Oldalak

2024. március 6., szerda

A német kormány párbeszédet folytat a Magyarországon hatósági nyomásgyakorlásra panaszkodó cégekkel

 A Szabad Európa honlapja

2024. március 6.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Berlin utánajár a német cégek magyarországi vegzálásáról szóló állításoknak
A berlini kormányzat párbeszédet folytat azokkal a német cégekkel, amelyek Magyarországon hatósági vegzálásra panaszkodtak – árulta el a Szabad Európának a német pénzügyminiszter. Christian Lindner nem lát különbséget a Tesla németországi és a kínai BYD villanyautó-gyártó magyarországi beruházásai között, ameddig betartják az európai uniós szabályokat.

A fémhulladék negyven százaléka eltűnt a piacról
Nyolc hónap telt el azóta, hogy a Mol átvette a hulladékgazdálkodás nagy részét. A fémhulladékok esetében óriási a visszaesés, a második félévben az anyag negyven százaléka eltűnt a piacról, az akkumulátorok esetében hatvan százaléka. Akkora a baj, hogy a kormány az Európai Bizottsághoz fordult, mert nem tudjuk tartani a vállalt újrahasznosítási számokat. Pedig az állam épp azért szervezte ki koncesszióba a piacot, hogy növekedjen az újrahasznosítási arányszám.

„850 óriási vitorlásra és műfüves focipályára nincs szükség a nemzeti parkban” – civil szervezetek a Fertő tavi beruházásról
Új közbeszerzési kiírásról, régi és újabb környezeti engedélyről szóltak a hírek az elmúlt hónapokban a Fertő tavi beruházás kapcsán. A sokmilliárdos állami projektet a helyiek, civil szervezetek, szakértők és az UNESCO is kifogásolta, mert környezetrombolónak tartják. A Szabad Európa podcastjában az ügyben legaktívabb két civil szervezet, a Greenpeace Magyarország és a Fertő Tó Barátai Egyesület képviselőit kérdeztük a beruházás jelenlegi helyzetéről.

Aláírta Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálását Sulyok Tamás
Sulyok Tamás, az új köztársasági elnök első intézkedéseként aláírta Svédország NATO-csatlakozásának engedélyezését az Országgyűlés által.

Meghosszabbította a kormány „a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”
Még 2016 márciusában hirdették ki, azóta folyamatosan hosszabbítják„tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”, 2022 májusa óta pedig „háborús veszélyhelyzet” is érvényben van Magyarországon.

Szuperkedd parttól partig – még közelebb kerülhet Biden és Trump a visszavágóhoz novemberben
Joe Biden jelenlegi és Donald Trump előző amerikai elnök egyaránt jóval közelebb kerülhet pártja jelöltségének elnyeréséhez az előválasztási kampány legfontosabb napján. Ezzel olyan történelmi visszavágóra kerülhet sor, amelyből sok szavazó inkább nem kérne.

Hogyan védekezhet jobban az Európai Unió?
Az EU vezető tisztségviselői új, ambiciózus terveket vázoltak fel a közösség védelmi iparának példátlan ütemű fellendítésére. A blokk az orosz fenyegetésre és Donald Trump felvetésére igyekszik válaszolni.
 
Amit még tudni érdemes
Olimpiai bajnok, helyi rádiós: a Fidesz meglepő nevekkel állt elő az ellenzék vezette városokban (Telex)
A civil életből keres polgármesterjelölteket a Fidesz az ellenzék vezette településeken és kerületekben. Olimpiai bajnok sportolókkal, helyi rádióssal és tévéssel vágnak neki az önkormányzati választásnak. 

Orbán a recesszió elleni harcnak szánta 2023-at, de másként alakult a csata (444)
Finoman szólva sem az volt a terv, hogy 2023 végére lefulladjon a magyar gazdaság, ráadásul úgy, hogy a tavalyi recesszió az idei kormányzati GDP-terveket is elintézhesse.

Gazdasági függésben kis híján világbajnok Magyarország (G7)
Hazánk a fejlett világ leginkább külső függésben lévő gazdaságai között van, mind import-, mind pedig exportoldalon.

A Samsung egy harmadik gyárat is épít Gödön a dél-koreai sajtó szerint (Átlátszó)
A Samsung SDI üzeméből származó mérgező oldószer híre a dél-koreai sajtóba is eljutott. De nemcsak erről, hanem egy újabb, Gödön felépülő akkumulátor-gyárról is olvasható hír a kinti médiában.  

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése