2011. október 23., vasárnap

„Sokszor nem örülnek neki”


Schmitt Pál fogadta a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács vezetőit

Az autonómiatörekvésnek nincs alternatívája – jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök, amikor a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) vezetőit fogadta tegnap a Sándor-palotában.

Az autonómiatörekvésnek nincs alternatívája, ha együvé akarjuk, hogy tartozzon a nemzet, vagy ha azt a lemorzsolódást, ami az elmúlt évtizedekben a statisztikai adatokban is megjelent, részben meg akarjuk állítani, vagy menteni, ami menthető – mondta az államfő. A tanácskozáson részt vett mások mellett Tőkés László, a KMAT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, valamint a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, a Magyar Koalíció Pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének képviselői.

Schmitt Pál a tanácskozás előtt mondott köszöntőjében arról beszélt, hogy az autonómiatörekvések kérdésében egyrészt a határon túli magyar szervezetek is megvívják a saját harcaikat, másrészt a magyar kormány is markánsan kiáll a nemzetstratégia mellett. Mint mondta, államfőként az a munkája, hogy „puhítsa” a szomszédos országok államfőit, így az elmúlt egy évben minden szomszédos ország elnökével találkozott, és mindenhol elmondta, hogy Magyarország magyarokkal van körülvéve. Hozzátette: minden esetben van konkrét kérés is, amit jó szívvel továbbít, például egy temető, egy templom, egy iskola vagy egy könyvtár megmentése.

„Sokszor nem örülnek neki, mert részben az elnökök nincsenek döntéshozó helyzetben, részben úgy gondolják, hogy na tessék, megint jönnek a magyarok, már elnöki szinten is nyomulnak” – fogalmazott.

Schmitt Pál köszöntője után a tanácskozás zárt részén Tőkés László, a KMAT elnöke foglalta össze a szervezet céljait és az együttműködés lehetőségeit Magyarországgal. Ezután a jelen lévő szervezetek vezetői ismertették sajátos problémáikat.

Schmitt Pál hivatalba lépése óta ez volt az első ilyen találkozó. (MTI)
Magyar Szó, 2011. október 22.,4. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése