Bozóki Antal (hon)lapja

2022. augusztus 4., csütörtök

Vadonatúj Mercédesszel lepte meg magát Pásztor István, a VMSZ elnöke

 

2022-08-04 admin

Közétették a szerbiai politikusok, így a kisebbségi funkcionáriusok aktuális vagyonnyilatkozatát, amelyből a hivatalos bevételeik mellett ingó és ingatlan helyzetükbe is betekintést nyerhetünk.

A Vajdasági Magyar Szövetség vezetőjéről, Pásztor Istvánról például kiderül, hogy a Tartományi Parlamenti képviselői és házelnöki munkája mellett a Palics Park kft-ben is bizottsági szerepet tölt be, így összességében közel 2000 eurós fizetést vihet haza.

A noszai lovastanyája és az ahhoz kapcsolódó földterületek mellett pedig az is látható, hogy a politikusnak sikerült egy új, autószalonból frissen vásárolt gépjárművet is beszereznie. Azt a bevallásból ugyan nem tudhatjuk meg, hogy pontosan milyen modell és milyen felszereltségű Mercédesz parkol legújabban a versenylovai istállója mellett, azonban még a kiemelkedően magas fizetése mellett is legalább egy éves teljes bevételét el kellett költenie, hogy egy vadonatúj autót vásároljon meg.

Vagyis Pásztor István, a VMSZ vezetője vagy hitelt vett fel, vagy éveken át nadrágszíjat meghúzva kuporgatott vagy esetleg a megjelölt bevételi forrásain túl máshonnan is “hozzájutott” egy kis aprópénzhez, hogy végre egy, az érdekvédő munkája eredményeihez mérhető személygépkocsi tulajdonosa válhassék belőle.

A 65 éves politikus reméljük sok örömét leli majd a lóerőkben duzzadó új autója volánja mögött, de azt azért őszintén reméljük, hogy a korábbi években okozott halálos kimenetelű közlekedési baleseteiből okulva óvatosan közlekedik majd a délvidék kátyús utakon.

https://delhir.info/2022/08/04/vadonatuj-mercedesszel-lepte-meg-magat-pasztor-istvan-a-vmsz-elnoke/

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 18:12
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: VMSZ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (940)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (202)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1623)
  • Incidensek (932)
  • Jegyzetek (531)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (722)
  • Kisebbségi jogok (1036)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (165)
  • MM (160)
  • MNT (528)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (866)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (310)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (531)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (456)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1321)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (333)
    • ►  május (23)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ▼  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ▼  augusztus (53)
      • Alkotmányellenessé nyilváníttatnák az 1944-45-ös á...
      • Egy Túró Rudi áráért tíz napig elég ivóvizet kapun...
      • A szerb himnusz szeptember 1-jén már az óvodákban ...
      • Megbírságolták a Szerb Postát a magyar levélszavaz...
      • 200 milliót költöttek a debreceni Verestoronyra, a...
      • Megnyitni Vajdaság kérdését!
      • A Tök Pucér Tábornok kannibálkommandójától a Munká...
      •  Szerbiai bábjáték: Közel fél év kellett ahhoz, ho...
      • ELTŰNT A KRITIKUS MAGYAR ÉRTELMISÉG!
      • Kitüntetés járt a Közszolgálati Kódexért, mennyire...
      • Pešić: Koszovó elveszett, Szerbiának bele kell nyu...
      • Felgyújtották Újvidéken a Dunavirág óvodát
      • Otvoriti vojvođansko pitanje!
      •  Danas, 2022. augusztus 25. 11.
      • Mi lesz a forgalmi engedélyekről leolvasott benzin...
      • „Gazdasági összeomlás előtt állunk”
      • Danas,  2022. augusztus 24. 11.
      • Energiakrízis - megoldás helyett elnapolás, határo...
      • Centrális erőtér után centrális térerő
      • Amit a tűzijáték füstje takart volna
      • KENYÉR ÉS CIRKUSZ
      • Augusztus 20. – államalapító Szent István király ü...
      • TERVRE TERV – DE HOL AZ EREDMÉNY?
      • Egyre gyakoribb a vízhiány Magyarországon
      • Egy jó újságíró mindig a gazdája körül csahol!
      • Kereszténység és környezetvédelem
      • Új parlament – régi nóta
      • Párizsi konzul lesz Deutsch Tamás 24 éves unokaöccse
      • Žigmanov: A vajdasági horvátok készek részt venni ...
      • "Politikai járványkezelés: elfogultan, halálgyárké...
      • "Hiába tanácsolta a miniszter a trükközést, szinte...
      • Bocsánatkérésre várva
      • Tisztelt Főfőispánom, Drága Orbán Viktor!
      • Pásztor szerint vigyáznunk kell a szülőföldünkre; ...
      • Tusványos 2022: Kovács is mondott valamit
      • A gondozott város sokkal többet jelent, mint a v...
      • Mégsem atombomba, hanem erőmű-robbanás hozza majd ...
      • Szijjártó: „Magyarország déli határa gyakorlatilag...
      • Jön az olaj, rejtőzködik a politikusi vagyon
      • Orosz turisták helyett orosz álhírek; korrupcióérz...
      • Válságjelentések
      • Bálványosi akármi
      • Mr. és Mrs. Tusnádfürdő
      • Felpuhított politikusi vagyonnyilatkozatok; hazaté...
      • Kishegyesi Bálványos
      • Szimbolikus gesztus lenne a tűzijáték lemondása, d...
      • Vadonatúj Mercédesszel lepte meg magát Pásztor Ist...
      • Nem érintették a megszorítások a hitoktatást: dupl...
      • „Nélkülözhetetlen(ek)”
      • Nincs értelme az integrációnak, ha az iskola nem i...
      • Most kiderülhet, ki viseli a szerkesztői felelőssé...
      • A Fideszben nem ismerik a békés válás intézményét
      • Orbán Bécsben, Orbán Budapesten
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ►  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ►  március (71)
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

984,020
Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.