2015. február 1., vasárnap

(Más) napló 51.



TÖRTÉNELMI MAXIMUM?
Kisebbségjogi témák

Történelmi maximum?
Hivatalos belgrádi látogatáson tartózkodott január közepén Szíjjártó Péter magyar „külgazdasági és külügyminiszter”. A külügyi tárcavezető Ivica Dačić szerb külügyminiszterrel is tárgyalt. A két külügyminiszter „egyetértett abban, hogy Magyarország és Szerbiai között még soha sem voltak ennyire jók a kapcsolatok”.[1]
A látogatásról készült tudósításban[2] hiába keressük a magyar nemzeti közösség helyzetével kapcsolatos témákat. Az újságírók ezeket egyetlen szóval sem említik, ami azt jelenti, hogy a magyar külügyminiszter látogatása alkalmával szóba sem kerültek.
Persze senki józan nem ellenzi a magyar szerb/szerb magyar kapcsolatok javulását, bővülését. Önmagában is botrányos azonban, hogy a magyar „külgazdasági és külügyminiszter” semmilyen érdeklődést nem mutatott a szerbiai magyar közösség helyzetének alakulása iránt.
Miközben a két ország kapcsolatai elérték a „történelmi maximumot” (ami teljes abszurdum), az itteni magyarság száma aggasztóan fogy, helyzete pedig számos téren súlyosbodik. Érti ezt valaki?
 
Nincs befolyásuk
            A Vajdaság Ma internetes hírportál január 21-én a következő kérdést intézte az olvasóihoz: „Ön szerint van-e elegendő eszköze a vajdasági magyar politikai vezetésnek, hogy mérsékelje a kisebbség tagjainak elvándorlását?”. A kérdésre 808 válasz érkezett. A válaszolók mindössze 11,6 százaléka válaszolt igennel, 88,4 százaléka pedig nemmel.[3]
            A válaszokból az állapítható meg, hogy a „vajdasági magyar politikai vezetés” (értsd Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ kádereinek) semmilyen befolyásuk nincs közösségünk tagjai elvándorlásának még a „mérsékelésére” sem. Milyen vezetőség az, amely nem tudja a leg csekélyebb mértékben sem befolyásolni a társadalmi folyamatokat? Minek nekünk az ilyen „vezetés”?

Káderek
            A VMSZ káderei töltik be Szerbiában és Vajdaságban a legfontosabb társadalmi és politikai funkciókat.  A párthovatartozás, vagy éppen a személyes kapcsolat a fontos, nem pedig a munkában elért eredmények.
            A 2014. évi választásokon, a VMSZ listáján szerb parlamenti képviselői székhez jutott Vicsek Annamária újvidéki pedagógus is, akinek ezt megelőzően – a hivatalos életrajzi adatai szerint – semmilyen politikai tapasztalata nem volt, parlamenti meg végképp. Ez kb. arra hasonlít, mikor valakit, aki nem tud úszni, bedobnak a mélyvízbe. Javára legyen mondva, hogy nem ő az egyetlen. Ez viszont nem mentesíti a közösség előtt a képviseleti felelősség alól.
            A VMSZ káderpolitikáját jellemzi, hogy a – most már képviselő – több tisztséget is betölt. A választásokra készített életrajza[4] szerint „jelenleg az Újvidéken székelő Vajdasági Pedagógiai Intézet Fejlesztési Osztályának vezetője”, de az Újvidéken épülő „Európa Kollégium megbízott igazgatói tisztségét” és az ugyancsak újvidéki Gyermekszínház vezetője[5] tisztségét is betölti.
            Az említett tisztségeken kívül – a VMSZ által közölt adatok szerint –[6] „képviselőnk” „2008. óta tagja a Vajdasági Magyar Szövetségnek”, a párt „Újvidék Városi Szervezet (VSZ) elnökségi tagja, az Újvidék VSZ Oktatási Bizottságának elnöke”. 2014 áprilisától a szerb parlament „Oktatási és Tudományügyi Bizottságának, valamint a Szociális és Munkaügyi Bizottságának tagja”. Azt sem lehet kizárni, hogy más egyéb tisztségei is vannak.
            El kell ismerni: A hét (párt)év alatt szép pályát futott be. Most még csak az kérdés, hány helyen kap fizetést, és hogyan tud eleget tenni ennyi feladatnak? A VMSZ káderei bizonyára nem egyszerű emberek. Legalábbis a fizetések felvételét illetően.

Kisemmizettek?
            Kabók Erika, a Magyar Szó szerkesztője Megpecsételtek c. írásában[7] a csúrogi, zsabljai és mozsori magyarok sorsával, elkobzott vagyonuk visszaszerzésével foglalkozik.
            Az írásból kiderül, hogy „ma, amikor vissza lehetne igényelni az elkobzott vagyont, sokan áthághatatlan akadályokba ütköznek”. (A fogalmazás azonban pontatlan, mivel a vagyon visszaigénylési kérelmek átadásnak végső határideje 2014. március 1-jével lejárt, vagyis újabb kérvényeket már nem lehet átadni.)
Az írásban az „áthághatatlan akadályok” között találjuk, hogy a magyar házakba „szerbeket költöztettek”, hogy „a kataszterben éppen az a lap hiányzik”, amelyikkel a kérelmező a tulajdonjogát igazolná, hogy a volt tulajdonosok „tudják jól, hogy házukból nem fogják kiköltöztetni azokat, akik most benne laknak”, és hogy „nem is igen kívánkozik oda vissza senki a magyarok közül”.   
A szerb kormány addig halogatta és csak 2014. október 30-án hozta meg a 3877-es szám alatt megjelent határozatot, amely el eltörölte ugyan a kollektív bűnösséget, de „csak a jövőre nézve”. Ez azt jelenti, hogy a vagyon-visszaszármaztatási eljárásból kimaradnak mindazok a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarok, akik 2014. március 1-jéig nem nyújtották be az ilyen irányú kérelmüket.
A kormányhatározat ugyanakkor nem rendezi a kollektív bűnösség eltörlésének sem az erkölcsi (az érintetteknek továbbra is le kell folytatni a rehabilitálási eljárásokat), sem az anyagi következményeit (a károsultak nem kapják vissza az elvett vagyonukat, nem részesülnek kárpótlásban), stb.
Kárpótolva lesznek-e egyáltalán a csúrogi, zsabljai és mozsori magyarok? Ezt a kérdést azonban Kabók Erika nem tette fel a VMSZ-nek.

Újvidék, 2015. február 1.
BOZÓKI Antal


[1] Miklós Hajnalka, Virág Árpád: Történelmi maximumon a magyar–szerb kapcsolatok. Magyar Szó, 2015. január 15., 1. és 4. o., vagy http://www.magyarszo.com/hu/2584/kozelet_politika/120698/T%C3%B6rt%C3%A9nelmi-maximumon-a-magyar%E2%80%93szerb-kapcsolatok.htm
[2] Uo.
[5] Fehér Mária: A Facebookról, az oktatás és a nevelés újraértelmezéséről, tanulási nehézségekről. http://ujkep.net/fex.page:pedagogusportre.bot
[7] Magyar Szó, 2015. január 24., 18. oldal és/vagy http://www.magyarszo.com/hu/2595/hetvege/121097/Megpecs%C3%A9teltek.htm
Lásd még Csonka Áron Néhány szó Kabók Erika tudósításának margójára c. írását is: http://csonkaaron.blogspot.com/2015/01/nehany-szo-kabok-erika-tudositasanak.html




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése