Oldalak

2024. augusztus 28., szerda

„Kitaposott úton” folyik a közösségrombolás

Emberi és nemzeti kisebbségjogi napló (309.)

 

Július 27. – augusztus 28.

„Kitaposott úton” folyik a közösségrombolás

Fotó: Pannon RTV

 

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), illetve a Vajdasági Magyar Szolgapárt névvel elhíresült politikai szervezet dinasztiás elnöke, az elhunyt apja (Pásztor István korábbi pártvezér) által „kitaposott úton[1]” haladva folytatja az apja által megkezdett (Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és Aleksandar Vučić szerb elnököt) utánzó rendszeres szereplését a Szabadkai Magyar Rádió Napindító műsorában. Azt is lehetne mondani, hogy állandó műsora lett ebben a pártja által felügyelt rádióban. Erről aztán a Magyar Szó nevű Pásztorpress is terjedelmesen beszámol[2].

„A műsorban a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban elhangzottakról, ezzel összefüggésben a nemzetpolitikáról és az eddigi támogatás folytatásáról nyilatkozott”[3], de „arra is kitért, hogy mikor írhatják alá a Szerb Haladó Párttal (SNS/SZHP) a koalíciós szerződést”[4].

– A VMSZ és az SZHP közötti koalíciós szerződés vonatkozásában Pásztor Bálint megismételte, egy tízoldalas dokumentumról van szó, amely 2 melléklettel egészül ki. Miloš Vučević miniszterelnökkel hétfőn (július 22-én – B.A.) beszélgetett arról, hogy valamikor augusztus folyamán jó lenne aláírni a szerződést, hiszen semmi nem akadályozza ennek a lépésnek a megtételét, a tárgyalásokat a dokumentumról már régen befejezték, magyarázta. Szavai szerint a szerződést az aláírást követően teszik közzé – írja a Magyar Szó nevű pártújság.
A két párt az első koalíciós szerződést „a közös, programszintű együttműködésről és részvételről a szerb köztársaság kormányában” 2014. április 27-én Belgrádban írta alá, a Szerb Haladó Párt részéről Aleksandar Vučić, a (radikálisból haladóvá előlépett) párt akkori elnöke és az időközben elhunyt Pásztor István, a VMSZ időközben elhunyt elnöke[5]. Vučić és a néhai Pásztor 2016. augusztus 14-én[6], majd a 2020. június 21-ei választások után (november 13-án[7]) és 2022. november 1-jén[8] – ugyanilyen címmel – írt alá koalíciós szerződést.
Miloš Vučević, az SZHP új elnöke, a 2023. december 17-i választásoktól idáig arra sem méltatta a VMSZ-t, hogy aláírja az új koalíciós szerződést, miközben Pásztor Bálint és társai a szerb képviselőházban teli szájjal támogatják pártjának összes javaslatát, függetlenül attól, hogy az jó-e vagy sem a magyar közösségnek, ideértve A nemzeti és politikai jogok védelméről, valamint a szerb nép közös jövőjéről szóló nyilatkozatot[9] is! 
 
A junior Pásztor rádiós nyilatkozatából megtudtuk, hogy „a tárgyalásokat a dokumentumról már régen befejezték”, az aláírására azonban mindeddig nem került sor. Azt sem tudni pontosan, hogy a dokumentumban mit írt, mivel csak „az aláírást követően teszik közzé”. Az aláírásra és a közzétételre egy hónap elteltével sem került sor.
Az eddigi koalíciós szerződések csak a VMSZ néhány vezető tagjának biztosítottak jól fizetett állami tisztséget és előjogokat, de a vajdasági magyaroknak éppen semmi jót nem hoztak.

II. Pásztor a VMSZ és a SZHP koalíciós szerződéséről – ismereteim szerint – csakúgy, mint apja, nem folytatott nyilvános közösségi vitát, senkivel nem tanácskozott. Ez már csak azért is káros, mert az elhunyt apja által kötött koalíciós szerződéseknek issza most a magyar közösség a levét.
Az, hogy időközben 70 ezer magyarral lettünk kevesebben, nem a közösség és tagjainak a jogaiért, méltóságáért kiálló, hanem a megalkuvó, a SZHP-t mindenben kiszolgáló VMSZ-es Pásztor-politikának a következménye.
Ez a politikát követi a junior pártvezér is. – Pásztor István olyan (közösségromboló – B.A.) hagyatékot hagyott ránk, amit folytatnunk kell, ebben nem ismerek kompromisszumot”[10] – fogalmazta meg keményen Pásztor Bálint augusztus 17-én Palicson, Vajdaság Szent István-napi, központi ünnepségén.
A vajdasági magyar közösségnek nem Vučić/Vučević nacionalista pártjával, hanem a szerb demokratikus erőkkel való szövetségre van szüksége, de akkor nem lehetne két bőrt is lehúzni a jelenlegi szerbiai és magyarországi szponzorokról, maffiaország-vezetőkről.


Augusztus 9.
Alaptalan önreklámozás

Fotó: Dávid Csilla


A topolyai Művelődési Ház kiállítótermében ünnepelték meg a Magyar Szó nevű Véemeszes pártújság szerkesztőségének tagjai a lap „szatirikus” mellékletének, a Grimasznak „a zsinórban megjelent 1500. számát”[11].
A jubileumról készült címlapi írás szerint a Grimasz „1994. november 9-én – Bálint Sándor főszerkesztősége alatt – a Magyar Szó szerdai mellékleteként jelent meg, többszöri újraindítás után. Akkortól Léphaft Pál, majd 2021 novemberétől Kiss Zoltán szerkeszti a most a hétvégi számban megjelenő mellékletet.
– Varjú Márta a szerény ünnepségen köszönetet mondott Kiss Zoltánnak, hogy elvállalta a nem kevés munkával járó, komoly feladatot. Kiemelte, továbbra is támogatja, hogy „egy kicsit tüskésen, egy kicsit szurkálódva” mutassuk be dolgainkat. Teszik ezt a Grimaszban „kulturált, intelligens humorral, elegáns formában”, amire a főszerkesztő továbbra is fontos követelményként tekint – írja a lap[12].

A melléklet jelenlegi szerkesztőjének nyilatkozata szerint „a jövőben sem szabad feladni az elődök azon fáradozását, hogy a Grimasz tükröt tartson társadalmi-politikai életünk visszásságai elé”[13], meg hogy „társadalmi-politikai életünk képviselőinek is szükségük van építő jellegű kritikára”[14].
Aki rendszeresen olvasta a Grimaszt, az könnyen megállapítja, hogy a jelenlegi melléklet színvonala sajnos jelentősen lemarad a korábbitól. A „társadalmi-politikai életünk visszásságairól” csak elvétve ír, a „társadalmi-politikai életünk képviselőiről” meg egyáltalán nem.
Hol van ez a Grimasz az elődök által szerkesztettől?! Grafikailag is. A melléklet közepén általában két nagy karikatúrát közöl, hogy kitöltve legyen az oldal, kétoldalt pedig „tüskés kritikának” semmiképpen nem nevezhető verseket, „szilánkokat” és „baj-mókákat”.

A Grimasz is a lap jelenlegi alázuhant színvonalát erősíti. Az pedig már egyesen ízléstelen, hogy az eredetileg közszolgálati média – nem első alkalommal – a legfontosabb, címoldali hírként kezel valamilyen szerkesztőségi eseményt, ami aztán általában Varjú Márta (1959, Magyarkanizsa), a lap főszerkesztőjének (2011. június 23. óta!?) és Erdődi Edvinának, a lapot kiadó kft. igazgatójának a reklámozására szolgál.
Emlékeztetni kellene már valakinek a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, hogy Varjú Mártának – akinek „a munkássága alatt olyan remek és egy kort meghatározó Pásztor-interjúk születtek, mint például a Rászorultak, mint tót a húgyos körtére”[15] – szeptember 18-án letelik a sokadik négyéves megbízatása[16]! Egyébként is már nyugdíjban lenne a helye[17]!
 
Hiába a bugyuta, tortás jubileum és a kínos önreklámozás, a Grimasz melléklet csak akkor lesz ismét olvasható, ha majd lesz annyi mersze, hogy valóban „tükröt tartson” a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács vezető politikusai, sorsunk megpecsételői elé! Téma van, a földön hever, és hatalmas tükör kellene hozzá!

BOZÓKI Antal



[1] Pesevszki Evelyn: Kitaposott út, új elnök, saját arcél, https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.305246/Kitaposott-ut-uj-elnok-sajat-arcel, 2024. március 9. 8:30
[2] P. E.: A támogatottság támogatást szül. Magyar Szó, 2024. július 31. 4.
[3] P. E.: A támogatottság támogatást szül. https://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.312496/A-tamogatottsag-tamogatast-szul, 2024. július 30. 20:39
[4] Uo.
[5] A VMSZ és az SZHP koalíciós szerződése. https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.166886/A-VMSZ-es-az-SZHP-koalicios-szerzodese, 2014. április 29. 14:11
[6] KOALÍCIÓS SZERZŐDÉS A KÖZÖS, PROGRAMSZINTŰ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL ÉS RÉSZVÉTELRŐL A SZERB KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁBAN, 2016. augusztus 14. https://www.vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/koalicios-szerzodes, 2016. augusztus 15. 12:12, és http://www.vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/koalicios-szerzodes-0
Lásd még a Nesze semmi, fogd meg jól! SZHP–VMSZ „KOALÍCIÓS SZERZŐDÉS” c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=8328
[7] A Koalíciós Szerződés szövege időközben eltűnt a http://www.vmsz.org.rs/sites/default/files/user-images/Koalicios_szerzodes_hu.pdf oldalról.
Lásd még a Kirakatszerződés c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13109, 2020. november 26.
[8] Koalíciós szerződés 2022. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/dokumentum/koalicios-szerzodes-2022
[9] Deklaracija o zaštiti nacionalnih interesa i političkih prava i zajedničkoj budućnosti srpskog naroda [Felhívás a nemzeti és politikai jogok védelméről, valamint a szerb nép közös jövőjéről]. A Deklaráció teljes, szerb nyelvű szövege itt található: https://www.blic.rs/vesti/politika/svesrpski-sabor-ovo-je-kompletan-tekst-deklaracije-usvojene-danas-u-beogradu/1c21t5b
Bővebben lásd az Ivan Viđenović: „Veszélyesebb a Szerb Tudományos Akadémia 1986. évi Memorandumánál” (1.) és az Öreg Anna: „A VMSZ képviselői pontosan kinek a nevében beszélnek?” (2.) c. írásomat. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16510, 2024. augusztus 4.és https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16511, 2024. augusztus 4. 12.,
[10] „A VMSZ sikerességének bizonyítéka a közösségi elfogadottsága”. https://szmsz.press/2024/08/17/a-vmsz-sikeressegenek-bizonyiteka-a-kozossegi-elfogadottsaga/,
2024. aug. 17. 20:51, és P.E.: A kijelölt út kötelez. Magyar Szó, 2024. augusztus 19. 4.
[11] T. P.: Grimaszkodunk, nem fintorgunk. https://www.magyarszo.rs/kozelet/media/a.313051/Grimaszkodunk-nem-fintorgunk, 2024. augusztus 11. 8:35, és Magyar Szó, 2024. augusztus 10. 1.
[12] Uo.
[13] Uo., 5.
[14] Uo.
[15] Varjú Márta marad a Magyar Szó főszerkesztője. https://szmsz.press/2020/09/12/varju-marta-marad-a-magyar-szo-foszerkesztoje/, | 2020. szeptember 12. 11:09
[16] Uo.
[17] Varjú Márta. https://www.magyarszo.rs/author/n.351/Varju-Marta

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése