Lehet nagyokat mondani, ahogy tette ezt Pásztor István Tusnádon, de a
tényleges hatás eléréséhez sokkal többre van szükség.
A VMSZ célja, így Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, hogy ne csökkenjen
a magyarság politikai befolyása Szerbiában. Mintha eddig lett volna ilyen
befolyásunk. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) rögtön a magyar pártok
választásai fiaskója után javasolta, hogy a magyar pártok tegyék fel közösen a
lécet. Lépjenek fel közös követeléssel a szerb politikai elit felé, hiszen a
magyar szerb érdekek húsz éve keresztezik egymást, s eddig mindig a magyarok
húzták a rövidebbet. Nincs sem magyar iskolahálózat, sem önálló döntéshozatali
fórum, sem olyan egység, amelyből legalább egy párt ki ne ugrott volna, ha a
kívánatos morzsát látott lehullani a szerb politikai elit asztaláról.
Visszatekintve, a vajdasági magyarságnak tényleges politikai befolyása
csak a történelmi VMDK idején (1990-1994) volt. Mert akkor egységben fel tudtuk
tenni a lécet. Egy ideig töretlenül álltunk az autonómiakövetelésünk mögött.
Mihelyt – a VMSZ létrejöttével – kétpólusúvá vált a vajdasági magyar politikai
elit, a helyi hatalomhoz simuló szárnya akár a legértéktelenebb konc
reményében, a VMSZ vezetésével, mindig feladta a tényleges magyar autonómia
iránti igényt. Vagy ahogy a minap az egyik szabadkai vállalkozó, amolyan
botcsinálta politikai elemző szerepében nyíltan kimondta, a bölcs dolog az, ha
a kisebbségi (legnagyobb, legbefolyásosabb stb.) magyar párt mindig a hatalmon
levő szerb párthoz csatlakozik. Ő csak tudja, hiszen a sikeres vállalkozását
pont egy ilyen helyi odafordulásra alapozta.
Nem telt bele egy egész nap sem, s mit ad Isten, a Magyar Szó ma
címoldalas információban hozta Pásztor nyilatkozatát miszerint „esélyt kell
adni a kormánynak. Mármint a Dacic-féle új szerb kormánynak. A politikai
piruett láttán a VMSZ-es média még csak fel sem szisszent. Mintha a helyzet
csak annyiban változott volna meg, hogy a Tadic-féle Demokrata Párt (DS) a VMSZ
stratégiai partnere többé nem említendő véd- és dacszövetségesként.
Valóban igazat kell adnunk említett politikai elemzőnek. Ez a
fokozatosnak tűnő, ámde határozott átállás, ha csak az egypárti
csoportérdekekre vagyunk figyelemmel, indokoltnak, sőt bölcsnek látszik. Dacic
kormányfőnek ugyanis a VMSZ „külső” politikai támogatása már úgy hiányzott,
mint egy falat kenyér.
Csakhogy, mindez nem a vajdasági magyarság érdeke. A Nemzeti
Együttműködés Rendszeréhez sincs semmi köze. A VMSZ, mint már annyiszor, most
is a szerb nemzeti érdek oltárán hozott áldozatot.
Lehetne sorolni az érveket, de minek? Mégis, álljon itt egyetlen egy –
mutatóban. Fennállása óta ígéri VMSZ, hogy a mindenkori szerb kormány fejével
folytatott tárgyalások eredményeként a Tisza-menti községeket visszacsatolják a
szabadkai közigazgatási körzethez. Ezt a magyar többségű területet még
Milosevic bontotta két közigazgatási körzetté. A szerb kormányelnökök, azóta is
bódítják a VMSZ-t, az meg a magyarokat igyekszik meggyőzni arról, hogy a
„stratégiai partnerek” éppen csakhogy nem engedtek. Miközben a magyar többségű
körzet örökös választási cél maradt.
Jó lesz ez így?
Ágoston András
Vajdasági
Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL,
X. évf. 163. szám, 2012. július 31.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése