2021. július 9., péntek

Még rosszabb lett a helyzet!

💬👎Mint azt tudjuk a szabadkai tüntések óta még rosszabb lett a helyzet. Kb. egy tucat újságíró utcára került.
◾ Varjú Márta ismét főszerkesztő lett. Pártújságot ad ki és a társadalmi hálókon lájkolgatja a VMSZ-es politikusokról készült cikkeket. Mint egy haladó troll aki fizetést és szendvicset kap az "áldásos pártmunkáért".
◾Ökrész Rozália az igazgatói tisztség betöltése mellett, még köztársasági képviselői mandátumot is kapott a párttól. Tiszta összeférhetetlenség.
◾ Erdődi Edvina (VMSZ), akkor a MSZ véres kezű jogásza és a TJGYT tagja a foglalkoztatottak részéről, MNT alelnök és a MSZ igazgató helyettese lett. Tiszta összeférhetetlenség, mert a napilap alapítója az MNT. Kit képvisel Erdődi?
🔴 Közben kiderült, hogy Varjú,Ökrész, Erdődi pereket veszítettek az elbocsájtásokért és ezért milliós kártérítéseket kellett kifizetni a vállalatnak. Már csak ez is egy jó ok a távozásukra.🔴
--------------------------
◾ Hajnal Jenő kapott még egy mandátumot az MNT élén.
◾ Fremond Árpád köztársasági képviselő, VMSZ alelnök, maradt a MSZ igazgató bizottságában(TJGYT).
◾Berta Zoltán (VMSZ) a Fórum Nyomda igazgatója.
--------------------------
◾ László Edit a Hét Nap igazgatója VMSZ-es tanácsnok a szabadkai városi képviselő - testületben.
◾ Kovács Elvira, köztársasági képviselő, a szerbiai parlament alelnöke, a VMSZ alelnöke, maradt a Hét Nap igazgató bizottságában (TJGYT).
◾ Agárdi Gábor egyidejűleg a szabadkai városi képviselő-testület VMSZ-es frakciójának a képviselője, a Vajdasági RTV programtanácsának tagja és a Pannónia Alapítvány (MNT alapítású) keretében működő Szabadkai Magyar Rádió fő és felelős szerkesztője.
-------------------------
📌 Ilyen média elnyomást utoljára a Kommunista Szövetség csinált. Ezek után, kell-e csodálkoznunk a délvidéki magyarság alul/félre tájékoztatásán? Miért tudja a VMSZ megvezetni a délvidéki magyarokat? Miért nincsen egy szó sem más délvidéki magyar pártokról a MNT alapítású médiában? Miért szavaznak AV-ra a magyarok? 👎
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése