2011. október 10., hétfő

Kárpótlás: Szerbiának komolyan kell vennie a magyar figyelmeztetést


A Danasnak kifejtett vélemények szerint Belgrád hibát követ el lebecsülve Budapestet

A szerb kormánynak komolyan kell vennie a magyarországi figyelmeztetést, hogy megvonja Szerbia uniós tagjelölti státusa támogatását, ha nem módosul a szerb restitúciós törvény, amely jogszabály a magyar kormány szerint megbélyegzi a kisebbségi magyar közösséget – hangzik az egyetértő véleménye Ognjen Pribićevićnek, Szerbia volt németországi nagykövetének és Maja Bobićnak, a Szerbiai Európa-mozgalom főtitkárának, akik a Danas belgrádi napilapnak nyilatkoztak e kérdés kapcsán.
A diplomata szerint nemcsak ez a kormány, hanem az előzőek is 2000 után, nem vették komolyan a kárpótlást és az esetleges reagálásokat. Nemcsak Magyarországét, hanem a nála a sokkal befolyásosabb országokét sem. Ám még ennél is nagyobb probléma, hogy nincs pénzük kifizetni a kárpótlást nemcsak a hazai, hanem a külföldi polgároknak sem. Ognjen Pribićević szerint ezzel a problémával találta magát szemben annak idején Csehország és Lengyelország is, illetve sehol sem történt meg a kárpótlás úgy, ahogyan elvárták volna, s nem kártalanították a hazai és a külföldi polgárokat. Szerbiának kapcsolatba kellene lépnie Csehországgal és Lengyelországgal, hogy megismerje, hogyan oldották meg ezeket a problémákat az illető országokban, hogy hasonló megoldásokat alkalmazzon. Így elkerülhető ez a végsőkig szükségtelen helyzet Magyarországgal, jelentette ki Ognjen Pribićević azzal a figyelmeztetéssel megtoldva, hogy Szerbia számára ez a legrosszabbkor jött, mert késében van.
Maja Bobić, a Szerbiai Európa-mozgalom főtitkára úgy véli, hogy drasztikus lépés lenne Magyarország részéről a szerb tagjelölti státus támogatásának a megvonása. Bobić asszony szerint szemmel láthatólag több törvényt – amelyeknek elfogadása feltétele a tagjelölti státus elnyerésének – sebtében és nem eléggé széles körű és alapos tanácskozás és vita után hoztak meg.
Úgy véli, hogy Magyarország reagálása nem jó, mert a kétoldalú kapcsolatok problémáinak rendezésekor az európai integráció folyamatát és területét használja fel, s ez az amit nem szívesen vesznek Brüsszelben. Ezt a modellt nem kell követni, s ha ez étvényes a nyugat-balkáni országokra, akkor szerintem északi szomszédunkra is, hangoztatja Bobić asszony, ám hozzáteszi, hogy egész más a helyzet, ha Magyarország szerint ezt a kérdés az emberi jogok kérdéskörébe vág.
Goran Radosavljević, a vitatott jogszabály egyik szövegezője szerint a törvény semmi okot sem ad a magyar bírálatokra. Ha valaki úgy véli, hogy a jogszabály rossz, akkor az politikai kérdés, s diplomáciai úton, párbeszéddel kell megoldani, hangoztatta. Állandó kapcsolatban vagyunk a brüsszeli szerb misszióval, s igyekszünk tisztázni a vitás részeket a törvényben, ismertette Goran Radosavljević hozzátéve, hogy az eljárás ugyanaz Szerbia minden polgára számára, legyenek azok magyarok, horvátok, bolgárok vagy más kisebbségi közösség tagjai.
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4448/Karpotlas-Szerbianak-komolyan-kell-vennie-a-magyar-figyelmeztetest.html, 2011. október 10. [11:29]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése