Oldalak

▼

2015. november 8., vasárnap

(A JELENLEGI TARTALOMMAL) NEM FOGADHATÓ EL



Észrevételek és javaslatok a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósításáról szóló köztársasági akcióterv tervezetére

Az Európai Parlament (EP) 2015. március 11-i állásfoglalásának 30 pontjában – az Európai Unió (EU) csatlakozási tárgyalások sikeres folytatása érdekében – „ösztönzi Szerbiát, hogy a 23. fejezettel kapcsolatos cselekvési terv keretében vállaljon kötelezettséget egy, a nemzeti kisebbségek helyzetéről szóló külön cselekvési terv elkészítése iránt”.[1]
            Négy vajdasági magyar párt – a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) és a Magyar Egység Párt (MEP) –, valamint 11 civil szervezet és számos közéleti személy, 2015. április 22-én már megfogalmazta a vajdasági magyar közösség alapérdekeit Szerbia EU-s csatlakozási folyamata alatt és javaslatokat tett a nemzeti kisebbségi akcióterv tartalmára.
            A javaslat két részre osztja a feladatokat, éspedig amelyeket a 23. fejezet megnyitása előtt kell elvégezni (16 pont) és azokra, amelyeket a 23. fejezet lezárása előtt kell megtenni (6 pont).[2]
            A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) mindeddig nem foglalt állást a kérdésben. Annak ellenére, hogy az említett dokumentumot névre szólóan megkapta a párt elnöke is[3] – számos belföldi és küldi tisztségviselővel egy időben.
            A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke (a testület június 30-i ülésén) azzal az indoklása utasította el a cselekvési tervre vonatkozó javaslatok megvitatását, hogy „a kisebbségi akcióterv decemberi elkészítése után tudnak vitát nyitni az érintett kérdésekről”.[4]

A nemzeti kisebbségek jogainak megvalósításáról szóló köztársasági akcióterv októberi tervezete – amibe lehetőségem volt betekinteni[5] – 57 oldalas dokumentum, 11 fejezetből áll, éspedig:
1.       (A kisebbségek) személyi státusbeli helyzete
2.       A megkülönböztetés tilalma
3.       A kultúra és a sajtó területe
4.       Vallásszabadság
5.       Nyelv- és íráshasználat
6.       Oktatás
7.       Demokratikus részvétel
8.       A nemzeti kisebbségek megfelelő részvétele a közszférában és a közvállalatokban
9.       A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai
10.   A nemzeti közösségek gazdasági helyzete és
11.   Nemzetközi együttműködés

A terjedelmessége ellenére, a vajdasági magyar közösség huzamosabb ideje megoldatlan kérdéseinek többsége nem került be a dokumentumba. Tartalmilag, szerkezetileg, sőt terminológiailag sem felel meg az elvárásoknak.

Tartalmi megjegyzések:
Olyan fontos kérdések nem kerültek be az akciótervezetbe, amelyek megoldását a vajdasági magyar pártok és civil szervezetek hosszabb ideje szorgalmaznak, mint például:
– a választási törvény olyan irányú módosítása, amely lehetővé tenné a szerb alkotmány által a nemzeti kisebbségeknek szavatolt részarányos parlamenti helyeket, az arányos részvételt a döntéshozatali intézményekben, a közigazgatási és igazságügyi szervekben, a közvállatokban, valamint a belügyi hatóságokban – minden szinten;
– új törvény meghozatala a népképviselők választásáról, amely lehetővé teszi a listákra és az egyénekre való szavazást is;
– a munkaügyi törvények olyan módosítása, amelyek biztosítják a nemzeti kisebbségek részarányos foglalkoztatását és a munkahelyekhez való egyenrangú, hátrányos megkülönböztetés nélküli hozzáférését;
– Adának, Zentának és Magyarkanizsának az észak-bánáti körzethez való csatolásáról szóló, az asszimilációt ösztönző rendelet megváltoztatása és a három községnek a természetes etnikai, gazdasági, valamint földrajzi környezetbe, az észak-bácskai körzetbe való visszatérése;
– a rehabilitálás és a vagyon-visszaszármaztatás gyakorlati kérdései meg sem jelennek a tervezetben, miközben az eljárások „vontatottan haladnak, a nagy csinnadrattával bejelentett szerb kormányhatározat Csúrog, Zsablya és Mozsor egykori magyar lakói kollektív bűnösségének hatályon kívül helyezéséről a gyakorlatban egy pipa dohányt sem ér: továbbra is a meghurcolt túlélőnek és a megbélyegzett és megölt áldozat hozzátartozóinak kell az ártatlanságot bizonyítani, vagyis ténylegesen, a szó igazi értelmében mindmáig érvényben maradt a kollektív bűnösség emberiségellenes elve”.[6]

Szerkezeti észrevétel:
A (akció)tervezet felépítése nem megfelelő. A nemzeti kisebbségek számára az egyik legfontosabb, a nemzeti tanácsról szóló fejezete a kilencedik helyre került, a nemzeti közösségek gazdasági helyzetével foglakozó rész pedig a 10., utolsó előtti, holott valójában ezek határozzák meg a nemzeti kisebbségek társadalmi helyzetét. 
           
Terminológiai hibák:
Az 5.5 pont, például, „a kisebbségi nyelveknek a hivatalos használatba való flexibilis bevezetésének ösztönzésére” vonatkozik. Ez a szóösszetétel nem alkotmányos és törvényes kategória, alkalmazás pedig jelentős visszalépést jelentene még a hivatalos nyelv- és íráshasználat jelenlegi szintjéhez képest is, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek gyakorlatát ne is említsük.     
Egyáltalán, mit jelent a „flexibilis bevezetés” kifejezés? Az akciótervnek ugyanis a
Nemzeti kisebbségi nyelvek- és írások egyenrangú hivatalos használat kellene elősegíteni, nem pedig valamiféle „rugalmasságot”, ami senkit éppen semmire nem kötelez.
A 6.14. pont egyezmények aláírását látja elő „azokkal az országokkal, amelyek nemzeti
kisebbségei Szerbiában részesülnek oktatásban”. Ez a szóösszetétel is arra utal, hogy a tervezet szerzői nemigen ismerik a nemzeti kisebbségi jogokkal kapcsolatos szakterminológiát. Itt, ugyanis, nem valamilyen más országok nemzeti kisebbségeinek a szerbiai oktatásáról kellene, hogy szó legyen, hanem azokkal az országokkal való ilyen egyezmények aláírásról, amelyek az itt élő nemzeti kisebbségek anyaországai. A szerzők bizonyára a „nemzeti kisebbségek anyaországa” kifejezést kerülték, amit egyéként az egész szövegben nem lehet megtalálni.  
           
Konkrét megjegyzések:
A II. fejezet stratégia célként tűzi ki a „a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságainak biztosítását, egyenlő feltételek mellet, a tolerancia fejlesztését és a megkülönböztetés megakadályozását”. Az „áltanos eredmény” viszont jelen időben van megfogalmazva, vagyis hogy ez Szerbiában már biztosítva van, valamint, hogy „intézkedések történtek a diszkrimináció megelőzésére a társadalmi élet minden mérvadó területén”.
            Lehetséges, hogy történtek ilyen intézkedések, de még sajnos nagyon távol vagyunk attól, hogy ez meg is valósult volna. A fejezetbe foglalt intézkedések (2.2) jobbára „a nyilvánosság és az állami hivatalnokok tudatának növelésére irányulnak”, hogy az országban „léteznek nemzeti kisebbségek”, valamint „polgároknak a gyűlöletből elkövetet bűncselekmények következményeire vonatkozó tudatának erősítésére”. Mindezt a köztársasági költségvetésből és adományokból pénzelnék. Mit tettek az állami szervek ezzel kapcsolatban az elmúlt fél évszázad alatt?
            A tervezetbe számos olyan kötelezettség is bekerült, ami az állami szervek rendes tevékenységéhez kellene, hogy tartozzon. Ilyen például (2.1.) a polgári jogvédők észrevételeire és ajánlásaira való „gyors és részletes válaszadás”. Ugyanez vonatkozik a fejezet 2.6 pontjára, amely a nemzeti alapú incidensekben „hatékony vizsgálatra és a törvényes intézkedések megtételére” buzdít, miközben ez az igazságügyi szervek törvényes kötelessége kellene, hogy legyen. Talán ezért, hogy az akcióterv minél vaskosabbnak nézzen ki? Hogy a komoly munka látszatát keltse?
            A fejezetből kimarad viszont a műemlékek lopásának, rongálásának és gyalázásának megelőzésére és hatékony kivizsgálására vonatkozó intézkedések megtétele, valamint a vonatkozó jogszabályoknak az elkövetők elleni – nemzeti hovatartozásuktól függetlenül való – következetes alkalmazásának követelése.

A nyelv- és íráshasználattal foglakozó V. fejezetből kimaradt egy új (az 1991. évi miloševići törvényt helyettesítő) hivatalos nyelvhasználati törvény meghozatala, amely biztosítaná a magyar nyelv és a latin betűs írásmód (ami egyre jobban kiszorul a közéletből) hivatalos és egyenrangú használatát a tartományi- és községi közigazgatási és igazságügyi szervekben, a rendőrségen, közvállalatokban és hivatalokban, valamint azokban a községekben, melyekben a magyar nyelv- és írás hivatalos használatban van.
            Az 5.1. és 5.2. pontot össze lehetne vonni, mivel az anyakönyvezetők képzése is „a helyi önkormányzatok munkájának fejlesztéséhez” tartozik.
            A nemzeti kisebbségek személyi nevének a nemzeti kisebbségek nyelvén és írásmódján való bejegyzésének fokozott felügyelete (5.3.) is már régen a közigazgatási szervek napi munkájának és nem az akcióterv része kellene, hogy legyen. (Ha ehhez meglenne a kellő politikai akarat.) És persze erre semmi külön költségvetési eszköz – amit tervezet előlát – nem szükséges.

Az oktatással foglalkozó (VI.) fejezet tartalmaz olyan feladatokat is, amelyeket már el kellet volna végezni, mint például az EU kisebbségi oktatási modelljeinek elemzése (6.1.), de olyanokat is, mint például a nemzeti kisebbségek oktatása minőségének követése (6.3.), ami a közigazgatási szervek mindennapi feladatai kell(ett volna), hogy legyenek.
            Az „általános eredmények” között a valóságtól távol álló megállapítások is helyt kaptak a tervezetben, mint például, hogy „a nemzeti kisebbségi nyelven történő oktatás valamennyi formáját megfelelő tanügyi káder végzi”, vagy, hogy „a nemzeti kisebbségi oktatás minőségi feltételek között folyik”. Ennek egyik indikátora „a nemzeti kisebbségi nyelvű tankönyvek száma”. Köztudott viszont, hogy számos magyar nyelvű tankönyv hiányos, hogy azokat korszerűsíteni, a nemzeti közösségeket megbélyegző tartalmakat pedig törölni kellene.

A VII. (Demokratikus részvétel c.) fejezet (7.1) egy összehasonlító jogi elemzés elkészítését látja elő „a nemzetiségi kisebbségek adekvát képviseletéről” a különböző szintű képviselőtestületekben.
Ennek az elemzésnek az alapján (7.2) „azonosítanák” majd „a nemzeti kisebbségek demokratikus részvétele lehetséges modelljeit”.  Megválaszolatlan maradt azonban a kérdés, hogy mit jelent a „megfelelő képviselet”, és hogy ki dönt arról, hogy mi is az a „megfelelő”?
Ezzel szemben, a vajdasági magyar pártok és civil szervezetek „szavatolt részarányos parlamenti helyeket, az arányos részvételt” követelik „a döntéshozatali intézményekben, a közigazgatási és igazságügyi szervekben, a közvállatokban, valamint a belügyi hatóságokban – minden szinten”.[7] 

A VIII. fejezet „stratégiai célként” „határozott intézkedések” megtételét látja elő „a nemzeti kisebbségeknek a közigazgatásban való nem megfelelő részvételének tanulmányozására”. Ez már önmagában is badarság. Ennyi év után ezt már nem tanulmányozni kellene, hanem határozott intézkedéseket tenni a nemzeti kisebbségek „részarányos foglalkoztatásának és a munkahelyekhez való egyenrangú, hátrányos megkülönböztetés nélküli hozzáférésének”[8] biztosítására. Köztudott ugyanis, hogy a nemzeti kisebbségek jelentősen alul vannak képviselve az állami hivatalokba és a közszférában általában.
            A fejezet 8.1. pontja a nemzeti kisebbségek jogairól és szabadágairól szóló törvény olyan módosítását javasolja, amelyek – egyebek között – „előny biztosítását teszik lehetővé a nemzeti kisebbségek számára, egyenlő feltételek mellett, a foglalkoztatáskor/elbocsátáskor”. Ebből arra lehet következtetni, hogy az előny jobbára majd csak az elbocsátásukkor valósul meg. 
            A 8.2. pont alapján ismét csak elemezni (s nem változtatni) kellene az állapotokat, „a nemzeti kisebbségek megfelelő képviselete mércéinek meghatározására a közszféra egyes területein”.  Az ezzel kapcsolatos munkajogi szabályok összehangolását az akciótervezet (8.3. pontja) csak 2017 végére látja elő, ami ismét csak arra utal, hogy a szerb hatalomnak nincsen kellő politikai akarata, hogy változtatasson a nemzeti kisebbségek számára kedvezőtlen foglalkoztatási helyzeten.
            A 8.4. pont ismét csak azt látja elő, hogy a nemzeti kisebbségek részvétele a közszférában foglalkoztatottak között „a lehető legnagyobb mértékben tükrözze a lakosság összetételét”. „A lehető legnagyobb mértékben” is egy meghatározatlan kategória, ami ellenkezik a nemzeti kisebbségek követelésével, hogy a lakosság összetételével arányosan legyenek jelen a foglalkoztatottak között.
            Az igazságügyi szervek foglalkoztatottjai nemzeti összetételének elemzést az akciótervezet 2015 végére látja elő. Ebből bizonyára az idén nem lesz semmi. Ezeknek a szerveknek a nemzeti összetételéről huzamosabb ideje nem közöltek adatokat. Közben két igazságügyi reform/átszervezés is volt. A községi bíróságok szűntek meg Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Temerinben és Topolyán. Félő, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozók aránya most jóval rosszabb, mint korábban. A közjegyzőkről említést sem tesz a tervezet, miközben ezek között is (rész)arányosan kellene jelen lenni a nemzeti kisebbségeknek.
            A tervezet közös munkaműhely és kerekasztal szervezését látja elő a nemzeti kisebbségeknek a jogsegélyhez (8.10.), illetve az igazságügyi rendszerhez (8.11) való hozzáféréséről, amelyeket korábban is meg lehetne tartani, mint ahogy a tervezet előlátja (2016. második felében). Ha lenne kellő akarat a nemzeti kisebbségi jogok érvényesítésének segítésére.

A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsaira vonatkozó (IX.) rész a hatályos törvény kidolgozásával megbízandó több reszortos munkacsoport létrehozását csak 2015 végére látja elő (9.3), holott a törvény „átdolgozásának” – az ígéretek szerint – 2014-ben már meg kellett volna történni.[9] Ez is azt jelenti, hogy a jelenlegi kormány ezt a témát el kívánja halasztani (a választások utánra), a nemzeti tanácsok továbbra is az Alkotmánybíróság által (2014 január 16-án) megnyirbált törvény alapján fognak működni.[10]
            Az akcióterv (9.4) a vonatkozó törvény olyan módosítását, illetve olyan új törvény meghozatalát látja elő, miszerint „a nemzeti tanácsok elősegítik az integrált társadalom létrehozását”, valamit azok (a nemzeti tanácsok – B. A.) „túlzott politizálásának csökkentését”.    
            Ezek a javaslatok szöges ellentétben vannak az itten magyar politikai pártok és civil szervezetek követeléseivel, miszerint a nemzeti tanácsokról szóló törvényt olyan módon kell módosítani, vagy olyan új törvényt hozni, amely „a nemzeti tanácsot felruházza tényleges döntéshozatali joggal a közösséget érintő minden kérdésben, lehetővé teszi érdekeink megfogalmazását és hatékony képviseletét”.
           
A nemzeti közösségek gazdasági helyzetével foglalkozó (X.) fejezet, amely a „nemzeti közösségek tagjai gazdasági helyzetének fejlesztését” tűzte kis stratégia célul, csak a „romák gazdasági helyzetének erősítésével” (10.1) és a „fejletlen régiók” (Kelet Szerbia, Preševo,  Medveđa és Bujanovac) községek) gazdasági helyzetének javításával foglalkozik. Kell-e ehhez kommentár?
           
A nemzetközi együttműködéssel foglalkozó XI. fejezet az együttműködés folytatását tűzte ki célul a térségben. Kimaradt viszont Szerbia által a már meglévő kisebbségi vonatkozású kétoldalú és sokoldalú nemzetközi egyezményekbe foglalt kötelezettségek megvalósításának elemzése.  Ez választ adhatna a kérdésre is, hogy az utóbbi jó néhány évben miért nem ült össze a kisebbségek jogainak védelmében illetékes magyar-szerb/szerb magyar vegyesbizottság?

***
A nemzeti kisebbségek jogainak megvalósításáról szóló köztársasági akcióterv októberi tervezete a jelenlegi tartalommal nem fogadható el. Sokat kell még javítani rajta, hogy az itteni magyar közösség számára elfogadható legyen.
Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági képviselője az találta mondani, hogy „a tervezet azért ilyen, mert nem csak a magyarokra vonatkozik”. (Egyébként ezt a kisebbségi törvényekkel/kérdésekkel kapcsolatban többször is hangoztatta.) Ez egy teljesen téves viszonyulás, ami a VMSZ politikájának az eredménye, és aminek meg is lettek/vannak a (negatív) következményei.  
Az akcióterv persze hogy nem csak a magyarokra vonatkozik, de ez cseppet sem akadályozza azt, hogy az akcióterv tartalmára vonatkozó magyar követeléseket megfogalmazzuk és közvetítsük a szerb hatalom és az EU felé. Már csak azért is mivel vélhetően ez az egyik utolsó alkalom a nemzeti kisebbségek, így közösségünk nyílt kérdéseinknek rendezésére. 
Most az MNT térfelére került a labda. A testület nem kerülheti el, hogy állást foglaljon az akciótervről. És persze a felelősséget sem azért, hogy az milyen tartalommal kerül elfogadásra.    

Újvidék, 2015. november 8.       
                                                                                           Mgr. BOZÓKI Antal ügyvéd


Kapcsolódó írások:
Bozóki Antal: Cselekvési terv és felelősség. 2015. április 13. http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/38972-2015-04-13-20-52-37, 2015. április 13. [22:46]

Bozóki Antal: Szerzett jogok, halasztott határidők. 2015. június 25. http://vmdk.org.rs/hirek/465-szerzett-jogok-halasztott-hataridok, 2015. június 26.

Bozóki Antal: Hajnal Jenő ködösít! http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/42491-2015-07-02-10-41-49, 2015. július 02. [12:37

[3] Lásd Csonka Áron, a VMDK elnökének Pásztor Istvánhoz intézett levelét a 2-es alatti honlapon.
[4] Basity Gréta, Rizsányi Attila: Az Európa Kollégium és az ösztöndíjprogram körül alakult ki heves vita az MNT ülésén. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/18779/Az-Europa-Kollegium-es-az-osztondijprogram-korul-alakult-ki-heves-vita-az-MNT-ulesen.html, 2015. június 30. [21:27]
[5] Republika Srbija: Akcioni plan za ostvarivanje prava nacionalnih manjina. Nacrt. Oktobar 2015.
[6] Csorba Béla beszéde az újvidéki koszorúzáson. Kisebbségi Fórum – Temerin, KIFO HÍRLEVÉL II. évf. 286. szám, 2015. november 3.
[7] Lásd a 2-es alatti dokumentumban a 3-as pontot.
[8] Uo., az 5-ös alatt.
[9] Bozóki Antal: Két szakaszban, hogy kevésbé fájjon. http://bozokiantal.blogspot.com/2014/06/mas-naplo-42.html, 2014. június 1.
[10] Szerbia alkotmánybírósága, a 2014. január 16-i ülésén megállapította, hogy a törvény 10 rendelkezése „nincs összhangban az alkotmánnyal”. Az Alkotmánybíróság erről szóló döntése (Ustavni sud. Odluka. 576) a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyének (Službeni glasnik RS) 2014. február 21-i 20. számában jelent meg (36-64 o.)

dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése