2021. október 15., péntek

Kavarodás a villanyszámlák körül…

  „Vigyázni kell, mert gyorsan átverik az embert!” 


Mostanában több fogyasztónak is meggyűlt a baja az indokolatlanul magas villanyszámlák miatt. Egy ilyen esetet meséltek el a napokban.

– Azzal kezdem, hogy én nagyon spórolósan használom az áramot, ahol csak lehet, takarékoskodom. Kell is, mert a férjem 18 ezer dináros nyugdíjából élünk, méghozzá hárman. Ennyi a havi jövedelmünk.

Körülbelül két hónappal ezelőtt történt, hogy megkaptuk a több mint 5 000 dináros villanyszámlát. Nagyon meglepődtünk, mert ilyen magas számlánk még soha nem volt. Általában 2 500 vagy 3000 dinár körüli összeget fizetünk.  Fel is háborodtam. Olyannyira, hogy férjemmel felhívattam azt a telefonszámot, ami az elszámoláson szerepel. Azt a választ kaptuk, hogy a meleg időjárás miatt bizonyára több áramot használt a mélyhűtőnk, és emiatt ugrott meg a fogyasztás. Ez nem igaz. De nem tehettünk semmit, befizettük a kért összeget. Vagyis szinte a kétszeresét annak, amit szoktunk. És ezt ma sem értjük, hogy történhetett meg. De akkor azt a választ kaptuk volt lemaradás. Pedig nem volt. Ezt tudom. Vigyázni kell, mert gyorsan átverik az embert. Mi rendszeresen fizetjük az áramot, és soha nincs elmaradott tartozásunk. Most az okozta a bajt, hogy a férjem befizette a villanyszámlát, a többi fizetnivalóval együtt, csak elvesztette. De még ez se lett volna gond, ha nem dobja el a számlának azt a részét, amiről letépjük az alsó részt. Mivel az a papír nem volt meg, így nem tudtuk megmondani, hogy abban a hónapban hány kilowattóra áramot fogyasztottunk. Szeretném felhívni az emberek figyelmét, hogy ezeket a számlákat őrizzék meg, sosem lehet tudni, hogy mikor lesz rájuk szükség. Mivel nem tudtuk bizonyítani az állításunkat, kénytelenek voltunk a követelt összeget kifizetni.

Nekünk már nem ez volt az első problémás esetünk. Tavaly kaptunk egy 8 000 dináros számlát. Akkor is gyorsan intézkedtünk, aminek meg is lett az eredménye, gyorsan kiküldtek két villanyszerelőt, akik valamilyen műszerrel leolvasták a villanyóra állását, és kiderült, hogy valójában nincs is tartozásunk, mert a fogyasztás alapján csak 6 000 dinárt kellett fizetni.  

Korábban azt is megfigyeltem, hogy télen általában több villanyáramot fizetünk, mint az év más időszakában. Télen valamiért mindig több az elfogyasztott kilowattóránk. Már elegem volt. Felhívtuk a területileg illetékes áramszolgáltatót, és elpanaszoltuk, hogy itt valami nincs rendben, mert télen is nagyjából úgy használjuk az áramot, mint nyáron. Télen sincs több háztartási gépünk. A mosógépet hetente kétszer kapcsolom be, emellett van egy villanytűzhelyünk, egy fürdőszobai bojler, hűtőszekrény és a televízió. Semmi más. Akkor még mélyhűtőnk se volt. Mindenféle kifogást találtak, de leginkább azzal érveltek, hogy biztosan árammal fűtünk. Hiába mondtam, hogy mi nem használunk áramot a fűtéshez. Erre rákérdeztem: nem lehetséges az, hogy a villanyórával van valami baj? Azt felelték, hogy nem, mert a villanyóra öt évig használható. Mást már nem tudtam tenni, az áramszolgáltató terepi dolgozóját behívtam a házba, végigvezettem a szobákon, és megkértem, nézzen körül, lát-e a lakásban valahol villanykályhát. Megmutattam neki, hogy a kandallóban tüzelünk, és egy kályhával fűtünk. Azt mondta, akkor nem tudja, mi lehet a baj, a villanyóra jó, kifogástalanul működik.

Még azt a tapasztalatomat is elmondhatom, hogy ha valamilyen gondunk van, akkor a szabadkai illetékeseket hiába hívjuk telefonon. Azonnal az újvidékieket kell hívni, ráadásul az ottani telefonszám ingyen hívható.

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése