2019. február 22., péntek

Péterréve:

Vasvillákkal és lapátokkal indulnak rabolni a bűnözők

 

peterreve pecello

 

Több mint egy év után sincs eredménye a Péterrévén elindított lakossági petíciónak, amely a falu biztonságának megoldására irányult. Rablások történnek nap mint nap – írja az óbecsei TV.

2017-ben Péterrévén megszüntették a rendőrséget. Több mint 1.100 helyi lakos aláírta a petíciót, melyben kérik a falu biztonságának sürgős megoldását, a rablások megfékezését. A dokumentumot több helyre is elküldték, és tavaly áprilisban a Belügyminisztériumtól azt a választ kapták, hogy a rendőrállomás megszüntetésének nincs jelentősége a rendőrök munkáját és intézkedéseit illetően, és arra sincs kihatással, hogy jelen legyenek Péterrévén.
A helyi lakosok arra panaszkodnak, hogy sem lakodalomba, sem temetésre nem mehetnek el nyugodtan, hogy közben ne az járjon a fejükben, hogy mire hazaérnek eltűnnek vagyontárgyaik. Ilyen esetekben egymás között szervezkednek, és mindig megbíznak valakit, hogy vigyázzon a házukra, amíg ők távol vannak. Még a saját házukban sem érzik magukat biztonságban, mert előfordult már, hogy a rablók akkor is betörtek, ha a háziak otthon voltak, és elvitték értéktárgyaikat.
Tíz nappal ezelőtt az újvidéki Rendőrkapitányságnak hivatalos levelet juttattunk el, azzal a kérdéssel, hogy a 2017-es és a 2018-as év folyamán hány rablási esetet oldottak meg. Mint ahogy több mint egy évvel ezelőtt, így most sem kaptunk választ a feltett kérdésre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése