2021. szeptember 22., szerda

Önkéntes rabszolgaság (3.)

Állampolgári jogok nélküli állampolgárok,
avagy az ember, aki megszívta

A lakosság 80 százaléka, a Tőke szempontjából, tökéletesen haszontalanná, s ezáltal teljesen fölöslegessé válik. Ezekre az emberekre, egyszerűen, a rendszernek nem lesz többé szüksége. Ez a civilizáció embereket dob a szemétdombra. Ennek a civilizációnak nincs szüksége az emberre. 

A mintegy 30 esztendeje már a montenegrói Ulcinjban élő, de Szarajevóban született és nevelkedett író, Andrej Nikolaidis írja a 2017-ben megjelent Mađarska rečenica című alkotásában: „Lagos három lakosa közül kettő slumokban él. Ők azok, akiket Agamben Homo Sacernek nevez. A terminus, tudjuk, a római jogból származik: azt az embert jelöli, aki, szó szerint, be van tiltva – ő az állampolgári jogok nélküli személy. Olyan valaki, akit megölhetnek anélkül, hogy a gyilkost megbüntetnék, aki annyira értéktelen, hogy még a vallási rituálékban sem áldozható föl. De mi végre a latin az ilyen ínséges időkben? Ennek a világnak nyelve az angol, és angolul annak az embernek a neve, akiről beszélünk: Homo Sucker, az ember, aki megszívta.

A Homo Sacer/Sucker az az alak, akit megfosztottak a politikai élettől – ő az, aki a puszta biológiai létre ítéltetett. A szöveg elején említett haszid anekdota száműzött királya is, ugye világos, Homo Sacer. Lagos slumjainak lakosai a jövő emberalakja. Számos kutatás rámutat, hogy közeledik a pillanat – az igen közeli jövő globális gazdaságában, a mind nagyobb termelékenységnek köszönhetően, valamint a termelésnek, amely mind jobban a technológiára támaszkodik –, amikor a munkaerőnek mindössze húsz százalékára lesz szükség ahhoz, hogy minden megtermelődjön, amire szükség van. Ebből az következik, hogy a lakosság 80 százaléka, a Tőke szempontjából, tökéletesen haszontalanná, s ezáltal teljesen fölöslegessé válik. Ezekre az emberekre, egyszerűen, a rendszernek nem lesz többé szüksége. Innentől a Homo sacer státusáig egyetlen lépés sem szükséges: inkább csak egy lábnyom.”

Az egyetlenegy mondatból álló mű magyar nyelvű fordítása tavaly jelent meg Magyar mondat / Homo Sucker: Az apokalipszis poétikája címmel. Ebből való az alábbi idézet is:  „…a globális kapitalizmus igazi terméke nem a demokrácia és az emberi jogok globális uralma: a rendszerről szóló igazság a slumokban található, ott, ahová a rendszer a saját melléktermékeit helyezi: emberek milliárdjait, akikre többé senkinek sincs szüksége. A hulladékaiban kutatva sokat megtudhatunk egy civilizációról. Ez a civilizáció embereket dob a szemétdombra. Ennek a civilizációnak nincs szüksége az emberre.”

A könyvben felvázolthoz hasonló (eljövendő) „szép új világ” kialakításáról beszélnek már több mint egy éve azok a magyarországi orvosok is, akik az emberiségre rászabadított koronavírus-járvány megjelenése óta a gondolkodásra és a tisztánlátásra hívják fel a figyelmet.

Dr. Tamasi József belgyógyász, népegészségtan szakorvos: Hogy újra és újra oltanak, önök szerint abban mi a logika, mi az ésszerűség? Felveszek egy kísérleti oltóanyagot, amiről azt sem tudom, milyen későbbi mellékhatásai vannak, ennek csak egyetlen logikája van: az embereknek rosszat okozni. Rossz mentalitás, hogy a többi az hallgat. Ne gondolja senki azt, hogy most az egészségügyi dolgozók vannak soron, és aztán ennek vége lesz! Nem lesz vége, a következő lesz mondjuk a gyerekek oltása, aztán lesz a kereskedelem, aztán a katonaság, a rendőrség, a közalkalmazottak és így tovább. Sorban fognak menni. Ez a birkanyájszindróma, amikor a farkas rátámad a birkanyájra, leöli a harmadát, a többi meg csak nézi az egészet. Hogyha összefogna a sok birka, akkor el tudnák kergetni a farkast, mert sokkal többen vannak.

Dr. Pócs Alfréd főorvos, ortopédsebész, traumatológus szakorvos: Nézzük meg ezt a nyarat, milyen jól telt, tudtunk menni ide-oda! Ha nem fogunk össze és nem állítjuk meg ezt, akkor szeptember-októberben jön megint a maszkozás, az elzárás a szülőktől, a gyermekektől, az iskolában is lesz szegregáció.

Van, aki ekképpen gondolkodik: Azt hiszem, át kell látnunk a kormány-ellenzék „ellentéten”. Ami 200 országban egy kaptafára van szabva, az nem lehet lokális pártpolitikai kérdés. Világjelenségről van szó, ezért ebből az aspektusból érdemes vizsgálódni. A vakcina világpolitikai kérdés. Az egészségügyhöz, a tudományhoz vajmi kevés köze van. Legalábbis ezt mondják orvosok és tudósok ezrei. A téma súlyossága, megoldatlansága lerántja a leplet a lokális ellentétes politikai erőket „Divide et impera!” elvén működtető nemzetek feletti hatalmi körök tevékenységéről. A gazdasági és politikai hatalmat gyakoroló elit egy hatalmas színjátékkal folyamatosan becsapja a népet. Főként azzal, hogy van két különböző nézetű politikai oldal. Nincsen. A politikai elit felkínálja a népnek, hogy válasszon a két csapata közül, a nép választ, és minden marad a régiben.

Mennyi veszteségre, fájdalomra és megalázásra van még szükségetek, hogy észrevegyétek: igás baromnak, vágómarhának, terelhető birkának néznek benneteket? Egyszerű cselekkel dolgoznak: fegyver nélkül foglalják el Európát idegen népek, és egész területén általuk vetnek lábat idegen kultúrák. Rombolás nélkül, hitelekkel veszik el házaitokat, javaitokat. Vád és ok nélkül (milliókkal együtt) zárnak be benneteket saját otthonotokba. Elveszik a szavatokat és megfélemlítenek, ha hangot adtok saját, őszinte, lelkiismeretes gondolataitoknak. Elveszik az arcotokat, a mosolyotokat. Rávesznek, hogy szüntessétek meg a kapcsolatot a szüleitekkel, barátaitokkal, üzlettársaitokkal. Elérik, hogy ne legyen munkátok, dőljön be a vállalkozásotok, vesszenek el a befektetéseitek, fogyjon el minden tartalékotok. Megosztanak, és egymásnak uszítanak benneteket pártokkal, maszkokkal, oltással, oltásigazolvánnyal, megalázó kontrollal. A megsemmisítéseteken dolgoznak.

És milyen kár, hogy sokan nem így gondolják!

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése