Oldalak

2016. július 1., péntek

Marad az iskolaigazgató Magyarcsernyén

Mint arról már beszámoltunk, a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola iskolaszékének hat tagja kezdeményezte Biacsi József igazgató leváltását, melyet május 27-ei ülésén a Magyar Nemzeti Tanács is támogatott. A településen június első napjaiban jártunk, de akkor sem az oktatási intézmény vezetője, sem Nagy Erzsébet, az iskola titkárnője nem kívánt nyilatkozni. A múlt héten viszont jelezték, hogy ők is elmondanák a történtekkel kapcsolatos meglátásaikat.
Az eset nemcsak hatalmas visszhangot keltett a kis, bánáti faluban, hanem alaposan meg is osztotta a lakosságot. A folyamat elindítói szerint azért van szükség a mandátuma felénél járó Biacsi József menesztésére, mert a Nagybecskereki Iskolaigazgatóság március 22-én megtartott ellenőrzésén az iskola 2-es osztályzatot kapott. A másik oldalon állók viszont úgy vélik, az igazgatót politikai okokból akarják eltávolítani a pozíciójából, mert a választásokon nem a VMSZ, hanem egy polgári lista tagjaként indult. (Forrongó magyarcsernyei iskolaügyek, Hét Nap, 2016. június 8.)
* Elsőként természetesen az érdekel, történt-e időközben valami, ami arra késztette az igazgató urat, hogy vállalja a nyilvánosságot.
— 2016. június 2-ai keltezéssel kézhez kaptuk a tartományi oktatási titkárság határozatát, melyben Nyilas Mihály titkár úr elutasítja az iskolaszéknek a leváltásomra vonatkozó kérelmét. Tudni kell, hogy az iskolaszék rendkívüli ülését 2016. május 17-én a helyi közösségben tartották meg. A hatályban lévő dokumentum viszont kimondja, hogy az iskolaszéket nem lehet néhány órával az ülés előtt összehívni, és a helyszíne sem lehet máshol, csak az iskolában. Éppen ezért az oktatási titkárság indoklásában is arra hivatkoznak, hogy az iskolaszék rendkívüli ülésének összehívási módja és helyszíne nem volt összhangban a szabályzattal. Emellett jelen kellett volna lennie a tantestület három képviselőjének is, de csak egyiküknek, az iskolaszék elnökének szóltak, hogy ott lehet, ha akar, a másik két kollégát nem értesítették. Az ülés határozatait, melyek közül az egyik a felmentésemre, a másik a megbízott igazgató kinevezésére vonatkozott, másnap behozták az iskolába, de a titkárunk, Nagy Erzsébet megtagadta, hogy iktassa őket, illetve ellássa az intézmény bélyegzőjével. Ekkor elővették a harmadik, szintén előkészített iratot, melyben az állt, hogy feljelentik Nagy Erzsébetet az oktatási titkárság felügyelőségén.
* Mit gondol, ezek után lesz-e az ügynek folytatása?
— Bízom benne, hogy nem lesz. Időközben megalakult az új helyi önkormányzat, mindenki elfoglalta a választások után kiérdemelt pozícióját. Az iskola és a falu érdekében remélem, hogy itt véget ér az ellenem és a mások ellen is indított hajsza. Ezúton szeretném megköszönni a kollektívának, a szülőknek és a település polgárainak, hogy támogattak, illetve kiálltak az iskola mellett.
A politikáról és a külső értékelésről
* Ön szerint is politikai oka van annak, hogy megpróbálták eltávolítani az iskola éléről?
— Biztos, hogy a politika van a háttérben, hiszen én is telefonos fenyegetés áldozata voltam. Május 16-án, este 9 órakor hívott fel egy bizonyos helyi VMSZ-tag, aki azt mondta, mivel nem az ő soraikban indultam a választásokon, viselnem kell a következményeket, és leváltanak. Erről hangfelvétel van a birtokomban, és jegyzőkönyv is készült, mert feljelentettem az illetőt. Ezt a személyt egyébként a faluból hárman is feljelentettük, mert szinte már sportot űzött a telefonos fenyegetőzésből. Viszont nekem már korábban, a Petőfi-szobor március 15-ei koszorúzásakor is a tudomásomra hozták, hogy gondom lesz abból, ha más listán szerepelek.
* Miért kapott az iskola rossz osztályzatot a külső ellenőrzés során?
— Az értékelés 1-től 4-ig terjed, és mi valóban 2-est kaptunk, de a Nagybecskereki Iskolaigazgatóságnak már eljuttattuk azoknak a lépéseknek és határozatoknak a javaslatát, amelyekkel igyekszünk javítani, illetve pótolni a hiányosságokat. Az osztályzat nem végleges, mivel a megbízott tanfelügyelők újra ellenőrizni és értékelni fogják az iskolákat. Megállapították például, hogy három tantárgyat (matematika, fizika és angol nyelv) nem szaktanár oktat, de erről a gondról, mely nem csak a mi iskolánkban merült fel, az illetékeseknek is tudomásuk van. Az említett tantárgyakat előadó, magyarul beszélő szaktanárokban egész Vajdaság területén hiány van. Az iskolában dolgozó többi tanár és tanító iskolai végzettsége viszont megfelelő. Azt is felrótták, hogy túl kevés választható tantárgyat kínáltunk fel a gyerekeknek, de ezen már az ősztől változtatni szeretnénk. Iskolánk mindig arra törekedett, hogy minőségi oktatást nyújtson a tanulóinak, és felkészítse őket a továbbtanulásra. Nagy hangsúlyt helyezünk a tanulási nehézségekkel küzdő diákok felzárkóztatására, valamint a kiemelkedő képességű gyerekekkel való foglalkozásra. Tanulóink számos versenyen vesznek részt, és képviselik iskolánkat nemcsak Vajdaságban, de a határokon túl is.
A lelkemben nagy ürességet érzek”
Nagy Erzsébetet az elmúlt hetek eseményei lelkileg nagyon megviselték, és a sok csatározás után hatalmas csalódottságot érez:
— Elmondhatom magamról, hogy ízig-vérig magyarcsernyei vagyok, a falu minden rezdülését érzem. Minden eseményen, megmozduláson ott voltam, jól éreztem magam, jó volt csernyeinek lenni. Most viszont nagyon el vagyok keseredve, mert jó néhány emberben csalódtam, méghozzá olyanokban, akikben megbíztam. Nem vagyok egyetlen politikai párt vagy polgári csoportosulás tagja sem. Mindig magyarnak tartottam magam, és mindig a legnagyobb vajdasági magyar érdekvédelmi szervezetre szavaztam. Mégis azok a helybeli emberek bántottak meg legjobban, akik ennek a szervezetnek a soraiba tartoznak. Nem tudom elfelejteni a telefonos fenyegetéseket, melyeknek az volt a lényegük, hogy velük leszek-e, vagy ellenük. Ezt a személyt én is feljelentettem a rendőrségen zaklatásért. Róla sem gondoltam volna soha, hogy valaha így viszonyul majd hozzám. És ugyanez vonatkozik arra a két emberre is, aki feljelentett a tartományi oktatási titkárság felügyelőségén, mivel akadályozom az iskola működését. Május végén a felügyelőség megbízásából iskolánkban járt a községi tanfelügyelő, átnézte az üggyel kapcsolatos dokumentációt, és mindent rendben talált. Itt jegyzem meg, hogy néhány nappal ezelőtt az egyik helybeli polgártársunk szintén elrendelte a községi tanfelügyelőnek, hogy látogasson el az iskolánkba, és vizsgálja át a dokumentációt. A tartományi döntés értelmében az iskolaigazgató marad, de a faluban igencsak megváltoztak az emberek közötti viszonyok. Jó, hogy az ügy így végződött, de a lelkemben nagy ürességet érzek.
TÓTH Lívia 
Hét Nap, 2016.6.27 | LXXI. évfolyam 25. szám, vagy
 

KINEK JÓ A 2-ES?
Magyarcsernyén az iskolaigazgató helyett
a szülők tanácsának elnökét váltották le!

Magyarcsernyén sehogy nem rendeződik az iskola ügye. Az utóbbi hat évben már második alkalommal van gond az iskolaigazgatóval. 
            2010-ben ifj. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) akkor elnökének és Közoktatási Bizottságának támogatásával olyan személy került az igazgatói tisztségbe, aki csak 2011-ben tett magyar nyelvvizsgát a Bölcsészettudományi Karon, éspedig „jó” osztályzattal.
Az igazgatói pályázattal kapcsolatban közigazgatási per is folyt (III-3 U-26021/10 szám alatt). Aki perelt, annak magiszteri fokozata van és az anyanyelve magyar, aki pert nyert, annak csak főiskolája. A bíróság mégis az MNT Közoktatási Bizottságának véleményét elfogadta el, miszerint „megbizonyosodott arról”, hogy a jelölt „kiválóan beszéli a magyar nyelvet, alkalmas hogy a nevezett intézményben ellássa az igazgatói feladatokat a hatályos jogszabályok szerint”.[1]
            Az MNT 2016. május 27-i 17. ülésének napirendjén – többek között „a többségében magyar tannyelvű magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola 2014-ben megválasztott igazgatójának, Biacsi Józsefnek a felmentéséről szóló iskolaszéki döntés támogatása szerepelt”.[2]
A Magyar Mozgalom (MM) Közoktatási Szaktestülete május 24-i közleményében – vagyis még mielőtt Biacsi József felmentése és Varga Anikó, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium eddigi igazgatójának újraválasztására vonatkozó előzetes jóváhagyás megtagadása, szóba került volna az MNT ülésén – azzal vádolta meg a testületet, hogy „a közösséget védő, -építő és összetartó küldetésének teljesítése helyett, a törvényes felhatalmazásaival és hatásköreivel való visszaélés útjára lépett, jogosítványait a magyar – magyar leszámolás és eltakarítás szolgálatába állította”.[3]
Érdekes fordulat! A MM Közoktatási Szaktestülete védelmébe veszi a magyarcsernyei igazgatót, pedig arra éppen semmilyen konkrét szakmai oka nincsen. A két iskolaigazgató ügyét ezért semmit képen nem lehet egy kalap alá venni, ahogyan azt a MM és egyesek az MNT ülésén és a sajtóban is megpróbálták.[4] Már csak azért sem, mivel Varga Anikó sikeresen vezeti az iskolát és az iskolaszék is támogatta.
 
A magyarcsernyei iskolaigazgató ügye teljesen szükségtelenül elpolitizálódott.
A Magyar Mozgalom Biacsi leváltásának „valódi okát”, abban látta, hogy „ugyan nem befutó helyen, de jelöltként szerepelt egy civil listán (nem a Magyar Mozgalom listáján) az április 24-én megtartott magyarcsernyei önkormányzati választásokon”.[5] A sajtó szerint is „sokan úgy vélik, Biacsi József politikai leszámolás áldozata lett, mert a választásokon nem a VMSZ, hanem egy polgári lista tagjaként indult”.[6]
A közhangulat ilyen alakulásához Biacsi személyesen is hozzájárult, mivel egy ideig „nem kívánt nyilatkozni”, majd – miután meggondolta magát –, az „ellene és a mások ellen is indított hajszáról” beszélt a sajtónak.[7]
 Biztos, hogy a politika van a háttérben, hiszen én is telefonos fenyegetés áldozata voltam. Május 16-án, este 9 órakor hívott fel egy bizonyos helyi VMSZ-tag, aki azt mondta, mivel nem az ő soraikban indultam a választásokon, viselnem kell a következményeket, és leváltanak. Erről hangfelvétel van a birtokomban, és jegyzőkönyv is készült, mert feljelentettem az illetőt. Ezt a személyt egyébként a faluból hárman is feljelentettük, mert szinte már sportot űzött a telefonos fenyegetőzésből. Viszont nekem már korábban, a Petőfi-szobor március 15-ei koszorúzásakor is a tudomásomra hozták, hogy gondom lesz abból, ha más listán szerepelek – nyilatkozta Biacsi.[8] (Érdekes lenne megtudni, hogy a feljelentések megtörténtek-e egyáltalán és indult-e az ügyben eljárás?)
Miközben a magyarcsernyei iskola esete, tehát, politikai síkra terelődött, a szakmai vonatkozásairól az érintettek teljesen elfeledkeztek, vagy legalábbis igyekeztek azt a háttérbe szorítani!

Az epilógus az lett, hogy Nyilas Mihály tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár 2016. június 2-án meghozta a 128-022/2016-01 számú határozatot, miszerint „elutasítja a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatójának, Biacsi Józsefnek a mandátuma előtti felmentéséről szóló 2016. május 17-i iskolaszéki döntés támogatását”.
            Biacsi igazgató elmondása szerint a Nagybecskereki Iskolaigazgatóság tanfelügyelőitől „mi (az iskola? – B. A.) valóban 2-est kaptunk” (mások szerint 2 mínuszt), miközben az értékelés 1-től 4-ig terjed! Ez azt jelenti, hogy az igazgató nem teljesített. Ez már elegendő ok lett volna arra, hogy önként lemondjon tisztségéről, meg sem várva az iskolaszék döntését.
            Nyilas Mihály tartományi reszorttitkár „döntése értelmében az iskolaigazgató marad”, nyilatkozta az iskola titkárnője (??, akinek felügyelnie kellett volna az iskola szabályzatának alkalmazását az iskolaszék munkájában). Szerinte „jó, hogy az ügy így végződött”. De vajon jól végződött-e és ki számára?
            A tartományi titkár pusztán formai okokból utasította el az iskolaszék döntését. Mégpedig azért, mert a testület „rendkívüli ülése összehívásának módja és megtartásának helye nincs összhangban az iskola szabályzatával”, miközben „nem bocsátkozott a mandátuma letelte előtti felmentés okai megalapozottságának kivizsgálásába” – derül ki Nyilas határozatából.
            Természetesen ügyelni kell a jogszabályok betartására. Egy ilyen formai határozattal azonban semmi változás nem történt az iskola életében, vagyis továbbra is „marad” a gyenge minősítést szerzett igazgató.
Nyilasnak ilyen esetben vajon nem az lett volna a dolga, hogy leváltsa az iskola igazgatóját – ha már önszántából nem volt hajlandó távozni – és megtegyen minden más intézkedést a feltárt problémák rendezésére? Rendben van-e az, hogy az igazgató helyett a szülők tanácsának elnökét váltották le?
            A (magyar)csernyei eset további kuriózuma, hogy a VMSZ-es tartományi titkár és az ugyancsak a párt által irányított MNT álláspontja most ütközik. Az MNT Biacsi ügyében – ismereteim szerint – újabban még nem nyilatkozott. Amennyiben az igazgató mégis „marad”, ismételten bebizonyosodik, hogy az MNT képtelen érvényt szerezni még a saját határozatainak is! Kinek, minek az ilyen testület?
            Az iskola a közösség egyik legfontosabb pillére. Milyen diákokat képez a 2-es minősítésű iskola, ahol a foglalkoztatottak jó részének nincsen kellő szakmai szakképesítése? Kinek jó a 2-es minősítés? Szabad-e ezzel megelégedni? A válasz egyértelmű: Nem! Az iskola megmaradása és a tanulók érdekében mielőbb lépni kell!
           
            Újvidék, 2016. július 1.

BOZÓKI Antal


[1] Bövebben lásd Bozóki Antal: Nem a szakma és a tudás, hanem a politika... http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/54692-bozoki-antal-qugyanaz-a-politika-csak-a-szervezet-valtozott, 2016. május 26. [16:33]
[3] Uo.
[4] Erről bővebben lásd:

– Az MNT adai ülése – percről percre – már a Kosztolányiról beszélnek

– Bódis Gábor: A nap, amikor az MNT megkaraktergyilkolta Varga Anikót. http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=7775, 2016. május 27.
H. A.: Heves viták a Magyar Nemzeti Tanács adai ülésén.
2016. május 27. [20:25]
Pannon RTV nyomán F. F.:

Magyar-magyar leszámolásra használják az MNT-t? http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/54736-magyar-magyar-leszamolasra-hasznaljak-az-mnt-t, 2016. május 28. [02:23]

– Kihelyezett MNT-ülés Adán. Magyar Szó, 2016. május 28. 1. és 5., vagy http://www.magyarszo.com/hu/3066/kozelet_politika/147252/Kihelyezett-MNT-%C3%BCl%C3%A9s-Ad%C3%A1n.htm, 2016. május 28. [08:24] >> 2016. május 28. [20:54]
– Varga Anikó: Sikerült egy élő, értékes helyszínt teremteni, ahol tanulhatunk és taníthatunk. http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/3001/Varga-Aniko-Sikerult-egy-elo--ertekes-helyszint-teremteni--ahol-tanulhatunk-es-tanithatunk.html, 2016. május 31. [17:42]
– Rebellis in aeternum! http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=7818, 2016. június 3.
Basity Gréta: Az MNT továbbra sem támogatja Varga Anikó iskolaigazgatói kinevezését. http://www.vajma.info/cikk/tukor/6834/Az-MNT-tovabbra-sem-tamogatja-Varga-Aniko-iskolaigazgatoi-kinevezeset.html, 2016. június 14. [17:04]
[5] Lásd a MM bizottságának közleményét a 2-es alatt.

[6] Lásd TÓTH Lívia: Forrongó magyarcsernyei iskolaügyek c. írását a 2-es jegyzetben.

[7] Lásd TÓTH Lívia: Marad az iskolaigazgató Magyarcsernyén.
[8] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése