2022. augusztus 4., csütörtök

„Nélkülözhetetlen(ek)”

A hatalom szolgálatában


Klemm József a Vajdasági Rádió és Televízió új megbízott vezérigazgatója
(Fotó: Pannon RTV/Youtube/Printscreen)

Július 5-én a VRTV igazgató bizottsága Klemm Józsefet nevezte ki a Vajdasági Rádió és Televízió „új megbízott vezérigazgatójának”.[1]
A kinevezést megelőzően Klemm a tartományi közmédiumban a vezérigazgató-helyettesi tisztséget töltötte be. [2]
Klemm „kinevezésével a korábbi megállapodást realizálták, miszerint a megbízott vezérigazgatót július 6-áig kinevezik. A kinevezéstől függetlenül Klemm július 6-án nyugdíjba vonulhat, emiatt a VRTV szakszervezetei követelik, hogy mielőbb írják ki a pályázatot a médiaház vezérigazgatói posztjára. A szakszervezetek ezenkívül azt is kérték, hogy az igazgatóbizottság tagjait mentsék fel, mert egy évig képtelenek voltak pályázatot kiírni a megüresedett vezérigazgatói posztra” – közölte a Magyar Szó nevű Véemeszes pártújság.[3]
– Miodrag Koprivica korábbi vezérigazgató mandátuma még 2021. július 8-án[4] lejárt, a médiaház vezetősége azonban mindeddig nem talált megoldást az utánpótlásra, emiatt, s a VRTV-n belüli egyéb rendezetlen kérdések miatt, júniusban tiltakozni kezdett a foglalkoztatottakat tömörítő mindhárom szakszervezet. Közleményeikben figyelmeztettek a határidők lejártára, s arra, hogy a médiaház lényegében vezető nélkül működik huzamosabb ideje – írta a lap a kinevezés alkalmából.[5] 

A VRTV újdonsült megbízott vezérigazgatójának önéletrajza szerint – 1977 és 1982 között az Újvidéki Televízió újságírója, 1982-től az Újvidéki Rádió külpolitikai szerkesztője, főszerkesztője, majd igazgatóhelyettese, megbízott igazgatója, 2011-től igazgatója, majd a Vajdasági RTV vezérigazgató-helyettese volt.[6]
Klemm „1999-től 2009-ig a Magyar Nemzeti Tanács Intézőbizottságá­nak sajtó­felelőseként szerepet vállalt a vajdasági magyar tájékoztatási rendszer ki­dolgozásá­ban”.[7] 2009-ben a vajdasági magyar fiatal újságírók nevelésében kifejtett tevékenységéért a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki,[8] 2022-ben pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át.[9]
Egy korábbi információ arról szólt, hogy Klemm József (Székelykeve, 1954. február 28.[10]) július 1-jével nyugdíjas lesz, erre azonban nem került sor. Úgy látszik, a VRTV-ben nélkülözhetetlen, vagy – a nyugdíjjogosultság ellenére – nem akaródzott megválni a jól fizetett tisztségtől.

Az Európa Kollégiumban 2022. március 11-én tartott, a Magyar nyelvű tájékoztatás a Vajdaságban c. „előadásában”[11] Klemm „kiemelte, hogy a jugoszláv időkben háttérbe szorították a nemzeti hovatartozás fontosságát, így csak később, a 90-es évekre felerősödő szláv nacionalizmusok hatására, tömörült nemzeti alapon közösségbe a vajdasági magyarság”[12] (??). A vajdasági magyar újságírás gyökereit az Ideiglenes Nemzeti Tanács megalakításának évéből, 1999-ből eredeztette, vagyis attól az időszaktól, amikor tíz éven keresztül ő volt a testület tájékoztatási megbízottja.
Állítása szerint „ekkor fektették le, hogy a vajdasági magyar újságírásnak nemcsak nyelvében, hanem szellemiségében is magyarnak kell lennie”.[13] Szerinte ez „azt jelenti, hogy a témaválasztáskor és a témafeldolgozáskor is a magyar érdekeket kell figyelembe venniük az újságíróknak”.[14]
Hogy ennek a nebulózus megfogalmazásnak valójában mi az értelme, azt talán csak Klemm tudja, vagy még ő sem. Annyi azonban biztos, hogy ezen az elképzelésen újságírók generációi nevelkedtek, ami a mostani gyámoltalan, meghunyászkodó, kritikátlan sajtóhoz, a magyar nyelvű tájékoztatás tönkretételéhez vezetett.

A Kollégium előadója, tehát, a Titói korszaktól a mostani Vučić-Pásztor éráig vezető beosztásban dogozott a tájékoztatásban. Neki, tehát, már csak tudni kell(ene), hogy milyen is a „nemcsak nyelvében, hanem szellemiségében is magyar” újságírás.
Ennek a nemzeti színbe csomagolt parolának az lett a következménye, hogy mára már a Magyar Nemzeti Tanács „alapította” médiában – köszönve a testület későbbi „tájékoztatási megbízottjainak” is – megszűnt/eltűnt a magyar nyelvű közszolgálati tárgyilagos, pluralista tájékoztatás, a hatalmat is ellenőrző és kritikus újságírás![15]
Ez egyúttal a hatalomtól független/hatalomkritikus sajtónak, a tájékoztatás szakmai függetlenségének a feladását és csaknem a teljes magyar nyelvű tájékoztatásnak a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a pártot is befolyásoló Fidesz politikájának a szolgálatába állítását, a magyar nyelvű tájékoztatás lezüllesztést, tönkretételét hozta. Ezt a VMSZ-nek a Szerb Haladó Párttal (SNS) kötött szövetsége még csak fokozta.
A tisztséget és a kitüntetéseket meg kellett szolgálni.

Klemm József, „költő, publicista, szerkesztő”[16] és politikai kabaré-színész számára minden szépen alakult, kedvező volt a csillagok állása is. Egészen az utolsó pillanatig, amikor kitört a balhé: Talán éppen újabb haiku verssorok faragásával foglalatoskodott, amikor július 12-én „botrányokra bukkant a számvevőszék a vajdasági RTV-ben”.[17]
– Törvényellenesen megemelt fizetések, ugyanazon munkakörben eltérő együtthatók alapján kifizetett fizetések, az új főigazgató kinevezésének késése, bírósági perben való részvétel, ezeket a szabálytalanságokat állapította meg az Állami Számvevőszék hivatalos jelentésében a Vajdasági Rádió és Televízió működésének átvizsgálását követően. A hatóság az RTV 2020-as és 2021-es évi dokumentációját vizsgálta át – írja riportjában a 021.rs portál.[18]
– Bár maguk a közbeszerzések a jogszabályoknak megfelelően zajlottak, a Számvevőszék megállapította, hogy az elmúlt két évben az RTV 11 olyan beszerzést kötött 96 millió dinár értékben, amelyekben nem derül ki, hogyan állapították meg az egyes beszerzések értékét.
További szabálytalanság, hogy az RTV dolgozóinak megalapozatlanul és jogellenesen emelték meg a fizetését, ami miatt összesen 7,5 millió dinárral többet utalt nekik az RTV, mint kellett volna. A magasabb összeg úgy keletkezett, hogy az RTV hatályos Kollektív Szerződésével ellentétben minden munkanapra a vasárnapi és ünnepnapi bérkalkulációt alkalmazták.
Az állami számvevőszék is felfigyelt egy, a nyilvánosság által is már ismert problémára, vagyis arra, hogy az RTV vezérigazgatójának mandátuma ugyan tavaly lejárt, de az RTV Igazgatósága mégsem intézkedett a törvénynek megfelelően az új igazgató kinevezését illetően. Az RTV az utolsó pillanatban nevezte ki Klemm Józsefet vezérigazgatóvá, aki a múlt héten teljesítette a nyugdíjba vonulás feltételét – írja a 021.
Az RTV-nek most 90 napja van arra, hogy válaszjelentést nyújtson be az Állami Számvevőszéknek, amelyben tételesen fel kell tüntetnie, hogy az egyes szabálytalanságokat hogyan szüntették meg – írja a Szabad Magyar Szó.[19]

Klemm a legújabb, megbízott vezérigazgatói kinevezéséig a VRTV második embere volt, akinek nem csak tudnia kellett volna a törvényellenességekről, hanem meg is akadályozni azokat. Ha ezekről nem tudott, akkor az a baj, ha pedig tudott, akkor még nagyobb.
A vizsgálat most majd megállapítja, hogy a nagy fizetésért egyáltalán mit is csinált, mivel is foglalkozott az RTV-ben? Vagy arra számít, hogy a hatalom úgyis mindent elsimít? Mivel lett jobb például a magyar nyelvű tájékoztatás? Bővült-e a szerkesztőség, a műsoridő?
A VRTV már huzamosabb ideje neuralgikus pontja a vajdasági tájékoztatásnak. A hatalom készakarva – a tiltakozások ellenére – hanyagolta/nem foglalkozott a ház problémáival, vezetőségének cseréjével, mivel meg volt elégedve a Koprivica-Klemm tandem munkájával. Ez pedig a haladópárti politika teljes kiszolgálásában nyilvánul(t) meg. Vagyis folytatódott a közérdekű tájékoztatás Milošević óta tartó leépítése. Ebben mindkettőjüknek elévülhetetlen érdeme van.
Klemm is azon „nélkülözhetetlen”, minden rendszernek megfelelő magyar káderek közé tartozik, mint Pásztor István, Véemeszes elnök, Kern Imre, Szabadka alpolgármestere és Ökrész Rozália, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója, akik a nyugdíj helyett a hatalom kiszolgálásának folytatását választották.

BOZÓKI Antal
Torda, 2022. augusztus 4.

__________
[1] Klemm Józsefet nevezték ki a Vajdasági RTV élére. https://szmsz.press/2022/07/05/klemm-jozsefet-neveztek-ki-a-vajdasagi-rtv-elere/, 2022. július 5. 14:44, és Klemm József a megbízott igazgató. Magyar Szó, 2022. július 6. 4.
[2] Uo.
[3] Klemm Józsefet kinevezték a Vajdasági RTV megbízott vezérigazgatójának. https://www.magyarszo.rs/hu/4971/kozelet/267929/Klemm-J%C3%B3zsefet-kinevezt%C3%A9k-a-Vajdas%C3%A1gi-RTV-megb%C3%ADzott-vez%C3%A9rigazgat%C3%B3j%C3%A1nak-Klemm-J%C3%B3zsef-Vajdas%C3%A1gi-RTV-vez%C3%A9rigazgat%C3%B3.htm, 2022. július 5. 15:28 >> 2022. július 5. 21:15
[4] (RTV) Klemm József vezérigazgató-helyettes vezeti a Vajdasági RTV-t. https://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/klemm-j%C3%B3zsef-vez%C3%A9rigazgat%C3%B3-helyettes-vezeti-a-vajdas%C3%A1gi-rtv-t_1255783.html, 2021. július 8. 21:53
[5] v-ár: Klemm József a megbízott vezérigazgató. Magyar Szó, 2022. július 6. 4.
[6] Szakács Áron: Magyar nyelvű tájékoztatás a Vajdaságban.
https://europakollegium.com/magyar-nyelvu-tajekoztatas-a-vajdasagban/, 2022. március 11.
[7] Klemm József. A Magyar Nemzeti Tanács honlapja. http://mail.mnt.org.rs/111-Klemm-Jozsef
[8] Uo.
[9] Tóth D. Lívia: Az újságíró, aki alkotni hivatott.
https://www.magyarszo.rs/hu/4969/mellekletek_hetvege/267811/Az-%C3%BAjs%C3%A1g%C3%ADr%C3%B3-aki-alkotni-hivatott-magyarorsz%C3%A1g-Klemm-J%C3%B3zsef-Magyar-%C3%89rdemrend-lovagkereszt.htm, 2022. július 3. 17:56, és/vagy Magyar Szó, 2022. június 2- 22.
[10] Lásd a 7-es alatti életrajzot.
[11] Lásd a 6-os alatti írást.
[12] Uo.
[13] Uo.
[14] Uo.
[15] Bővebben lásd a „Közéleti estek” az Európa Kollégiumban c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14407, 2022. április 15., és/vagy
https://delhir.info/2022/04/15/kozeleti-estek-az-europa-kollegiumban/, 2022. április 15.

[16] Klemm József. https://www.vamadia.rs/profil/klemm-jozsef
Lásd még Tóth D. Lívia: Az újságíró, akik alkotni hivatott. Magyar Szó, 2022. július 2. 22., és/vagy
https://www.magyarszo.rs/hu/4969/mellekletek_hetvege/267811/Az-%C3%BAjs%C3%A1g%C3%ADr%C3%B3-aki-alkotni-hivatott-magyarorsz%C3%A1g-Klemm-J%C3%B3zsef-Magyar-%C3%89rdemrend-lovagkereszt.htm, 2022. július 3. 17:5
[17] Botrányokra bukkant a számvevőszék a Vajdasági RTV-ben. https://szmsz.press/2022/07/12/botranyokra-bukkant-
a-szamvevoszek-a-vajdasagi-rtv-ben/, 2022. július 12. 12:41
[18] DRI proveravao RTV: Sudski spor zbog nove zgrade, uvećane plate i "plusevi" za dolazak na posao [Az ÁSZI ellenőrizte a VRTV-t: Bírósági per az új épület miatta, megnövelt fizetések és „pluszok” a munkába jövetelért] https://www.021.rs/story/Novi-Sad/Vesti/311031/DRI-proveravao-RTV-Sudski-spor-zbog-nove-zgrade-uvecane-plate-i-plusevi-za-dolazak-na-posao.html?fbclid=IwAR0fLTswEGHzBwmnlNBv2AmF5aBfwJsSpYeLuKQuelqkvuUylnIgcdwPyTY, 2022. július 11. 11:55 > 11:55, és
[19] Lásd a 17-es alatti írást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése