2015. március 14., szombat

Harmadik világháború?



Olyan tömör ízelítő két magyarországi tévéműsorból, ami az időszerűsége miatt alighanem érdemes a továbbgondolásra. Az elsőben – az EchoTV Világ-Panoráma című adásában – Nógrádi Gyögy biztonságpolitikai szakértőt faggatta Szaniszló Ferenc.

„Elképesztő pofátlan módon hazudik mindenki!”    

Rengeteg nézőnk kérdezi, lehet-e harmadik világháború Ukrajna okán?
– Amikor ilyen mennyiségű atomfegyver van fölhalmozva, nem lehet, mert egy harmadik világháborúban az emberiség döntő többsége megsemmisülne. Már elkezdődtek a számítások, hogy a NATO hányszor erősebb, mint Oroszország egyedül. Biztos (hogy erősebb), de atomfegyvere van. Gyakorlatilag ez az atomfegyver végső esetben bevethető. Mit mondott Willy Brandt? „Aki először lő, az másodikként hal meg.” Mi volt a számítása egy harmadik világháborúban? Harminc nap alatt Európa 90 százaléka megsemmisül. Senki nem akar harmadik világháborút, mert az az emberiség létét veszélyeztetné – de megyünk be a hidegháborúba. Ebben a játszmában (én mindig azt mondom) elképesztő pofátlan módon hazudik mindenki.

 Meddig mehet el az Európai Unió, hogy ne kelljen összeütközésbe kerülnie az Egyesült Államokkal, amely könnyen kockáztat?
– Merkel nem akar hidegháborút Európában, mert tudja, hogy ennek nyertese az USA, vesztese Oroszország és Európa, igazi vesztes Ukrajna. Oroszország ma nem akarja Donyecket és Luganskot lenyelni. Mikor fogja? Ha kő kövön nem marad, olyan hidegháború lesz. Akkor el fogja foglalni ezeket a területeket – ezt előre lehet prognosztizálni –, mert nincs vesztenivalója. Merkel azokat az európai államokat, amelyeket lehet, felsorakoztatja maga mögé és mindent megtesz, hogy visszafogja az amerikai szankciókat. Egy pillanatig tudja, tovább nem. Németország jól képviseli Európát és Németországot és elmegy a kompromisszumban addig a pontig, ameddig el lehet menni.
Ebben a játszmában helyettesek háborúja folyik. Egymással szemben áll az USA és Oroszország, és vívja az összecsapást Ukrajna és Oroszország. A sakktáblán a tisztek az oroszok és az amerikaiak, a gyalogok (és nagyon kulturáltan fogalmaztam) az ukránok és a szeparatisták. Itt tartunk.

És az Európai Unió?
– Az Európai Unió katonailag nem meghatározó, gazdaságilag igen. A 28 állam katonailag nem egységes. Jó pár állam számára az EU nem annyira fontos, mint a NATO. Az EU a legfontosabb kérdésekben, többek közt az USA-val szembeni közös föllépésben sem tudott egységesülni, és ennek isszuk a levét.

Akkor az Unió lehet a futó a sakktáblán?
– Az Unió egy kis tiszta sakktáblán több, mint az ukránok, de kevesebb, mint az amerikaiak vagy az oroszok.

Huszonötmillió európai halna meg

 A Viva Natura Televizió-s Jakab István műsorában Drábik János közíró a következőket mondta ugyanerről a témáról:

– Eddig az volt, hogy a nukleáris fegyverek korszakában csak helyi, regionális vagy polgárháborút lehet vívni, mert egy nagyobb háború az emberiség kollektív öngyilkosságával lenne egyenlő. A pénzhatalmi világelithez tartozó olyan tekintélyes szervezetek, mint például a Külkapcsolatok Tanácsa a Foreign Affers című folyóiratában négy éven át folytatott vitát arról, hogy meg lehet-e nyerni egy nukleáris háborút. Eddig a kölcsönös elrettentés volt a doktrína, most meg kihozták, hogy meg lehet nyerni egy világháborút. Már ki is számolták, hogy kb. 25 millió európai halna meg.

Az amerikaiaknak az emberéletek milliói soha nem volt drága ahhoz, hogy a hatalmukat fenntartsák, és mindig (a második világháborúban is) karosszékből nézték végig, hogy Európában milliók haltak meg. És most ugyanúgy azt hiszik, hogy egy Európában zajló nukleáris háború rájuk nem lehet hatással.
– Oroszországot szeretnék berántani egy nagyobb háborúba, de Oroszország a leghatározottabban ellenáll. (…) Körbe kell keríteni Oroszországot és egy nagy erejű megelőző csapással ki kell iktatni a nukleáris fegyvereit. Amit nem tudnak a megelőző csapással elpusztítani, azokat a rakétavédelmi rendszerrel elfogják. Lényegében már Európába sem érne el nukleáris rakéta. Azon még vitatkoznak egy kicsit, hogy mi történik a nukleáris gombafelhőkkel. Mert ha túl sok van belőlük, akkor eltakarják a Napot, a mezőgazdaság nem működik, és éhínség tör ki. Most már rengeteg nukleáris fegyver mobil, a szárazföldön is, a tengeralattjárókon is. Nem lehet kizárni, hogy egy ilyen megelőző csapás esetén válasz érkezik valahonnan.
Rendkívül veszélyes, ha felforrósítják azt a határháborút, ami most folyik. Tudjuk, hogy rengeteg fegyvert szállítottak oda. Erről még az osztrákok is tudósítottak – óriási fegyverszállítmányok mentek át vasúton (Ausztrián és Magyarországon keresztül) Ukrajnába. És profi zsoldosok is mentek Ukrajnába, elsősorban Blackwater zsoldosok. (A Blackwatertől egész hadsereget lehet bérelni, ha van elég pénz hozzá. A szervezett magánhatalom privatizálta a fegyveres erőt is.)   

Látjuk, hogy az emberélet, a 25 millió európai nekik nem számít. Mi az az erő, amivel vissza lehetne őket tántorítani?
 – Több is van. Az egyik az orosz-kínai szövetség. Amely gazdasági, de katonai is. Amikor a medve és a sárkány kettős spirálja a haderőben is találkozik. Ez azt jelenti, hogy ha sikerül ezt az egy éve létező együttműködést szorosabbá tenni, akkor lényegében a háború lehetőségét úgy, hogy azt a Nyugat megnyerje, ki lehet zárni. Ha valóban összenő és optimálisan működik ez az ázsiai kettős spirál, akkor az legyőzhetetlen. Akkor összeomlik a dollárrendszer és akkor nem marad más, mint hogy az egypólusú világrendről át kell térni a többpólusúra.
A másik a saját életösztönük. Vannak, akik azt mondják, hogy a Föld bizonyos részeire a nukleáris háború nem ér el. Például Paraguay meg Bolívia Santa Cruz tartománya, ahol a világelit fölvásárolta a lakóingatlanokat, birtokokat. Még a Bush család is több birtokot vásárolt. Aztán: fölépítették a földalatti városokat az Egyesült Államokban…

… éljenek ők ott 100 évig…
és fölépítették a teljes államszervezetet, az egész washingtoni kormánynegyed meg van kettőzve a Mount Weather nevű hegy alatt, ami 70 mérföldre van Washingtontól. Tehát van másik State Department, van másik Pentagon stb. És ott van az a minimum 300 büntetőtábor, koncentrációstábor…

… ahol a lázadókat eliminálják!
Ezek tulajdonképpen teljesen fölszerelt táborok – őrséggel, fekete helikopterekkel, boxcarokkal meg még koporsókkal is. A legkisebb táborban is elfér 25 ezer ember, de az alaszkai Fairbanksben akár 2 millió is. Ha összeomlik a pénzrendszer, az azt jelenti, hogy az amerikai gazdaság összeomlik. Éhínség lesz, éhséglázadások lesznek. Ők fel vannak készülve arra, hogy polgárháború lesz, ezért a rendőrséget olyan hadsereggé alakították át, amely ugyan rendőregyenruhát visel, de valójában már a katonasághoz hasonló. Amerika teljesen készen áll a katonai diktatúra bevezetésére.  

Mondjunk valami pozitívat is! Mit kell tennie a kisembernek ahhoz, hogy ezt a háborút el lehessen kerülni?
 – Hiába a globális tömegtájékoztatás, óriási intézményei mind a pénzhatalmi világelit tulajdonában vannak, és annak a hazugságait hirdetik. Ma már a szegény embereknek is módjukban áll az alternatív tájékozódás. Legyenek tisztában azzal, hogy itt a pozitív erőket Oroszország és Kína jelenti, és akik az ellenkezőjét mondják, azok lelkiismeretlen hazudozók. A sátánista pénzhatalmi világelit még arra is hajlandó, hogy ha nem tudja a világuralmat megtartani, akkor kirobbantja a nukleáris háborút.

Amíg az ember 30 ezüstpénzért eladja a lelkét, addig ő ne várjon mást ettől a hatalmi elittől. Hogyha őt birkaként lehet kezelni, akkor úgy is lesz.

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése