A Dragan kapitány néven hírhedté vált Dragan Vasiljković (Fotó: N1)

A Demokrata Párt (DS) sajtóközleménye szerint a Dragan kapitány néven hírhedté vált Dragan Vasiljković az egyik rezsimhű televízió műsorában világosan fogalmazva azt mondta, hogy miután horvátországi börtönbüntetését letöltve visszatért Belgrádba, Aleksandar Vučić elnök fia és annak meg nem nevezett barátai egy zsák pénzt, egy lakást és egy személyautót ajándékoztak neki.

– A Knin melletti Golubić kiképzőtábor egykori oktatója ezzel nyilvánosan is beismerte, hogy Aleksandar Vučić rezsimjének fizetett embereként tevékenykedik, amit a Demokrata Párt is hangoztat, amióta (Vasiljković) gyakran feltűnik a nyilvánosságban. Minden gyanút kizárhatóan Vučić rezsimje áll az az aláírásgyűjtés mögött is, amellyel Zvezdan Jovanović, Zoran Đinđić néhai szerb kormányfő és a Demokrata Párt elnöke jogerősen börtönbüntetésre ítélt gyilkosának szabadon bocsátását követelik – olvasható a DS közleményében.

A Demokrata Párt felszólította az adóhatóságot, hogy okvetlenül ellenőrizze le annak a pénznek és ingatlanak az eredetét, amit az ifjú Vučić és anonim társai adományoztak Dragan Vasiljkovićnak.

– Ha az adóellenőrök ezekben a napokban éppen afelől vizsgálódnak, hogy kik az idegenforgalmi irodák leggazdagabb ügyfelei, akkor kötelességük azt is kivizsgálni, hogy hogyan jutottak 100.000 euró értékű pénzhez és a vagyonhoz olyan személyek, akiknek hivatalosan semmilyen legális jövedelmük nincs, vagy legfeljebb annyira alacsony, amelyből nem tudtak volna ilyen adományt adni a volt fegyencnek – teszik hozzá közleményükben a demokraták.

– Aleksandar Vučić haragudhat, amennyire csak akar, és kiabálhat a rezsimhű médiumokban, hogy az ellenzék a családját támadja, de akkor is kötelessége válaszolnia, hogy honnan volt fiának és társaságának egy zsák pénze, vagy pedig be kell bizonyítania, hogy Dragan kapitány hazudott arról az adományról, amit állítása szerint a hatalomhoz legközelebb állóktól kapott – szögezi le a Demokrata Párt közleménye.

https://szmsz.press/2021/10/19/ds-honnan-szerezte-vucic-fia-azt-a-zsak-penzt-es-lakast-amit-dragan-kapitanynak-ajandekozott/

 

Vučić fia 30 ezer dollárt, autót és lakást ajándékozott a háborús bűnös Dragan kapitánynak

A háborús bűnökért elítélt Dragan Vasiljković, ismertebb nevén Dragan kapitány Belgrád központjában aláírásokat gyűjt Zoran Đinđić gyilkosának, Zvezdan Jovanović „Zmija” (Kígyó)  szabadon bocsátásáért, emellett rendszeresen vendégszerepel mind kormánypárti szerbiai tévéműsorokban, mind  „ellenzéki” nacionalista YouTube podcastokban.

A  Balkan.info c. szerb You Tube-csatornának nyilatkozva Vasiljković egyebek között azt is elmesélte, hogy meglepte, milyen fogadtatásban részesült szabadlábra helyezése után, hogy 30 ezer dollárt, autót és lakást kapott Aleksandar Vučić szerb elnök idősebbik fiától, Danilo Vučićtól és a Crvena Zvezda-szurkolóktól.

„Egy nagy zacskó pénzt gyűjtöttek össze, körülbelül 30 ezer dollárt, és nekem adták. Azt mondták: ’Kapitány úr, ez a tiéd,  hogy új öltönyt vásárolj magadnak’.  Abban a pillanatban a zsebemben mindössze 100 euró volt, amit az ügyvédnőmtől kaptam, hogy ne legyek pénz nélkül. Dokumentumok nélkül voltam, semmi nélkül. Egy csomó ember fogadott a határon, akiktől egy nagy zacskó pénzt, új autót és egy  45 négyzetméteres lakást kaptam ajándékba. Nagyon megérintett, nem számítottam ilyesmire. Köszönöm nekik”

 – mondta Vasiljković, majd elárulta, hogy kitől kapta az ajándékokat.

„A szerb elnök fia (Danilo Vučić) és a  Crvena Zvezda-szurkolók szervezték a gyűjtést… ők igazi hazafiak, szemeikből sugárzik a patriotizmus érzése. Nagyon köszönöm nekik ezt”.

Vasiljkovićot a spliti megyei bíróság 2017 szeptemberben nem jogerősen tizenöt év börtönre ítélte a horvátországi háború idején elkövetett háborús bűncselekményekért.  A zágrábi felső bíróság 2018-ban 15 évről 13,5 évre jogerősen csökkentette Vasiljković börtönbüntetését.

Vasiljković  15 éves korában települt ki Ausztráliába, majd a horvátországi háború idején visszatért a Balkánra, a szerb titkosszolgálat megbízásából létrehozta a „knindzsák” néven ismertté vált knini szerb félkatonai alakulatot (akik később a szerbiai különleges belügyi osztagok (JSO) , avagy „vörös sapkások” néven váltak ismertté).

A jogerős ítélet szerint Dragan kapitány az  1991-1995-ös horvát-szerb háború elején knindzsák parancsnokaként horvát katonák és polgári személyek megkínzására és elűzésére adott utasítást a közép-horvátországi Glinában. Szintén a jogerős ítélet szerint  1991-ben Kninben és Bruskában, illetve két évvel később Benkovacban különféle brutális bűncselekményeket követett el.


(direktno.rs nyomán)

https://delhir.info/2021/10/19/vucic-fia-30-ezer-dollart-autot-es-lakast-ajandekozott-a-haborus-bunos-dragan-kapitanynak/