2011. október 18., kedd

Elutasították a szerb törvényt


Magyarország és Szerbia között „a megbékélési folyamat torpant meg” – Az Országgyűlés két bizottsága is tárgyalt a restitúciós törvényről

Egyhangúlag fogadta el hétfőn (október 17-én – B. A. megj.) Budapesten az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága azt az állásfoglalást, amelyben elutasítják a szerbiai vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényt. A képviselők az állásfoglalásban rögzítették, hogy a kollektív bűnösség elvének ilyen formában való megjelenése súlyosan diszkriminatív a magyar közösséggel szemben. „Ilyen értelemben a szerb lépés nem összeegyeztethető a magyar nemzeti érdekekkel és a két nép közötti történelmi megbékélési folyamattal” – olvasható.

Az állásfoglalás kitér arra is, hogy a jogszabály ellentétes a Vajdasági Autonóm Tartomány képviselőháza által 2003-ban elfogadott 108. rezolúcióval, amelyet a kollektív bűnösség eltörléséről alkotott.

A bizottság álláspontja szerint Magyarország érdekelt abban, hogy Szerbia tekintetében a bővítési folyamat fennmaradjon és előrehaladjon. Ugyanakkor fontos azt is hangsúlyozni, hogy Magyarország nem tud lemondani semmilyen törvényes eszközről annak érdekében, hogy nemzeti közösségeink érdekeit határain kívül is képviselje és megvédje. Ezért határozottan kérik a szerb kormányt és nemzetgyűlést, hogy módosítsa a törvényt az európai normákkal és az alapvető egyetemes jogelvekkel összhangban.

Németh Zsolt,
a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az európai ügyek bizottságának hétfői ülésén az Európai Bizottságnak az uniós tagjelölt vagy az erre a státuszra pályázó országokról készített idei jelentését értékelte. Mint mondta, Magyarország ma is elkötelezett támogatója Szerbia uniós integrációjának, de ha a szerb parlament által szeptemberben elfogadott restitúciós törvény ügyében nem teremtenek „jogilag tiszta helyzetet, nem leszünk abban a helyzetben, hogy támogassuk” az országot az Európai Tanács decemberi ülésén. „A kormány e tekintetben határozott” – tette hozzá.

Az államtitkár ugyanakkor úgy látja, Szerbiában „elmozdulás érzékelhető” az ügyben, Boris Tadić államfő is úgy nyilatkozott, készen állnak a párbeszédre. Beszámolt arról is, hogy a Külügyminisztérium jelenleg egy elemzést készít, amelyben világossá teszik, hogy nem kétoldalú kérdés a szerb jogszabály vitatott passzusa.

Németh Zsolt kiemelte, Magyarország és Szerbia között „a megbékélési folyamat torpant meg” az ügy miatt, pedig esély volt rá, hogy olyan „megbékélési modell” jöjjön létre, amely példaként szolgálhat más közép-európai országoknak is. (MTI)
Magyar Szó, 2011. október 18.,3. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése