2021. július 30., péntek

A Színházi Kritikusok Céhének nyilatkozata a vajdasági Tanyaszínház előadásának betiltásáról

A Színházi Kritikusok Céhe megdöbbenéssel értesült arról, hogy a vajdasági Tanyaszínház Kazimír és Karolina című előadását betiltották.   

A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Hajnal Jenő esztétikai elemzésre adta fejét, és közleményben tudatja, milyennek is kell lennie egy színházi előadásnak. A „fölszabadult öröm és kacagás”, az „okos gondolkodás” és a „népmesei bölcsesség” mint szakkritikai terminusok nem mutatnak átfedést a színikritikai fogalomtárral, Hajnal Jenő megnyilvánulása azonban túlmutat a szakmai hozzá nem értésen.

Ugyanis elnöki minőségében felszólítja a vajdasági Tanyaszínházat, hogy ne turnézzon Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabjának előadásával, mert… és itt olyan minősítések következnek, amelyeket elnök úr nézőként, magánemberként megfogalmazhat, politikusként azonban erre sem szakmai képessége, sem felhatalmazása nincsen.

Betiltani egy előadást – a legrosszabb időket idézi. Néhány szélsőséges, törvénybe ütköző megnyilvánulást leszámítva erre nem kerülhet sor, ez cenzúra, erre senkinek nincsen joga.

A Színházi Kritikusok Céhe elítéli a Magyar Nemzeti Tanács elnökének lépését, és felszólítja elnök urat, hogy tartózkodjék bárminemű kulturális esemény  politikuskénti minősítésétől és betiltásától.

https://kritikusceh.hu/a-szinhazi-kritikusok-cehenek-nyilatkozata-a-vajdasagi-tanyaszinhaz-eloadasanak-betiltasarol/

Tiltott Tanyaszínház – Folytatódik a közéleti őrület

 Sövény Ferenc videója

https://www.youtube.com/watch?v=WDLAaS9pSnQ

„Ezt kell, hogy kapja a közönség, nem cukormázas népmesei tanulságokat!”

Egy néző nyílt levele a Tanyaszínház társulatához

<span class="entry-title-primary">„Ezt kell, hogy kapja a közönség, nem cukormázas népmesei tanulságokat!”</span> <span class="entry-subtitle">Egy néző nyílt levele a Tanyaszínház társulatához</span>

Igen, nektek írok. Mert ti érdemlitek meg, hogy foglalkozzanak veletek, nem a politikusok. Ahogy ígértem, tegnap megnéztem az előadást (második sor széle a kisbabával).

Borzalom. Ez jutott eszembe, miközben néztem. De nem az előadás volt borzalmas, az tökéletes volt. Hanem a felismerés, hogy igazatok van. Hogy a tükörben mind megláthatjuk a szörnyet. Úgy vágott gyomron a társadalomkritika már az első 5 percben, hogy a levegőt kapkodtam. Aztán a következő gyomros. Meg a következő. Végig. Ezt vártam! Pont azt vártam, hogy hasson, üssön a dolog. Hogy fontos dolgokkal foglalkozzon az előadás, hogy tartalma, célja, mondanivalója legyen. És volt! Sőt! Nem elcsépelt frázisokat pufogtattatok, hanem újszerűen, konkrét példákkal (emberállat, féregember stb.) mutattátok be. Ezt kell, hogy kapja a közönség, nem cukormázas népmesei tanulságokat.

Volt szerencsém olvasni egy korai fordítását az eredeti műnek. Nem nagy dolog, fenn van a neten.  Abban sem volt kevesebb káromkodás, mint a kész darabban. És most én mutatok be egy szörnyet: a kétszínű embert. Mert sokan vannak köztünk ebből a szörnytípusból. Naponta káromkodnak, de felháborodnak, ha a színpadról hallják vissza. Pedig így lett hiteles, így lett valódi. Nem valami steril, kilúgozott bájvigyort kaptunk, hanem valóságot. Sőt, a mai fiatalok ennél sokkal csúnyábban beszélnek. A Pásztor által emlegetett színpadi vizelés majdnem elkerülte a figyelmem. De kellett az oda. Szemes Franc karakteréhez kellett ez a mozzanat, hogy teljesen kibonthassátok a karaktert, hogy mindenki tisztában legyen vele ki, mi ő valójában. Nem volt öncélú.

Mint írtam olvastam a régi szövegkönyvet. Ti maivá tettétek a módosításaitokkal. De, ami a legfontosabb, új tartalommal töltöttétek meg. Az eredeti mű egy szerelmespár tragikus kapcsolatát mutatja be. A torzszülöttek eredetileg nem is értettem miért voltak a darabban. Kilógtak az eredeti műből. De most ti ezt megfordítottátok. A szörnyek célt és tartalmat kaptak, a darab pedig keretet tőlük. Ez zseniális! Ahogy a végét is megváltoztattátok, az külön üde csavar volt.

Nem volt vulgáris, nem volt közönséges. Minden mozdulatnak, szónak jelentése, célja volt, összességében pedig értéket közölt. Senki nem kelt fel, nem ment el az előadásról. A végén mindenki tapsolt. Teltház tapsolt! Nektek, mert megérdemlitek. Ebben az előadásban munka volt, kreativitás, mondanivalója volt. Ez a színház! Ilyennek kell lenni a színháznak!

Az előadás nem gyerekeknek való ez igaz. De nem a vulgaritás miatt. Szerintem otthon a szülőtől, az iskolában, a tévében sokkal több káromkodás, erőszak stb. éri őket, mint itt. Azért nem való gyereknek, mert nem értik még az üzenetet. De megnézhetik. Nem kell eltiltani őket tőle.

De rájöttem miért kellett betiltani. Mert amit Hajnal „kérés”-nek írt le, az parancs volt. Parancs a társulatnak, parancs a VMSZ-es polgármestereknek. Pásztor pedig asszisztált hozzá. Miért kellett betiltani? Mert Pásztor is és Hajnal is meglátták magukat egy-egy tükörben. Aki látta az előadást az tudja miről beszélek, aki nem látta annak pedig nincs joga bírálni a társulatot! Ők olyan színházat, olyan kulturális életet akarnak, mint ami a 19. század végén és a 20. elején jellemezte a magyar kultúrát. Ugar! Így nevezte Ady. Ők ezt akarják, hogy az emberek csak nevessenek, és mindig sulykolják beléjük a nemzeti öntudatot, hogy ne vegyék észre a problémákat, és a választásokon VMSZ-re szavazzanak. Ez az előadás viszont más volt. Gondolkodásra késztetett, rávilágított a társadalmunk, a közösségünk problémáira, visszásságaira.

Végszónak nem tudok mást írni: Köszönöm!

Ilcsik Szebasztián, néző

https://azure.szabadmagyarszo.com/2021/07/30/ezt-kell-hogy-kapja-a-kozonseg-nem-cukormazas-nepmesei-tanulsagokat/

Pénteken szünetnapot tart a Tanyaszínház

Pénteken szünetnapot tart a Tanyaszínház

 

2021-07-30 9:15

Pénteken szünetnapot tart a Tanyaszínház, közölte Facebook oldalán a társulat.

– Tartanunk kell magunkat az eredeti turné terveihez a dátumokkal kapcsolatban. Ennek értelmében július 30-án (pénteken) szünetet kell tartanunk. 31-én folytatjuk, minden este 21 órától! Várunk benneteket szeretettel! – olvasható a közleményben.

Időközben a csütörtökön délelőtt alakult Tanyaszínházba mennék, nézőt vinnék! elnevezésű Facebook csoport tagjainak száma már a hétszázat is meghaladta. Az itt található bejegyzések szerint a Tanyaszínház társulattagjainak étkeztetésével is gondok akadtak, így több jószándékú vajdasági magyar polgár is ajánlott fel élelmiszert a művészek számára.

Azok, akik anyagilag segítenék a Hajnal Jenő MNT elnök közleménye és Pásztor István VMSZ elnök nyílt levele nyomán bajba jutott társulatot, a következő bankszámlaszámon keresztül tehetik meg, akár online is:

Salaško Pozorište
Jovana Subotića 3-5
Novi Sad 21000
Broj računa: 340-0000000029479-54
Svrha plaćanja: donacija

A Tanyaszínház előadássorozata szombaton, július 31-én folytatódik Kavillón. Mindazok, akik mennének, de nincs mivel, vagy éppen szabad hely van járművükben, jelentkezzenek be a Tanyaszínházba mennék, nézőt vinnék! csoportba.

https://azure.szabadmagyarszo.com/2021/07/30/penteken-szunetnapot-tart-a-tanyaszinhaz/

2021. július 29., csütörtök

Tanyaszínházba mennék, nézőt vinnék!

Tanyaszínházba mennék, nézőt vinnék!

 2021-07-29 19:35

A Facebook közösségi oldalon alakult egy csoport azzal a céllal, hogy összekösse azokat az embereket, akik szívesen néznék meg Kavillón a Tanyaszínház társulatának idei előadását, de nem tudják megoldani az oda-vissza utazást és azokat, akiknél van szabad hely a járműben és szívesen fuvaroznának másokat is.

A Tanyaszínházba mennék, nézőt vinnék! elnevezésű, csütörtökön délelőtt létrehozott csoporthoz néhány óra leforgása alatt már több mint 450-en csatlakoztak.

Ne Pásztor István és Hajnal Jenő mondja meg, milyen a nekünk való színház! Majd mi eldöntjük, ahogy azt is, hogy egy színdarab tetszik-e vagy sem. Foglalkozzanak inkább a saját dolgukkal. Elutasítjuk a mocskos politikai beavatkozást a színházi életbe! Hagyják békén a fiatal színművészeinket és színházi szakembereinket!

– olvasható Stephen Bozhen, a Második Nyilvánosság egyik adminisztrátora által létrehozott csoport leírásában.

 

https://azure.szabadmagyarszo.com/2021/07/29/tanyaszinhazba-mennek-nezot-vinnek/