Oldalak

2021. május 11., kedd

Nepotista és pártalapú foglalkoztatás?

 Lesznek-e következményei ennek a hatalomváltás után?

 

Caligula volt az első, aki a konzullá tette a lovát,

de nekünk is van versenylovunk.
Petar Lazić (1960-2017) 


– A tartományi parlament (április 22-én) sürgősségi eljárással váltotta le az Újvidéki Egyetem tanácsának tagjait, továbbá az egyetemek tanácsainak tagjait is, akik jelentősen befolyásolhatják az Újvidéki Egyetem új rektorának kinevezését, illetve az egyes egyetemek dékánjainak megválasztását is. A tartományi parlament, amelynek elnöke Pásztor István, többek között arról is döntött, hogy az Újvidéki Egyetem tanácsának tagjává megválasztja Pásztor Bálintot, Pásztor István fiát – közölte a Szabad Magyar Szó.[1]
A tartományi parlament ülését megelőzően Branislav Ristivojević, a Jogi Egyetem dékánja, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) frakcióvezetője azt mondta, egyértelmű, hogy ezúttal nem a karlócai beruházások kapcsán kellett összeülni, hanem azért, mert valaki bele akar szólni az Újvidéki Egyetemen zajló folyamatokba. Mit szólnának, ha valaki a mérkőzés közepén lecserélni a bírót? Nem lenne gyanús?[2]
A 021.rs összefoglalójából kiderül, hogy „a kinevezések körül azért alakult ki botrány, mert egy jelöltet támogat az Egyetem, míg a Szerb Haladó Pártnak (SNS) más elképzelései vannak”.[3]


A Rektorátus épülete

Pásztor Istvánról sok mindent el lehet és el is kell mondani, de azt nem lehet állítani, hogy nem egy „gondos családapa”, hogy „nem törődik családjának tagjaival”.
Az idősebb fia (Bálint), köztársasági képviselő (2007 óta!), a szabadkai önkormányzat képviselő-testületének elnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) egyik alelnöke. A junior B. emellett – 2018 novemberétől – egyetemi docens, az újvidéki Gazdasági Akadémia Univerzitás Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karán, a Szabadkai Zsinagóga Alap igazgatóbizottságának elnöke.
A Tartományi Képviselőház döntése alapján most az Újvidéki Egyetem tanácsának is a tagja lett. „Azt a Dudás Attilát váltja, aki egyébként az Újvidéki Egyetem Jogi Karának tanára, míg Pásztor egy magánegyetem docense.”[4]
A Szabad Magyar Szó írása szerint, „a tavalyi adóbevallás értelmében Pásztor Bálint hivatali funkciói betöltéséért összesen 164.639 dinárt keres(ett). (Január 1-jével növelték a köztársasági képviselői fizetéseket.) Lehetséges azonban, hogy más tisztségei és egyéb jövedelemforrásai is vannak.


Az MTTK épülete (Fotó: Szabad Magyar Szó archív)

2019-ben a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar (MTTK) „ideiglenes tanácsának”[5] ugyancsak a Tartományi Képviselőház általi kinevezése körül alakult ki botrány.
Csonka Áron ellenzéki képviselő „komoly aggályoknak adott hangot, amiért az MTTK pártbefolyás alá kerül, vagyis párt-zsákmánnyá válik, tekintettel arra, hogy az intézmény tanácsába kinevezett öt személy mindegyike vagy a Vajdasági Magyar Szövetség tagja, vagy a VMSZ-hez nagyon közelálló személy”.[6]
A Tanácsba – egyebek mellett – beválasztották Pásztor Krisztinát is, „Pásztor Bálint parlamenti képviselőnek, a VMSZ alelnökének a feleségét, illetve Pásztor István tartományi házelnöknek, a VMSZ elnökének a menyét”.[7]
A volt képviselő, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, a kinevezések kapcsán azt is elmondta, hogy, „a tanács tagjainak pártkötődése alapján joggal merül fel a gyanú, hogy az MTTK zsákmányként pártegyetemmé válik, ahol pártkáderek számára gyártják majd a diplomákat. A politikus azt a kérdést is feltette, hogy az efféle hozzáállás mit hoz a magyar közösség számára”?[8]
A kinevezésekkel kapcsolatosan fennáll az érdekütközés kérdése is, mivel az öt kinevezett váemeszes között van Baráth Gábor Gergely a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) tagja, az oktatási bizottság elnöke,[9] és Jerasz Anikó, az MNT végrehajtó bizottságának elnöke[10] is.
– A kar hatályos dokumentumai szerint a tanácsba olyan kiemelkedő egyéniségeket kell delegálni, akik nyomot hagytak az akadémiai szférában. Kinevezésüket a Magyar Nemzeti Tanácsnak is véleményeznie kell. Sajnos a párttagságon, vagy a párthoz való közeli viszonyon kívül nem igazán látjuk, hogy ez az öt személy az akadémiai szférában bármi olyan kimagaslót letett volna az asztalra, ami alkalmassá tenné őket arra, hogy e testület tagjai legyenek – hangoztatta Csonka.[11] Kérdés az is, hogy „az MNT-ben hogyan fogják majd saját magukat véleményezni?” – tette hozzá.

A fiatalabb Pásztor fiú (Ábel) Deli Andor Fideszes/véemeszes európai parlamenti képviselő „akkreditált asszisztenseinek” a listáján szerepel, akárcsak a párja Petra Pásztor-Paulik[12] (Pásztor István menye).
Itt a fizetéseket euróban folyósítják és bizonyára nem is keveset. Ahhoz azonban, hogy valakinek a gyermeke ebbe a pozícióba kerüljön, fontos lehet(ett) a szülő, ez esetben a  vémeszes vezetőnek, Pásztor Istvánnak, vagy legalább a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága (MNT VB) tagjának, mint Ternovácz Istvánnak a befolyása is, aki Fanni nevű lánya (?) ugyancsak Deli „akkreditált asszisztense”.[13]
Elvégre az EP képviselői helyet (de az MNT VB tagságát) sem adják csak úgy… Hogy a nepotizmust – a hatalmi pozíciók (és a vele járó előnyök: vagyon, befolyás stb.) olyan elosztását, mikor a döntéshozók a rokonaikat, barátaikat részesítik előnyben az alkalmasabb, felkészültebbekkel szemben – ne is említsük…
Érdekes megjegyezni viszont azt is, hogy akadémiai körökben egymás között duzzogtak ugyan a kinevezések ellen, de nyilvánosan senki, egyetlen szervezet nem lépett fel. 
Pásztor Istvánnak a Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszéke 60. évfordulóján, 2019. október 22-én, Újvidéken, a Bölcsészettudományi Karon elhangzott beszéde miatt, „a vajdasági magyar intézményes felsőoktatás függetlensége és méltósága érdekében”[14] is – ismereteim szerint – csak a Magyar Mozgalom Elnöksége tiltakozott.
Ez is azt látszik igazolni, hogy az emberek féltik a saját állásukat, munkahelyüket, hogy a társdadalomban eluralkodott a félelem, hogy tovább terjeszkedik a párt- és nem a szakmai irányítás, valamint, hogy folyik az egyetemi autonómiának a nyirbálása is!

Egyesek már tudni vélik, hogy Erdődi Edvina, az MNT alelnöke (aki a testület ülésein nem-igazán hallatta a hangját) és a Magyar Szó igazgatóhelyettese (aki ugyancsak Delinél volt gyakorlaton) lép Ökrész Rozália, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatójának az örökébe, a nyugdíjaztatása után.
A Magyar Szó nevű véemeszes lap „Akinél a nap párosan kel fel” c. írásából az derül ki, hogy Erdődi „igazgatóhelyettesként” egyeseknek közvetlenül „állást ajánl”.[15] Az ugyancsak véemeszes vezetőségű tartományi oktatási titkárságon is a kiszemeltek/kiváltságosak (?) „megbeszéléssel”[16] jutnak munkához. Minek a pályázat, a szakmaiság, a pártatlanság?
Azt is emlegetik, hogy Varjú Mártának, az említett lap főszerkesztőjének is megvan már az utódja, mégpedig a Pásztor Istvánnal készült alákérdezős „nagy interjúkról” elhíresült Máriás Endre személyében, aki ugyancsak Delinél volt „szakmai gyakorlaton”. Máriás egyébként 2017. november 25-e óta a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) elnöke.[17] Nem lesz itt valami érdekütközés? De kit érdekel ez, hiszen Ökrész is lehet lapkiadó vállalat igazgatója és köztársasági képviselő!
Ezek szerint, a VMSZ igenis törődik a kádereivel és a törvény sem vonatkoztatható mindenkire egyformán. Tapasztalatból viszont tudjuk, hogy ez nem a haladást, nem a fejlődést segíti!

A sajtóban nem akadtam olyan információra, miszerint Pásztor István képviselőházi elnöknek a családtagjai előnyös pozícióba való kinevezése kapcsán lettek volna valamilyen aggályai. Vagy esetleg elkerülte volna ez a figyelem?
Nepotizmus, érdekütközés, pártalapú foglalkoztatás? Ugyan már! Elvégre biztosítani kell a jövőt, a folytonosságot, bebetonozni az egyszólamúságot, az egypártiságot![18]
Addig kell a pozíciókat családtagokkal, párttagokkal, bizalmi emberekkel elfoglalni/betölteni, amíg a hatalom gyakorlása ezt lehetővé teszi! Milyen hatása lesz ennek a közösségre? Az sem számít, hogy milyen következményei lesznek a hatalomváltás után, ami – előbb vagy utóbb – be fog következni!

BOZÓKI Antal
Torda, 2021. május 11.


[1] Pásztor saját fiát nevezte ki az Újvidéki Egyetem tanácsának tagjává
https://szabadmagyarszo.com/2021/04/22/pasztor-sajat-fiat-nevezte-ki-az-ujvideki-egyetem-tanacsanak-tagjava/
[2] Po hitnom postupku smenjeni članovi Saveta novosadskog univerziteta, o rektoru će se pitati i sin Ištvana Pastora [Sürgősségi eljárással leváltották az Újvidéki Egyetem tanácsának tagjait, a rektorról Pásztor István fiát is megkérdezik] https://www.021.rs/story/Novi-Sad/Vesti/272017/Po-hitnom-postupku-smenjeni-clanovi-Saveta-novosadskog-univerziteta-o-rektoru-ce-se-pitati-i-sin-Istvana-Pastora.html
[3] Uo.
[4] Pásztor Bálint funkciói és havi jövedelme https://szabadmagyarszo.com/2021/04/23/pasztor-balint-funkcioi-es-havi-jovedelme/
[5] Tartományi képviselőházi rendeletet az Újvidéki Egyetem Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara jogi státusának megváltoztatásáról https://szabadmagyarszo.com/wp-content/uploads/2019/12/HU_221t47-8674-odluka-obr.pdf
[6] Csonka Áron: A VMSZ zsákmányként tekint a tanítóképzőre
https://szabadmagyarszo.com/2019/12/23/csonka-aron-a-vmsz-zsakmanyt-vetett-a-tanitokepzore/
[7] Uo.
[8] Uo.
[9] Oktatási Bizottság https://www.mnt.org.rs/rolunk/oktatasi-bizottsag
[10] Lásd az 5-ös alatti rendeletet.
[11] Lásd a 6-os alatt.
[12] Deli Andor https://www.europarl.europa.eu/meps/hu/124714/ANDOR_DELI/assistants#detailedcardmep
[13] Uo.
[14] A Magyar Mozgalom Elnökségének közleménye Pásztor István Magyar Tanszéken tartott beszéde kapcsán http://www.magyarmozgalom.rs/hu/hirfolyam/a-magyar-mozgalom-elnoksegenek-kozlemenye-pasztor-istvan-magyar-tanszeken-tartott-beszede-kapcsan
[15] Tóth D. Lívia: Akiknél a nap párosan kell fel. Magyar Szó, 2021. május 1. 21.
[16] Uo.
[17] Máriás Endre a VMÚE új elnöke https://hetnap.rs/cikk/Marias-Endre-a-VMuE-uj-elnoke-25642.html
[18] Lásd még a Fideszes/véemeszes vezetőkből nem lesz hiány… c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13253, 2021. január 21.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése