Oldalak

2023. február 28., kedd

Így múlik el a világi dicsőség!

Sutus Áron és a „csöndes ragyogás”

Hajnal Jenő (Fotó: Gergely Árpád)

A magyar kultúra napjának Zentán, 2023. január 27-én megtartott délvidéki, központi ünnepségén[1] Aranyplakett díjat vehetett át Hajnal Jenő „magyartanár, kulturális mediátor, intézményalapító (?? – B.A.) és közösségszervező”.[2]
Gulyás Réka, a díjátadásról készült interjújában még csak említésre sem került, hogy Hajnal Jenő a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke volt 2014 és 2022 között, akinek kivételes lehetősége adódott az itteni magyar kultúra helyzetének, folyamatainak alakítására. Hogy ez mennyiben volt eredményes, az még értékelésre vár, de már most elmondható, hogy tevékenységét csaknem folyamatosan botrányok kísérték.

Pásztor István, a Vajdasági „Magyar” Szövetség és a vajdasági képviselőház, valamint Hajnal Jenő nevéhez fűződik a vajdasági magyar kultúra 2021. évi, ún. „második nagy kultúrbotránya”.[3] (Az „első kultúrbotrány” 2014 decemberében tört ki, amikor Lovas Ildikó – akkor az MNT, illetve Hajnal kulturális tanácsosa”,[4] most a testület tanácsnoka – a szabadkai Népszínház magyar társulatának „betörési” kísérletével próbálkozott egy szélsőjobbos káder igazgatóvá való kinevezése által.[5])
A vajdasági magyarság egészét megmozgató Tanyaszínház-botrányt Hajnal Jenő az MNT a nevében, de – ismereteim szerint – annak a megkerülésével írt, 2021. július 27-i közleménye váltotta ki, amelyben kifejtette, hogy az „MNT… elfogadhatatlannak tartja, hogy a társulat (2021. évi – B.A.) körútja folytatódjon, s arra kérte a szervezőket, hogy mondják le a többi helyszínen való vendégszereplést”.[6] (Ezt a második színházbotrányt, a Tanyaszínház turnéjának a leállítását 2021 nyarán ismétcsak Lovassal hozták összefüggésbe.[7])
Az elnöki közlemény a parancsnak is nevezhető „kérést” azzal indokolta, hogy az előadás, Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabja, amellyel a Tanyaszínház turnézott volna, „a gondtalan, minden korosztálynak szóló színházi élményt nem tudja elvinni közösségeinkbe, városainkba és falvainkba, hiszen a társulat előadása a Tanyaszínház fényes múltját, örökségét és mindazt kérdőjelezi meg, ami oly fontos, értékes számunkra”.[8]
A közlemény furcsasága, hogy az MNT korábban „nemzeti jelentőségűvé minősítette a Tanyaszínházat, és ennek az előadásnak a tájolását a szórványban külön is támogatta”.[9]
Pásztor István ugyanazon a napon nyílt levelet intézett Hajnal Jenőhöz, amelyben támogatásáról biztosította.
– Kedves Jenő! Jól döntöttél! Mert abból csinálnak alkotói szabadságkérdést, hogy a Tanyaszínház produkciójának hol vannak az erkölcsi, beszédbeli határai? […] Tehát, igazad van, Jenő, ez nem esztétikai kérdés, hanem civilizációs. Olyan határokon lép túl a Tanyaszínház, ami összeegyeztethetetlen a vajdasági magyar közösség értékrendjével – írta Pásztor.[10]

A Tanyaszínház vezetősége a következő napon (2021. július 28-án) közölte, hogy „meg fogja hallani és elfogadja a Magyar Nemzeti Tanács kéréseit”.[11] Ennek értelmében az előadás „további turnéját felfüggeszti, eleget téve a kérésnek”, de az együttes az előadást Kavillón „minden este le fogja játszani a színház művésztelepén nyitott ajtók mellett, este 21 órától”.[12]
A Tanyaszínház előadásain való tömeges részvétel egyfajta össznépi tiltakozás, véleménynyilvánítás, de népszavazás is volt Hajnal és Pásztor ellen! A hatalom arroganciája ellen![13]
Vajdasági magyar közéleti személyiségek (2021. július 31-én) Szabadságot a Tanyaszínháznak! címmel aláírásgyűjtést kezdeményeztek, melyben követelték, hogy „az MNT mielőbb tűzze napirendre Hajnal Jenő diktátumát és határolódjon el tőle”.[14]
A Szabadságot a Tanyaszínháznak! elnevezésű petíció „1293 aláírója tiltakozott az ellen, hogy Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke ellehetetlenítette a Tanyaszínház turnéját, tiltakozott a kultúra, a művészet és a tudomány leigázása ellen. Követelte, hogy az MNT tárgyalja meg és ítélje el Hajnal Jenő javaslatát.”[15] 

Számtalan szerbiai és külföldi szervezet, művész és civil fogalmazta meg véleményét,[16] a kritikusok magyarországi[17] és szerbiai szervezete,[18] stb. állt ki a művészi/művészeti szabadság mellett, támogatta a Tanyaszínházat és művészeit, ítélte el Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) cenzori közleményét[19] és Pásztor Pista ezt támogató levelét.[20]
Kalmár Zsuzsa közismert színésznő, a Magyar Mozgalom (MM) képviselője „a Tanyaszínház ügyét követően lemondott MNT tagságáról, mert felháborítónak tartotta, hogy többek között a nevében is beszélt Hajnal Jenő, amikor betiltatta az előadást”.[21]
Az MM frakciója az MNT hivatalához, képviselőihez, valamint a vajdasági magyar közösség tagjaihoz intézett nyílt levélben követelte, a testület „nyisson vitát az elmúlt időszak fontos közéleti kérdéseiről és eseményeiről”, s emellett „tűzze napirendre Kalmár Zsuzsanna lemondását, a beérkezett petíciót, valamint Hajnal Jenő hivatallal történő visszaélésével kapcsolatos felelősségre vonását”.[22]

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) a nemzetközi reagálásokat is kiváltó kultúrbotrányok ellenére a minap Aranyplakettel díjazta Hajnal Jenőt.
Sutus Áron (1983, Szabadka),[23] a szervezet elnöke Hajnal méltatását ezekkel a gondolatokkal zárta: „Ma, amikor átadjuk Neki (mármint Hajnalnak – B.A.) legrangosabb elismerésünket, tántoríthatatlan nemzetszolgálatát, a csöndes ragyogásban való és a csöndes ragyogást felismerő hitét, önértésünkért, önkifejezésünk hitelességéért vállalt mindennapjait, a megmaradást vágyó és vállaló délvidéki magyar közösség oltalomért fohászkodó, zsoltárral felszentelt cselekvő szolgálatát segítő példaadását (?? – B.A.) köszönjük meg neki – s köszönjük meg egyúttal barátságát, ösztönző iránymutatásait (?? – B.A.), tanítását (?? – B.A.), bízva abban is, hogy az úton még sokszor találkozunk!”[24]
A VMMSZ vezetői semmit nem hallottak a Hajnal nevéhez tapadó első és második, gyalázatos kultúrdiktatúráról, világra szóló meghurcoltatásokról, felforgató tevékenységről? Sutus szerint a visszhangos botrányok ellenére Hajnalt a „csöndes ragyogás” jellemzi? A szervezet elnöke nem tudja, hogy mi történik a kultúrában és a közösségben? Elképesztő!

Az ünnepi díjátadásról szóló írást a Magyar Szó nevű, az MNT „alapította” Véemeszes napilap (2023.) február 18-án a 26. (!!) oldalán közölte, miközben Hajnal – a nyolcéves elnöki mandátuma alatt – számtalanszor a lap címoldalán (fő)szerepelt. Így akarták elrejteni, hogy ő is a díjazottak közé került? Hajnal, az alázatos szervilitásáról híres kegyenc kegyvesztett lett?
Az újságíró kérdésére, hogy „mik a tervei az elkövetkező időszakra?”, Hajnal így válaszolt: – Egész életem arról szólt, hogy a kellő pillanatban a gondviselő Isten közvetett úton mindig megtalálta nekem azt a feladatot, amely küldetéssé vált, és amely boldoggá tett, mert úgy erősített engem, hogy közösségeket segíthettem, építhettem. Most sem lesz másképp, hiszem[25] – szögezte le – mondhatni sorsába beletörődötten – az MNT volt elnöke.
Sic transit gloria mundi [latin szállóige: „így múlik el a világ dicsősége”/ a világi dicsőség]! 

BOZÓKI Antal

__________
[1] Zentán tartották a magyar kultúra napjának vajdasági központi ünnepségét. https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/zentan-tartottak-magyar-kultura-napjanak-vajdasagi-kozponti-unnepseget, 2023. január 27 19:19 - 20:45

[2] Gulyás Réka: Több évtizedes odaadás, amely korántsem ért véget. Magyar Szó, 2023. február 18. 26. és/vagy https://www.magyarszo.rs/hu/5162/mellekletek_kilato/281019/T%C3%B6bb-%C3%A9vtizedes-odaad%C3%A1s-amely-kor%C3%A1ntsem-%C3%A9rt-v%C3%A9get-Hajnal-Jen%C5%91-Sutus-%C3%81ron.htm, 2023. február 18. 19:10

[3] Bódis Gábor: A Pásztor-világ második nagy kultúrbotránya https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13767, 2021. július 28.

[4] Lovas Ildikó. https://www.vamadia.rs/profil/lovas-ildiko
Bővebben lásd a Mi Miránk c. írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2023. február 18. 15:44

[5] Mi történik a Magyar Nemzeti Tanács háza táján? https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/18494/Mi-tortenik-a-Magyar-Nemzeti-Tanacs-haza-tajan.html, 2015. április 18. 17:16
Lásd még Bódis Gábor: Ahol a párt szakadt https://hu.autonomija.info/bodis-gabor-ahol-a-part-szakadt, 2015. szeptember 14.

[6] MNT-elnök: Mondja le a Tanyaszínház a turné további állomásait.
https://pannonrtv.com/rovatok/kultura/mnt-elnok-mondja-le-tanyaszinhaz-turne-tovabbi-allomasait, 2021. július 27. 15:47 és 16:01, vagy Ne folytatódjon az idei körút. Magyar Szó, 2021. július 27. 8.

[7] Bódis Gábor: A Pásztor-világ második nagy kultúrbotránya https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13767, 2021. július 28.

[8] Uo.

[9] Uo.

[10] Pásztor: Jól döntöttél, Jenő! Pásztor István nyílt levele Hajnal Jenőhöz, a Magyar Nemzeti Tanács elnökéhez
https://azure.szabadmagyarszo.com/2021/07/28/pasztor-jol-dontottel-jeno/
Lásd még Pásztor István: A Tanyaszínház feladata: mindenkihez szólni. Magyar Szó, 2021. július 30. 7.

[11] A Tanyaszínház vezetősége. Sajtóközlemény. https://www.facebook.com/tanyaszinhaz, 20121. július 28.
[11] Uo.

[12] Bővebben lásd A Tanyaszínház kálváriája c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13788, 2021. augusztus 2.

[13] Bővebben lásd a Tanyaszínház: Hogyan tovább? c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13802, 2021. augusztus 8.

[14] (Petíció) Szabadságot a Tanyaszínháznak! https://www.openpetition.eu/fi/petition/online/szabadsagot-a-tanyaszinhaznak#petition-main

[15] Tómó Margaréta. Tanyaszínház: Átadták a petíciót, ezerháromszáz támogató aláírással.
https://szmsz.press/2021/09/06/tanyaszinhaz-atadtak-a-peticiot-ezerharomszaz-tamogato-alairassal/, 2021. szeptember 6. 16:08
[16] Révész Erika Tanyaszínház: jó reklám volt a betiltás https://www.veszpremkukac.hu/tanyaszinhaz-jo-reklam-volt-a-betiltas/, 2021. augusztus 5.

[17] A Színházi Kritikusok Céhének nyilatkozata a vajdasági Tanyaszínház előadásának betiltásáról https://kritikusceh.hu/a-szinhazi-kritikusok-cehenek-nyilatkozata-a-vajdasagi-tanyaszinhaz-eloadasanak-betiltasarol/, 2021. július 30.

[18] Színházi Kritikusok Egyesülete: A cenzúrával való szembesülés a Kazimír és Karolina betiltása. https://www.szabadmagyarszo.com/2021/08/02/szinhazi-kritikusok-egyesulete-a-cenzuraval-valo-szembesules-a-kazimir-es-karolina-betiltasa/, 2021. augusztus 2. 13:34.

[19] Ne folytatódjon az idei körút. Magyar Szó, 2021. július 28. 8.

[20] A Tanyaszínház feladata: mindenkihez szólni. Magyar Szó, 2021. július 30. 7.
Bővebben lásd a Vihar előtti (szél)csend? c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13834, 2021. augusztus 20.

[21] Lásd a 15-ös alatti írást.

[22] „Hajnal Jenő újra visszaél a hivatallal, amelyet képvisel”. https://szmsz.press/2021/09/09/hajnal-jeno-ujra-visszael-a-hivatallal-amelyet-kepvisel/?fbclid=IwAR3OtGaq5Qpi4CH7heS1KbQMDHhsFb8CTkOgYqblNL5zA0frOSG1vN_SvoU, 2021. szeptember 9. 14:06

[23] Sutus Áron. https://www.mnt.org.rs/tagjaink/sutus-aron
[24] Lásd a 2-es alatti írást.
[25] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése