Oldalak

2024. augusztus 7., szerda

„Farok csóválja a kutyát”!

Emberi és nemzeti kisebbségjogi napló (306.)

 

Július 17.

„Farok csóválja a kutyát”!

 

 

Fotó: A tartományi parlament sajtószolgálata

 

– A két intézmény közötti együttműködésről tárgyalt Újvidéken Maja Gojković tartományi kormányfő és Juhász Bálint, a vajdasági képviselőház elnöke. Maja Gojković kabinetjében fogadta a házelnököt, s a találkozó során megállapították, hogy az elmúlt időszakban is sikerült folytatni a jó együttműködést a kormány és a parlament között, fenntartották a korábban megalapozott folytonosságot, közös célok mentén zajlik ez a kooperáció, mégpedig Vajdaság infrastrukturális, gazdasági fejlődése érdekében.

A kormánynak és a parlamentnek is az a célja, hogy minden vajdasági polgár számára még jobb életkörülményeket teremtsen, állapították meg, áll a találkozót követően kiadott sajtóközleményben. Megállapodtak abban, hogy a jövőben is folytatják az intézmények közötti partnerséget, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy – hatáskörüknek megfelelően – rendezzenek minden olyan lényeges kérdést, amelynek szerepe van Vajdaság és a polgárok szempontjából – közölte a Magyar Szó nevű Pásztorpress propagandaújság[1].

Május 20-án tartotta első protokolláris, ismerkedési találkozóját[2] Vajdaság két vezető személyisége, Juhász Bálint, a Tartomány Képviselőház (a haladók által, érdemtelenül kinevezett) bábelnöke, aki Pásztor Istvánt, a néhai VMSZ-pártvezért tartja „mentorának”[3], és a radikálisból haladóvá lett Maja Gojković új tartományi kormányfő[4], aki Vajdaságot „északi szerb tartománynak” nevezi (akárcsak Igor Mirović előző kormányelnök is[5]). A találkozóra akkor a Tartományi Képviselőházban került sor,  most Juhász Bálint látogatta meg Maja Gojkovićot a kabinetjében.

A mindkét találkozóról kiadott közleményben furcsa, hogy „a kormány és a parlament együttműködését” említik, hogy „a jövőben is folytatják az intézmények közötti partnerséget”.

Ebből a jogellenes megfogalmazásból arra lehetne következtetni, hogy két egyenrangú intézmény együttműködésről lenne szó, holott Vajdaság Autonóm Tartomány statútumában (30. szakasz) azt írja, hogy „Vajdaság AT Képviselőháza Vajdaság AT legfőbb szerve”[6].

A statútum 44. szakasza szerint „a Tartományi Kormány Vajdaság AT végrehajtó szerve. A Tartományi Kormány munkáját a Képviselőház irányítja. A Tartományi Kormány munkájáért a Képviselőházának tartozik felelősséggel”[7]. Eszerint Maja Gojković Juhász Bálint alárendeltje, nem partnere. Az együttműködés kifejezés állandó szajkózása azonban másról árulkodik, kilóg a lóláb.

A Tartományi Képviselőházban az Aleksandar Vučić – Vajdaság nem állhat meg képviselői csoportnak, amelyik mindkét tisztségviselőt megválasztotta, kényelmes többsége van – 62 képviselője a 120 közül[8] (a VMSZ-nek mindössze  9[9]).

Miért lett mégis ismét egy VMSZ-es káder a házelnök? Mi ebben az előnyös a nagyszámú haladópártiak számára? Miért mentek bele ebbe az alkuba? Miért mondtak le a vonzó vezető pozícióról?

A Véemeszes Juhász Bálint ölébe pottyant a funkció, azért, mert  arra használják a képviselőházban (a korábbi házelnökhöz, az elhunyt Pásztor Istvánhoz hasonlóan), hogy megszavaztassa a haladók minden javaslatát, még akkor is, ha azok a nemzeti közösségek érdekeivel ellentétesek. Ellenkező esetben a Szerb Haladó Párti képviselők (SNS) akkor váltják le, illetve menesztik Juhász Bálintot, amikor csak akarják.

 

A hatalmi viszonyokból és a két közleményből is arra lehet következtetni, hogy a tartományi kormányfő, Maja Gojković irányítja a Tartományi Képviselőház elnökét, Juhászt, nem pedig fordítva, ahogy annak a jog szerint lenni kellene! Vagyis a „farok csóválja a kutyát”!

A haladók és a VMSZ természetellenes, a magyar közösségre és Vajdaságra nézve kezdetektől fogva végzetes politikai szövetségének a szerb világ építése és a multikulturalizmus megszüntetése a következménye, amihez Juhász Bálintnak a lakáj megalázó szerepe jutott!

Július 17.
„MNT támogatásából kerítés”

Az MNT támogatásából épült új kerítés az iskola köré (Lakatos János felvétele)

A bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskola „magyar tagozatára 18 diák iratkozott be, a szerb tagozatra pedig 27. Augusztus folyamán ez a szám még változik, végleges számot csak szeptember elsején tudunk mondani. Annyit azonban a mostani adatok alapján is megállapíthatunk, hogy ősztől több diákunk lesz – mondta el Kanyó István iskolaigazgató, majd hozzáfűzte, a több éves átlagot nézve a magyar tannyelvű elsősök száma stagnál. Általában 16 és 20 között mozog a számuk, mindössze egy nemzedék van, amelyben több magyar diák van. A következő tanévtől 26 magyar nyelvű tanuló kezdi el az ötödik osztályt az iskolában, ezért ebben a generációban két osztályt alakítottak ki[10].

– A Magyar Nemzeti Tanácstól (MNT) kaptunk egy komolyabb összeget, amelyből sikerült körbekerítenünk kerítéssel az iskolát. Ezek a munkálatok júniusban fejeződtek be, de emellett a nemzeti tanácstól kapott összegből még maradt egy rész. Ebből a keretből szeretnénk tovább folytatni az ablakok cseréjét. A szünidőben tervezzük elvégezni a szokásos karbantartási munkálatokat, például a tantermek meszelését, takarítását, külső felületek átfestését. Ezeket a munkákat saját költségvetésből szoktuk megvalósítani – tudtuk meg Kanyó Istvántól, aki arról is szólt, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsnál sikeresen pályáztak eszközbeszerzésre is. Az elnyert 100 ezer dináros összegből interaktív táblát vásárolnak, amelynek nagy hasznát látják az oktatás során – fogalmazott az igazgató, a Magyar Szó közlése szerint[11].

A bácsfeketehegyi iskolaigazgató nyilatkozatából – és a sorok között – meg lehet állapítani, hogy a településen működő általános iskola szerb többségű (lett?). A magyar tannyelvű elsősök száma most még „stagnál”.

Az iskolát az MNT-től kapott „komolyabb összegből sikerült körbekeríteni kerítéssel”. Ez azt jelentené, hogy az iskolának eddig nem volt kerítése?

Ha tudjuk, hogy Szerbia a nemzeti tanácsoknak csak a működésükhöz szükséges, vagy még annyi anyagi juttatást sem ad, akkor logikusnak a tűnik, hogy az MNT – saját jövedelmi forrása nem lévén – csakis magyarországi eszközöket juttathatott az iskolának a kerítésre.

Az igazgató azt mondja továbbá, hogy „a szokásos karbantartási munkálatokat, például a tantermek meszelését, takarítását, külső felületek átfestését a saját költségvetésből szokták megvalósítani”.

Ebből arra lehetne következtetni, hogy a tartomány és a köztársaság nem gondoskodik az iskolaépületek rendben tartásáról.

Milyen nemzeti kisebbségi politika az, ha Szerbiában még a vegyes összetételű iskolákban is a magyarországi adófizetők pénzéből készítenek kerítést az iskola köré? Ahol a „szokásos karbantartási eszközöket” is az iskolának kell előteremteni? Ahol az ablakok cseréjére és az interaktív tábla vásárlására is az MNT-hez kellett pályázni? Milyen anyaország az, amelyik nem teszi szóvá, nem követeli a nemzeti közösségi jogok tiszteletben tartását, érvényesítését? Milyen újságíró és szerkesztőség az, amelyik minderről sikerként számol be?! 

BOZÓKI Antal



[1] v-ár: A jövőben is fenntartható együttműködés. Magyar Szó, 2024. július 17. 4., és/vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.311797/A-jovoben-is-fenntarthato-egyuttmukodes, 2024. július 16. 12:53
[2] A találkozóról bővebben lásd az Érdekeink kiárusítása c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16412, 2024. június 19.
[3] Virág Árpád: Tekintélyőrző, toleráns légkör. Magyar Szó, 2024. április 27. 5., vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.307739/Tekintelyorzo-tolerans-legkor, 2024. április 27. 9:00
[4] Bővebben lásd A VMSZ FRIGYE A RADIKÁLISOKBÓL LETT HALADÓKKAL c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16330, 2024. május 14.,
[5] (Tanjug) Gojković: Što pre privesti huligane koji su iscepali tradicionalnu zastavu Vojvodine na "Biosensu" [Gojković: Mielőbb elővezetni a huligánokat, aki elszaggatták Vajdaság hagyományos zászlaját a BioSensen]. https://rtv.rs/sr_lat/vojvodina/gojkovic-sto-pre-privesti-huligane-koji-su-iscepali-tradicionalnu-zastavu-vojvodine-na-biosensu_1543731.html, 2024. május 29.15.43
[6] Vajdaság Autonóm Tartomány statútuma. Vajdaság AT Hivatalos Lapja, 20/2014 szám. https://www.skupstinavojvodine.gov.rs/Strana.aspx?s=statut
[7] Uo.
[8] Képviselőcsoportok. https://www.skupstinavojvodine.gov.rs/Strana.aspx?s=poslanickegrupe
[9] Uo. Lásd még a Pásztor után Juhász – eben guba, kutyán suba! https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16319, 2024. május 9. és A VMSZ frigye a radikálisokból lett haladókkal, https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16330, 2024. május 14. c. írásom.
[10] L. J.: Folyamatos a munka. https://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.311822/Folyamatos-a-munka, 2024. július 17. 7:09
[11] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése