2016. június 23., csütörtök

Bogdan Laban Szabadka új polgármestere


A magyarok a béka segge alatt: néhány protokolláris tisztséggel kiszúrták a szemüket
Ismét nem lett igazuk a Nagy Összeesküvések hívőinek és terjesztőinek. Akik még hittek benne, hogy a Pásztor-féle VMSZ-nek bármilyen beleszólása lenne bármibe Szerbiában, Vajdaságban vagy éppen Szabadkán.
Abban reménykedtek a hívők, hogy biztos a haladók (volt radikálisok) majd jutalmul (ugyan miért is?) mégis csak odaadják a magyar polgármesteri tisztet a magyaroknak (vagyis a VMSZ-nek). Az alulinformáltak már annak is örültek, hogy Bunfordot (VMSZ) megválasztották  „parlamenti elnöknek”, mintha ez a funkció bármit is jelentene. Kivéve akkor van egy kis jelentősége, ha szoros összetételű a küldöttgyűlés (hatalom-ellenzék szempontból) és tudja irányítani például a napirend összeállítását. Ebben az esetben (Vučićék túlhatalma) ilyen fontos megbízatásra nem számíthat az „elnök”, ezt a jövőben rendeletben kapja. Vagy egy cédulán, ahogyan Ronaldónak üzent a portugálok edzője a magyar-portugál meccsen (3:3, ha valaki széles e hazában még nem tudná, természetesen a magyarok javára).
A szintén valós befolyás nélküli polgármester helyettes Horváth Tímea (a subotica.com tudósítása szerint) lett, a helyi kormányban pedig Újhelyi Ákos és Osztrogonac Simon kapott helyet (a tudósítás szerint a mezőgazdaságért felelnének).
A szabadkai közgyűlés komolyságára vall, hogy a legtöbb időt a sporttal megbízott tanácsnok személyének szentelték. Egyik ellenzéki ellenezte megválasztását, még pedig azért mert ismeri, ami valljuk be, nagy hátrány az ilyen silány politikusi felhozatalnál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése