2013. március 9., szombat

Kisebbségjogi jegyzet



KÉSEI JOGVÉDŐK
            A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) temerini irodája (?) március 3-án, 5-én és 7-én féloldalas, színes hirdetést (!) jelentett meg a Magyar Szóban.
Nem az a gond, hogy a VMSZ politikai marketinggel is foglalkozik, hanem hogy miről is szól, mit is tartalmaz, milyen üzenete van ennek a reklámszövegnek?
            Az eléggé esetlenül megfogalmazott hirdetés feladói arról értesítik a párt szócsövének olvasóit, hogy március 1-jével megkezdte működését a VMSZ temerini irodája. Az iroda felkérésére hat, név szerint is felsorolt ügyvéd áll a „Családok rendelkezésére”, akik „jogi segítséget nyújtanak” a fiataloknak, „legyenek (azok – B. A. megj.) bántalmazottak, vagy magunk is hibásak”, és „akik a teljes jogi procedúrában eljárnak”. – Az ügyvédek szolgáltatásának díját a Vajdasági Magyar Szövetség átvállalja – olvasható a hirdetésben.

Jogi kifogások
            A hirdetés feltételezett célja, hogy az iroda által alkalmazott ügyvédek segítséget nyújtsanak a verekedésekben részt vevő (bizonyára magyar) fiataloknak, akik – elkövetőkként, vagy más minőségben – jogi eljárások részesei.


            Az első megjegyzés a hirdetés szövegére vonatkozik, mivel az több helyesírási és értelmi hibát is tartalmaz, amit egy magára valamit adó lapnak a közlés előtt illett volna kijavítani.
            A másik – már érdemi megjegyzés –, hogy a jogi szolgáltatások nyújtásának hirdetést tiltja az ügyvédi kódex. Ezt tudni kellene a hat ügyvédnek is, aki nevét adta a hirdetéshez.
             A harmadik észrevétel, hogy a hirdetés sérti a szabad ügyvédválasztás elvét. A reklámszöveg ugyanis a hat nevesített ügyvédre korlátozza a jogi szolgáltatást nyújtók körét, ami az ügyvédi hivatásra vonatkozó, de más jogszabállyal és erkölcsi normával is ellenkezik. A hirdetés ugyanis akkor lett volna szabályos, ha a VMSZ „átvállalja” a „családok” által választott ügyvédek költségeit és nem kötelezi az érintetteket, hogy mely ügyvédek szolgáltatásait vegyék igénybe. Ezt egyúttal a többi magyar ügyvéd iránti hátrányos megkülönböztetésként is értelmezni lehet. 
            Külön kérdés – ami a CMH irodák működésével kapcsolatban is felvetődhet –, hogy a VMSZ (politikai szervezetként) jogosult-e „jogsegélyszolgálat” működtetésére. Bizonyára nem. Ez mellett, felvetődik az a kérdés is, hogy minderre honnan, milyen forrásából biztosítja a VMSZ az ezzel járó költségeket? Erre csak a VMSZ és az iroda pénzügyi ellenőrzése adhatná meg a feleletet (amennyiben a felügyelőség olvasná a magyar nyelvű hirdetéseket).
            A reklámszöveg mögött sajnos egy rossz, elfogadhatatlan üzenet is van. Mégpedig az, hogy a VMSZ iroda, akkor is „átvállalja” az ügyvédi költségeket, ha fiataljaink „maguk is hibásak”. Ezt így is lehet értelmezni: Verekedjetek csak szabadon, mi majd viseljük a költségeket. De kinek a pénzéből? Ide tartozik az is, hogy a költségek „átvállalása” csak szociális esetekben lenne indokolt.

„Kutyából szalonna”

             A Magyar Remény Mozgalom (MRM) a Kutyából szalonna, avagy hogyan lesz sereghajtóból karakán jogvédő című közleményben[1] reagált a VMSZ-nek erre kezdeményezésére.

            Nem szabad szó nélkül elmenni amellett az átlátszó áltevékenység mellett, amelyet ilyen téren (nemzeti alapon elkövetett jogsértések orvoslásának támogatása – B. A. megj.) a VMSZ folytat. Ismeretes a közvélemény számára, hogy sem a korábbi öt magyar temerini fiú ügyében nem írták alá a kegyelmi kérvényt kísérő támogató petíciót, sem az október vége óta előzetes letartóztatásban lévő ún. ,,új temerini fiúk” esetében nem emelték fel a hangjukat, nem keltek a védelmükre, habár minden politikai és infrastrukturális lehetőségük erre meglett volna – áll a közleményben.
            Az MRM emlékeztet, hogy a magyar országgyűlés parlamenti pártjai által támogatott és életre hívott Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI), amely szervezet célja a határon túli magyarok ellen nemzeti alapon elkövetett jogsértések orvoslásának támogatása, „egyelőre évi 50 millió forintból gazdálkodik”. – Amint a magyar adófizetők pénzén létrejött egy jogvédő szervezet, és nyilvánossá váltak annak pályázatai, akkor a VMSZ megpróbál sereghajtóból az ügy élére törni – olvasható a párt közleményében.
Az MRM végül felteszi a kérdést, hogy a délvidéki magyarság vezérpártjaként aposztrofált VMSZ mindaddig érdemben miért nem reagált az ún. magyarverésekre, amíg a pénz meg nem jelent? Hol volt ez a politikai akarat évekkel ezelőtt, de hol volt ez a politikai akarat akár tavaly októberben? Minek a hatására változott meg ennek a pártnak a hozzáállása? A pénz? Vagy most már fontosak lettek a kisemberek is? A választ mindenki belátására bízzuk – írja az MRM.

Bozóki Antal
Újvidék, 2013. március 9.


[1] http://www.mrm.rs/koezlemenyek/888-kutyabol-szalonna-avagy-hogyan-bujnak-el-a-semmibl-karakan-jogvedink, 2013. március 01. péntek, 16:47

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése