Oldalak

2020. augusztus 11., kedd

Olvasói (panasz)levél:

 Péterrévei vízgondok

Péterrévén, az ún. Takács boltnál van egy artézi kút, amelyikben magától tör fel a víz. Sokan innen hordják a vizet, mert ami a csapból folyik ihatatlan, egészségre káros. Van, akinek nincsen pénze flakonos víz vásárlására, és innen jut vízhez.

Nem tudni pontosan, ki az illetékes az esetben, a pecellói helyi közösség, Óbecse község, vagy talán a Vodokanal közvállalat. Vagy mind a három?

Elszomorító látvány! Mielőbb fel kellene újítani, hogy az ivóvízért oda járó lakosság legalább kulturált, emberi körülmények között jusson a vízhez!

 

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter figyelmébe

Honlapomnak az egyik olvasója hívta fel e figyelmem az áldatlan állapotokra (név és cím nálam), melyek között a péterrévei lakosok vízhez jutnak. Bizonyára nem az egyetlen ilyen eset a Délvidéken/Vajdaságban, de jól illusztrálja, milyen körülmények között él a lakosság Szerbiában a 21. század második évtizedének végén.

Péterrévén – a 2011. évi népszámlás szerint – 5175 magyar nemzetiségű lakos élt, vagyis a lakosság 70,71 százaléka vallotta magát magyarnak.[1] Azóta bizonyára jelentősen megcsappant a lakosok száma, mert a jobb életkörülmények reményében – mint számos más helységből is – eltávoztak a a faluból.

A levél nem csak az artézi kút állapotáról és a rende(ze)tlen és bizonyára szennyezett környezetéről tanúskodik, de arról is, hogy a  csapból (alighanem a helyi vízvezetékből) folyó víz „ihatatlan”. Az sem világos, hogy a csapból és a kútból folyó víz emberi fogyasztásra alkalmas-e vagy sem. Készült-e erről  laboratóriumi elemzés?

Levélírónk azt sem tudja, pontosan ki az illetékes a kútnak és a környékének a rendben tartása ügyében. Egy azonban biztos, a helyi közösség vezetői sem lehetnek mentesek a felelősségtől az intézkedések elmaradása miatt.  

Péterréve az utóbbi években leginkább az ott folyó „szervezett betelepítésekről”,[2] „rablásokról”[3] és „házrongálásokról”[4] vált ismerté. Legfőképpen az internetes honlapokon, mivel a közszolgálati magyar sajtó erről nemigen cikkezett. Minderről mélyen hallgat a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács is. Fontos, hogy Pásztor István harmadszor választották (az elcsalt választásokon) a Tartományi képviselőház elnökévé, a fiát Bálintot pedig (ki tudja már megszámolni hányadszor) képviselőnek a szerb parlamentbe.

Deli Andor Fideszes-véemeszes Európai parlamenti képviselő sem emelte fel hangját a szülőfaluja érdekében. Neki Brüsszelben vélhetően sem lakhatási sem vízellátási gondjai nincsenek. Miért szólalna fel a pecellói és a többi délvidéki magyar érdekében?  

Ha lenne, aki utánajárjon, bizonyára más falvakban is számos olyan körülményt találna, amelyek megnehezítik a mindennapi életet, leginkább a lakosság életvitelét és serkentik az elköltözést. A bánáti Tordán például a postán banki kártyával nem lehet se fizetni, se másik bankból pénz felvenni. A lakosság (nem csak) a pénzügyek intézése miatt kénytelen a környező falvakba utazni.

Az ilyen dolgokkal, amelyek ellehetetlenítik a mindennapi élet, a jelek szerint, senki sem törődik. A ház- ás földvásárlás nem elegendő, ha ehhez nem párosul az életfeltételek javítása is. Telik labdarúgó stadionokra, focicsapatok pénzelésére, csak az alapvető emberi jogok érvényesítésére nem.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint „Szerbia a kisebbségvédelem terén túlszárnyal EU-s országokat is”.[5] A miniszternek el kellene látogatnia legalább Péterrévére és Tordára, hogy betekintést nyerjen, milyen is valójában Szerbiában a nemzeti közösségek védelme, hogyan, milyen körülmények között élnek a magyar közösség tagjai!

BOZÓKI Antal

Torda, 2020. augusztus 11.  



[1] Péterréve. https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9terr%C3%A9ve
[2] ZSEBEK: Szülőfaluját teletelepítették koszovói cigányokkal, de Deli Andor egy szót sem mondott erről az EP-ben.
https://delhir.info/2019/04/10/szulofalujat-teletelepitettek-koszovoi-ciganyokkal-de-deli-andor-egy-szot-sem-mondott-errol-az-ep-ben/
[3] Péterréve: Vasvillákkal és lapátokkal indulnak rabolni a bűnözők. http://delhir.info/2019/02/21/peterreve-vasvillakkal-es-lapatokkal-indulnak-rabolni-a-bunozok/
[4] Szabó Angéla:Lakhatatlanná tették a házunkat. http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Incidensek?updated-max=2020-08-02T11:20:00%2B02:00&max-results=20&start=3&by-date=false
[5] Szijjártó: Szerbia kisebbségvédelem terén túlszárnyal EU-s országokat is. http://www.rtv.rs/hu/politika/szijj%C3%A1rt%C3%B3-szerbia-kisebbv%C3%A9delem-ter%C3%A9n-t%C3%BAlsz%C3%A1rnyal-eu-s-orsz%C3%A1gokat-is_860153.html, 2017. október 06. 09.40 17.02

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése