Cellatársak egérfogóban

Szombat óta együtt múlatja az időt a belgrádi Központi Börtön elegánsan Hyattnak titulált részlegében két igen híres ember. Egy közös cellában. Egyik gazdagabb, mint a másik. Egyik hatalmasabb, mint a másik. Az egyik magyar, a másik szerb. Kasza és Mišković.

Ha nem lenne túlontúl groteszk ez a kényszerű, multietnikus összezártság, akár még mosolyoghatnánk is rajta. Mondhatnánk, milyen egy pimasz módon megrendezett, csalóka színjáték ez a hatalombitorlók részéről, micsoda politikai színezetű, pitiáner poénkodás! És micsoda merő véletlen ez az elszállásolási rend! Suba a subához, guba a gubához! Csakhogy a történet nem annyira rózsás…

A korábban csak szerbiai Alcatrazként emlegetett fővárosi központi börtön két újonnan beköltözött, eminens lakója sokakat meglepett. A szögesdróton innen és túl egyaránt.

Kasza Józsefet, a vajdasági magyarság egyik legbefolyásosabb emberét, az Agrobank-botrány délvidéki negatív hősét nem egészen egy hónappal ezelőtt tartóztatták le, s még teljesen el sem csitult a hullámverés, máris újabb szerbiai közismert figurát vettek őrizetbe. Ezúttal az úgynevezett államalkotó, nemzeti felső tízezer legelőkelőbb, legdíszesebb páholyából. Miroslav Miškovićot, a hazai üzleti- és pénzvilág legdörzsöltebb alakját, az ország leggazdagabb vállalkozóját. Akinek az érinthetetlenségére nyilván sokan igen nagy tételekben mertek volna fogadást kötni. A kiterjedt nemzetközi üzleti kapcsolatokkal és érdekeltségekkel rendelkező Mišković-birodalom megteremtőjét vajmi kevesen tartották közönséges, kilövésre szánt vadnak. Inkább amolyan védett, oltalmazott „szent állatnak” tekintették.

Amivel vádolják a két nagyformátumú üzletembert, az újdonsült belgrádi cellatársakat, az egy és ugyanaz. Szimpla kis emberi gyarlóság: nem tudtak ellenállni a mindenható pénz huncut csábításának. A rengeteg sok után is még többet akartak. (Mindkettőjüket hivatali helyzetükkel való visszaélés gyanújával állították elő. Az egykori vajdasági magyar bankáron 13 millió eurót, álomgazdag szobatársán pedig kereken 30 millió eurót követelnek.) És alighanem ez a krónikus anyagi torkoskodás, ez a fékevesztett monetáris falánkság lett a vesztük. Mindkettőjük veszte. Valahol véletlenül hiba csúszott a gazdagodási/gyarapodási receptbe. Túltengő megalomániájuk következtében vagy egyszerűen túlméretezték a személyes/családi birodalmuk építményét, vagy pedig nem végeztek eléggé körültekintő takarítómunkát az árulkodó sáros lábnyomok eltüntetése érdekében. Akkor meg könnyen a nyomukba eredhettek, és sarokba szoríthatták őket. Pontosabban: teátrálisan bebörtönözhették.

Merthogy Szerbiában, amióta megtörtént a politikai garnitúraváltás, többé nem babra megy a játék. Itt a párthatalom, a rendvédelem meg az igazságszolgáltatás nem az egyszerű tyúktolvajokat meg a kis stílű bűnözőket üldözi. Azokat futni hagyja. Nálunk csak valódi nagy vadra vadásznak.

Így került a napokban abba az átkozott egérfogóba a birodalomépítő Mišković úr is. A szegényházi, puritán körülményektől már bizonyára régen elszokott fővárosi mágnás részére egy mindössze 10 négyzetméteres cellát jelöltek ki fogdai lakosztályul, amelyet nem is bitorolhatott egyedül, hanem három társával kellett megosztoznia rajta. A rácsokon túlról kiszivárogtatott híresztelések szerint az exkluzív börtönvendégnek nem volt túlságosan ínyére az „újonnan szerzett” bezártság-birodalma. Bár keményen tartotta magát, és egy szóval sem panaszkodott sem a kosztot, sem a kvártélyt illetően, látszott rajta, hogy volt már elégedettebb is életében. Szombaton aztán úgymond látványosan javultak a fogva tartásának a körülményei, mert áthelyezték. A belgrádi körzeti fogda, ahová került, Európa legnagyobb büntetés-végrehajtási intézményének számít. Általában 1000 lakója van. A jó ötven évvel ezelőtt épített monstrumot leginkább csak CZ-ként (centralni zatvor), azaz központi börtönként ismerik, amely elnevezés még a szocialista, titói korszakban hagyományozódott rá. Az épület egyik szárnyának (vélhetően a híres-nevezetes amerikai szállodalánc mintájára) a Hyatt nevet adták, mert abban még meleg víz is van a fürdéshez.

A Delta Holding birodalom feje pedig oda került, egyenesen a Hyattba. És most élvezheti annak minden kiváltságát. A pénzember még azt is megengedheti magának (ha már a fegyház szabályzata és házirendje is nagylelkűen megengedi), hogy a szimpla éhenhalást elkerülvén, nem kell az ebédként felszolgált hagyományos börtönlöttyöt kanalaznia. Rá nem vonatkozik az „eszi, nem eszi, nem kap mást”-féle kitétel és megszigorítás. Ő úri kedve szerint szabadon választhat magának olyan fővárosi éttermet, amelyből minden áldott nap egyenesen a cellájába szállítják a megrendelt menüsort.

És most mondja valaki, hogy a fegyházban nincsen hierarchia!  Nincsen megkülönböztetett bánásmód! A Hyattban biztosan van. (Arról nem árulkodnak a találgatások, hogy az ilyesféle kiváltságok a belgrádi üzletember cellatársára is vonatkoznak-e.)

Neil Simon után szabadon: a szerbiai furcsa pár -- kikerülvén az üzleti-politikai élet mefisztói forgatagából -- most alighanem testvériesen megosztozik azon a híres honi börtönkomforton, amit a csupán néhány négyzetméternyire leszűkült élet- és mozgástér jelent. De tuti, hogy egy cseppet sem unatkoznak. Valószínűleg jobbnál jobb történeteket mesélnek egymásnak. (Csak győzzék a megfigyelői/lehallgatói spionszobában jegyezni és rendszerezni a cella falai között hömpölygő információáradatot!)

Azt persze nem tudhatjuk, hogy a két híres bizniszmen örült-e egy ilyesfajta váratlan találkozásnak, csak annyi bizonyos, hogy most már egyazon légtérben morzsolgatják a rabság hátra lévő napjait. És talán együtt várják majd a mind közelebb lopakodó karácsonyt meg még az új esztendőt is.

Akár ócska kis színházi előadás ez, akár véresen komoly játék, az elmúlt hetek eseményeit már nem lehet meg nem történtté tenni. Legfeljebb csak (immáron kettesben) elemezgetni a ballépéseket, és latolgatni a soron következő esélyeket. Kasza József, indulatos ember lévén, egészen biztosan jár fel-alá a cellában és dúl-fúl magában. Az is lehet, hogy régi jó szokásához híven szép cirkalmasakat káromkodik. Talán éppen magyarul. Mert csak úgy az igazi, úgy ér valamit.  

Mišković pedig… Elnézve az egyik róla készült képet… A száját nyalja? Vagy csak a nyelvét ölti? Mindkét tolmácsolás sokatmondó.

Mire a két karácsonyi ünnep között (kettecskén) jóízűen elköltik a magyar mákos gubát meg a szerb szármát, addigra talán valamilyen közös, ütős üzletet is tető alá hoznak. Az elsinkófázott 43 millió euróból csak futja rá...

A szövevényes magántörténetükből pedig szűrjön le a maga számára, ki mit akar! Nekem untig elég ez a megállapítás is: akár egy kis börtöncellában is elfér két nagyvilági óriás. Amikor azt a sors úgy akarja.

Szabó Angéla