– Tizenkét-tizenhárom éves lehettem, amikor a szüleimmel Magyarországra mentem a béregi határátkelőn keresztül, és akkor pillantottam meg a romos küllődi (Kolut) katolikus templomot. Megmaradt az emlékezetemben, és miután megszereztem a jogosítványt, elmentem Küllődre, a templomhoz, körbejártam és lefényképeztem. Később írtam is róla a Hírvivő egyházi lapban Árva templom mostoha sorsa címmel. Azóta már sok ilyen elhagyatott templomot és temetőt felkerestem – mondja a bácsföldvári Czini Tibor.
– Nagyon tájékozott vagy, követed az eseményeket, melyik templomunkkal éppen mi történik…
– Mert érdekel a sorsuk. Az elűzött németek által lakott falvakban találjuk a legmostohább sorsú templomokat. Már nem is áll mindegyik. A járekit ledöntötték, az már nincs meg. A szépligeti (Gajdobra) is szörnyen lepusztult állapotban van. Úgy tudom, hogy a szilbereki (Bački Brestovac) az egyetlen német templom, amit eddig rendbe hoztak. A pancsovai evangélikus templom is javításra vár. Igaz, hogy csak elvétve, de azért akad példa a felújításra is. Ilyen például a zsablyai. Nemrég kezdték a tatarozását, a tető fele már el is készült.
– Most a bácsföldvári Szentmihály plébániatemplom gondnoka vagy.
– És a harangozója! Ezt fontos külön kiemelni, mert nálunk még kézzel történik a harangozás.
– Ez ma már valóban ritkaságnak számít. Van ilyen másutt is?
– Csak Nemesmiliticsen. És azokban az apróbb falvakban, ahol nem tartanak minden vasárnap szentmisét, hanem esetleg csak havonta egyszer-kétszer és esztendős ünnepekkor. Szeretném, ha ez a kézi harangozás, ez a hagyomány nálunk meg is maradna.
– Te mindent tudsz erről a templomról és a kedvenceidről, a harangokról. A toronyban hány harang lakik?
– Öt. A legtermetesebb 1120 kilogramm, a másik ennek majdnem a fele, 600 kilogramm, a legrégebbi, a délidőben megszólaló, díszes, feliratos, 324 kilót nyom. Ezt a harangot 1924-ben öntötték Zágrábban, ez szól hétköznap délben. Aztán van egy 160 kilogrammos is, a legkisebbik pedig mindössze 50 kilós.
Én 2014 óta vagyok a plébánia alkalmazottja. Betekintésem van az itteni történésekbe. Amikor idekerültem, csak két harang szólt, most mindegyik. Az eredeti nagyharangot az I. háború idején leszerelték és elvitték. Ami a helyére került, az valamennyivel kisebb, ezért az ütő méretében nem éppen hozzáillő, kicsit nagy. Egy új ütő 1.000 euróba kerül.
– Láttam egy videót, amelyben a gyerekek (lányok is, fiúk is) lelkesen húzzák a harangköteleket. Hosszan, majd 10 percen át. Nem csak hallgatni jó, nézni is öröm, olyan tökéletes az összhang.
– Betanítottam őket, én voltam a karmester, ők meg az inasok. Jönnek és segítenek. Én is jártam gyerekkoromban harangozni, ugyanígy, minden vasárnap, akkor szerettem meg. Már a nagymamám is harangozott, a 40-es években.
– Hányszor húzod a kötelet naponta?
– Legalább hatszor, ez a legkevesebb. De ha vasárnap van, vagy más ünnepnap, és esetleg még haláleset is történt, akkor akár hússzor is.
– Olyan, mintha a harangozó egy kicsit „szögön lógna”, gyakran kell az órára pillantania. Biciklire ülsz és irány a templomtorony!
– Igen, így van.
– Megesett, hogy elfelejtettél harangozni?
– A 6 év alatt egyszer történt meg, elaludtam reggel. Ha nem vagyok itthon, akkor anyám, nagymamám vagy a ministráns gyerekek helyettesítenek.
– Ez a templom biztos nem olyan régi, mint a küllődi…
– Az első templom ezen a helyen 1806-ban épült, vert falú volt, 1833-ban készült el az új. Utána is sok minden történt: megnagyobbították, hozzáépítettek, beázott, tetőt javítottak, megtörtént a belső átfestés, felújították az orgonát.
– Most milyen munkálatok zajlanak?
– Javítják a toronyórát. Még nem tudjuk, mikorra készül el.
– Úgy látom, hogy szószék nincsen.
– Leszerelték, és az oldalsó oltárokat is eltávolították. A padok még az eredetiek.
– Gondolom, itt is megfogyatkoztak a hívek. Mennyien járnak szentmisére?
– Vasárnaponként két szentmisét tartunk, de a hívek számát tekintve, egy is elég lenne. A 8 órakor kezdődő misén kb. 70-en vannak, a 10 órain az 50-es létszám tekinthető átlagosnak. Tavaly 9 keresztelést tartottunk a templomunkban, és 44 volt az elhunytak száma. Esketés csak egy volt.
– Úgy hallottam, van itt egy „titkos” emlékoszlop is. Igaz vagy csak legenda?
– Igen, rejteget a templomkert egy valódi kincset, az I. világháború földvári áldozatainak nevét tartalmazó oszlopot. Kararai márvány. Ez látható a régi, fekete-fehér képen. Az idősek még emlékeznek rá: a templomkert közepén volt felállítva és a II. világháború után távolították el. Traktorral döntötték le, de nem sérült meg. Elásták, azóta is a föld mélyén pihen. Várja az alkalmas időpontot, amikor ki lehet szabadítani, elő lehet venni. Hogy az mikor lesz, senki se tudja…
Szabó Angéla
Petrovity Sára fotói
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése