2021-09-02 7:56

Nem mindenki tartotta be Branko Ružić oktatásügyi miniszter rendeletét, amely arról szólt, hogy a tanév első napján minden szerbiai iskolában meg kell szólalnia a himnusznak. A Bože pravde nem csendült fel azokban az általános- és középiskolákban, ahol albánul folyik az oktatás, tudta meg a Danas. Az információt Ragmi Mustafa, az Albán Nemzeti Tanács elnöke erősítette meg a lapnak.

– Nem szólt a himnusz azokban az iskolákban, ahol albánul folyik az oktatás. Ružić rendelete törvényellenes, emiatt pedig nem is lehet kötelezővé tenni, mondta Mustafa, aki egy nappal az iskolakezdés előtt felhívta az iskolaigazgatókat, s azt mondta nekik, maguk mondjanak le pozíciójukról, ha nem képesek megőrizni a saját és az iskola becsületét.

A bujanovaci Sezai Suroi Középiskolában, mint azt az intézmény igazgatóka, Zejnel Fejzulahu elmondta, mobiltelefonon keresztül hallgatták a himnuszt. Bujanovacon egy középiskola és hat általános iskola van, ahol az oktatás kéttannyelvű, szerb és albán nyelven folyik.

Hasonló volt az eset Preševóban is, ahol a lakosság 2 százaléka szerb. A területre illetékes oktatásügyi felügyelőségnél nem hivatalosan annyit mondtak a Danasnak, hogy várják az utasításokat a rendelet megszegése kapcsán, csak azt követően tudják megbüntetni az igazgatókat.

https://www.szabadmagyarszo.com/2021/09/02/nem-mindegyik-iskolaban-szolt-a-himnusz/