2017. november 13., hétfő

Pásztor beismeri, hogy „megfogyatkoztak a délvidéki magyarok”, de nem foglalkozik annak okaival, sem következményeivel

A tavalyihoz képest arányaiban jóval többet foglalkozott a nemzetpolitikával Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésén mondott beszédében.

  
A küszöbön álló országgyűlési választások tükrében ez nem meglepő, hiszen a külhoni szavazóbázis megnyerése érdekében tenni is kell valamit. Éppen ezért az aktuálpolitikai és a kampánytémákat most sem kerülte a magyar miniszterelnök.
Az értekezleten természetesen részt vett Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is, aki a helyszínen nyilatkozott a Pannon RTV-nek.
„Vajdaságban folytatódik az építkezés, a nemzetpolitikai célok végrehajtása” – mondta Pásztor.
Hogy ez mikor, és hogyan kezdődött el, azt nem tudjuk. Ennek az ellenkezője azonban sokkal szembetűnőbb. A „leépítés” minden tünetével szembesül az a maroknyi magyarság, amely még mindig kitart a szülőföldjén.
„Azt látom, hogy számban valóban megfogyatkozott a vajdasági magyar közösség, ugyanakkor életerejében töretlen maradt, és még ebben a pillanatban is rendelkezik azzal a szakmai, politikai, közösségmegtartó potenciállal, intellektuális erővel, ami lehetővé teszi mind az elképzelések megfogalmazását, mind pedig azoknak az életre hívását” – fejtette ki a VMSZ első embere.
Ebből mindössze annyi igaz, hogy a délvidéki magyarság lélekszáma valóban erősen megcsappant.
A haladó kormánnyal lepaktáló, áruló „nemzetpolitika” áldozatai nagy számban, sok esetben családostul távoztak el Európa más országaiba, sőt, más kontinensre, a jobb életkörülmények reményében.
Szemmel látható, hogy sem Orbán, sem délvidéki „képviselője”, Pásztor István nem foglalkoznak érdemben a külhoni magyarok (esetünkben a Délvidék) státusával. Ehelyett kampánycélokra használják fel őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése