kezdtek a háza táján, és volt mit látniuk. Azt találták, hogy az intézmény (amelynek kizárólag csak a nyugdíjfolyósítás lenne a dolga) nagy előszeretettel nyújtott különféle kedvezményeket az alkalmazottai számára – leginkább előnyös hitelek formájában. Így például kölcsönt folyósított télirevaló, tüzelő és tanfelszerelés beszerezésére meg lakásvásárlásra. Ez utóbbi céljából összesen 1,6 millió eurót hagytak jóvá, méghozzá évi fél százalékos kamat fizetése mellett.  (Érdekes, hogy a saját dolgozóik részére nem 120 százalékos kamatos kamatot számítanak fel, mint a mezőgazdasági termelők esetében.) A házépítőknek adott hitelt 30 év alatt, a lakásbővítőknek 20 év alatt, a lakásfelújítóknak pedig 10 év alatt kell törleszteniük. (A földműveseknek viszont csak 5 napot adtak a fizetési felszólítás átvételét követően!)

A revizori vizsgálódás lezárultával az alap vezetőségét az ilyen „gondoskodó melléktevékenysége” miatt elmarasztalták, azzal az indoklással, hogy csakis bankok, illetve külön meghatalmazással rendelkező intézmények foglalkozhatnak hitelfolyósítással.

Télirevaló beszerzésére csaknem 146 millió dinárt hagytak jóvá. Ebből 30-50 ezer dinárt kaptak a kiválasztott dolgozók. Ezzel pedig – a jelentés szerint – három hatályos törvény ellen is vétettek. A vizsgálat során kiderült az is, hogy az intézmény igazgatója 163 000 dinárt keres havonta. Többet, mint amennyit földművesnyugdíj címén folyósítanak az egy életet ledolgozott gazdáknak kerek egy esztendő alatt. 

1,2 millió kisnyugdíjas…

Amíg az alapban alkalmazottak milliókat osztottak el egymás között, addig százezreknek be kell(ett) érniük megalázóan alacsony, koldusalamizsnához hasonló nyugdíjjal. Szám szerint: 327 000 szerbiai polgárnak a havi járandósága épphogy meghaladja a 15 ezer dinárt, 147 000-ren pedig még 13 ezer dinárnál is kevesebbet kapnak. A közzétett adatokból az a megdöbbentő tény is kiderül, hogy az ország 1,7 millió nyugdíjasa közül 1,2 millió embernek nem jár/nem jut havonta több 25 ezer dinárnál.

Szabó Angéla