2012. december 9., vasárnap

December 9.

Az emberi jogvédők nemzetközi napja (Međunarodni dan branioca ljudskih prava / Human Rights Defenders Day)

Az emberi jogvédők és szervezetek világszerte figyelemmel kísérik az emberi jogok állását és a jogsértéseket. Feladatuk az emberi jogi jogsértések áldozatai részére jogi segítség nyújtása, eltitkolt jogsértő esetek felderítése, belföldi és nemzetközi médiumokon keresztül a közvélemény tájékoztatása, az emberi jogi elvek és jogok megismertetése. Ennek az áldozatos munkának az eredményeként a világ közvéleménye és a nemzetközi szervezetek – leginkább az éves jelentések által – tudomást szereznek az emberi jogok és a vonatkozó nemzetközi egyezmények betartásáról, illetve megsértéséről. Ezen a napon azokra emlékeznek, akik hozzájárultak az emberi jogok kiteljesedéshez.
Az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetséghez, amelyet 10 szervezet alapított 1922-ben, jelenleg csaknem 100 ország 155 emberi jogi szervezete tartozik. A mai legismertebb ilyen szervezet a Human Rights Watch (HRW), az Amnesty International  (AI) és az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetsége (IHF). A Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítványt (MEJOK) 1994-ben Budapesten alapította Hermann Zsolt György újságíró. A vajdasági magyarság vonatkozásában a nemzeti kisebbségi jogvédő szervezetek az újvidéki Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület és a szenttamási Emberi Jogi Központ.



Korrupcióellenes Világnap (Svetski dan borbe protiv korupcije / International Anti-Corruption Day)

A Világnap megtartásáról az ENSZ-közgyűlés 2003. október 31-én, az 58/4-es számú határozattal elfogadott korrupcióellenes megállapodása rendelkezett. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a jelenség romboló hatására és még hatékonyabb fellépést tegyen lehetővé visszaszorítása érdekében, amely nehéz és hosszú, de nem reménytelen folyamat. A konvenciót 2003. december 9-én a mexikói Méridában nyitották meg ünnepélyesen aláírásra. A világ egészére kiterjedő megállapodás értelmében a korrupció elleni harc már nem csak a nemzetek ügye, hanem a különböző államok átfogó, nemzetközi együttműködését igényli. A dokumentum egyebek között kötelezi az aláíró országokat, hogy határaikon belül és egymásnak is segítsenek a korrupciógyanús ügyek kivizsgálásában, előírja, hogy a bűnös úton szerzett pénzt vissza kell juttatni rendeltetési helyére. Megköveteli a törvényi szabályozás szigorítását, a pártok és kampányok pénzelésének átláthatóvá tételét, külön nemzeti felügyelőszervek létesítését, továbbá az ügyekben tanúskodók védelmét is. A megállapodás célja annak megakadályozása, hogy a nemzetgazdaságok jelentős forrásoktól essenek el a korrupció miatt.





(A magyar) Országos Erdészeti Egyesület megalakulása [Osnivanje (Mađarskog) Državnog društva za šumarstvo / Foundation of (Hungarian) National Forestry Society]



Az egyesület megalakítása Bedő Albert, Divald Adolf és Wagner Károly nevéhez fűződik, a szervezet a Magyar Erdészegylet helyébe lépett, a mintegy 40 alapító kezdeményezésére. Az egyesület az 1848-ban megalapított Magyarhoni Földtani Társulat után a második, jelenleg is működő műszaki-gazdasági jellegű szervezete.

Az alakuló ülésre az Országos Magyar Gazdasági Egyesület Üllői úti székházában, az ún. „Köztelken” 1866-ban ezen a napon került sor. Hamarosan, a kiegyezést követően, az addig Magyarországon működő, osztrák szervezésű Ungarischer Forstverein jogosultságait megörökölve három-négy évtizedre a honi erdészetpolitika meghatározó szervezete lett. Az egyre gyarapodó egyesület 1886-ban székházat építtetett az Alkotmány utca – Honvéd utca sarkán, amely ma is áll. Az épületet 1950-ben államosították, az egyesületnek távoznia kellett. Az egyesületi lap is folyamatosan működött 1950-ig Erdészeti lapok címen, majd két éves betiltás után 1952-ben Az Erdő címen alakult újjá.



A labdarúgás világnapja (Svetski dan fudbala / World Football Day)


A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1995, vagyis fennállásának 50. évfordulója óta e világnappal emlékezik meg az ENSZ-ről. (Lásd november 25., a Magyar labdarúgás napja alatt is!)








December második vasárnapja
TV-társaságok a gyermekekért (TV stanice za decu / International Children’s Day of Broadcasting)

Ezt a napot 1991 óta tartják az UNICEF kezdeményezésére. A Gyermekalap arra ösztönzi a műsorszórókat, hogy ezen a napon minél több gyermekekről, problémáikról szóló, akár gyerekek által készített programot mutassanak be. A legsikeresebb programot minden évben díjjal tüntetik ki (International Children’s Day Broadcasting Award).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése