Bozóki Antal (hon)lapja

2020. április 25., szombat

Ha akarunk 100 eurót, még fizetnünk is kell a telefonhívásért

 
2020-04-25 

Aleksandar Vučić, a haladó rezsim feje kijelentette, hogy a kormány elállt attól, hogy minden polgár kapjon  100 eurót, miután „néhány oligarcha” azon panaszkodott, hogy ez megalázó számukra, és hogy elutasítják a pénzt (tehát néhány állítólagos oligarcha miatt mindenkinek – a szociális segélyesek és a nyugdíjasok kivételével – bűnhődnie kell?).

Az N1 újságírójának a kérdésére, hogy teljesíti-e ígéretét, miszerint minden felnőtt lakosnak 100 eurót ad, Vučić azt válaszolta, hogy teljesíteni fogja olyképpen, hogy minden nyugdíjas és szociális segélyben részesülő automatikusan megkapja a pénzt az államtól.
A szerb rezsimfő  elmondta, hogy ő lemondott az állam javára az ő 100 eurójáról.
„Csak tárcsázniuk kell a telefonszámot, a hívás  költsége 10 vagy 20 dinár lesz“

– mondta Vučić, és ezzel nyilvánosságra hozta, hogy a „száz euró“ bizony nem ingyen jár, vagyis a polgároknak fizetniük kell – még a munkanélkülieknek és a tavalyelőtt bevezetett szerbiai családfinanszírozási törvénnyel megkárosított kismamáknak is – , hogy pénzt kapjanak az államtól.
(Nova.rs nyomán)
U. Z.
https://delhir.info/2020/04/25/ha-akarunk-100-eurot-meg-fizetnunk-is-kell-a-telefonhivasert/



UREDBA O FISKALNIM POGODNOSTIMA I DIREKTNIM DAVANJIMA PRIVREDNIM SUBJEKTIMA U PRIVATNOM SEKTORU I NOVČANOJ POMOĆI GRAĐANIMA U CILJU UBLAŽAVANJA EKONOMSKIH POSLEDICA NASTALIH USLED BOLESTI COVID-19
("Sl. glasnik RS", br. 54/2020)

UPLATA JEDNOKRATNE NOVČANE POMOĆI SVIM PUNOLETNIM GRAĐANIMA REPUBLIKE SRBIJE
Član 15
Nakon okončanja vanrednog stanja svim punoletnim građanima Republike Srbije vrši se uplata jednokratne novčane pomoći u iznosu od 100 evra u dinarskoj protivvrednosti.
Postupak, način i uslove za isplatu jednokratne novčane pomoći iz stava 1. ovog člana bliže uređuje Vlada.
https://www.paragraf.rs/propisi/uredba-o-fiskalnim-pogodnostima-privredi-privatnom-sektoru-gradjanima.html
Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 10:04
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Hírek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (939)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (202)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1622)
  • Incidensek (932)
  • Jegyzetek (531)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (722)
  • Kisebbségi jogok (1035)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (165)
  • MM (160)
  • MNT (527)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (866)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (310)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (530)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (456)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1321)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (329)
    • ►  május (19)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ▼  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ▼  április (66)
      •   Danas, 2020. április 29.  <!--[if gte mso 9]>...
      • A költségvetési tanács szerint hiba a polgároknak ...
      • A szerbiai polgárok többsége a „koronavírus ellen ...
      • Spiegel:
      •   Danas, 2020. április 274.  <!--...
      • Délvidéken immár alig van koronavírusos beteg, Pás...
      • Négy szerbiai és egy külföldi adminisztrátora van ...
      • Az ügyészség elutasította az Ana Lalić újságíró el...
      • Ideja da se polovinom maja ukine vanredno stanje
      •   Csapó, felvétel indul, kamera forog… ACTION! ...
      • Zajjal a diktatúra ellen:
      • Több ezren edényeket zörgetve tiltakoztak a Vučić-...
      • Mit élt át az ártatlanul bebörtönzött délvidéki lány?
      • Mit hozott Vajdaságnak a Nemzeti Együttműködés Ren...
      • Cenzura na RTS:
      •   Danas, 2020. április 24.   <!--[if gte mso 9]...
      • Ha akarunk 100 eurót, még fizetnünk is kell a tele...
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if gte...
      • Otvoreno pismo Predragu Konu
      •   2020. április 23.  <!--[if gte mso 9]> ...
      • „A Szerb Haladó Párt egy mutálódott vírus, amely e...
      • KARANTÉN, amikor korlátozzák a beteg emberek mozg...
      •   Danas, 2020. április 21.  <!--[if gte mso 9]>...
      • Vučić érdekében áll a rendkívüli állapot lezárása,...
      • Az Orbán-rendszer lényegében megbukott
      • Szerbia lejjebb csúszott a Riporterek határok nélk...
      • „Elképesztő a zentai válságstáb közönye és nemtörő...
      • Az akut, a krónikus és a daganatos betegségben sze...
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if gte...
      • Tepić: Vanredno stanje i pandemija imaju uzročno-p...
      • Krivična prijava protiv Vučića, Brnabić i Gojković...
      • Mivel Délvidéken viszonylag kicsi a fertőzöttek sz...
      • Mikor lehet vége Szerbiában a koronavírus-járványnak?
      • PRIVATNI SHOW ALEKSANDRA VUČIĆA
      • Aranykor: A szavak súlya
      • Danas, 2020. április 16.  <!--[if gte mso ...
      • A legszigorúbb intézkedések ellenére Szerbiában a ...
      • Lekari su imali šansu da izleče i srpsku demokratiju
      •   Danas, 2020. április 13.   <!--[if gte mso 9]...
      • New York Times: „Állig felfegyverkezett katonák Sz...
      • Kad SPC organizuje korona partije
      • STUPS: Mali šef https://www.autonom...
      • "Kad Brnabić Vučića nazove šefe - urušava instituc...
      • ČETIRI nivoa slobode
      • https://www.facebook.com/csonkaaron
      •   Danas, 2020. április 11.   <!--[if gte mso 9]...
      • Zašto smo mi jedini u Evropi u kućnom pritvoru?
      • Danas, 2020. április 10. <!--[if gte mso 9...
      • Diszkrimináció harmadszor is
      •   Danas, 2020. április 9. <!--[if gte mso 9]> ...
      •   Dnas, 2020. április 8. <!--[if gte mso 9]> ...
      • Lični stavovi
      •   Danas,  2020. április 6.  <!--[if gte mso 9]>...
      •   Danas, 2020. április 5.  <!--[if gte mso 9]> ...
      • Kik is az igazi pánikkeltők, álhíreket terjesz...
      • A hatalomban, vagy ellenzékből? (3.)
      • Kezdődik?
      • Kellemes meglepetés
      • A hatalomban, vagy ellenzékből? (2.)
      •   Danas, 2020. április 1.  <!--[if gte mso 9]> ...
      • Az egészségügyet bíráló cikke miatt vették őrizetb...
      • 30 évvel ezelőtt alakult meg
      • A hatalomban, vagy ellenzékből? (1.)
      • Vučić „belebetegedett” a járványba: Utolérte a kim...
      • Nyugi!
    • ►  március (71)
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

983,630
Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.