A vajdasági magyar politikai elit és a léc

Lehet nagyokat mondani, ahogy tette ezt Pásztor István Tusnádon, de a tényleges hatás eléréséhez sokkal többre van szükség.

A VMSZ célja, így Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, hogy ne csökkenjen a magyarság politikai befolyása Szerbiában. Mintha eddig lett volna ilyen befolyásunk. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) rögtön a magyar pártok választásai fiaskója után javasolta, hogy a magyar pártok tegyék fel közösen a lécet. Lépjenek fel közös követeléssel a szerb politikai elit felé, hiszen a magyar szerb érdekek húsz éve keresztezik egymást, s eddig mindig a magyarok húzták a rövidebbet. Nincs sem magyar iskolahálózat, sem önálló döntéshozatali fórum, sem olyan egység, amelyből legalább egy párt ki ne ugrott volna, ha a kívánatos morzsát látott lehullani a szerb politikai elit asztaláról.

Visszatekintve, a vajdasági magyarságnak tényleges politikai befolyása csak a történelmi VMDK idején (1990-1994) volt. Mert akkor egységben fel tudtuk tenni a lécet. Egy ideig töretlenül álltunk az autonómiakövetelésünk mögött. Mihelyt – a VMSZ létrejöttével – kétpólusúvá vált a vajdasági magyar politikai elit, a helyi hatalomhoz simuló szárnya akár a legértéktelenebb konc reményében, a VMSZ vezetésével, mindig feladta a tényleges magyar autonómia iránti igényt. Vagy ahogy a minap az egyik szabadkai vállalkozó, amolyan botcsinálta politikai elemző szerepében nyíltan kimondta, a bölcs dolog az, ha a kisebbségi (legnagyobb, legbefolyásosabb stb.) magyar párt mindig a hatalmon levő szerb párthoz csatlakozik. Ő csak tudja, hiszen a sikeres vállalkozását pont egy ilyen helyi odafordulásra alapozta.

Nem telt bele egy egész nap sem, s mit ad Isten, a Magyar Szó ma címoldalas információban hozta Pásztor nyilatkozatát miszerint „esélyt kell adni a kormánynak. Mármint a Dacic-féle új szerb kormánynak. A politikai piruett láttán a VMSZ-es média még csak fel sem szisszent. Mintha a helyzet csak annyiban változott volna meg, hogy a Tadic-féle Demokrata Párt (DS) a VMSZ stratégiai partnere többé nem említendő véd- és dacszövetségesként.

Valóban igazat kell adnunk említett politikai elemzőnek. Ez a fokozatosnak tűnő, ámde határozott átállás, ha csak az egypárti csoportérdekekre vagyunk figyelemmel, indokoltnak, sőt bölcsnek látszik. Dacic kormányfőnek ugyanis a VMSZ „külső” politikai támogatása már úgy hiányzott, mint egy falat kenyér.

Csakhogy, mindez nem a vajdasági magyarság érdeke. A Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez sincs semmi köze. A VMSZ, mint már annyiszor, most is a szerb nemzeti érdek oltárán hozott áldozatot.

Lehetne sorolni az érveket, de minek? Mégis, álljon itt egyetlen egy – mutatóban. Fennállása óta ígéri VMSZ, hogy a mindenkori szerb kormány fejével folytatott tárgyalások eredményeként a Tisza-menti községeket visszacsatolják a szabadkai közigazgatási körzethez. Ezt a magyar többségű területet még Milosevic bontotta két közigazgatási körzetté. A szerb kormányelnökök, azóta is bódítják a VMSZ-t, az meg a magyarokat igyekszik meggyőzni arról, hogy a „stratégiai partnerek” éppen csakhogy nem engedtek. Miközben a magyar többségű körzet örökös választási cél maradt.

Jó lesz ez így?

Ágoston András

Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 163. szám, 2012. július 31.