2017. július 25., kedd

Hol fog emlékezni ezentúl a szenttamási magyarság?


Az elmúlt hónap végén egy új, majd néhány héttel később egy másik kripta készült a szenttamási katolikus temető bejáratánál lévő, 1911-ben felújított Krisztus-kereszt előtt, ahol 1996-ban a történelmi VMDK egy kisebb emléktáblát helyezett el az 1944-es ártatlan magyar áldozatokra való megemlékezés jeléül. Azóta a szenttamási magyarság minden év november 2-án itt emlékezik halottaira, a partizán megtorlás áldozataira, akik a temető bejáratától balra, a mai napig is jelöletlen tömegsírokban nyugszanak. Az egyházi szertartással egybekötött megemlékezés a jövőben kérdésessé válik, ugyanis a most készülő síremlékek teljesen eltakarják majd a keresztet és az emléktáblát is. Az emlékezők így sem koszorúzni, sem gyertyát gyújtani nem tudnak. Egyelőre tehát nem tudni, hogy hol fog ezentúl emlékezni a szenttamási magyarság. Hol fognak koszorúzni a vidékről érkezők, hol gyújtanak gyertyát azok az emlékezők, akiknek halottai a temető más részében vagy valahol a nagyvilágban, esetleg ismeretlen helyen nyugszanak?
Emlékeztetőül elmondjuk: évekkel ezelőtt már elkészültek a tervek, hogy az itt nyugvó ártatlan áldozatokra emlékezve a szenttamási magyarság egy több márványlapból készült emlékművet állít, amire (más emlékművekhez hasonlóan) rávésik az itt kivégzett, illetve a községháza pincéjében halálra kínzott és itt eltemetett magyar áldozatok nevét. Ám az egész csak terv maradt. Nemhogy emlékmű nem készült, de ezentúl még a mostani, kisebb márványtábla sem közelíthető meg azok számára, akik emlékezni szeretnének.





Paraczky László
(Helyszíni fotók: Az első fotó 2017. június 30-án, a második 2017. július 24-én készült)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése