„Félek elmenni a majdányi temetőbe”

Minden túlzást mellőz ez a tényállás: mostanra már elviselhetetlenné vált az élet a még megmaradt, maréknyi helyi lakosság számára az észak-bánáti Majdány faluban. Nincs egyetlen napnyi nyugalmuk sem a beözönlött migránsok miatt, akik feltörik az üresen álló házakat, tönkreteszik a berendezést, és éjjelente is hangoskodnak, zaklatják a pihenni vágyókat. Senki nincs biztonságban. Lassan már a szabad mozgásra való joguk is veszélybe kerül, mert félnek kimenni az utcára. A saját otthonukban éjjel is rettegnek, nem mernek elaludni. Aki meg tudja oldani másként, az már nem is jár a település egyetlen kisboltjába vásárolni, másutt szerzi be a háztartás, a család számára a legfontosabb élelmiszert, hogy ne is kelljen találkoznia az üzlet előtt ténfergő migránsokkal. Félnek kimenni a temetőbe, az elhunyt hozzátartozóik sírhelyéhez.

„A szüleim házát is felégették”

 Denić Gizella is épp emiatt panaszkodott: – Majdányon éltek a szüleim, én is onnan származom. Az öcsém most is ott lakik, és napi szinten azért küzd, hogy megvédje a házát, amit nagyon nehéz körülmények között, lassan építettek fel. A betolakodó idegenek pedig két nap alatt megsemmisítik egy egész élet munkáját. A szüleim házát szintén felégették, csak a négy fal maradt belőle. Szégyen, hogy ennyire elfajultak a dolgok. Ki fogja a migránsok által okozott károkat megtéríteni? Egyébként is szegény, szerény körülmények között élő emberekről van szó.

Én Zentára kerültem, itt élek. Már nagyon szeretnék elmenni a majdányi temetőbe, a szüleim sírjához, de attól félek, hogy a migránsok összevernek a kocsimmal együtt. Majdány is, Rábé is szép, nyugodt kis falu volt. Mindig jó volt hazamenni. De most nincs bátorságom felkeresni a saját szülőfalumat. Szégyen, hogy ennyire elfajultak a dolgok. Ki fogja a migránsok által okozott károkat megtéríteni? Egyébként is szegény, szerény körülmények között élő emberekről van szó. A vezetőség tudomást sem vesz a problémáról. Úgy látszik, a lakosságnak kell megvédenie magát – ásóval, kapával, villával.

Politikustól várni a megoldást?! 

Valóban ellepték az idegenek Majdányt, ezt elrejteni sem, letagadni sem lehet, még sincs lelkem migránsfalunak nevezni, mert mélyen együttérzek a szenvedőkkel. Ami ott folyik, az már tűrhetetlen, az már elviselhetetlen, ki is kezdte az emberek idegrendszerét. Többen azt jósolják: nemsokára vér fog folyni. A lakosság arra kényszerül, hogy maga szervezze meg a falu védelmét. Ha már az ország nem szándékozik megóvni a saját népét.

Nyilvánvaló: a mostani hatalom migránspárti. Kegyeltjei szabadon járhatnak-kelhetnek az egész ország területén, házakat foglalhatnak el, bűncselekményeket követhetnek el, rettegésben tarthatják a helyieket – semmiért nem terheli őket felelősség.

Kitől, honnan várhatnak segítséget a megnyomorított észak-vajdasági falvak lakói?  Kihez fordulhatnak egyáltalán? Politikusoktól várni a megoldást?! Éppen   ők szabadítják rá az országra a migránsokat. Már jó ideje hangoztatják azt is, hogy nem üldözni kell őket, hanem befogadni. Aki nem akar továbbmenni valamelyik nyugat-európai vagy skandináv országba, az maradhat, letelepedhet Szerbiában. Az dobro nam došao. Mert nálunk is dívik a willkommenskultur. Kap lakást, kap munkahelyet és kap állampolgárságot is, meg ezzel együtt szavazati jogot is – ami errefelé igencsak becses kincsnek számít.

Migránsintegrálás

 A számunkra idegen és furcsa tervhez való hozzászoktatás, a szelíd érzékenyítés nem a múlt héten kezdődött, mostantól csak erősödni fog. Államelnökünk már négy évvel ezelőtt is azt sulykolta belénk, hogy nem tekinthetünk a migránsokra úgy, mint akik csak átutazóban vannak, hanem be kell őket integrálni a szerb társadalomba. A helyi önkormányzatok, a rendőrség, az egészségügyi, a szociális és az oktatási intézmények bevonásával átfogó elemzést kell készíteni a migránsok helyzetéről és filmet arról, hogyan élnek is Szerbiában.

Hamarosan újabb lendületet vesz a civil társadalom „migráns-elfogadtató kampánya”. Az első nagy békát – a rezsim hű sajtó agymosása által – már lenyelették a szerbiai polgárral: itt rekedtek, itt maradtak a háború elől menekülő, messzi földről érkezett, szerencsétlen emberek, és nekünk az a dolgunk, hogy segítsük őket a beilleszkedésben. Már pár éve köztünk élnek, tanulják a szerb nyelvet, a gyerekek iskolába járnak – és így szép lassan barátkozunk, elegyedünk, elvegyülünk, keveredünk, keverkedünk… A végén majd megszokjuk. Mint Örzse a Lajost. Elvégre jól ki van ez találva.

Ugyanezt a végtelenül nemes célt a kimondottan erre szakosodott civil szervezetek különféle programok, aktivitások lebonyolításával akarják elérni abban a hét községben, amelyben a legtöbb migráns tartózkodik: Szabadkán, Šiden, Sremska Mitrovicán, Vranjéban, Nišben, Preševóban és Belgrádban – a hamarosan kezdődő, több hónapon át tartó kampány keretében. Külön foglalkoznak majd a migránsok helyzetével, ellátásával és a gondjaikkal-bajaikkal.  (Nem, nem az itteni lakosság nyomorúságos helyzetével törődnek, nem, nem azt akarják megszüntetni!) Szó nincs arról, hogy esetleg visszatoloncolják, visszaküldik őket a saját hazájukba, mert úgy vélik, ha már elindultak és vállalkoztak a hosszú útra, akkor nyilván nyomós okuk lehetett a távozásra, a szülőföldjük elhagyására, ezért ennek indokoltságát eszük ágában sincs megkérdőjelezni. Azt hangoztatják, hogy olyan megoldást kell találni, amely mindkét fél számára elfogadható, ami a migránsoknak is és az őket befogadó lakosságnak is megfelel. Ezt az okosságot a Konrad Adanauer Alapítvány Szerbiai és Crna Gorai Képviseletének igazgatója jelentette ki. A zseniális ötletet természetesen az Európai Uniói is támogatja. Az eszmei-politikai maszlag mellé pénzt is kirendeltek a migránsok által sanyargatott községek kijelölt szervezetei részére, hogy ezt a programot népszerűsítsék.

Örvendünk.

Szabó Angéla