2012. február 29., szerda

Március 1.

A nukleáris fegyverek elleni harc nemzetközi napja (Međunarodni dan borbe protiv nuklearnog oružja / International Day for the Abolishment of Nuclear Weapons)

1954. március 1-jén az USA hidrogénbomba kísérletet hajtott végre a Bikini-szigeteken, minek következtében egy Fukuru Maru japán halászhajó legénysége radioaktív sugárfertőzést kapott. 1964 óta Japánban ez alkalomból békenapot tartanak, és világszerte a nukleáris fegyverek elleni harcra szólítanak fel. (Lásd még augusztus 6-át, a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapját!)

Amerikai kísérleti hidrogénbomba-robbantás
a Bikini-szigeteken (1954. március 27.)




A polgári védelem világnapja (Svetski dan civilne zaštite / World Civil Defence Day)


A Nemzetközi Polgári Védelmi Világszervezet (ICDO) 1972. március 1-jén alakult meg. Erre emlékezve a Polgári Védelem Világnapjának megrendezéséről a 20. évfordulón, 1992-ben határoztak. Az azóta tartott világnapon világszerte látványos mentési gyakorlatokat rendeznek.



Nemzetközi nap a halálbüntetés eltörléséért (Međunarodni dan za ukidanje smrtne kazne / International Death Penalty Abolition Day)

Ezt a napot annak emlékére tartják, hogy 1847-ben Michigan (USA) államban, a világon az angol nyelvterületű államok közül elsőként hivatalosan megszüntették a halálbüntetést. Ezen a napon emlékeznek az erőszakos bűncselekmények áldozataira és túlélőire, azokra – a bűnösökre vagy ártatlanokra –, akiket az állam kivégzett, illetve a még életben levőkre, de ez a nap a hálálbüntetés alternatívájával kapcsolatos oktatás és akció fokozásának a napja is. (Október 10., a halálbüntetés elleni harc világnapja és a halálbüntetés eltörlésének európai napja!)


Haditechnikai kutatók és fejlesztők napja (Magyarországon) [Dan istraživača i razvijača ratne tehnike (u Mađarskoj) / Day of Military Engineer Research and Development (in Hungary)]

Annak emlékére tartják, hogy a Magyar Királyi Haditechnikai Intézet a nyilvánosság előtt 1930. március elsején alakult meg. A napot 1994. március 1-jén rendezték meg első ízben. A Haditechnikai Intézet 2000-től mint a Honvédelmi Minisztérium Technológai Hivatala működik tovább.


Március első hete
A DJ-k (discjockeyok/lemezlovasok) világnapja [Svetski dan DJ-a (disk-džokeja) / World DJ Day)

Minden év március első hetében a Világ DJ Alapja (World DJ Fund) egyhetes zenei rendezvénysorozatot szervez, amelynek csúcspontja a DJ-k világnapja. 2008. március 7-én a DJ-k világnapját Kijevben (Ukrajna) rendezték meg.

Vagyon-visszaszármaztatási tájékoztató (2.)


A vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény 2011. október 6-án lépett hatályba. A törvény szerb nyelvű szövege a Hivatalos Közlöny (Službeni glasnik RS) 2011. szeptember 28-i 72. számában jelent meg (125-134. o.), de letölthető a szerbiai
Restitúciós Ügynökség (Agencija za restituciju, 11000 Beograd, Nemanjina 4, honlapjáról is: http://www.restitucija.gov.rs/), szükséges űrlapokkal együtt.

A törvény magyar nyelvű szövege megtalálható ezen a címen:
http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Restit%C3%BAci%C3%B3s%20t%C3%B6rv%C3%A9ny

A vagyon visszaszármaztatást a köztársasági Restitúciós Ügynökség fogja lefolytatni, a vonatkozó és az általános közigazgatási eljárást szabályozó törvénnyel összhangban.

Ügynökség február 6-án nyilvános felhívást tett közzé a vagyon-visszaszármaztatási kérelmek benyújtására és a kérelmeket március 1-jétől fogadja. Az Ügynökségnek az egyes kérelmek beérkezéstől számított hat hónapja van az elbírálásra.

A kérelmeket két évig lehet átadni, a nyilvános felhívás közzétételétől számított két éven belül, vagyis 2014. február 6-ig.

Amennyiben a vagyon elvétele nem kötődött vélt bűnösséghez, hanem
államosították, kisajátították, vagy a kollektivizálás egyéb módszereivel tulajdonították el, akkor a visszaszármaztatáshoz nincsen szükség előzetes rehabilitálásra. Ha azonban a vagyon elkobzására a bűnösség (egyéni vagy kollektív) vélelme alapján került sor, előbb a (bírósági) rehabilitálási eljárást kell lefolytatni.

A rehabilitálási törvény magyar nyelvű szövege megtalálható itt:
http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Rehabilit%C3%A1l%C3%A1si%20t%C3%B6rv%C3%A9ny

A rehabilitálás lehetősége a törvény hatályba lépésétől (2011. december 15-től) számított öt év után megszűnik. Ez a határidő jogvesztő.

A vagyon-visszaszármaztatási kérelmeket a Hivatalos Közlöny 2011. december 11-i számában megjelentett űrlapon (14-18. oldal) kell átadni, a HK ugyanennek a számában (19-21. o.) megjelentetett 150 postahivatal (Vajdaságban 35 kijelölt postahivatal) valamelyikén (Szabadkán például az 1-es számú postán, Prvomajska 2-4 sz.), azzal, hogy előzőleg a 011 36 07 505-ös telefonszámon időpontot kell kérni. (Az űrlap és a postahivatalok listája letölhető a http://www.restitucija.gov.rs/ honlapról). A Restitúciós Ügynökség belgrádi, kragujevaci, niši és újvidéki területi egységei ugyanis – ismereteim szerint – még alakultak meg.

A kérelemnek a következő adatokat kell tartalmaznia:
1) a volt tulajdonosról – utónevét, egyik szülőjének utónevét és családi nevét, születési idejét és helyét, lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét és a vagyon elkobzásának idejét, állampolgárságát, illetve az alapítvány megnevezését és székhelyét;
2) az elkobzott vagyonról, amelyre a kérelem vonatkozik – fajtáját, megnevezését, nagyságát, illetve területét, helyét, a kataszteri birtokrész számát a régi és az érvényes felmérés szerint, a vagyon külalakját és állapotát az elkobzás idején, illetve megfelelő adatokat az ingó tárgyak esetében (hogy a nyilvántartóban bejegyzett államosított ingó tárgyakról, valamint más ingó tárgyakról van szó, amelyek a kulturális javakról szóló jogszabályok szerint kulturális javaknak és kiemelt jelentőségű, nagy értékű kulturális javaknak számítanak és a törvény hatálybalépésének napján léteznek);
3) a volt tulajdonosnak az elkobzott vagyon feletti tulajdonjogáról;
4) az elkobzás alapjáról, idejéről és aktusáról;
5) a kérelmezőről – utónevét, egyik szülőjének utónevét és családi nevét, adatokat a születéséről, lakóhelyéről, állampolgárságáról, a polgár személyi számát, a meghatalmazott személy utó- és családi nevét és lakóhelyét, illetve az alapítvány megnevezését és székhelyét, adatokat az alapítványt képviselő és az alapítvány nevében eljáró személyről;
6) a kérelmező jogi kapcsolatáról a volt tulajdonossal.

A kérelemhez a következő bizonyítékok eredeti példányát vagy hitelesített fénymásolatát kell csatolni:
1) az 1) és 5) ponthoz – születési, illetve halotti anyakönyvi kivonatot, jegyzék-kivonatot, amelyben az alapítvány be van jegyezve, meghatalmazást, ha pedig a kérelmezőnek nincs állandó lakhelye a Szerb Köztársaság területén, a kézbesítési meghatalmazott felhatalmazását is, valamint egyéb bizonyítékokat, amelyek alapján nyilvánvalóan meg lehet állapítani a kért adatokat;
2) a 2) ponthoz – ingatlan-nyilvántartási kivonatot, ingó tárgyak jegyzék-kivonatát, a Köztársasági Földmérési Hivatal bizonylatát a kataszteri birtokrész régi és új felmérés szerinti azonosításáról, kivéve azokat a birtokrészeket, amelyeken tagosítást hajtottak végre;
3) a 4) ponthoz – a vagyon államosításáról szóló okmányt vagy annak a hivatalos közlönynek a megnevezését, számát és évét, amelyben az aktust közzétették, az elkobzás tárgyának pontos feltüntetésével, stb.;
4) a 6) ponthoz – anyakönyvi kivonatot, öröklésről szóló végzést, jogi személyek cégkivonatát, illetve egyéb bizonyítékot, amely alapján nyilvánvalóan meg lehet állapítani a kérelmező és a volt tulajdonos közötti jogi kapcsolatot;
5) minden egyéb bizonyítékot, amellyel a kérelmező rendelkezik és jelentős lehet a kérelem szerinti határozathozatalban.
A külföldi állampolgárnak a kérelemhez mellékelni kell a bizonyítékot, hogy nem áll fenn a jelen törvény 5. szakaszában foglalt akadályozó körülmény.
A törvény 6. szakaszának 1. bekezdésében foglalt személy köteles a kérelemhez csatolni a rehabilitációról szóló jogerős bírósági határozatot, illetve a bizonyítékot, hogy benyújtotta a rehabilitáció iránti kérelmet.

Az a kérelem, amely nem tartalmazza az előírt adatokat és, amelyhez nem csatolták az említett bizonyítékokat, mint hiányos visszautasításra kerül (43. szakasz). A visszautasított személynek joga van közigazgatási pert is indítani, vagy a törvényben kijelölt határidőig új kérelmet benyújtani.

Újvidék, 2012. február 29.


Bozóki Antal

Február 28.

Kalevala napja (Finnországban) [Dan Kelevale (u Finskoj) / Kalevala Day (in Finland)]

A finn nép ünnepe. Elias Lönrot néprajztudós 1835. február 28-án tette közzé az első Kalevala-kötethez írt előszavát. Az eposz jelentős hatással volt a finn kultúrára és a világirodalomra egyaránt. A Kalevala teljes magyar fordítását 1871-ben Barna Ferdinánd, majd 1909-ben Vikár Béla készítette el. Később Nagy Kálmán (1972), Rácz Kálmán (1976) és Szente Imre (1980-as évek) is átültette magyar nyelvre

Tagjelöltség: Fontos kitételt a kisebbségvédelemről

Győri Enikő a Szerbiával kapcsolatos külügyminiszteri következtetésről

Fontos kitételt tartalmaz a kisebbségvédelemről az európai uniós tagországok külügy-, illetve EU-ügyi minisztereinek Szerbiával kapcsolatban kedden Brüsszelben elfogadott következtetése – hívta fel a figyelmet Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára a találkozó után újságíróknak nyilatkozva.
A következtetéshez csatolt egyik nyilatkozat ugyanis az uniós csatlakozás fontos elemének minősíti a kisebbségek jogainak védelmét és tiszteletben tartását, továbbmenve az eddigi megfogalmazásokon, amelyek "a kisebbséghez tartozó személyek" jogainak védelmét mondták ki.
Győri Enikő megerősítette, hogy a miniszteri értekezlet Szerbia tagjelölti státusának megadását javasolta a Brüsszelben csütörtökön és pénteken összeülő uniós állam- és kormányfőknek, de a végső döntést a csúcstalálkozóra hagyta.

http://www.vajma.info/cikk/szerbia/16244/Tagjeloltseg-Fontos-kitetelt-a-kisebbsegvedelemrol.html,2012. február 28. [18:32]



Korodi Attila: Románia európai szellemiségű kisebbségpolitikát vár Szerbiától

Románia elvárja Szerbiától, hogy ne csak a Vajdaságban alkalmazzon európai szellemiségű kisebbségpolitikát, hanem az ország egész területén - jelentette ki az MTI-nek kedden Korodi Attila, a román képviselőház külügyi bizottságának elnöke.
A politikus elmondta: Szerbia nem ismeri el a Timok völgyében élő román kisebbséget, a vlachokat, akik semmilyen jogosítvánnyal nem rendelkeznek. Belgrád vlach kisebbségnek tekinti ezt a közösséget, és nem ismeri el, hogy ők is románok, mint a Vajdaságban élő bánáti román kisebbség tagjai.
Korodi szerint a vlachoknak nincs anyanyelvű oktatásuk, és román nyelvű egyházi szertartást sem biztosítanak számukra.
Rámutatott: Románia támogatja Szerbia EU-tagjelölti státusát, ugyanakkor elvárja, hogy Belgrád tanúsítson nyitottságot ebben a kérdésben, és javasoljon megoldásokat.
"Románia nem tudja elképzelni úgy az európai uniós integrációt, hogy Szerbia nem rendezi az emberi jogokhoz tartozó kisebbségi jogvédelmet európai szellemiségben" - mondta a külügyi bizottság elnöke.
Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei kedden javasolták, hogy Szerbia váljon hivatalos EU-tagjelöltté. A keddi ülésen azért nem sikerült eljutni a végérvényes döntésig, mert Románia további garanciákat tartott szükségesnek annak érdekében, hogy a Szerbiában élő román kisebbség jogai kellő védelmet élvezzenek.

http://www.vajma.info/cikk/szerbia/16243/Korodi-Attila-Romania-europai-szellemisegu-kisebbsegpolitikat-var-Szerbiatol.html, 2012. február 28. [18:18]



Románia kész megvétózni Szerbia EU-tagjelölti státusát


Románia megakadályozza, hogy Szerbia EU-tagjelölti státust kapjon, ha Belgrád nem hoz konkrét intézkedéseket a vlach kisebbség helyzetének javítására – közölte pénteken (február 24-én – B. A. megj.) honlapján a Danas című szerb újság az ország vezetéséhez közel álló forrásra hivatkozva.

Románia megakadályozza, hogy Szerbia EU-tagjelölti státust kapjon, ha Belgrád nem hoz konkrét intézkedéseket a vlach kisebbség helyzetének javítására – közölte pénteken honlapján a Danas című szerb újság az ország vezetéséhez közel álló forrásra hivatkozva.

A szerb vezetés diplomáciai csatornákon, csütörtökön késő délután kapta meg az erről szóló értesítést, s úgy döntött, hogy azonnal intenzív párbeszédet kezd – a Szerbiával szemben egyébként barátian viselkedő – Romániával. A Danas forrása emlékeztetett arra, hogy Románia egyike annak az öt EU-tagállamnak, amely nem ismerte el Koszovó függetlenségét.

A vlachok a Balkán-félsziget különböző országaiban (Albániában, Bulgáriában, Görögország, Horvátországban, Macedóniában, Romániában és Szerbiában) élő népcsoportok, amelyek a latinból kialakult származó nyelveket beszélnek. Jelentősebb etnikai kisebbséget alkotnak Romániában (Dobrudzsa tartományban). Saját magukat Görögországban, Romániában, Macedóniában és Albániában arománoknak nevezik, és csak a többi országban használják önmagukra a vlach nevet. A többi nép azonban mindenhol vlachoknak hívja őket. A dél-romániai románokat a 19. századig szintén vlachoknak hívták. Havasalföld román fejedelemség román neve Valachia, azaz Vlachföld volt. A vlach szó régi magyar változata az „oláh” volt.

MTI
http://erdely.ma/kozeletunk.php?id=111592

Magyar nyelvű zenei általános iskolai tagozat beindítása Újvidéken

Dr. Korhecz Tamás
Magyar Nemzeti Tanács – Elnök
korhecz@mnt.org.rs

Joó Horti Lívia
MNT Közoktatási Bizottság – Elnök
joo.horti.livia@gmail.com


Tisztelt Korhecz Tamás Elnök Úr!
Tisztelt Joó Horti Lívia Elnökasszony!

Újvidéken még 2008-ban a magyar szülők egy csoportja kezdeményezte a magyar nyelvű tagozat beindítását az újvidékia Josip Slavenski Zeneiskolában.
Az érintett szülők háromszáz támogatói aláírást gyűjtöttek össze, majd annak egyik példányát a Szülők Fórumához, a másik példányt pedig az Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) újvidéki városi szervezetéhez juttatták el. A Szülők Fóruma tevékenykedése során a szülők többször felvetették annak szükségességét, hogy a zeneileg tehetséges magyar gyermekek Újvidékről, Temerinből, Tiszakálmánfalváról és Pirosról egy magyar tagozaton tanulhassanak. A szervezet még 2009. decemberében elvégezte a felméréseket ezeken a településeken. Az érdeklődés kiemelkedően magas volt, ezért odafordultak a Josip Slavenski Zeneiskola igazgatójához, Đurić Aleksandarhoz az indítvánnyal, aki a kezdeményezést pozitívan fogadta és teljes nyitottságot mutatott a magyar tagozat létrehozása iránt.
A Josip Slavenski Zeneiskola vezetősége és a Szülők Fóruma minden szükséges dokumentumot, valamint kérvényt átadott a Vajdasági Tartományi Oktatási Titkárságnak és a Szerbiai Oktatási Minisztérium újvidéki kirendeltségének. Az oktatási intézmény vezetősége tárgyalt Petar Viđikanttal, az oktatási minisztérium újvidéki részlegének vezetőjével, valamint Jeges Zoltán, tartományi titkárral is, akik ekkor még szóban messzemenőkig támogatták az ügyet.
A kezdeményezés idején a zeneiskolába 486 diák járt, akik közül csupán 16 volt magyar nemzetiségű a hat évfolyamon. A felvételi vizsgán aztán 2010. április 22-én összesen 30 magyar diák jelent meg, akik közül 25-en tettek sikeres vizsgát, a többiek a várólistára kerültek. A sikeres diákok közül, a bizonytalanságok ellenére, 18-an beíratkoztak, és az ő szüleik is újra aláírtak egy kérvényt, amelyben kérték a csoportos oktatás (szolfézs) magyar nyelven történő megtartását. A hangszeres oktatás alapvetően nem jelenthetett problémát, hiszen az egyéni oktatásban történik, és már több magyar tanár is oktatott az intézményben.
Megdöbbentő és sajnálatos az a tény, hogy a gyerekek beíratkozását követően megszűnt mindenféle kapcsolat Petar Viđikanttal, Jeges Zoltán pedig csak úgy reagált, hogy ,,ő nem tehet semmit az ügyben, kivéve, ha 15 főnél kisebb magyar tagozatokról van szó“. Nyilvánvalóan, ez egy rossz kifogás volt, hiszen még létre se jött a magyar tagozat. Magyarán, ő is és a VMSZ is valamiért kihátrált a magyar tagozat mögül. A felelőtlenség és az önös érdekek képviselete számokban is mérhető, ugyanis, 2011. áprilisában már csak egy magyar nemzetiségű diák íratkozott a zeneiskolába.
Most 2012-őt írunk, és nagyban folynak a beiskolázási előkészületek az őszi tanévkezdésre. Ezúton kérem a Magyar Nemzeti Tanács elnökét és az MNT Közoktatási Bizottságát, hogy vegyék górcső alá az esetet, valamint tegyék meg a szükséges lépéseket, vegyék fel a kapcsolatot a Szülők Fórumának elnökével, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy Újvidéken történjen egy nagy előrelépés a magyar oktatás terén. Még talán nem késő bepótolni a mulasztásokat és kijavítani az elkövetett baklövéseket.
Abban a reményben, hogy levelem pozitív fogadtatásban részesül,

Szabadka, 2012. február 28.

Tisztelettel,
László Bálint
Az MRM elnöke
Az MNT tagja
laszlo.balint@mrm.rs

2012. február 28., kedd

Levél a vajdasági küzdőtársakhoz


Kedves Barátaim!

Meghallgattam Bozóki Antal vajdasági RTV-nek adott, tárgyilagos nyilatkozatát és az ügyet továbbra is figyelemmel fogjuk kísérni. Az 1944-45-ös partizán megtorlások vizsgálatára Sólyom László és Boris Tadic államelnökök által megalakított, tényfeltáró Bizottság két éves semmittevése nem sok jóra enged következtetni. A kárpótlások ügyében is meghatározhatatlan idejű, jogi csűrés-csavarásra, időhúzásra, a magyar állampolgárok számára kedvező ítéletekkel szembeni újabb és újabb fellebbezésekre lehet számítani (lásd legutóbb Zagyva Emma zombori pere!). A játék arra megy ki, hogy a jogos kárigények, a ma már idős jogosultak eltávozásával, közvetlen úton, érvényesíthetetlenek legyenek.

2012. február 25-én, Németh Zsolt külügyi államtitkár Csíkszeredán elmondott beszédéből (személyes tapasztalatom!) – áttételesen ugyan, hiszen Erdélyről és nem a Vajdaságról volt szó - arra lehet következtetni, hogy talán már a Magyar Külügyminisztérium is belátja, hogy nem a jó döntések sorába tartoznak a feltételek és számon kérhető következmények nélküli, jóhiszemű engedmények. Közöttük, legutóbb, a 2011. december 5-én, Szerbia Uniós tagjelölti státusának jóváhagyásáról szóló elhamarkodott döntés, amelyet nem kapcsoltak össze a rehabilitációs törvény gyakorlati megvalósításával kapcsolatos tapasztalatok kiértékelésével.

Budapest, 2012. február 27.

Köszönettel és baráti üdvözlettel,
Éhn József
a Teleki Emlékplakett arany-fokozatával elismert
Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért
közhasznú, civil szervezet elnöke

Vajdasági Magyar Demokrata Párt
HÍRLEVÉL X. évf. 42. szám
2011. február 28.

2012. február 27., hétfő

A VMSZ elintézte: Megszűnik egy magyar osztály Temerinben?!


A Magyar Remény Mozgalom (MRM) temerini alapszervezete és tartományi képviselője tavaly év végén élesen reagált arra a tartományi ombudsman által előterjesztett javaslatra, hogy áthelyezzék az egyik magyar osztályt a Petar Kočić Általános Iskolába.

Sajnálattal kell tudomásul vennünk, hogy a „magyar vezérpárt” helyi emberei asszisztáltak az említett terv véghezviteléhez, ugyanis a VMSZ temerini községi szervezetének elnöke a 2011. november 11-én a Magyar Szóban megjelent közleményében arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy ,,köszönve a VMSZ-nek, megoldás született”.

A Temerini Rádióban 2012. február 22-én Sziveri Béla, a temerini Kókai Imre Általános Iskola igazgatója nyilvánosságra hozta, hogy mit sikerült a VMSZ-nek az ombudsmannal közösen elintéznie. Kiderült ugyanis, hogy nagy valószínűséggel megszűnik egy magyar osztály, vagy ha mégsem, akkor nekik ezentúl a magyar közegből kitépve abban az intézményben kell tanulniuk, ahol csak ez a tizenegynéhány gyermek lenne magyar.

Ilyen átalakítás a temerini magyarság számára elfogadhatatlan. Az MRM olyan megoldást követel ebben a kérdésben, amely nem érinti hátrányosan a magyar oktatást. Elfogadható eredmény az lenne, ha az eddigi osztályokat átvenné a Kókai Imre Általános Iskola, és ha ősztől is négy magyar osztályban indulnának az elsősök.

A temerini VMSZ ezzel a cselekedetével is azt bizonyította, hogy nem érdekelt a helyi magyarság problémáinak megoldásában. Szívük joga megosztani a magyarságot politikai alapon, hiszen ezt teszik szabadkai utasításra, azonban a gyermekekkel való manipulálás teljes mértékben elfogadhatatlan.

Az MRM nevében,

Oláh Róbert
Ügyvezető alelnök

Se Vajdaság, se autonómia?


HA AZ ÚR NEM ÉPÍTI A HÁZAT, HIÁBA FÁRADOZNAK AZ ÉPÍTŐK?

Mintha elhanyagolt, mellőzött kifejezéssé vált volna mostanra a tartományi parlamentben szorgoskodó, választott képviselőink politikai szótárában az az egy szó, hogy: VAJDASÁG. Szitokszóvá lett. Tiltólistára száműzték. Kerülik, mint az ördög a szenteltvizet. Hogy még véletlenül se süthessék rájuk a nem is olyan régmúltból jól ismert, de rosszul csengő autonomista bélyeget. Hogy még a látszatát is messze elkerüljék mindenféle elszakadási, különválási törekvésnek. Hogy még a gyanú leghalványabb árnyéka se vetüljön semmiféle huncut különutasságra, semmiféle markáns vonalakkal felvázolt önállósulási törekvésre. Ma már szó sem esik ilyesmiről. Még a képviselőink legmerészebb álmaiban sem bukkan fel. Csak vegytiszta lojalitás létezhet. Csak sziklaszilárd elkötelezettség. Csak feltételek nélküli hűség. Csak vak behódolás. Csak szánalmas hajbókolás.
Az elmúlt évek során ügyesen és szinte észrevétlenül a háttérbe húzódtak, mára pedig (szó szerint) egy szálig el is tűntek az úri huncutság újvidéki székházából azok a -- saját fejükkel gondolkodó -- képviselők, akik tegnap még a tartomány szent autonómiájára oly szentül esküdtek. Ahogy zsugorodott, aszalódott össze a valóságban a Vajdaságunkat jelképező -- jól megtermett, ereje teljében lévő, pártplakátokon/szórólapokon jámboran legelésző – fejőstehén, úgy játszottak kámfort az önálló, független Vajdaságot – persze csak nagy szavakban -- hirdető törekvések élharcosai is. A jól tejelő tehén azóta bizony csontsoványra vékonyodott, a megrajzolói, az ajnározói pedig szépen sorjában elhalkultak, majd pedig végleg elnémultak. Már egyáltalán nem hangoskodnak, egyáltalán nem követelőznek. Nem verik az asztalt önálló, független Vajdaságot követelve a tartomány lakosságának. Feladták az elveiket, ők is beálltak a sorba, meghunyászkodtak.
Némi túlzással olyképpen is lehetne fogalmazni, hogy a csalódásunk immáron kettős. Már ha egyáltalán mertünk hinni a politikusi szép szavakban, és ha egyáltalán bíztunk a mi úgymond csodatehenünkben. Ha úgy képzeltük, hogy ez termetes jószág nem csupán arra képes, hogy akár száz liter tejet adjon, hanem arra is, hogy – tiltakozása jeléül – egy-egy jól megválasztott pillanatban felrúgja a tejes vödröt.
A kiábrándultságunk még abból a szempontból is kétszeres, hogy ha a tartományi honatyáink nem emlegetik szinte semmilyen kontextusban Vajdaságot, akkor az már magától értetődő, hogy annak autonómia-törekvéseiről sem igen beszélhetnek.
A vajdasági magyarok autonómiáját – a magam naiv módján – mindig is úgy képzeltem, hogy na, ez ez, ami aztán már soha-soha nem fog megvalósulni. Merthogy a politikusaink addig-addig ígérgetik a számunkra, amíg egyszer csak mi, vajdasági magyarok, az utolsó szálig elfogyunk, és ily módon magának az önrendelkezésnek az ügye is majd egyszerűen okafogyottá válik. És akkor a délvidéki magyarokat legfeljebb csak úgy, mint egy idegenforgalmi látványosságot, fogják az éppen erre járóknak mutogatni. Mint valamilyen régen elfelejtett, érthetetlen, halandzsa nyelven dudorászó, bokorugró szoknyában csárdásozó szakajtónyi etnikumot. Amelynek tagjai a mangalica szalonnát vöröshagymával, a vöröshagymát pedig fokhagymával eszik. És minthogy megőrizték a világhírű hungaropesszimizmusukat, időnként jó cifrákat, jó kacskaringósakat káromkodnak mellé. (Sovány vigasz, de legfeljebb pottyant néhány árva garast az üresen kongó szerbiai állami kincstárba a csekély kulturális értékkel bíró etnobiznisz.) Legfeljebb így válhatunk majd mi is halhatatlanokká, mint Amerikában a rezervátumba szorult/kényszerített italozó indiánok.
Hát, így gondoltam én ezt egészen idáig. Alighanem valamilyen velem született borúlátásom következményeként. Most viszont kénytelen vagyok revideálni eddigi álláspontomat. Mert nemrégiben kiderült: épül az autonómia. Na, nem csak úgy, magától. Hanem: építik!!! Méghozzá nem pusztán szavakban, szólamokban készül, hanem a valóságban is.(És ez az autonómia nem lesz ám selejt!
Mert jobbra se lejt, balra se lejt.) Hála Istennek! Végre valahára megnyugodhatok. Sőt, akár még az is lehet, hogy megérem az elkészültét. A felavatását, az átadását, az általános népünnepélyt meg a szalagátvágást…
A hír, amelyet az egyik igen-igen rangos vajdasági magyar politikus jelentett be, méghozzá egy külországban, olyannyira felvillanyozott, hogy -- mint egykoron a nótázó/verselő Cseh Tamásnak, nekem is -- útra vált a jobbik énem. Elindultam hát, hogy megkeressem. Hol, merre leledzik? Hol kezdődhetett mostanság (télvíz idején, zord havazások, „még a kutyát is kár kicsukni”-féle időjárás közepette) valamilyen grandiózus építkezés? Merre is található a mi Vajdaságunkban ily monumentális építmény? Legelőször is fülelni kezdtem: hallatszódik-e valamerről erőteljes ácsolás, kopácsolás? De semmi. Csak a csend. Azért én szentül bíztam abban, hogy előbb-utóbb csak előtűnik valahonnan ez a vajdasági tünemény. Ha nem épp a föld alatt zajlik az építkezés, vagy ha nem a föld nyelte el… De sehol egy bezárt „bazárterület”! Se a zajló Duna mellett. Se a tiszai töltésen. Se a szabadkai korzón. Se a Palics partján. Se a topolyai tó fenekén. NINCSEN. Nem leltem sehol. Nem, azt egy pillanatra sem gondolhatom, hogy a magas beosztású politikus úr esetleg füllentett volna, és nem is igaz, hogy épül az autonómia, csupáncsak hiteget bennünket! Politikus ilyet nem csinál. A politikusi becsület szava rá a garancia.
Amint az utolsó pihééig elolvadt a hó, folytatom az autonómia-keresést. Én nem adom fel egykönnyen.

Szabó Angéla
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4780/Se-Vajdasag--se-autonomia.html, 2012. február 26. [17:45]

Az új törvény sem rendezi a kárpótlás kérdéskörét


2012. február 23. | 20:03 | Forrás: RTV

ÚJVIDÉK - A 2006-ban elfogadott rehabilitációs törvény nem rendezte a rehabilitációs kárpótlás kérdését. A tavaly év végén elfogadott új jogszabály előírányozza a Rehabilitációs Kárpótlási Bizottság megalakítását. A testület létrehozásával azonban késnek...
http://www.rtv.rs/hu/t%C3%A1rsadalom/az-%C3%BAj-t%C3%B6rv%C3%A9ny-sem-rendezi-a-k%C3%A1rp%C3%B3tl%C3%A1s-k%C3%A9rd%C3%A9sk%C3%B6r%C3%A9t-_302171.html

2012. február 26., vasárnap

Megkéselték, mert albánnak hitték

Ghelim Limant a minap megkéselték Belgrádban csak azért, mert azt hitték róla, albán. A 34 éves férfi a városi buszon elhaladtában a nála lévő táskával véletlenül súrolta a huligánok egyikét, majd azonnal elnézést is kért, egymás után többször is. Egyiküknek azonban nagyon zavarhatta a fülét Liman lágyan kiejtett "cs"-je, s azonnal rátámadt: "Látom, hogy siptár vagy". A férfi azt válaszolta, nem albán, hanem gorán nemzetiségű, de ez akkor már mit sem számított az elborult agyú huligánnak, aki verni kezdte a szerencsétlent, majd előkerült egy kés is, amivel sérüléseket ejtett Liman nyakán és tarkóján, mesélte később Ghelim Liman szomszédja a Blicnek. Mindez a belgrádi 43-as városi buszon történt. Az elkövetők Zlatko M. (19) és Miloš M. (20) koteži lakosok ellen erőszakos viselkedés miatt eljárás indul.
Az esetre több kormányon kívüli, emberi jogi szervezet is reagált, azt követelve a rendőrségtől és az ügyészségtől, hogy vizsgálják ki, vajon a Ghelim Liman elleni támadás indítékai között szerepelt-e faji vagy nemzeti alapú előítélet. "Az előítéletek és a gyűlölet felbukkanását nem lehet ignorálni, s az egész esetet ilyen szempontból kell megvizsgálni, amit a Ghelim Liman elleni támadás alkalmával nem tettek meg az illetékesek", áll az emberi jogi szervezetek közös közleményében.
Az eset során Ghelim Liman súlyos sérüléseket szenvedett, a sürgősségi központban látták el. (Blic, Beta)
http://www.vajma.info/cikk/szerbia/16227/Megkeseltek--mert-albannak-hittek.html, 2012. február 26. [16:52]

Népjóléti délibáb

Mivel a médiából folyamatosan csak a rossz hírek áradnak, most ettől eltérünk és jó hírek következnek. Tudta-e a Tisztelt Olvasó, hogy a szerbiai átlagbér 2011 decemberében nem kevesebb, mint 43 887 dinár volt, ami az egy évvel korábbi 34 009 dináros jövedelemhez képest több mint 20 százalékos növekedés? De ez még nem minden. Az elmúlt egy év során a munkanélküliség is csökkent egész Vajdaságban, így például Adán 1044-en vannak munka nélkül, Magyarkanizsán 2266-an, Zentán 2382 személy nem dolgozik, Topolyán 3296, Kishegyesen 2050, a szabadkai munkanélküliek száma pedig 10 958. Kételkedik benne bárki is? Ezeket az adatokat a hivatalos állami statisztikából kerestem ki.
A statisztika pedig egy sajátos tudomány. Mereven, hajlíthatatlanul kitart a matematika szabályai mellett. Egy meg egy az kettő. Kizárólag a számokra, a tényekre összpontosít, összegez, táblázatokat és grafikonokat gyárt és ezekből következtetéseket von le. Nincsenek emberek, sorsok, életek, éhezés, természeti katasztrófa, születésnap, temetés…csak a zord tények. Amelyek magyarázata azonban már többféle lehet. Mert teszem azt, a Tisztelt Olvasó dolgozik egy vegyesboltban, ahol ezért kap havi 10 000 dinárt, ezzel szemben a főnöke, a bolt tulajdonosa saját magának kiutal ezen a címen 100 000 dinárt, a statisztikában az jelenik meg, hogy a Jolánka kereskedelmi vállalatban 500 euró az átlagbér.
Ugyanakkor, a statisztika manipulálható is, azzal, hogy mondjuk egy-két kényesebb adatot kihagyunk a számításból, ezzel fényezni tudjuk a valóságot. Ezt tette a kormány az államadósság tekintetében, csak hát a Nemzetközi Valutaalap szakembereinek is megvan a saját képlete és amikor utánaszámoltak, rájöttek, hogy az igazság odaát van.
Nincsenek vitathatóbb kimutatások azoknál, amelyek a steril tények, számok alapján egy irodában készülnek, ahová még az oxigén is csak szűrve jut be. Valahogy így készülhetnek azok a ranglisták, amelyeket évről évre közzétesznek neves gazdasági lapok, irodák, intézmények. Így készülhetett a Financial Times nevű laphoz tartozó FDI magazin kimutatása is, ahol különböző kategóriákban Vajdaság, Indjija, Sremska Mitrovica és Szabadka is dobogós helyet szerzett. Az eredmény kapcsán pedig Szabadka polgármestere szinte pezsgőt nyitott, azt sugallva, hogy ezen elismerés nyomán özönleni fognak a külföldi beruházók ebbe a városba.
Amit tudni lehet erről a versenyről, hogy Szabadka a közvetlen külföldi beruházások idecsábításának népszerűsítése kategóriájában került a tizedik helyre. A magyarázat szerint az értékelésnél figyelembe vették azt, hogy hány személy dolgozott a beruházási lehetőségek népszerűsítésén, milyen kezdeményezések történtek amelyekkel beruházókat kívánnak idevonzani, információk azokról a szektorokról, amelyek a legkedvezőbb lehetőségeket kínálják, illetve a befektetők ösztönzésének formái.
Valószínűleg létezett egy értékelési táblázat, valamilyen kritériumrendszer, amely alapján rangsorolták a városokat. És tették ezt a szakemberek egy íróasztalnál ülve, a számokat, tényeket összehasonlítva, esetleg átnéztek egy-két prospektust, megnéztek néhány reklámfilmet mosolygó fiatal lányokkal, elszántan dolgozó sárga védősapkás kőművesekkel, égnek meredő modern építményekkel és így tovább, viszont nem látogatták körbe a versenyben részt vevő városokat. Nem tekintették meg a valós helyzetet, hogy Szabadkánál maradjunk, nem voltak tanúi annak, hogy a potenciálisan turisztikai paradicsomnak tervezett Palicsi-tó bűzlik, mert egyes cégek beleengedik a szennyüket, nem látogattak el az ipari parknak megálmodott kaszárnyák rogyadozó falai közé, nem nézték meg a Szabadegyetem melletti betonvázat és nem sétáltak végig a kihalt Korzón, a Népszínház félkész váza és a ledeszkázott zöld szökőkút mellett.
Ne feledjük: 43 000 dinár az átlagbér, a munkanélküliség pedig csökken. Ja, hogy a Tisztelt Olvasó 18 000 dinárt visz haza, azt is több hónapos késéssel? A családtagok közül pedig Ön az egyetlen, aki munkaviszonyban van? Nem számít. A hivatalos statisztika megmondta.
Szerbia egésze lepusztult állapotban van, a tőke itt nem érzi magát biztonságban, a kormánynak semmilyen fejlesztési víziója nincs, az államadósság pedig tetemes. Ez az, amiről a külföldi beruházó először meggyőződik. Nem prospektusokat és toplistákat olvas, hanem a helyszínre jön és meggyőződik a valós helyzetről. És amíg a valós helyzet olyan, amilyen, addig az efféle népjóléti délibábok semmi másra nem jók, mint önfényezésre.

Bajtai Kornél
Magyar Szó, 2012. február 25., 12. o.

Nemzeti jelentőségű?

Kisebbségjogi jegyzet

A Bethlen Gábor Alap honlapján (http://www.szulofold.hu/id-362-bizottsagi_hatarozatok.html) olvasható tájékoztató szerint összesen 56 intézmény és program került fel a „nemzeti jelentőségű intézmények” listájára, köztük 11 Vajdaságból:
1. Magyar Nemzeti Tanács – felsőoktatási ösztöndíjprogram
2. Magyar Nemzeti Tanács – szórványprogram
3. Magyar Nemzeti Tanács – kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt
4. Katolikus Diákotthon, Tóthfalu (Munkás Szent József Kr. Plébánia Hivatal) – működés és program, valamint beruházás
5. Nagybecskerei Lánykollégium – működés és program
6. Bonaventuriánum Fiúkollégium, Újvidék – működés és program
7. Apáczai Diákotthon, Újvidék – működés és program
8. Emmausz Fiúkollégium, Muzslya – működés és program, valamint beruházás
9. Újvidéki Egyetem Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar – működés és program, valamint
beruházás
10. Pannon RTV (MNT) – működés
11. Zentai Gimnázium

Az erősen vitatható rangsorolásról szóló döntést a határon túli magyar pártok és szervezetek javaslata alapján hozta meg a magyarországi nemzetpolitikai tárcaközi bizottság. Ebből az következik, hogy a vajdasági intézmények kijelölésért járó felelősség a Vajdasági Magyar Szövetségre (VMSZ) hárult. Miért nem előzte meg a jelölést társadalmi vita, amelyben a többi párt, a civil szervezetek és nem utolsó sorban az érdekelt intézmények, szervezetek is rész vehettek volna?
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) három programmal szerepel a listán. Kérdés viszont hogyan került erre a jegyzékre és mit is tartalmaz a megfogalmazás: „kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt”?
A felsoroláson található továbbá öt (két újvidéki, egy-egy nagybecskereki, muzslyai, tóthfalusi), az egyházak által működtetett kollégium, illetve diákotthon támogatása. Elvileg persze senkinek sem lehet kifogása a diákotthonok támogatása ellen, furcsa azonban, hogy szekuláris társadalomban állami szervek az egyház által működtetett intézményeket támogassanak, habár diákszálló akad azért másmilyen is.
Itt van aztán még a szabadkai Tanítóképző Kar, ami nem lehet kétséges, a Pannon RTV, s végül a Zentai Gimnázium. Ez utóbbival kapcsolatban is felvethető a kérdés, hogy miért pont a zentai, miért nem a topolyai vagy a szabadkai, vagy éppen a nagybecskereki gimnázium? Miért nem került a lajstromra például a Gyöngyösbokréta, a Durindó, valamelyik színházunk vagy a Középiskolások Művészeti Vetélkedője?

A hab a tortán azonban mégis a Pannon RTV „nemzeti jelentőségűnek” nyilvánítása és az állandó pénztelenséggel küzdő Szabadkai Rádió, vagy éppen a Magyar Szó napilap mellőzése.
Az MNT már a második (2010. július 30-i) ülésén döntést hozott a Pannónia Alap (PA) „társalapítói jogainak átvételéről”. Ugyanezen az ülésen az MNT „a Pannónia Alap számára 3,5 millió dinár jóváhagyását javasolta műsorszórási illetékek fedezésére”. (A Pannon RTV-t 2005-ben alakult PA működteteti. A Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség – APR) adatára szerint a PA 2007. augusztus 10-én 500 euró alapítói tőkével hozta létre a szabadkai Pannon Marketing Tájékoztatási Kft-t.)
Az MNT döntések meghozatalakor az Pannon Rádió és a Pannon TV „tulajdonosi struktúráját” a következő személyek alkották: (1.) Somogyi Sándor, Szabadka; (2.) Gábrity Molnár Irén, Szabadka (a szabadkai Közgazdasági Kar rendes tanára); (3.) Lovas Ildikó, Szabadka (aki több éven keresztül a Városi Tanács művelődési és tájékoztatási tanácsosa volt, a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ javaslatára, most az MNT művelődési tanácsosa); (4.) Miocs József, Szabadka; (5.) Árpási Ildikó, Szabadka (újságíró, Kasza Józsefnek, a VMSZ volt elnöknek a felesége); (6.) Jeges Zoltán, Szabadka (akkor tartományi oktatásügyi titkár, akit szintén a VMSZ javasolt erre a pozícióra, most tartományi titkárhelyettes); (7.) Biacsi Anton (nem Antal?), Szabadka (a Szabadkai Rádió volt igazgatója, a VMSZ tagja); (8.) Kasza József, Szabadka (a VMSZ kizárt elnöke); (9.) Kerekes József, Szabadka; (10.) Mirnics Zsuzsa, Szabadka (nyugdíjas újságíró, szerkesztő); (11.) Korhecz Tamás, Szabadka (volt tartományi kisebbségügyi titkár, most az MNT elnöke) és 12. Varga László, Palics (a VMSZ tagja és parlamenti képviselője).

Pannon Alap és a Pannon TV tulajdonosainak nevét most hiába keressük az APR nyilvántartásában. A Pannon Rádió tulajdonosainak listája megtalálható azonban a Köztársasági Műsorszórási Ügynökség (RRA) hivatalos honlapján (http://www.rra.org.rs/pages/browse_permits/cirilica/regional), a regionális engedélyek nyilvántartásában. Azzal, hogy a PA és a Pannon Rádió tulajdonosainak neve mindkét helyen ugyan az:

1. Somogyi Sándor
2. Gábrity Molnár Irén
3. Matijević István
4. Miocs József
5. Árpási Ildikó
6. Jeges Zoltán
7. Korhecz Pap Zsuzsanna
8. Kasza József,
9. Szilágyi Dorottya
10. Mirnics Zsuzsa
11. Korhecz Tamás
12. Varga László,
13. Deli Andor
14. Magyar Nemzeti Tanács

A tulajdonosok listáján Matijević István Lovas Ildikót váltotta, Korhecz Pap Zsuzsanna Biacsi Antalt, Szilágyi Dorottya pedig Kerekes Józsefet. Új (társ)tulajdonosként jelentkezik Deli Andor, aktuális tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár (aki Korhecz Tamás tisztségét örökölte a tartományi kormányban) és az MNT. Mivel az RRA honlapján nincs feltüntetve, feltételezhető, hogy a 13 személy és az MNT egyforma arányban tulajdonos is.
A névsor alapján nem nehéz megállapítani, hogy a Pannónia Alap alapítói, amely egyúttal a szabadkai Pannon Rádió és a Pannon TV tulajdonosa is, a Vajdasági Magyar Szövetség tagjai, vagy a párthoz közel álló személyek. Ez megkérdőjelezi nem csak a két média függetlenségét, de „nemzeti jelentőségét” is. Kiváló példa viszont arra, hogy lehet közpénzekből gazdagodni, mivel a „nemzeti” jelző egyúttal súlyos forint-milliókat is biztosít, amelyeket a kiemeltként kezelt intézmények (és a tulajdonosok) normatív támogatás formájában kapnak majd meg az anyaországi adófizetők pénzéből.

Újvidék, 2012. február 26.


Bozóki Antal



Olvasói visszajelezés: Szilágy Dorottya a VMSZ volt ügyvezető elnöke és Varga László élettársa (vagy felesége), Korhecz Pap Zsuzsanna meg Korhecz Tamás húga vagy nővére. Családi üzlet Magyarországi pénzekből – írja az egyik olvasó.
B. A.

A Vajdasági Magyar Civil Kataszter


Megkezdte működését a Vajdasági Magyar Civil Kataszter. A rendszerbe a feljelentkezés önkéntes, s több előnnyel is jár az abban szereplő szervezetek számára. - hozta hírül néhány napja a délvidéki magyar sajtó, de vajon valójában milyen célt szolgál az újabb listagyár és kinek a szolgálatába állítják majd a szervezetek adatait?


A VMSZ házi vezérlőpultja

Úgy tűnik nem volt elegendő a VMSZ számára, hogy törvénytelen eszközökkel felállította magának, a saját délvidéki Kubatov-listáját a Magyar Nemzeti Tanács kapcsán, a magyar választói névjegyzékből. Sőt. ezen túlmenően már az iskolás korú gyermekeket is megpróbálták feltérképezni az elhíresült Jeges-akták révén, de ezen kezdeményezésük félúton lebukott, és fiaskóba fulladt. Most, ezen felülemelkedve (és az elmaradt szankciókon felbátorodva) minden jel arra mutat, hogy a civilszervezetek kerültek terítékre, és őket szeretnék belekényszeríteni egy "önkéntes" regisztrációs folyamatba. Melynek eredményeképpen kényelmesen, egy fotelből tudják kicseresznyézni a szervezeteket, hogy a pályázatok kapcsán később szabadon eldönthessék ki részesülhet a Bethlen Gábor Alap, Szekeres László Alapítvány, Magyar Nemzeti Tanács anyagi juttatásaiból, és a különböző községi pénzforrásokból, ahol a pártjuk emberei vannak döntéshozói pozícióban. Jelenleg sok zavaros hátterű civil szerveződés van jelen a Délvidéken, melyeknek a háttérországuk nem minden esetben átlátható (sőt, sok esetben nem is rendelkeztek olyannal) mégis a gyanú mindig a levegőben lóghat, mert aki nem VMSZ közeli, az bármi más is lehet. Vagyis jobb félni, mint kifizetni egy-egy pályázati pénzt. Most azonban ezt a kellemetlen gondot egyszerűbben kitudják majd küszöbölni, és eltudják majd dönteni, juttassanak e pénzt némely civil szervezet számára. Még egy igen jelentős tényező van, amely nagyban indukálta a VMSZ számára ezen kérdés orvoslását, ugyanis ha megnézzük a VMSZ körül serénykedő fiatalokat és a párt Ifjúsági Fórumának a tagságát, láthatjuk, hogy az ifjú csinovnyikok nagy része a különböző civilszervezetekből, társadalmi vagy szociális munkát végző társulásokból érkeztek. Hiszen különben ki lenne az az agyament fiatalember, aki ma a VMSZ-hez pusztán eszmei vagy morális alapon csatlakozna?! Mivel a vezérpárt nem rendelkezik politikai értelemben meghatározott eszmével (ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a pártban vegyesen tobzódó egykori kommunisták és keresztények, valamint a jobb és baloldaliak dináron alapuló szimbiózisa), így jobb híján csupán a hatalomelvűség és autokrácia jellemzi a pártot. Azonban a világot megváltani kész lendülettel bíró fiataloknak, ha a szüleiktől kapott zsebpénzen túl anyagi forrásokra van szükségük a nagyra törő terveikhez, akkor bizony pályázniuk kell. Így esik meg, hogy sokszor csupán néhány száz euróért "adják el" a lelküket és kerülnek be a VMSZ spiráljába, ahonnan sokan azért nem szabadulhatnak, mivel szégyenlik bevallani maguk előtt is a tévedésüket. (Ez az indok figyelhető meg a különböző vallási szektáknál pl pszcientológia, táltos vallások stb, is ahol inkább vakon hisznek a hívők mintsem beismerjék... tévedtek)

Miután elkészül a Vajdasági Magyar Civil Kataszter, már egy jóval könnyebb helyzetbe kerülnek a VMSZ szakkáderei, akik szabadon dönthetik el a pályázati pénzek odaítélését. Annak előfeltétele pedig a VMSZ-es párthűségtől függ, ez nem is kétséges.

Mivel a délvidéki magyarság számára, az anyanyelvünkön meghirdetett pályázatokat kiíró szervezetek döntéshozó testületeiben szinte 100% VMSZ-es vagy VMSZ által delegált tagok trónolnak, így semmilyen akadály nem gördülhet elébük. Elég csak megnézni a Szekeres László Alapítvány Kuratóriumi tagságát ahol, 13-2 ez az arány, találják ki kinek a javára...? Míg a szaktestületekben egy megveszekedett embert sem találni, akit nem pásztorpista küldött oda, sőt rengeteg vezető politikus gyermekének a nevét fedezhetjük fel a listában, akik lás csodát megörökölték a szaktudást VMSZ-es szüleiktől, hiszen másképp ilyen fiatalon hogyan kerülhetnének a szaktestületekbe? (Ezzel a témával még a későbbiekben kívánunk foglalkozni.)

Nó, persze lehet itt összeesküvés elmélet gyártásával vádaskodni ezen okfejtéseink és kijelentéseink végett, de a jogtalan választói listák és központosított adatbázisok létrehozásáról, valamint a párt közeli civilszervezetek pénzeléséről már rég tudunk az elhíresült észak-bácskai balatonöszödi beszédből amelyet Fremond Árpi VMSZ-es parlamenti képviselő kotyogott el anno:
Zentagunaras - Miért nem jön pénz Zentagunarasra.flv – YouTube
http://www.youtube.com/watch?v=7pYMdYyww-8&feature=player_embedded#!

Sajnos már mind láthatjuk lelki szemeink előtt, ahogy Zsoldos Ferenc kényelmesen szerkesztgeti a kis PowerPoint táblázatát piros és zöld színekkel és a szervezet neve, elnöke, és székhelye után a negyedik rubrikában megjelöli a párthűek kiemelt névsorát, valamint a vélt vagy valós feketelistásokat is.

Úgy tűnik a délvidéki médiumok és magyar közintézmények bedarálása után, most a civilek következnek a örökké hataloméhes Vajdasági Magyar Szövetség étlapján.

(VMSZ fail blog)
http://vmszfail.blogspot.com/

Február utolsó vasárnapja

Idegenvezetők napja (Međunarodni dan turističkih vodiča / International Tourist Guide Day)

A nap ünnepléséről az Idegenforgalmi Világszervezet (WTO) 1987. évi találkozóján döntöttek, hogy ezáltal is elősegítsék az idegenvezetők hivatásának magasabb szintre emelését. Ma már világszerte csaknem 50 idegenvezető szervezet rendezi meg.

2012. február 25., szombat

A sajtó hatalma

Kisebbségjogi jegyzet

Köztudott, hogy a sajtónak hatalma van, s hogy „hetedik hatalom”-nak is nevezik. Ott, ahol létezik szabad, független sajtó, ott bizony nagy a hatalma. Nem egy államelnök, miniszter, igazgató bukott már meg a miatt, hogy a sajtó a nyilvánosság elé tárta a viselt dolgait.
Richard Nixon amerikai elnöknek 1974-ben le kellett mondania az elnökségről a Watergate lehallgatási ügy miatt. 1972 nyarán a The Washington Post kis hírként közölte, hogy betörtek a Watergate-ház egyik, irodának használt lakásába, hogy bizalmas iratokat szerezzenek. A betöréssel kapcsolatban megindított vizsgálat szálai Nixon elnökig vezettek. A hír a legnagyobb amerikai belpolitikai válság kezdetét jelezte és az elnök lemondásával végződött.
Legújabban (2012. február 17-én) Christian Wulff német szövetségi elnököt kényszeríttette lemondásra a sajtó. A (most már volt) elnök személye körül két hónapig sokasodtak a kínos ügyek, kezdve egy roppant kedvező magánkölcsöntől, ingyenes nyaralásokon át állami pénzből fizetett nagyszabású lobbista rendezvényekig, és a sajtó szabadságának megsértéséig.
A német heti- és napilapok, kivált a Bild Zeitung a legapróbb részletéig feltárta az Egon Geekers multimilliomos nagyvállalkozó és az államfő közti ügyletet, melynek köszönhetően a Wulff család hamburgi családi villája épült.
A botrány azonban akkor csúcsosodott ki, amikor Wulff megpróbálta megakadályozni, hogy a Bild cikket közöljön a anyagi hátteréről. Kai Diekmann főszerkesztő üzenetrögzítőjére rábeszélve „végleges szakítással„ és „háborúval” fenyegette meg a Bildet kiadó Springer lapkiadót, amennyiben az ominózus információ megjelenik. Másnap a Bild lehozta a hírt. Wulff pedig televíziós élő adásban nyilvánosan kért bocsánatot a laptól.
A magyarországi Blikk február 20-i számában „Schmitt döntött: visszavonul” címmel közölt írást. A lap emlékeztetett arra, hogy a hvg.hu január 11-én írta meg, hogy Schmitt Pál 1992-es, 215 oldalas doktori értekezésének mintegy 180 oldala a bolgár Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele. A lap szerint várhatóan március 28-án mondja ki a tényfeltáró bizottság, hogy történt-e plágium, s vissza kell-e vonni Schmitt kisdoktoriját. Az államfő nagyon kellemetlen helyzetbe került, s a távozása sem zárható ki.
A szabad, független sajtónak tehát továbbra is óriási befolyása van a társadalmi viszonyok alakulására. Milyen a sajtó hatása Szerbiában?
Az amerikai Freedom House szervezet felmérése szerint Szerbiában „a médiák félig szabadok”. A felmérés alapján Szerbia a 2011-es évben a 196 értékelt ország közül a 72. (Szlovénia a 48., Montenegró a 80., Horvátország pedig a 85.) helyre került. Szerbiában a fő akadály a cenzúra és a politikai pártok befolyása a sajtóra, amely nem tárgyilagosan, hanem az őket pénzelő pártok utasításai alapján tájékoztat. A szervezet szerint Szerbiára jellemző még a tájkunok befolyása is a sajtóra. A Délkelet-európai Médiaszervezet (SEEMO) szerint Szerbiában „nagy nyomás nehezedik a sajtóra”. Ezek a megállapítások érvényesek a nemzeti kisebbségi médiára is.
Legutóbb a belgrádi Alo c. (Ringier Axel Springer Kft.) bulvárlap szerkesztőségét fenyegették meg, mert cikket jelentetett meg a szocialisták közt kirobbant állítólagos kocsmai verekedésről, írja a február 18-i Danas napilap. Az Alo napilapra az újság hasábjain egy nappal korábban napvilágot látott, Az SPS vezetői kocsmai verekedésben című cikk megjelenése előtt nyomást gyakoroltak, hogy az inkriminált írás ne jelenjen meg, majd amikor ez mégis megtörtént, akkor a lap szerkesztősége a rendőrségen dolgozó tisztségviselőktől kapott közvetlen fenyegetéseket, tudósít a Danas. Az eset nyomán persze (még) senki sem mondott le.
Az egyetlen magyar nyelvű napilap, a Magyar Szó teljesen a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) irányította Magyar Nemzeti Tanács (MNT) befolyása alá került, vagyis „egypárti” lett. Az MNT pedig akkor nevezi ki és meneszti a lap főszerkesztőjét, vagy éppen a lapkiadó kft. igazgatóját, amikor csak akarja, illetve amikor erre utasítást kap. Ugyanez vonatkozik a Hét Nap hetilapra, a Pannon RTV-re és a Mozaik TV-re is.
A VMSZ megoldotta azt, ami eddig csak az egypártrendszerben sikerül: A „vajdasági magyar médiahálózat létrehozása” ürügyén az irányítása alá került sajtóba egyszerűen nem kerül(het) be bíráló, elemző írás a vezető párt- és állami tisztségviselők munkájáról, viselt dolgairól. Így az esetleges felelősségre-vonásra, elszámoltatásra és a lemondásra sem kell gondolniuk. A döntéshozók maguk sem titkolták, hogy „a szép sikerekről színes tudósításokban beszámoló, a politikai elit által kézivezérelt sajtót kívánnak teremteni maguknak”.
A kérdés csupán az, hogy meddig tartható fenn ez az állapot? Mikor elégelik meg végre az újságírók a politika és politikusok kiszolgálását, a szolgalelkűséget? Vagy a közösség mond le előbb a saját sajtójáról?

Újvidék, 2012. február 25
.

Bozóki Antal

Február 25.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja (Magyarországon) [Dan sećanja na žrtve komunizma (u Mađarskoj) / Memorial Day to Victims of Communist Dictatorships (in Hungary)]

A magyar Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott (58/2000. VI. 16.) határozata értelmében a középfokú oktatási intézményekben minden év február 25-én tartják a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját. Ezen a napon arra emlékeznek, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok 1947. február 25-én jogtalanul letartóztatták, és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban.
A kommunizmusnak mintegy 100 millió ember esett áldozatául világszerte.

A kommunizmus áldozatainak emlékműve
(fotó: Legeza Dénes István)

2012. február 24., péntek

Emlékműrongálás

Minden nemzet kényes a történelmére. Sajnos vannak, akik nemzeti büszkeségüket úgy fejezik ki, hogy előszeretettel rongálják meg más ajkú polgárok emlékhelyeit. Ténykedésüket az 1944-es zentai áldozatok emlékhelye sem kerülhette el, amelyen ismeretlen elkövetők otthagyták dicsőnek nem nevezhető nyomukat.

Magyar Szó, 2012. február 24., 13. o.
(Fotó: Horváth Zsolt)

2012. február 22., szerda

Hátrányos megkülönböztetés?


Pontosítani kell a szerb nyelv tanítására vonatkozó előírásokat – állapítja meg a tartományi ombudsman


Közleményben szögezi le a tartományi ombudsman hivatala, hogy két hónap után sem tud választ adni arra a beadványra, amelynek alapvető felvetése az volt, hogy az előírások hátrányosan megkülönböztetik azokat a szerbtanárokat, akik a nemzeti közösségi tagozatokon adhatnak elő. Az ombudsmani hivatal ugyanis ennyi idő után sem kapott választ, hanem a minisztérium és a tartományi szervek közötti levelezgetésnek a tanúja, ami a hivatal szerint potenciális rendszerbeli diszkriminációt sejtet.
A hivatalhoz tavaly októberben fordult egy sérelmezett, és rámutatott, úgy érzi, sérültek a jogai, amikor tanári munkahelyre pályázott egy vajdasági középiskolában. Az adott iskolában nem vették fel a szerb tagozatra szerbtanárnak, mert a diplomája olyan szerbtanári oklevél, amely a nemzeti kisebbségek tagozatain való tanításra vonatkozik, holott a sérelmezett szerint ez nem így van, oklevele egyaránt feljogosítja a szerb nyelvű tagozaton való szerbnyelv tanításra, és a nemzeti kisebbségek tagozatán való tanításra is. Ennek bizonyítására a sérelmezett mellékelte eredeti oklevelét, és ennek hivatalos magyarázatát az egyetemi kar részéről.
Az ombudsman a tisztánlátás után nyomozva több logikátlanságra és potenciális rendszerbeli diszkriminációra bukkant. Eszerint az oktatásügyi és tudományos minisztérium egyes szabályzatai nem ölelik fel az Újvidéki Egyetem által kiadható végzettségeket, vagy pedig különféle módon és logikátlanul magyarázzák az elhelyezkedési feltételeket a középiskolákban és a gimnáziumokban. Habár a nemzeti kisebbségek tagozatain tanító szerbtanári végzettség alapvetően azt kellene jelentse, hogy az ilyen végzettségű személy alapvetően a szerb nyelvű tagozatokon jogosult munkára, a gyakorlatban azzal kell szembesülnie, hogy csak a nemzeti kisebbségek nyelvén szervezett oktatásban juthat munkához, és nagyon ritkán alkalmazzák a szerb nyelvű oktatásban. Megfigyelhető az is, hogy a nemzeti kisebbségek nyelven működő osztályokban gyakran olyan személyek adnak elő, akik nem beszélik az adott kisebbség nyelvét, vagy nincs megfelelő tanári végzettségük – állapítja meg az ombudsmani hivatal. A közlemény szerint az ombudsman tavaly novemberben felhívta az illetékes minisztérium figyelmét a vitatott szabályzatokra, ezt követően decemberben az illetékes tartományi titkársághoz fordult, amely januárban visszajuttatta a kérelmet a minisztériumnak, tekintettel arra, hogy a minisztérium hatáskörébe tartozik a végzettség megnevezése és pontos szabályozása. Ettől függetlenül a hivatal leszögezi, hogy nagy szükség van a nyelvtanulás hosszútávú és hatékony rendezésére, különösen azokban a környezetekben, ahol a nemzeti kisebbségek képviselői túlsúlyban vannak, mert egyaránt fontos, hogy ilyen környezetekben élő nemzeti kisebbség jól elsajátítsa a szerb nyelvet, mint ahogyan az is, hogy a szerb közösség megtanulja a kisebbség nyelvét – áll többek között a közleményben.

Magyar Szó, 2012. február 21., 9. o.

Február 22.

Cserkész Világnap (A cserkészet/cserkészek világnapja / Svetski dan skauta / World Scout Day)

1932 óta a világon működő cserkészek évről évre összegyűlnek, közösen ünnepelnek, annak emlékére, hogy ezen a napon született Robert Stephenson Smyth Baden-Powell, lord Baden-Powell (London, 1857. február 22. – Nyeri, Kenya, 1941. január 8.) angol katonatiszt, a cserkészet megalapítója. A cserkészek „Bi-Pi”-ként ismerik monogramja után.
Vajdasági Magyar Cserkészszövetség 1992. február 22-én alakult meg, amikor Muzsláyn felavatták az első fiatalokat: kilenc cserkészt és nyolc kiscserkészt. Kalapis Sztoján atya volt a kezdeményező, aki már 1989-ben toborozta az első cserkész-jelölteket.

A VMCSSZ jele



A bűncselekmény áldozatainak napja (Magyarországon) [Dan žrtava krivičnih dela (u Mađarskoj) / Memorial Day to Victims of Crime (in Hungary)]


1990-ben ezen a napon tette közzé az Európai Tanács a bűncselekmények áldozatainak chartáját, és ez a nap azóta a kontinens számos országában az áldozatok napja. A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület kezdeményezésére 1993-tól tartják Magyarországon.



Hamvazószerda

Hamvazószerda, a húsvét előtti hathetes időszak, a nagyböjt kezdete idén február 22-re esik. A hamvazószerda a farsang és a húsvét közötti választónap: az előtte lévő farsangvasárnapot farsanghétfő, majd húshagyókedd követi.
Ez a nagyböjt, a negyvennapos vezeklő és böjti időszak első napja, megemlékezés Jézus böjtölésének, illetve kínszenvedésének időszakáról. Az ünnep latin neve quadragesima (negyvenedik), utalásul arra, hogy a nagyböjt negyven hétköznapjának kell megelőznie húsvétot, Jézus feltámadásának ünnepét.
A bűnbánati felkészülés a VII. századtól vált szokásossá. E napon a mezítlábas, zsákruhába öltözött bűnösöket a püspök a templomba vezette. A bűnbánati zsoltárok elimádkozása után fejükre hamut hintett és kiutasította őket a templomból, miként Isten is kiűzte az első emberpárt a Paradicsomból. A kiutasítottaknak egészen nagycsütörtökig tilos volt belépniük a templomba.
Az 1091-ben Beneventóban tartott zsinaton II. Orbán pápa elrendelte a hamvazkodást a hívek számára a bűnbánat látható jeleként. Kezdetben a férfiak fejére hamut szórtak, a nőknek csak a homlokukra rajzoltak hamuból keresztet; ma az utóbbiból áll a szertartás mindkét nem számára. A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamuját megszenteli, és azzal keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben ezt mondja: "Emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel". A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmeztet. Mivel a régi korokban nemcsak a mulandóság jelképe, hanem mosószer és a szappan alapanyaga is volt, ezért egyszerre a gyász és a tisztaság jelképe.
Hamvazószerdát böjtfogó szerdának, szárazszerdának vagy aszalószerdának is nevezik. A II. vatikáni zsinat óta - a nagypéntekkel együtt - szigorú böjti nap a katolikus hívek számára, azaz ekkor csak háromszor szabad enni, és csak egyszer szabad jóllakni. A negyvennapi böjtnek is nevezett nagyböjt hamvazószerdán kezdődik és nagyszombat délig tart, de az egyház tanítása szerint pusztán a testi böjt nem elég, az önmegtartóztatást más tekintetben is gyakorolni kell.
A néphit szerint aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje. Előfordult, hogy a templomból hazatérők összedörzsölték homlokukat az otthon maradottakéval, hogy a fejfájás azokat is elkerülje. A hamvazószerda és a nagyböjt első vasárnapja közti három nap neve "semmihét", "csonkahét" volt, egyes helyeken a hamvazószerda utáni csütörtököt nevezték "kövércsütörtöknek" vagy "zabálócsütörtöknek". Ezen a napon ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás "kötelező" volt, hogy elfogyasszák a farsangi maradékot. (MTVA)
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4768/Hamvazoszerda.html

Számok három kártérítési ügy kapcsán


Brice Tatonnak, annak a francia fiatal szurkolónak a szülei, akit 2009. szeptemberében huligánok Belgrádban halálra vertek, kártérítési pert indítanak a szerb állam ellen. Belgrádi ügyvédjük szerint 300 ezer eurót követelnek, mert úgy érzik, ez az egyedüli eszköz, hogy egyfajta elégtételt kapjanak, ha már a tettesekkel olyan elnéző volt a szerb állam. A kártérítési perrel ugyanis arra reagálnak, hogy a belgrádi Fellebbviteli Bíróság gyakorlatilag megfelezte az elítélt tettesek büntetését, s ezért a gyilkosságért a legmagasabb büntetést a korábbi 35 helyett 15 évben állapította meg.
Ha a francia fiú szülei a peres eljárást sikerre viszik és a szerb állam kifizeti a kártérítést, és ha ehhez hozzáadjuk azt az 1 millió dollárt, amit Amerikának fizetett az Amerikában verekedő Miladin Kovačević miatt (akit ráadásul a szerb diplomácia törvénytelen úton hazamenekített), akkor laza számítással csak ebben a két ügyben eljutunk az 1 millió eurós kártérítéshez. Ekkora az összeg, amit e két eset kapcsán tőlünk, az adófizetők zsebéből vesz ki a modern kori szerb állam a törékeny közbiztonságával és a szélsőségesek iránti toleráns lazaságával, a józan észnek ellentmondó lépéseivel és az igazságérzetet sárba tipró döntéseivel.
Eközben ugyanez a szerb állam fellebbezett egy zombori bírósági ítélet ellen, amelyben az 1944/45-ös magyarellenes vérengzések egyik ártatlan áldozata lányának az átélt lelki megrázkódtatások és megszégyenítések miatt megítéltek mintegy 7 ezer eurónyi kártérítést. A most nyolcadik évtizedében járó asszonynak tehát végig kell várnia a lehetséges procedúra kimenetelét, mint ahogy arra is várnia kell, hogy az ártatlan apjától elvett vagyont a történtek után csaknem 70 év elteltével hozott restitúciós törvény értelmében vajon visszaadják-e és ha igen, vajon mikor.
Ez a fenti három bekezdés így egymásutánban maga helyett beszél, semmilyen kommentár nem kellene hozzá, mégis van egy negyedik is, ami tovább sötétíti a képet közállapotainkról.
Az újvidéki Dnevnik közölt egy számítást, ami szerint hat számjegyűre tehető azoknak az embereknek a száma Szerbiában, akik rehabilitációra számíthatnak az új rehabilitációs törvény értelmében. Ha pedig ennyi embert rehabilitálnak, akkor az is logikus, hogy ennyien követelik majd az elszenvedett sérelmek miatti kártérítést. Ennek alapján – a zombori nem jogerős ítéletet szem előtt tartva – legalább 700 millió eurót kell előteremteni az államkasszában, kártérítési célokra, írja az újság.
Ez a logika azt sugallja, hogy ha a rehabilitációs törvény értelmében kimondják az ártatlanságot, akkor az áldozat vagy örökösei – a zombori példából kiindulva - tömegesen követelik majd az anyagi kártérítést a nem anyagi károk miatt is, és bekövetkezik az államcsőd. Vagyis, inkább ne legyen kártérítés, mert az egyébként is szegényen élő adófizetők ebben a szerencsétlenül szegény országban nem bírnák el...
Micsoda manipuláció!
Ha az állami intézmények viselkedését nézem, nem tudom, lehet-e mélyebbre süllyedni a közpénzek felhasználásával való dobálózás következményeinek maszatolásában. Egyik oldalon nem számít a pénz, pedig nyilvánvaló a méltánytalanság, a másik oldalon viszont az állam meglépi a törvény adta eljárás lehetőségeit (pedig nyilvánvaló, mi lenne az erkölcsös és az igazságos), s feltehetően majd a végsőkig húzza és halogatja is a döntést, nehogy precedens értéke legyen. Igaz, a szerbiai ítélkezés nem a példákból indul ki, a zombori per esetében egy pozitív jogerős döntés mégis példaértékű lehet. Ezért kell gyorsan bevetni a köztudatba az állam tönkretételének a veszélyét, amivel azt üzennék, hogy az az ártatlan áldozat, aki kártérítést követel, valójában az állam létére és az adófizetők zsebére tör.
Így kovácsolnak az emberi szenvedésekből ismét ideológiát, így festik át az áldozatot ismét agresszorrá.

Friedrich Anna
http://www.vajma.info/cikk/rozsautca/142/Szamok-harom-karteritesi-ugy-kapcsan.html, 2012. február 21. [22:47]

2012. február 21., kedd

Tőkés közbenjárt a temerini fiúk érdekében


Doris Pack, az Európai Parlament délkelet-európai bizottságának tagja Tőkés László EP-képviselő közbenjárására a napokban levelet intézett Borisz Tadics szerb államfőhöz, és aggodalmának adott hangot, hogy – 2010-ben tett, „emberséges ígérete ellenére” – nem részesítette közkegyelemben a súlyos börtönévekre ítélt „temerini fiúkat” - áll az EP-képviselő sajtóirodájának közleményében. Pack kérte a 10–15 évre bebörtönzött vajdasági fiatalok mihamarabbi szabadon bocsátását.

2004 őszén összesen 61 évre ítélt az újvidéki bíróság öt temerini fiatalembert, mert megvertek egy szerb kábítószer-kereskedőt. Az aránytalanul szigorú ítélet nagy port kavart, különösképpen azért, mert fordított esetben a szerb hatóságok rendre szemet hunytak: az idő tájt mintegy 300 brutális magyarverés történt a Vajdaságban, és egyik esetet sem vizsgálták ki, sosem vonták felelősségre a szerb nemzetiségű tetteseket - áll a közleményben. Szerbiában ilyen súlyos büntetéseket a balkáni háborúban elkövetett háborús vagy népellenes bűnökért sem róttak ki senkire - írja a közlemény.

Tőkés február 8-án fordult délkelet-európai bizottság tagjához a temerini fiúk ügyében. 2005-ben Doris Pack vezette a vajdasági magyarverések kivizsgálására kiküldött EP-bizottságot, amikor is a temerini fiatalemberek családjait is felkereste, és közbenjárt Zoran Sztojkovics akkori szerb belügyminiszternél a 15 évre ítélt Máriás István, a 13 évre ítélt Illés Zsolt, az egyenként 11–11 évre ítélt Szakáll István és Uracs József, valamint a 10 évre ítélt Horváth Árpád szabadon bocsátásának érdekében.

Máriás szülei jelezték, hogy a büntetések csökkentésére irányuló beadványaikkal minden jogi fórumot megjártak az elmúlt hét évben, s a szerb államfőhöz tavaly elküldött kegyelmi kérvényükre is elutasító választ kaptak - áll a közleményben. Tőkés szerint a szerb igazságszolgáltatás továbbra is kettős – magyarellenes – mércével mér, hiszen Tadics nemrég adott amnesztiát egy háromszoros szerb gyilkosnak. Még 2010-ben Tadics „embertelennek” minősítette a temerini fiúkra kiszabott börtönbüntetést, és amnesztiát ígért számukra – emlékeztetett Tőkés.
Tőkés közbenjárt a temerini fiúk érdekében

Doris Pack, az Európai Parlament délkelet-európai bizottságának tagja Tőkés László EP-képviselő közbenjárására a napokban levelet intézett Borisz Tadics szerb államfőhöz, és aggodalmának adott hangot, hogy – 2010-ben tett, „emberséges ígérete ellenére” – nem részesítette közkegyelemben a súlyos börtönévekre ítélt „temerini fiúkat” - áll az EP-képviselő sajtóirodájának közleményében. Pack kérte a 10–15 évre bebörtönzött vajdasági fiatalok mihamarabbi szabadon bocsátását.

2004 őszén összesen 61 évre ítélt az újvidéki bíróság öt temerini fiatalembert, mert megvertek egy szerb kábítószer-kereskedőt. Az aránytalanul szigorú ítélet nagy port kavart, különösképpen azért, mert fordított esetben a szerb hatóságok rendre szemet hunytak: az idő tájt mintegy 300 brutális magyarverés történt a Vajdaságban, és egyik esetet sem vizsgálták ki, sosem vonták felelősségre a szerb nemzetiségű tetteseket - áll a közleményben. Szerbiában ilyen súlyos büntetéseket a balkáni háborúban elkövetett háborús vagy népellenes bűnökért sem róttak ki senkire - írja a közlemény.

Tőkés február 8-án fordult délkelet-európai bizottság tagjához a temerini fiúk ügyében. 2005-ben Doris Pack vezette a vajdasági magyarverések kivizsgálására kiküldött EP-bizottságot, amikor is a temerini fiatalemberek családjait is felkereste, és közbenjárt Zoran Sztojkovics akkori szerb belügyminiszternél a 15 évre ítélt Máriás István, a 13 évre ítélt Illés Zsolt, az egyenként 11–11 évre ítélt Szakáll István és Uracs József, valamint a 10 évre ítélt Horváth Árpád szabadon bocsátásának érdekében.

Máriás szülei jelezték, hogy a büntetések csökkentésére irányuló beadványaikkal minden jogi fórumot megjártak az elmúlt hét évben, s a szerb államfőhöz tavaly elküldött kegyelmi kérvényükre is elutasító választ kaptak - áll a közleményben. Tőkés szerint a szerb igazságszolgáltatás továbbra is kettős – magyarellenes – mércével mér, hiszen Tadics nemrég adott amnesztiát egy háromszoros szerb gyilkosnak. Még 2010-ben Tadics „embertelennek” minősítette a temerini fiúkra kiszabott börtönbüntetést, és amnesztiát ígért számukra – emlékeztetett Tőkés. (hírszerk)

http://vilag.transindex.ro/?hir=16955, 2012. február 20.


Tőkés László EP-képviselő angol nyelvű levele:

To Mrs Doris Pack
Member of the European Parliament

Dear Mrs Pack,

We contact you concerning the case of the Hungarian Boys of Temerin, who
remain imprisoned in Serbia since 2004, victims to the excess of the Serbian authorities.
Unfortunately this case has remained unnoticed and so did many other similar cases of
physical attacks against Hungarians in our country.

As you lead the fact finding mission of the European Parliament in Temerin in
2004 in order to look into the case, we turn to you again, on behalf of the parents of
the boys. Things have not changed: my son, István Máriás, one of the five young men,
along with Zsolt Illés, István Szakáll, József Uracs and Árpád Horváth are still in
prison. They were sentenced to 61 years altogether.

Back in 2004 we filed complaints about the mismanagement of the case,
explaining that serious human rights violations occurred. While at the same time
around 300 other anti-Hungarian attacks took place and have not been up to today
addressed, in our case involving a Serb national, the authorities passed an inconsistent
and disproportionate judgement, violating fundamental rights and reflecting ethnic
discrimination.

We would like to take this opportunity to thank you for all you did so far and
would like to ask for your further assistance. As you can see, developments in rule of
law and democracy in Serbia are not satisfactory. The treatment of the five young men
clearly reflects that double standards are used against Hungarians. There is widespread
corruption in the judiciary and discrimination is practiced by the nationalist forces in
power. This would not happen in a country where democratic values and justice are
respected. This makes us believe that justice is only an illusion in Serbia.

In 2010 President Boris Tadic of Serbia promised to grant amnesty to the five
young men, but no action followed his promise. At the same time, in a scandalous case
of a criminal of Serbian nationality who committed three times as grave crimes as the
boys, and was committed to 40 years by the court of justice in Montenegro, was granted
amnesty by the President.

As you already offered to help us in the past, you see our suffering has not
ended, but we've been living with this heavy burden for 7 years now. Please help us
bring our sons home.

Thank you for your consideration,

Február 21.

Anyanyelvi világnap / Az anyanyelv nemzetközi napja) (Međunarodni dan maternjeg jezika / International Mother Language Day)

Banglades javaslatára az UNESCO Közgyűlése (az Egyesült Nemzetek Szervezetének – ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Művelődési Szervezete) 1999. novemberében február 21-ét Nemzetközi Anyanyelvi Nappá nyilvánította, hogy elősegítse a nyelvi és a kulturális sokszínűséget, valamint a többnyelvűséget. 2000-ben ünnepelték először.
A világnapot annak emlékére tartják, hogy 1952-ben, Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé, noha a bangladesiek anyanyelve a bengáli. Február 21-én Dakkában a diákok fellázadtak az anyanyelv elnyomása ellen. Ekkor a rendőrség összetűzött a tüntetőkkel és öt diákot megöltek. A bangladesiek akkor az anyanyelv napjává nyilvánították a napot.
Kihalás fenyegeti a világon beszélt körülbelül hatezer nyelv felét az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO szerint. „Kéthetente elveszítünk egy nyelvet” – közölte Bonnban a Német UNESCO Bizottsága az anyanyelv 2012. évi világnapja kapcsán. Idén az anyanyelvi oktatás került a világnap középpontjába. Az egyes országokat arra bátorítják, hogy támogassák az anyanyelvi képzéseket és az iskolai oktatást.

2012. február 20., hétfő

Február 20.

A társadalmi igazságosság világnapja (Svetski dan društvene pravde / World Day
of Social Justice)


Az ENSZ Közgyűlése 2007. november 26-án, abból a megfontolásból, hogy szükséges az olyan témáknak a megvitatása, mint amilyen a szegénység, a kirekesztés és munkanélküliség, mind a 192 tagállam egyhangú (A/RES/62/10 számú) határozatot hozott ennek a vilánapnak a – 2009. évtől kezdődően való – megtartásáról.
Az erről szóló határozat felhívja a tagállamokat, hogy tevékenységükkel támogassák a társadalmi fejlődésről 1995-ben Koppenhágában megtartott világértekezlet céljait.
A Közgyűlés hangsúlyozta, hogy „a nemzetközi közösség közös erőfeszítése szükséges a szegénység elleni küzdelemben, a teljes foglalkoztatáshoz és a tisztességes munkához, a nemek egyenrangúságához, a szociális jóléthez és az igazságossághoz mindenki számára való hozzáférés terén”.



Az erőszakkal szembeni ellenállás napja (Dan nenasilnog otpora / Non-Violent Resistance Day)

A nappal kapcsolatban csak egymásnak ellentmondó információk vannak, ezért nem készült az ünnepet bemutató szöveg.

2012. február 18., szombat

MAGYARORSZÁGON LEHETETT, SZERBIÁBAN NEM?


„A népirtás vádja szóba sem jöhet” – észrevétel a szerbiai szakértők állításáról

Büntetőeljárást indított a magyar Központi Nyomozó Főügyészség a titóista partizánok által 1944-45-ben elkövetett délvidéki magyarirtás ügyében – írta a 2012. január 28-i Magyar Nemzet. (Újabb értesülések szerint a főügyészség áttestálta az ügyet a szegedire.)
Az ügyben Apáti István és Szilágyi György a Jobbik országgyűlési képviselői 2012. január 10-én feljelentést tettek a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen személyek ellen, a Délvidéken 1944-45-ben elkövetett tömeges emberölések, kínzások és kegyetlenkedések miatt.
A két ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a magyar Országgyűlés 2011. december 30-án elfogadta a CCX. törvényt (lásd a mellékletben) az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről.
A CCX. törvény értelmében, az 1945-ben létrehozott nürnbergi katonai törvényszék alapokmányában meghatározott, emberiesség elleni bűncselekmények, valamint a genfi egyezményekben foglalt fegyveres összeütközés esetén elkövetett súlyos jogsértések nem évülnek el. Akkor sem, ha az elkövetés idején a cselekmény a belső jog szerint nem minősült el nem évülő bűncselekménynek. Szilágyi György leszögezte: ismeretlen tettesek ellen tettek feljelentést népirtás, polgári lakosság elleni erőszak, háborús és emberiség elleni bűnök miatt.

„Szóba sem jöhet”

„A népirtás vádja szóba sem jöhet” címmel terjedelmes írást közölt február 11-én a Magyar Szó napilap. Megszólaltatta prof. dr. Vojislav Stanovčićot, a magyar-szerb államközi vegyes bizottság szerb tagozatának elnökét, Srđan Cvetković történészt, a sírfeltáró bizottság titkárát és dr. Várady Tibor jogászprofesszort.
Vojislav Stanovčić szerint az 1944/45-ös délvidéki magyarellenes atrocitások kapcsán „sokkal inkább beszélhetünk politikai-ideológiai érdekekből elkövetett bűnökről, mint egy egész nép kiirtási szándékának az esetéről. Ez utóbbit fedi valójában a népirtás fogalma, amely ebben az esetben semmiképpen sem állja meg a helyét”.
Srđan Cvetković azt nyilatkozta, hogy „az efféle szélsőséges kezdeményezések inkább azok malmára hajtják a vizet, akik elhallgatni próbálják az egykori történéseket” (??).
– Az 1944 utáni történésekért sehol senki sem felelt, néhány országban elindultak bizonyos nyomozások, melyek azonban nem hoztak eredményt, így inkább politikai játszmaként értelmezhetők – közölte Cvetković.
Várady Tibor kiemelte, hogy „a tényfeltárást nem segíti az említett képviselői kezdeményezés”. Hangsúlyozta, hogy „a népirtásról szóló nemzetközi egyezményt 1948 decemberében fogadta el az ENSZ, és 1951 januárjában lépett életbe. Visszamenő hatálya nincsen. Tehát a népirtás vádja nem jön szóba”. (Az egyezmény részletét lásd a mellékletben).
– A délvidéki megtorlások ügyében tett feljelentés nem felel meg a valóságnak, s jogilag sem állja meg a helyét – állítják tehát a megszólaltatott szerbiai szakértők. „A hozzászólók megegyeznek abban, hogy felesleges lépést tett a Jobbik, mely – a Várady Tibor által elmondottak alapján – meggondolatlan, s a jogi tényeket is mellőzi”, írja a Magyar Szó.
Stanovčić „a feljelentésében megfogalmazottakkal nem ért egyet”. Cvetković szerint a kezdeményezés „veszélyezteti” az áldozatok névsorának elkészítését és a rehabilitáció folyamatát. A két szerb szakértő véleményét Várady azzal egészítette ki, hogy a kezdeményezésnek „jogi realitása nincsen, politikai szenvedélyek gerjesztésére azonban alkalmas, ez pedig nem segíti a vajdasági magyarságot, sőt megnehezítheti a tényfeltáró közös bizottság munkáját is”. (Bosznia-Hercegovina 1993-ban pert indított a Nemzetközi Bíróságon az akkori Kis-Jugoszlávia ellen népirtás miatt. Várady Tibor a perben Szerbia és Montenegró egyik jogi képviselője volt.)
A cikkíró szerint is a Jobbik kezdeményezése „negatív következményeket is vonhat maga után”.
– Sokak szerint félő, hogy egy Magyarországról induló nyomozás, netán bírósági eljárás, s mindenekelőtt annak politikai vetületei alááshatják az eddig elért eredményeket, s a két nemzet közötti történelmi megbékélés előrehaladását – olvasható Virág Árpád írásában.
De vajon így van-e? Miért és kinek kell félni az igazságtól? A történelmi megbékélés csak akkor lehetséges, ha elhallgatjuk az igazságot és a tényeket, vagy éppen ellenkezőleg?

A Képíró-per

Szerbia mindmáig nem ítélte el az 1944/45-ös délvidéki vérengzést, nem biztosította az áldozatoknak kijáró végtisztesség és a méltó megemlékezés jogát, valamint az események hatékony tudományos feltárását és az elkövetők megnevezését, sőt még a kollektív bűnösség alkalmazásának terhétől sem szabadult meg. Az 1990-es évek elejéig ezek az események még tabu témának is számítottak.
A magyar Országgyűlés is csak 2004. december 14-én – a délvidéki magyarokkal szemben az együttes bűnösség elve alapján elkövetett véres cselekmények 60. évfordulóján című (132/2004. OGY) határozatban – ítélte el „a II. világháború során és azt követően a kollektív bűnösség elvére alapozott politikai döntéseket és erőszakos cselekedeteket, amelyekkel egyéneket, egyes népcsoportokat, közösségeket megsemmisítettek, lakóhelyük elhagyására kényszeríttettek, emberi és politikai jogaikat korlátozták”. Ezek sorába tartoznak a délvidéki magyarok elleni „a jugoszláv katonai közigazgatás alatt elkövetett véres cselekmények”.
A háborús bűnösök ügyében eljáró belgrádi ügyészség 2008. szeptember 24-én vizsgálatot kezdeményezett a II. világháborús csendőrtiszttel, a(z akkor) Budapesten élő Képíró Sándorral szemben az illetékes szerbiai bíróságnál. Emellett indítványozta, hogy Szerbia hivatalosan kérje Magyarországtól Képíró kiadatását. Az akkor 94 éves (2011. szeptember 3-án elhunyt) embert azzal vádolták, hogy 1942-ben csendőrtisztként Újvidéken ártatlanok legyilkolásában vett részt.
Bruno Vekarić, (akkor) a háborús bűnösök ügyében illetékes belgrádi ügyészség szóvivője az eseményről készült beszélgetésben, újságírói kérdésre, hogy „tudomása szerint a hivatalos Budapest valaha kért-e Belgrádtól magyarázatot arra, hogy a második világháború végén itt Vajdaságban több tízezer magyart végeztek ki ártatlanul, bírósági ítélet nélkül, Vekarić ezt mondta: – Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Amit ön kérdez, azzal kapcsolatban nincs értesülésem. (Sic!)
Miután a budapesti Fővárosi Bíróság (2011. július 18-án) nem jogerősen felmentette Képíró Sándort a háborús bűntettek vádja alól Vladimir Vukčević, szerb főügyész úgy nyilatkozott, hogy „nem történt igazságszolgáltatás, hiszen, mindenkit, aki háborús bűnt követ el, el kell ítélni, mert ezek a bűnök nem évülnek el”. Előzőleg Vukčević (most már) helyettese, Bruno Vekarić a Tanjug szerb hírügynökséggel közölte: az első fokú ítéletet nem kommentálhatják, de elégedetlenek, s azt várják, hogy a magyar ügyészség fellebbezést nyújt be.

Helyben topogó kutatás

A 2009. november 19-én megalakult, a II. világháború alatt a Vajdaságban elkövetett jogsértésekkel foglalkozó Szerb-magyar Akadémia Vegyes Bizottság munkája – amelyik szerb tagozatának éppen Vojislav Stanovčić az elnöke – szinte alig indult be, szinte helyben topog, és az is teljesen bizonytalan, hogy mikor tud majd érdemi eredményt felmutatni.
A szerb parlament által 2011. szeptember 26-án elfogadott vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény – az itteni magyar politikum és a vezető magyar politikusok egybehangzó véleménye szerint – „a kollektív bűnösség elvét sugallja”. Vagyis ez az elv Szerbiában a tételes jog része lett.
Mindez arra utal, hogy az 1944/45-ös események feltárása nem juthatott előbbre. Úgy tűnik, ehhez szerb részről a politikai akarat is hiányzik.
Azon bűncselekmények ügyében, amelyeket a magyar hatóságok képviselői követtek el a háború idején a Délvidéken, a magyar bíróságok már lefolytatták az eljárásokat, bűnöseinket megbüntették, vagy legalább kísérletet tettek rá. A szerb oldal viszont ezzel adós maradt. Erre az államközi vegyes-bizottság sem alkalmas.
Magyarországi jogászok szerint a Főügyészség határozata aggályos, ugyanis nem a 2011. évi CCX. törvényt alkalmazta, hanem a Büntető Törvénykönyvben évtizedek óta megtalálható népirtást. Mivel a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezményt 1948. december 9. napján hagyták jóvá és 1951. január 12-én lépett hatályba, az ezelőtt az időpont előtt történt eseményekre ezért nem lehet alkalmazni. Az egyezményben foglalt bűncselekmény nem volt büntetendő az elkövetés pillanatában.
A jogtörténethez tartozik azonban, hogy a német háborús főbűnösökkel szemben sem népirtás, hanem háborús illetve emberiesség elleni bűncselekmények (crimes against humanity) alapján járt el a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék. A nürnbergi háborús főbűnösök perét követő tizenkét ún. nürnbergi utóper vádirataiban is csak jelzőként, és nem tételes jogi fogalomként szerepelt a népirtás szó.
Az elkövetők felelősségét csak növeli, hogy az 1943. október 30-án kiadott moszkvai négyhatalmi nyilatkozat már kimondta, hogy „a fasiszták által elkövetett kegyetlenségekért felelős személyeket bűncselekményük helyén fogják bíróság elé állítani és megbüntetni”. Tehát már ekkor nyilvánvaló volt, hogy a háború után felelősségre vonják a bűncselekmények elkövetőit.
A francia nemzetgyűlés – Törökország tiltakozása ellenére – 2011. december 22-én törvényben tiltotta meg annak tagadását, hogy népirtásnak minősül 1,5 millió törökországi örmény lemészárlása 1915-ben.
Nem fogadható tehát el Várady Tibornak az a furcsa jogi magyarázata, miszerint „a népirtás vádja azért nem jön szóba” a Délvidéken, mivel az Egyesült Nemzetek Szervezete csak „1948 decemberében fogadta el” a vonatkozó egyezményt. A nyomozásnak kellene kideríteni az igazságot. Ennek az igazságnak pedig része lehet – megállapításként, minősítésként vagy akár jelzőként is –, hogy az 1944-1945-ös események kimerítik-e az ENSZ-egyezmény II. cikkébe foglalt népirtás cselekmények bármelyikét.

Az igazság megállapítása

Az 1944-1945-ös eseményekre már eddig is alkalmazni lehetett/kellett volna a Magyarországot és Szerbiát kötő nemzetközi szerződéseket: a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól szóló 1907. évi IV. hágai egyezményt és a nürnbergi Alapokmányban (1945 augusztus) meghatározott, a tételes magyar jog részévé az 2011. évi CCX. törvénnyel tett emberiesség elleni bűncselekményeket. Feltehető ezért a kérdés: Az elmúlt 22 évben miért nem rendelt el hivatalból nyomozást egyetlen legfőbb magyar ügyész sem a délvidéki tömegmészárlások ügyében?
El kell utasítani Váradynak azt az állítását is, hogy a jobbikos kezdeményezés csak a „politikai szenvedélyek gerjesztésére alkalmas”. A történelmi tények néha valóban kellemetlenek, de az igazság megköveteli a megállapításukat. Nem lehet azokat meg nem történtekké nyilvánítani.
A jogászprofesszor „elképzelhetetlennek tartja, hogy a szerb ügyészség indítson eljárást ismeretlen tettesek ellen 67-68 évvel ezelőtt elkövetett bűncselekmények tekintetében”. Pedig erre most tártak elénk precedenst, a Budapesten lefolytatott Képíró perrel.
A nyomozást le kellene folytatni, s ez a szerb hatóságok feladata lenne (amennyiben a magyar ügyészségtől erre felkérés érkezik, ha már hivatalból nem indított eljárást). Akármennyire kellemetlen feladat is ez a szerb hatóság részére. Ha lehetett Magyarországon, miért ne lehetne Szerbiában is? Még magyarországi vagy akár független megfigyelők részvétele is elképzelhető ebben az eljárásban – a történelmi igazság felderítése érdekében.
Cvetković elmondta azt is: bizonyára lehetnek még olyanok, akik 1944-ben és 1945-ben bűncselekményeket követtek el, „habár olyan életkorban lévő személyekről lenne szó, amilyenben már szinte értelmetlenné válna egy eljárás lefolytatása”. A Képíró-per is azt mutatja, hogy az elkövetők életkora ebben az esetben nem mérvadó, mivel ezek a bűncselekmények nem évülnek el.
Apáti István, a feljelentés egyik aláírója a kérdésre, hogy mit vár ettől az eljárástól, a következőket válaszolta:
– Egyenlő mércével kell mérni. Akkor is, ha magyarok követtek el bűncselekményeket, és akkor is, ha magyarok sérelmére követtek el bűntetteket. Az elmúlt években a liberális média olyan mércét állított fel, miszerint egyes rémtettekről naponta kell beszélni, másokról pedig szinte említést sem lehet tenni. Ezt a hozzáállást is fel akarjuk számolni. Egyúttal elvárjuk, hogy a magyar külpolitika végre a sarkára álljon, s rábírja Szerbiát, hogy tegyen a történelmi igazságtétel és délvidéki nemzettestvéreink érdekében – még mielőtt EU-taggá válik.
A magyar államnak eddig az is feladata lehetett volna, hogy diplomáciai úton vagy egyéb módon szorgalmazza a délvidéki bűncselekmények felderítését, a bűnösök felelősségre vonását, valamint az áldozatok és hozzátartozóik erkölcsi illetve anyagi kárpótlását.

Újvidék, 2012. február 18.

Bozóki Antal




2011. ÉVI CCX. TÖRVÉNY
az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről1


Az Országgyűlés megerősítve nemzetközi jogi elkötelezettségét, miszerint a nemzetközi jogban legsúlyosabban minősülő bűncselekményeket elévülhetetlennek tekinti, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett és üldözetlenül maradt egyes bűncselekmények büntethetősége érdekében, a következő törvényt alkotja:

1. A nemzetközi jog szerint el nem évülő bűncselekmények elévülésének kizárása

1. § A nemzetközi jog szerint el nem évülő bűncselekmények nem évülnek el, akkor sem, ha a bűncselekmény elkövetésekor a cselekmény a belső jog szerint nem minősült el nem évülő bűncselekménynek. E körbe tartoznak különösen:
a) az 1971. évi 1. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a háborús és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése által New Yorkban az 1968. évi november hó 26. napján elfogadott nemzetközi egyezmény I. cikkének b) pontjában hivatkozott, a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék alapokmányának 6. cikk (c) pontjában meghatározott emberiesség elleni bűncselekmények;
b) az 1954. évi 32. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben, 1949. évi augusztus hó 12. napján kelt nemzetközi egyezmények közös 2. cikkében meghatározott nemzetközi fegyveres összeütközés esetén elkövetett súlyos jogsértések;
c) az 1954. évi 32. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben, 1949. évi augusztus hó 12. napján kelt nemzetközi egyezmények közös 3. cikkében meghatározott, nem nemzetközi fegyveres összeütközés esetén elkövetett súlyos jogsértések.
2. § (1) A nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék alapokmányának 6. cikkében foglalt tényállások hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő:
„(a) Béke elleni bűncselekmények: a nemzetközi szerződéseket, egyezményeket, vagy garanciákat sértő agresszív háború tervezése, előkészítése, kezdeményezése, vagy folytatása, illetve az olyan közös tervben vagy összeesküvésben való részvétel, amely az előzőek megvalósítására jött létre;
(b) Háborús bűncselekmények: a háború jogának vagy szokásainak a megsértése, különösen a megszállt területen élő vagy tartózkodó polgári lakosság tagjainak megölése, bántalmazása, rabszolgamunkára fogás vagy bármilyen más célból történő áttelepítése; a hadifoglyok vagy tengeren tartózkodó személyek megölése vagy bántalmazása; túszok kivégzése, köz-, vagy magántulajdon fosztogatása, illetve városok, falvak katonai szükséglet által nem indokolt önkényes elpusztítása vagy lerombolása;
(c) Emberiesség elleni bűncselekmény: bármely polgári lakosság tagja ellen a háború előtt vagy alatt, elkövetett emberölés, kiirtás, rabszolgaságba taszítás, áttelepítés és embertelen cselekedetek, valamint a Törvényszék hatáskörébe tartozó más bűncselekmény végrehajtása során vagy azzal összefüggésben politikai, faji, vagy vallási alapon történő üldözés, függetlenül attól, hogy sérti-e az elkövetés országának jogát. (...)”
__________
1 A törvényt a magyar Országgyűlés a 2011. december 30-ai ülésnapján fogadta el.



EGYEZMÉNY A NÉPIRTÁS BŰNTETTÉNEK MEGELŐZÉSÉRŐL ÉS MEGBÜNTETÉSÉRŐL*

Jóváhagyva és aláírásra, illetve ratifikálásra vagy csatlakozásra ajánlva a Közgyűlés 1948. december 9. napján kelt 260 A (III) számú határozatával
Hatálybalépés: 1951. január 12., a XIII. cikknek megfelelően


A Szerződő Felek,
tekintetbe véve, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése 1946. december 11. napján kelt 96 (I) számú határozatában kinyilvánította, hogy a népirtás a nemzetközi jogba ütköző és az Egyesült Nemzetek Szervezete szellemének és céljainak ellentmondó bűncselekmény és hogy azt a civilizált világ elítéli;
elismerve, hogy a népirtás a történelem mindegyik korszakában nagy veszteségeket okozott az emberiségnek;
meggyőződve arról, hogy az emberiségnek ettől a gyűlöletes csapástól való megmentésére nemzetközi együttműködés szükséges;
megegyeztek az alábbiakban:

I. cikk
A Szerződő Felek megerősítik, hogy a népirtás függetlenül attól, hogy békében vagy háborúban követik el, a nemzetközi jogba ütköző bűncselekmény és kötelezik magukat arra, hogy ellene megelőző rendszabályokat foganatosítanak, elkövetését pedig megbüntetik.

II. cikk
A jelen Egyezmény népirtás alatt a következő cselekmények bármelyikének, valamely nemzeti, népi1, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával való elkövetését érti:
a) a csoport tagjainak megölése;
b) a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása;
c) a csoportra megfontolva2 oly életfeltételek ráerőszakolása, amelyeknek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése;
d) oly intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása;
e) a csoport gyermekeinek más csoporthoz való erőszakos átvitele.

__________
* Emberi Jogok – Nemzetközi Okmányok Gyűjteménye, Emberi Jogok Központja, Genf, Egyesült Nemzetek, New York, 1988, 157-161. oldal és a Magyar Közlöny, 1955. május 11-i 54. sz. (az 1955. évi 16. sz. tvr.).
1 Az Egyezményt kihirdető magyar jogszabály (az 1955. évi 16. törvényerejű rendelet) az „etnikai” (az angolban „ethnic”) szó a „népi” jelzővel van felcserélve (Majtényi Balázs – Vizi Balázs: A kisebbségi jogok nemzetközi okmányai, Gondolat Kiadó – MTA Jogtudományi Intézet – MTA kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2003, 31. o.).
2 Az Egyezményt kihirdető magyar jogszabály a „szándékosan” (angolul „deliberately”) szó helyett a „megfontolva” (angolul „premediated” kifejezést használja (Majtényi – Vizi megjegyzése, idézett kiadvány 31. o.).