2017. augusztus 17., csütörtök

„A Masterplast szennyezi a környezetet Szabadkán”

 

 

Az Oltárajtó (Dveri) szabadkai információs szolgálata közleményben hívta fel a figyelemet a Masterplast nevű magyar cég helyi gyárüzemére, amely a VMSZ-es Bunford Tivadarral az élén köztudottan komoly befolyással is bír, úgy a szerbiai, mint a magyarországi politikai színtéren.

Amellett, hogy a cég dolgozóit (sok helyi polgár állítása szerint) alacsony bérekért maximálisan kihasználják, a gyár erősen veszélyezteti több helyi közösség (Zorka, Makkhetes, Vasutas) lakóinak egészségét környezetromboló tevékenységével.
Az említett városrészekben a polgároknak egyébként is sok gondjuk akad a megfelelelő minőségű ivóvíz nélkülözése miatt, a városi vízvezeték-hálózat hiányában kénytelenek kutakat fúrni, de ez sok esetben nem elegendő a probléma elhárításához, ezt pedig a fent említett cég környezetszennyező tevékenysége csak súlyosbítja – közölték az Oltárajtótól.
A Masterplast ugyanis az általa termelt szennyvizet visszaengedi a föld azon rétegeibe, ahonnan a környéken élő polgárok még iható vizet tudnának nyerni.
Habár a cég számára (anyagi helyzetére való tekintettel) nem lenne gond felszerelni a megfelelő szűrőket, azt mégsem végzi el, az ökológiai felügyelőség pedig szintén nem lép, de miért is tenné, hiszen a cég igazgatójának politikai szerepvállalása lehetővé teszi, hogy ne foglalkozzon ezzel a súlyos gonddal.
Azaz: a városi képviselő-testület elnöke megengedheti magának, hogy figyelmen kívül hagyja polgártársai egészségét és gondjait – fogalmaz az Oltárjató. Szomorú ugyanakkor, hogy ebben az ügyben egyetlen magyar érdekképviselet, párt, mozgalom nem szólalt fel.
(A kép önmagában is magyarázat a fentiekben leírtakra)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése