2022. június 30., csütörtök

Ismét módosulnak a választási törvények

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb híreink ma reggel:

 
Számításaink szerint 2010 óta huszonötödször módosítja a parlamenti fideszes kétharmad a választásokkal kapcsolatos sarkalatos törvényeket, illetve az alkotmány idevágó részeit. Ebben nincsenek benne a választásokat érintő, egyszerű feles többséget igénylő módosítások.

Egy újabb alkotmánymódosítás nyomán már 2024-ben egy napon lesznek az európai parlamenti és az önkormányzati választások. Mit jelent a magyar demokrácia szempontjából a jogrend folyamatos fölforgatása? Létezik-e jogbiztonság egy ilyen rendszerben, és milyen közös keretet biztosítanak a közösségnek a párhavonta módosuló jogszabályok?


Hatósági ár és betiltott benzinesek

Szavazatszerző ígéretek vagy szakpolitikai racionalitások? A politikai hasznon kívül valóban jó eszköz az infláció ellen a rezsicsökkentés, a benzinársapka és a többi hatósági ár? A NER vezérdemokráciájában már nem rúgnak labdába szakemberek, közgazdászok sem. A Szabad Európa újságírója, Kerényi György őket kérdezte.

Több mint tizenhat órányi tárgyalást követően az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy a klímavédelmi célok teljesítése érdekében a közösségben 2035-től nem kerülhetnek piacra új, belső égésű motorral hajtott autók.

A tagországok környezetvédelmi ügyekben illetékes miniszterei sikeresen közös álláspontra jutottak öt jogszabálytervezetről, így egyebek mellett elfogadták az Európai Bizottság azon tavalyi javaslatát is, amelynek értelmében 2035-től kizárólag zéró szén-dioxid-kibocsátású autókat lehet majd értékesíteni.

 
Ukrán háború

Volodimir Zelenszkij elnök azt mondta a NATO-vezetőknek, hogy Ukrajnának fejlettebb nehézfegyverekre és további pénzügyi támogatásra van szüksége ahhoz, hogy megállítsa Oroszország invázióját. Arra figyelmeztetett, hogy Moszkva ambíciói nem érnek véget országánál.

„Meg kell törnünk az orosz tüzérségi előnyt (…) Sokkal modernebb rendszerekre, korszerű tüzérségre van szükségünk” – mondta Zelenszkij a NATO madridi csúcstalálkozóján videokapcsolaton keresztül június 29-én, hozzátéve, hogy a pénzügyi támogatás „nem kevésbé fontos, mint a fegyversegély”.

Eközben az orosz legfelsőbb bíróság szerdán másodszor is elhalasztotta annak tárgyalását, hogy terroristaszervezetté nyilvánítsa-e az ukrán Azov ezredet, amely hetekig dacolt az orosz erőkkel Mariupolban. Egy bírósági tisztviselő azt mondta, hogy az első alkalommal május 26-ra kitűzött tárgyalást most augusztus 2-ra napolták el. Indoklást nem mellékeltek.

Oroszország májusban közölte, hogy 2439 ukrán védő adta meg magát, miután kétségbeesetten kitartottak a végsőkig a déli kikötővárosban található Azovstal acélmű bunkereiben és alagútjaiban, a háború egyik legszörnyűbb pusztításának helyszínén.

Nem adják meg magukat Szlovjanszk védői, miután folytatódik az orosz csapatok előrenyomulása a kulcsfontosságú kelet-ukrajnai város felé. Helyi vezetők menekülésre szólították fel a lakosságot, de sokan inkább maradnának. Szlovjanszk az egyik utolsó város a Donbászban, amely még ukrán kézen van
 
 
Amit még érdemes tudni
 
A rezsivédelem árának dupláját szórta el a kormány felesleges autópályákra (G7.hu)

A legendásan üres M6-os autópálya mellett ma már több száz kilométernyi hasonlóan kevéssé kihasznált sztráda van, ilyen például az M3-as Nyíregyháza utáni vagy az M35-ös és M4-es Debrecen és a román határ közti szakaszát.
 
Teljes az apátia és hatalmas a megosztottság Magyarországon, az ellenzékiek jobban utálják a fideszeseket, mint fordítva (Népszava)

A hatpárti összefogás támogatóinak közel négyötöde nem lát esélyt a Fidesz demokratikus leváltására. A Policy Solutions adatai szerint a magyarok 15 százaléka már megszakította a kapcsolatot valamelyik családtagjával a politika miatt.
 
Kiderült: pártszékházból vitték a levélszavazási csomagokat (hang.hu)

A Vajdasági Magyar Szövetség székházában osztották szét a szavazási levélcsomagokat – tudta meg a Szabad Magyar Szó a szerb postától.
 
Szép napot!
Wiedemann Tamás

szabadeuropa@rferl.or  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése