2013. március 6., szerda

Nagybecskerek



Vass Tibor (VSZL): Miért a nemtetszés?

Vass Tibor, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga nagybecskereki városi bizottságának alelnöke, a városi képviselő-testület képviselője tegnapi sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy sok közéleti dolgozót nem árt emlékeztetni arra, hogy az emberi és kisebbségi jogokat szabályozó törvényeket tiszteletben kell tartani, és alkalmazni is kell őket. Azokat pedig, akik ezt nem tisztelik, meg kell büntetni.

Vass Tibor: Ne szelektíven érvényesítsék jogainkat! (Fotó: Kecskés István)

– A nemzetek közötti viszonyokra és a kisebbségi közösségek jogaira rendszerint akkor figyel fel a közvélemény, ha valamilyen incidens történik. Mi a VSZL-ből viszont arra szeretnénk emlékeztetni Nagybecskerek tisztségviselőit, hogy az anyanyelv-használati jogot törvény szabályozza, és nem függ(het) a hatalom valamelyik tisztségviselőjének jóakaratától. A liga néhány képviselője a helyi parlament legutóbbi ülésein, anyanyelvén szólalt fel, ami viszont nem részesült megfelelő fogadtatásban. Sőt egyes képviselői padokból nemtetszést lehetett hallani – bár előtte nem így nyilatkoztak. Ez azt mutatja, hogy sokan nem ismerik az ide vonatkozó törvényszabályokat, sem a kötelességeiket – vagyis nem érdemlik meg a betöltött tisztségüket – mondja Vass Tibor, aki szerint az emberi és kisebbségi jogokat érvényesíteni kell mindig, nem pedig szelektíven, a politikai kampányban, netán amikor új koalíciós partnereket akarunk magunknak megnyerni.
K. I.
Magyar Szó, 2013. március 6., 5. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése